Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)

1962-10-01 / 19. szám

Manuel Antonio Pimentel Brandao, a Brazíliai Egyesült Államok budapesti rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere a brazil nemzeti ünríep alkalmából szeptember 7-én fogadást adott a Gell ért Szállóban. A képen: M. A. Pimentel Brandao brazil követ és Mód Péter, a külügyminiszter első helyettese

Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága, a Művelődésügyi Minisztérium és a Bolyai János matematikai társulat közösen Nemzetközi Középiskolai Oktatási tanácskozást rendezett Budapesten. A tanácskozáson a világ minden részéből neves matematikai professzorok vettek részt. A képen: M. H Stonne, a chicagói egyetem professzora és Kunfalvi Rezső fizika tanár

A Magyar Írószövetség vendégeként hazánkban tartózkodott Charles Dobzynski francia költő és műfordító, József Attila verseinek egyik francia tolmácsolója. A képen: Gereblyés László költő, műfordító és Charles Dobz>nski az írószövetségben

Több, mint háromszáz meghívott vendég vett részt a zágrábi nemzetközi vásár magyar napján. A meghívott jugoszláv politikai vezetők között ott volt Vecseszláv Höljevác, a zágrábi városi népbizottság elnöke, Ivan Bacsun, a vásár vezérigazgatója, Milan Jurica horvát pénzügyi államtitkárhelyettes és Car Josip, a gazdasági ügyek államtitkárhelyettese.

*

Az Országos Béketanács meghívására hazánkba érkezett, John Potamitis, a Ciprusi Béketanács elnöke.

*

A Magyar Népköztársaság és a Laoszi Királyság kormánya megállapodott, hogy a két ország közötti baráti kapcsolatok további erősítésére nagykövetségi szinten diplomáciai kapcsolatot létesít és ennek megfelelően diplomáciai képviselőket cserél.

*

Az ENSZ európai gazdasági bizottsága kereskedelemfejlesztő bizottságának 11. ülésszakára Nyerges János kereskedelmi főtanácsos vezetésével szeptember 14-én magyar delegáció utazott Genfbe.

*

A Magyar Tudományos Akadémia meghívására Budapestre érkezett Harrison Brown professzor, a National Academy of Sciences (USA) külügyi titkára.

*

Bartha László, Tihanyban élő festőművész Párizsba utazott, ahol októberben tárlata nyílik. Huszonnégy balatoni és üzemi témájú festményét és legszebb könyvillusztrációit állítja ki.

*

India tájai címmel a Magyarországon tartózkodó S. P. Chatterjee, a kalkutlai egyetem dékánja, az Indiai Földrajzi Társaság elnöke tartott előadást.

*

Angol munkások és műszaki alkalmazottak tíztagú csoportja tett látogatást hazánkban a Szakszervezetek Országos Tanácsa elnökségének meghívására.

*

A Magyar Földrajzi Társaság fennállásának 90, és a Magyar Tudományos Akadémia földrajztudományi kutatócsoportja megalakulásának 10. évfordulója alkalmából 16 ország f óidra jtudósai tanácskoztak Magyarországon legfőbb tudományos problémáikról. A konferencián, mintegy száz magyar és 40 külföldi, szovjet, bolgár, csehszlovák, lengyel, német, román, amerikai, angol, francia, jugoszláv, indiai' marokkói, olasz, osztrák és svéd tudós vett részt.

*

Magyar napot tartottak szeptember 12-én az olaszországi Bariban megrendezett nemzetközi vásáron.

Szabolcsi Bence akadémikus olaszországi tanulmányútra indult.

*

Somos András akadémikus Brüsszelben nemzetközi kertészeti kongresszuson vett részt.

* i

Lisszabonban, a 10. nemzetközi gyermekgyógyász-kongresszuson Magyarországot Kerpel-Fronius Ödön, akadémiai levelező-tag és Rqmhányi József kandidátus képviseli.

Detrc László akadémiai levelező-tag, az akadémia csillagvizsgáló intézetének vezetője és Detre Lászlóné tudományos munkatárs a nyugat-németországi Bambergben járt, a változó csillagokról rendezett kollokviumon. > !

*

Háromhetes nyugat-európai útjáról hazaérkezett a debreceni Kodály-kórus, amely az olaszországi Arezzóban rendezett nemzetközi kórusversenyen díjat nyert.- *

Rusznyák István, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke hazaérkezett Münchenből, ahol részt vett a hetedik nemzetközi belgyógyász-kongresszuson.

