Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)

1962-11-01 / 21. szám

A MAGYAR ZSINATI KÜLDÖTTSÉG ROMÁBAN

Hamvas Endre csanádi püspöknek, a magyar katolikus püspöki kar elnökének vezetésével már Rómában tartózkodik az a kilenctagú egyházi küldöttség, amely a magyar katolikusokat képviseli a vatikáni zsinaton. A küldöttség tagjai között van Kovács Sándor szombathelyi püspök, valamint Brezanóczy Pál egri apostoli kormányzó.

A vatikáni zsinatra utazó magyar főpapok elutazása előtt október 3-án este ünnepélyes Veni Sancte csendes szentmise és szentbeszéd volt a budapesti Szent István-bazilikában. A zsúfolásig megtelt szentélyben ott vloltak a Magyar Püspökkari Konferencia tagjai, pápai prelátusok, apátok, prépostok, a Ferenc-rend és a piaristák küldöttsége, az Actio Catholica országos elnöksége, az Országos Béketanács katolikus bizottsága, a Központi Hittudományi Akadémia, a budapesti és a szegedi szeminárium, a Szent István Társulat, a nagy-budapesti római katolikus egyházközségek képvisélői, az Ecclesia, valamint a fővárosban lelkészkedő papság majdnem valamennyi tagja. A szentmise evangéliuma után dr. Várkonyi Imre kalocsai főkáptalani helynök, az Actio Catholica országos igazgatója lépett a szószékre és szentbeszédében többek között a következőket mondotta:

— Igaz öröme a magyar katolikusoknak, hogy ők is képviseltethetik magukat a most megnyíló zsinaton. Örömünk elsősorban abból származik, hogy hallathatják szavukat ott, ahol a világ minden népéből származó főpapok és egyházi kiválóságok gyülekeznek össze. Hallathatják szavukat azokon keresztül, akik itt élnek a magyar néppel együtt, közvetlenül látják annak munkáját, segítenek neki előrehaladásában és hűségesen teljesítik állampolgári kötelességeiket anélkül, hogy bármiben is gyengébb vagy rosszabb katolikusok lennének, mint amilyenek a világnak azon a részén élnek, ahol a múltban az igazság feláldozásának árán azt akarták elhitetni a világ közvéleményével, hogy ezek a magyarországi katolikusok hallgatnak, ezek a katolikusok tulajdonképpen már nem is katolikusok... Mi, magyar katolikus főpapok és papok nyugodt lelkiismerettei mondhatjuk, hogy megtettük kötelességünket és megtesszük a jövőben is. őrizzük a hitet, hirdetjük az Isten Igéjét, vezetjük híveinket az örök üdvösség útján és ugyanakkor elfogadtuk a nemzetek apostolának, Szent Pálnak tanítását és engedelmeskedtünk hazánk törvényeinek is. Az elmúlt idők ezt a magatartást mindenben igazolták. Hazánkban az elmúlt években nemcsak ígéretekben, hanem tettekben is sok minden olyan történt, amelyért más népek még csak küzdenek, szenvednek és véreznek is. Mi, magyar katolikusok, nem lettünk volna híveinknek állhatatos pásztorai, ha ezeket a jelenségeket nem ismertük volna el, hanem szembefordultunk volna velük. Erős a hitünk és bizalmunk, hogy a jövőben is ezen az úton kell járnunk, mert ez szolgálja Egyházunk és népünk javát.

A szentbeszéd elhangzása után Hamvas Endre csanádi püspök áldásban részesítette a híveket, amely után felhangzott a Szent István-bazilikában a pápai és a magyar himnusz.

Másnap reggel a budapesti Keleti pályaudvaron ünnepélyesen búcsúztatták a Rámába induló papi küldöttséget. A magyar római katolikus egyház nevében Cserháti József, a pécsi káptalani helynök, a püspöki kar tagja szólt, aki Isten áldását kérte a zsinat munkájára, majd többek között kijelentette:

— Hiszünk abban, hogy a zsinat vissza tud találni az őskeresztény lényeghez és megkezdi mindannak lehámozását az Egyház arculatáról, amit korunk feleslegessé és értelmetlenné vált történelmi rárakódásnak i smert meg .., Hazánkban lassanként két évtizede csodálat»; erőfeszítésekkel folyik népünk szellemi és gazdasági színvonalának emelése. A magyar történelmi átalakulást mi, magyar katolikusok nemcsak az általános emberiség, hanem saját egyházi szempontunkból is csak pozitiven tudjuk értékelni: a magyar egyház megszabadult a feudalizmus bénító súlyától és ma már nem sírunk, hogy le kellett nítmdtmunk az egyház közjogi hatalmáról és szerepéről. Méltatlan lenne e pillanat komolyságához, ha letagad nők, hogy az új magyar államrendbe való beilleszkedés nem jár nehézségek nélkül és hogy a még mindig fennálló súrlódások és problémák is nagy részben ide vezethetők vissza. Bízunk abban, hogy az elért eredmények az elsöprő igazság hangján beszélnék majd mindjobban a világ nagy eszmélnek győzelme érdekében, amelyhez az egyháztól hirdetett keresztény vallás-jrkölcsnek is építőleg hozzá kell járulnia.

