Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)
1962-01-15 / 2. szám
A három legkisebb Hetyel gyerek o4&***>té*t 'fWWZKoD/X-(IQAZ TÖRTÉNET TÖBB KÉPBEN) i, Hetyei István, a Belgiumból ez év elején hazatért magyar, panaszkodó levelet írt a Baranya megyei Dávodról. Íme, néhány idézet: »... mire hazaértem, a feleségem eladta magát egy férfinek...«-... van még egy másik bajom. A Bátaszéki Szőlészeti Állami Gazdaságnál dolgoztam e hó 27-ig. Nem mondom, két ízben én is hibás váltam, megkaptam a fizetésem! és bánatomban bementem este a kocsmába és leittam magam annyira, hogy 11-én nem tudtam dolgozni ... de a harmadik hibát nem én követtem el, mégis nekem kell a kárt megtéríteni és nékem kellett elhagyni a gazdaságot. Bizony, ez nehéz sors. Mégis úgy éreztük, valami nincs rendjén, amidőn Hetyei István e szavakkal zárta levelét: .. mert nékem pines pártfogóm senki, mert én távol voltam hazámtól , és mindenki azt hiszi, hogy én ellensége vagyok a népnek, a hazának és ezért nékem veszni és pusztulni kell.« Világos: ez nem így van itthon, Magyarországon. Tíz meg tízezer hazatért magyar sorsa bizonyítja, hogy a szülőhaza-, a szocialista állam teljesjogú állampolgárként, emberséggel fogadta vissza megtévedit fü’jt. Annál inkább úgy éreztük: fel kell keresnünk Hetyeit, hogyha szükséges — segítsünk neki. A megadott címen azonban hiába keressük Hetyei Istvánt.. i A szomszédasszony felvilágosítással szolgál: ►•Iszik az kérem, mindig is ivott. És tudják hogvan ment el? — hajol közel bizalmasan. — Elverte a fizetését, ahelyett, hogy cipőt vett volna az öt gyermekének. Aztán a Dun-aparton hagyta a kar bátját, benne az iratait is, hogy azt higgyék: vízbefult.« — Nem tudja hol lehet most? — teszem fel a kérdést. — Biztosan megint csavarog valamerre! 3. A -hűtelen« feleséget, aki -elszakította a gyermekeket az édesapjuktól« a Szabadságpusztai Állami Gazdaság tehénistállójában találjuk. Éppen fej. Nem messze tőle napszítta arcú, nyílt tekintetű férfi ül a fejőzsámolyon. — A második uram! — mutat felé az asszony, amikor már utolsó csöppig a sajtárba csurgóit a habos, meleg tej és felállhat a tehén mellől. — Az első felől érdeklődünk — mondjuk, mire megindul a keserűség áradata ... — Sohasem gondoskodott rólunk. Éheztünk. 1953-ban is elment valamerre, azt sem tudtuk hová, állami gondozásba kellett adnom mind az öt gyereket, mert egy fillért sem hagyott a házban, nem is küldött! Megmutatom neki Hetyei István levelét. Először elfutja szemét a könny, de igyekszik a sírást magába fojtani. Meggyőző -érvei« vannak: a gyermekeik akik jól ápoltak, vidámak. Továbbá a rádió, meg a mosógép, amelyekéi nemrég vásároltak. Azelőtt betevő falatjuk -sem volt, minden a kocsmában maradt. Végül megmutatja a bíróság ítéletét: a bíróság elutasítja Hetyei István két gyermekének kiadása iránt indított keresetét, mert bebizonyosodott, hogy vádjai alaptalanok, s a gyermekek jövője anyjuk mellett biztosabb, mint nála Lenne. — Nem tudja volt férjét miért tették ki állásából Bátaszéken? — Valami rézgálic miatt. Hiány volt... — Nem kárörvendő a hangja, inkább csendes, szomorú. A legidősebb lány otthonában Hetyei István a múltjáról beszél. Lent: Ez már az új életet kezdő ember (Jánosi Ferenc és Novotta Ferenc felvételei) 4. A legidősebb lány már elkerült hazulról. Asszony lett, Garán -lakik, a Zrínyi utca 8. sízámú takaros kis házban. Plettikoszics Józsefné — így hívják — kérdésünkre először tartózkodóan felel: — Ez az apám, meg az anyám ügye. — És -a testvérei ügye. Ez itt a legkomolyalbb kérdés: ki mellett van a helyük? Az asszonykából kirobban az őszinte vélemény: — Anyánk mellett! Sohase volt olyan jó dolguk' mint most! Éheztünk! Fáztunk! Lelencbe juttatott bennünket az apánk! 