*

A Magyar Tudományos Akadémia és a Bolyai János Matematikai Társulat számos külföldi résztvevővel nagysikerű kollokviumot rendezett Tihanyban, a matematika alapjairól, a matematikai gépekről és alkalmazásukról. A tanácskozás befejezése után több neves külföldi professzor elismerően nyilatkozott a kollokviumról.

A. Church amerikai professzor, a matematikai logika világhírű szaktekintélye ezeket mondotta:

— Az utóbbi hónapokban három nemzetközi matematikai kongresszuson vettem részt, a stockholmi nemzetközi matematikai kongresszuson, továbbá Helsinkiben és Brüsszelben. A tihanyi tanácskozás magas tudományos színvonalával méltón illeszkedett ezeknek a jelentős nemzetközi összejöveteleknek sorába.

Y. Bar-Hillel izraeli professzor:

— Különösen mély hatást tett rám a fiatal magyar tudományos erők jelentkezése. Bár közvetlen ismeretségünk csak néhány napra terjedt, határozottan úgy látom, hogy a magyar fiatalok nagyon komolyan, nagy munkakedvvel foglalkoznak tudományukkal és máris jelentős szakmai ismeretekkel rendelkeznek.

A balaton-akali kertész története az »‘Egri csillagokkal« kezdődik és egy messzi világrész titokzatos, délszaki égboltjával végződik, vagy újrakezdődik. Voltaképpen azt szeretném elmondani, hogyan került az öreg magyar kertész egy mexikói vers csillagképébe. Az Egri csillagokat olvastam gimnazista koromban, vakációban, a Balaton mellett. Apámnak is az volt a szenvedélye, hogy ötévenként újra felfedezte az országot. Keszthelyen volt szobánk, verandánk, de többet ültünk vonaton, meg egy kölcsönvett, rozzant, nyitott, hintószerű autón, mint a keszthelyi cölöpös uszoda deszkapallóin vagy a h'ináros vízben. Édesapám, az örvényesi, szívalákú sírköveket kereste, engem, hónom alatt Bornemissza, Dobó és Jumurdzsíák történetével, Akaii kapott meg, annak is leginkább a neve. »-Török szó, ügye török?« — kérdeztem és unszoltam apámat.

Nem tudta pontosam hát miem féllelt, e~lte alsózás közben megpróbálta a keszthelyi herceg valamelyik galléros főfullajtárjától megtudni, nem szagolhatna-e be a nagy könyvtárba, a gyerek mindenáron etimologizálni akar. A főember 1 kinevette. »Nem arra valók azok a 'könyvek, hogy olvassák őket.«

Belekotnyeleskedtem: »»Hanem?«

»Hogy legyenek« ajándékozott meg leora és állása bölrsességével a főember.

Akaii körül a következő nyarakon török mese és mondavilágot építettem ki. Egy török bég beleszeretett egy magyar

lányba, belátta, hogy oktalanul gyötörte a magyar népet, letelepedett nálunk és falut alapított. Természetesen Ali volt a bég neve, ebből lett valamiképpen Akaii.

Amikor az öreg kertészt megismertem, nem volt se öreg, se kertész. Akkor már kezdtem a saját sarjadozó szakállamra fölfedezgetni az országot, de nem a kövek érdekeltek, hanem az emberek. Akaiiba úgy tértem vissza, hogy kifüslöltem emlékezetemből a regényes világot és farkasszemet néztem a janicsár nyomorral. Mind beadta az akali nép derekát a koplalásnak, a kéménytelen házaknak, köves földön a vézna napszámnak, az érinthetetlen káptalani uradalomnak, csak egy szikár, szótlan napszámos ember nem törődött bele az új török hódoltságba. Tarisznyában és szakajtóban ordott földet a sziklás országútmenti udvarára, ásta, kapálta, dédelgette, keservesen vásárolt péti sóval táplálta. Kertésznek nevezte a falu, de még nem volt kertje. »Majd lesz, egyszer, — mondogatta. — És levendulát fogok nevelni benne.«

Két helyre tértem vissza az elmúlt harmadfél évtized alatt újra, meg újra, jóban-rosszban; Tihanyba és Akaiiba. Itt mértem s mérem le a nyomor és a fásúltság hadainak visszavonulását, ide hozom el mindig vendégeimet. Tihany mutatósabb, Akaii mélyebbre nyúlik. Ti hányból vittem Akaiiba azt a fiatal, mexikói költőt, akit Moszkvában ismertem meg, még júliusban, a leszerelési világkongresszus autóbuszán. Ezek a buszok kis, mozgó fiókkongresszusok voltak, az emberek a szűk üléseken még közelebb kerültek egymáshoz, mint a tanácskozó termekben és az étkezéseknél. Egyik késő délután egy kormosszemű fiatal férfi egyensúlyozott mellettem, fél könyvtárra való könyvet és folyóiratot. Átvettem a térdemre a felét, és megjegyeztem, hogy ugyancsak szerethet olvasni. »Mesterségem,« felelte franciául.