Hamvas Endre püspök, a vatikáni zsinaton részt vevő magyar küldöttség vezetője elutazása előtti percekben a következőket mondotta az újságíróknak:

— A második vatikáni zsinat, amely elsősorban egyházi

kérdésekkel foglalkozik, állást foglal majd a modern tanokkal, eszmékkel kapcsolatban ií„ Foglalkozni fog az egyetemes emberiséget foglalkoztató kérdésekkel. Ennek előszele volt a pápa legutóbbi enciklikája, amely foglalkozott az elmaradott népek sorsával és ti fejlett népek kötelességével velük kapcsolatban. Ügy gondolom, egy új feladattal is fioglalkozni fog a zsinat, mégpedig az egyháznak a szocialista országokkal kapcsolatos magatartása meghatározásával. Különböző világnézetek választják el az egyházat ezeknek az országoknak kormányaitól, d<> ezek a világnézeti különbségek ne legyenek választóvonal. Ne azt keressük, ami elválaszt bennünket, hanem ami egyesít. Ezekkel az országokkal való együttélés problémájára a vatikáni zsinat, ha nem is keres direkt-megoldásokat, de előkészítheti e megoldásokat. Sokat fogok gondolni Rómában a jó magyar hazára és annak kormányára is és kívánom az Istentől, hogy a kormány működése az egész nép javára váljon és az egyetemes békét is szolgálja. Várkonyi András

A váróteremben Indulás előtt ... Dr. Hamvas Endre püspök, Kovács Vince schwarcz Egenhoffer Arthur esztergomi apostoli kormányzó

püspök,

Búcsúztatás a pályaudvaron

Dr. Cserháti József pécsi káptalani helynök búcsúztató beszédét mondja

Meghitt beszélgetés a váróteremben. Kovács Vince püspök, dr. Brezanóczy Pál egri apostoli kormányzó, dr. Száva János kanonok

(Vámos László felvételei)

A pápa leadta a <ma^ac UatoUUus ty.y.Uáz, Uéfu/iset'óU

XXIII. János pápa október 9-én magánkihallgatáson fogadta Kovács Sándor szombathelyi püspököt. Hamvas Endre csanádi püspököt és Brezanóczy Pált, az egri főegyházmegye apostoli kormányzóját.

»... és ekkor Kolumbus matróza felpillantott a radar ernyőjére és örömkiáltásban tört ki: Föld! Föld! így kezdődött Amerika felfedezése ...«

Ne csapják a földhöz a »Magyar Hírek«-et, kedves olvasóim, a. szerkesztő is felhorkant, amikor ezt elolvasta, de meggyőztem, hogy nem szerkesztettek be hirtelen a fejembe még egy kereket. Az előbbi mondat ugyanis része egy mulatságos társasjátéknak, amelyet Olaszországban tanultam. A társaság egyik tagja rögtönöz egy történetet vagy elővesz egy könyvet és abból néhány percig felolvas, de úgy, hogy közben történelmi képtelenségeket költ hozzá. A kronológiai lehetetlenségeket a hallgatóknak észre kell venniük. A bevezetőképpen elhangzott mondat egész kezdőknek való, hiszen mindenki nyomban megütődik. ha Kolumbus radarjáról hall. De mit szólnak ehhez a finomabb változathoz:

»... és elkkor Kolumbus az iránytűjére pillantott és szócsövén kiadta a parancsot kormányosának: Tíz fokkal nyugatra,«

Volt Kolumbusnak iránytűje, és szócsöve? Ne törjék a fejüket: az első volt, a második lehetett.

Ez haladóknak való kérdés. Igazán komoly menők ilyeneket szőnek bele a társasjátékba:

» ... és ekkor Kolumbus a karjára pillantott és azt mondta: délután egy óra van .. «

Ez már csali-kérdés, kedves olvasók, nem olyan egyszerű képtelenség, mint amilyennek hangzik. Hogy miért nem, arra szíves engedelmükkel a végén adok választ. Addig még be kell mutatnom Giuseppe barátomat. Tőle tanultam a nyáron Bresciában ezt a társasjátékot. Itáliában minden komolyabb, szemüveges férfit pro/essore-nak s:sólítanak, de Giuseppe valóban tanár. Történelmet tanít. Segített nekem megkeresni a bresciai hiénának, Haynaunak a .nyomait. Dióst eljött hozzánk, hogy itt tanulmányozza 1849 emlékeit, mert könyvet ír Haynauról. Egyelőre még be sem szagolt a Széchenyi Könyvtárba, se az Állami Levéltárba, mert elkapta — ahogy Pesten mondják, nem Bresciában —, a gépszíj: egyszerre jobban érdekli a mai Magyarország, mint a történelmi. De ebben az érdeklődésben sem lett hűtlen a társasjátékához. Bárhol járunk is az országban, vagy ülünk együtt baráti társaságban, előszedi történelmi társasjátékát és arra kér bennünket, hogy mutassunk vagy mondjunk neki olyan jelenségeket, amelyek csak ma lehetségesek Magyarországon. Szerencsére az utóbbi hetekben sok vidéki utam és pesti előadásom volt, a professore-t magammal vittem és közben kezdtem én is ezzel a furcsa, játékos, de alapjában komoly, és a dolgok lényegéig hatoló szemmel nézni a helyzeteket és az embereket.

Egy másik dunántúli városban becsöppentünk a helyi maszekek és szövetkezeti kisiparosok klubjába. Giuseppet roppantul izgatta ez a »maszekség«. Azt mondta, odahaza ezzel az első hetekben letarolja a társasjáték-frontot, egyszerűen oly módon, hogy elkezdi: »Magyarországon jártamban-keltemben megálltam egy cipőbolt előtt. Bementem és azt mondtam a tulajdonosnak; Készítsen nekem egy pár szép, fekete ci pót...« Hohó, kiáltanak majd közbe bresciai barátai, megálljunk, hiszen Magyarországon, a cipőboltok tulajdonosa az állam! És ekkor majd Giuseppe diadalmasan megmagyarázza nekik, hogy megint nyert a játékban, és miért.

»Hohó — kiáltottam most közbe —, megálljon, professore! Ha azt állítja, hogy Magyarországon a legérdekesebb dolog a maszekség, akkor maga esik bele a történelmi lehetetlenség és a kronológiai képtelenség hibájába.«

Giuseppe kinevetett. Csak nem képzelem, hogy tótágast állva járta be Pestet és az országot? A maszekség emlegetése Bresciában arra lesz jó neki, hogy barátait és ellenfeleit kizökkentse az idejétmúlt merev gondolkozásból, amely az itteni volt merevség következménye, de sajnálatosan túlélte azt.

»Oe majd elmesélem nekik a szüretet«, mondta Giuseppe. Múlt vasárnap a professore egyedül rándult ki Lanciáján Egerbe. Azt ígérte, estére visszajön. Aggódtam, amikor tíz órakor még se híre, se hamva nem volt. Százhúsz kilométernél alacsonyabb sebességgel a mi útjainkon sem hajlandó hajtani. Már láttam az egri országúton, a 100-as kilométerkő meredek kanyarjában megcsúszni, repülni, összetörni... Amikor idáig jutottam tépelődéseimben, megszólalt a telefon. Interurbánt jelzett, egy ismeretlen falu nevét, majd füttyszót hallottam a telefonban. Először azt hittem, áthallás, de a fütyülés folytatódott és időnként borízű nevetés tercelt hozzá. Igen, a komoly professore volt. A St. Louis blues-t fütyülte bele a telefonba, majd közölte, hogy ne aggódjam, kialussza magát és holnap reggelre Pesten lesz. Másnap megtudtam, mi történt. Giuseppe Egerben természetesen bikavént ivott, még természetesebb, hogy nem egyedül. Üj barátai meghívták egy szomszédos faluba, szüretre. Amire odaérkeztek, már túl voltak a munka dandárján, megkezdődött a mulatság, a szövetkezetudvaron katonazenekar szólt és Giuseppe a meglepetéstől majdnem nekihajtott a kapufának. A St. Louis

blues-t játszották. A legények és a lányok a St. Louis blues-ra ropták a szüreti táncot.

»És?« — kérdeztem Giuseppe-től, »miért van ettől ennyire felhevülve?«

»Ez az!« — rikoltotta Giuseppe és majdnem feldöntött, nagy délszaki lelkesedésében. »Ez a legjobb az egészben, hogy a szüreten sem értették, min csodálkozom. Dadogtam nekik, hogy ez a falu az Isten háta mögött van, autóút alig vezet ide, a lelkemet kiráztam az utolsó hat kilométeren, a kocsim káromkodott és felmondta a barátságot, azt hittem, nyereg alatt puhítják itt a magyarok a húst

— mint a történelemben tanultam és tanítom —, és itt különben is mindenkinek lóg az orra — mint manapság olvasom lapjainkban

— és erre, erre! a katonabanda a St. Louis blues-t játssza...«

Átölelt. »Barátom! Üj játékot találtam ki! Ez az igazi: ami nagyon is lehetséges ma és az emberek nem hiszik el. Ez az igazi történelmi képtelenség!«

Remélem, Giuseppe azóta már játssza is Bresciában és mindig nyer vele. Én azonban még tartozom önöknek Kolumbus karórájával. Ha nem is igazi felhúzós, rugós óra számlapjáról olvasta le az időt, a szövegben még sincs képtelenség: Kolumbus Kristóf korában nagy divatjuk volt a gyűrűs napóráknak. Aki nem hiszi, menjen el Nagyvázsonyba, ha majd legközelebb látogatóban jár Magyarországon, vagy küldje el egy rokonát, kapaszkodjék fel a Kinizsi-vár lakótornyának második emeletére és ott, sok egyéb más, a helyszínen talált és üveg alatt kiállított régiség és ritkaság között, megláthatja a gyűrűs napórát is. Nem Kolumbusé volt, de kortársáé, Kinizsi Pálé; és az is valami.

K