»Lektor?« — kérdeztem, hiszen ez a sokat szidott szó, voltaképpen egyszerűen olvasót jelent latinul.

»Scriptor.« válaszolta ő is latinul. Mexikóban él, spanyolul ír, nem is annyira scriptor, mint poéta. »Igaz, hogy maguknak van Lorcájuk és hún neve van?« — kérdezte másnap. Azt feleltem, hogy ha meg akarja ismerni József Attilát, jöjjön el hozzánk. Mire ideérkezett, tíz nappal a mi hazajövetelünk után, már ismerte a költőt, egy francia fordításból, Ehrenburg könyvtárából. »A világ gazdagabb volna, ha érdeme szerint ismerné,« mondta.

Kevés nagyobb gyönyörűséget ismerek, mint a hazát egy érdeklődő, idegen ember szemén keresztül újraélni, és a bensőséges élvezet annál nagyobb, minél kevesebbet tud az idegen rólunk és társadalmunkról. A mexikói azzal kezdte, hogy a Hármashatárhegy tetején, a város és a folyam esti panorámájának csillagzáporában megkérdezte, van-e három ráérő órám? Ha igen, mondjam el Magyarország történetét. Egy költő barátunkat arra kérte, hogy olvasson fel neki magyarul Petőfit, Aranyt, Adyt, Babitsot, Radnótit és fordítson le egy-egy strófát szabadon.

Ilyen előkészületek után jutottunk le Akaiiba. Addigra már minden új ismerőse mellének ugyanazt a kérdést szögezte: van-e új embertípus nálunk és, ha igen, milyen. A

lényeget, az újat kereste, olyan szomjúsággal, hogy mindannyiunknak egyszerre megnőtt a felelősségérzetünk nemcsak az iránt, amit mondunk, hanem főképpen az iránt, amit teszünk és ahogyan élünk.

Akaiiban egy fiatalabb barátom kis kertes házába vittem, a levendulamezők alá. A vadszőlős verandán a világ legfinomabb kölnivíz illatát lengette a balatoni szellő. A maxikói a barátom borát ízlelgette és kölcsönösen megkedvelték egymást, mert barátom az amantilladot magasztalta, a mexikói a szürkebarátot, azután mindketten bevallották, hogy igazán a szárazabb bort szeretik. Ennél is kötöttünk ki. A mexikói most már nem költőként kereste az élményt, hanem tudományos gyűjtőként, vagy országos feladatra készülő politikusként faggatott. Mindent tudni akart, nemcsak Mexikó, de egész Latin-Amerika számára. Hazamegy majd, és előadásokat tart, cikkeket ír, verseket költ. Milyen Magyarország? Milyenek a magyarok? — fogják kérdezni tőle, ha már a leszerelési kongresszusról beszélt és neki vála • szólnia kell.

Barátom olaszrizlingje és gazdag könyvtára segítségével a mexikói költő sommázta eddigi tapasztalatait. »A legérdekesebb az volt, — mondta—, hogy legtöbb ismerős gondolkodóba esett a kérdésen, van-e új embertípus, de közben elmesélték, hogy a fiatalok nem tudják, mi a hozomány, hogy nem is érdekli őket jövendő házastársuk anyagi helyzete, hogy a fiatal parasztok nem törik magukat a föld után.«

Maga is fiatal ember, s ezért legjobban az életpálya stratja foglakoztatta. Mennyi előnnyel indul neki a gázdag ember fia az életnek? — kérdezte. Aztán fejéhez kapott: persze, persze, maguknál már nincsen gazdag ember. De az értelmiségié? Mondtuk, hogy volt, amikor előnyt jelentett, volt, amikor 'hátrányt, de ma a sitart azonos, a pálya nyílt Nem akarta elhinni. Körülnézett. Barátom kis kertjében egy öregember gyomlálgatott.

»Például az ön kertészének a fia — fordult barátom felé —, ugyannyi eséllyel startol, mint az öné?«

Így került az akali öreg kertész a mexikói költő spanyol versébe. Mert az öreg kertész, az én ifjúságom levendulás embere volt és a ház gazdájának édesapja.

S