5. Az ügy tehát kezd kibontakozni. De még nem beszéltünk a panaszossal, Hetyei Istvánnal, akinek a kedvéért útnak indultunk. Meg kell hallgatnunk őt is. Végtére megesett már, hogy az apjuk ellen nevelték a gyermekeit, ellene hangolták a szomszédokat... Valaki azt mondta Homorúdon találkozott Hetyeivel. Nem találtuk meg. Akkor legalábbis nem. A Kossuth mdzőgazdaságí szövetkezet irodájában nagyon keserűen beszél róla P-rodán Márton üzemegységvezető, aki pedig bízott benne, segítette. 6. A hatóságihoz fordulunk: tudnak-e róla? Tudnak. Hetyei István egy ideig a bátaszéki rendőrség -vendége« volt. Máshol talán bíróság elé állítanák, börtönbe zárnák. Nálunk még mindig hisznek abban, hogy megváltozik. Győrbe került. A Búzakalász mezőgazdasági szövetkezet majorjában akadunk rá. Csöndesebben ejti már a szót, s igazabban is. — Talán jobb, hogy eljöttem onnan. Itt most van kenyerem, jövőm. Űj-ra kezdem az egészet. — Kicsit hallgat, mint aki magába néz, aztán folytatja. — Most semmim sincs, csak amit rajtam lát, ez is rongyos már. De karácsonykor meglesz az elszámolás és telik egy öltöny ruhára. Aztán majd jön a többi... — Jön! — bólint rá megértőén az elnökhelyettes, — mert nemcsak mi akarjuk, hanem maga is. 8. Hetyei István most takarmány os a szövetkezetben. Két hónapja van ott, azóta szeszesitalt egyetlen kortyot sem ivott. Havonta 60 munkaegységet keres, ez az idei 31 forintjával számolva egységenként havi 1800 forint. Az embernek csak két lába van, hát könnyen botlik. De aki akar, az nálunk ismét talpra állhat. Szabó Miklós Molnár Miklós egyszerű könyvelő a IV. kerületi Vendéglátó Vállalatnál. Fiatalember, 35 éves. öt esztendő idegen országban, idegen éghajlat alatt, idegen emberek között... Egyszer valaki azt mondta neki, ha meg akar ismerni egy országot, húsz napot töltsön ott — vagy húsz évet. ö öt év után hazajött. ■HHjjjjt-.il «£ ' társtalanság kísért végig... Szüléimre és kishúgomra gondoltam szüntelen. Pedig nem panaszkodhattam. Jeruzsálemben angol irodalmat és történelmet tanultam az egyetemen, s a svéd diákszálláson laktam. Két és fél évig katonáskodtam. Sokat reméltem ettől az időszaktól, azt hittem, a katonaság egyesíti az embereket. Tévedtem. A nemzetiségek tagozódása a tisztek között éppen úgy érvényesült, mint másutt. Leszerelésem után egy bankba kerültem. Jó dolgom volt, megbecsültek. Ekkor már jól beszéltem a hébert és az arabot... az angolt még itthonról... Csak a sok ellentmondás volt elviselhetetlen. • Beszéltem egyszeregy öreg munkással. Amolyan -fekete« munkás, csak időnként dolgozik, s ha történetesen egy kőbuckát kell ellapátolnia, mindig. vissza-visszatesz néhány követ, ha a munkafelügyelő nem figyel oda. Miért? Hogy másnap is foglalkoztassák. Még soha nem hallott Magyarországról. Azt mondta: megcsókolnám annak az országnak a földjét, ahol az emberek mindennap dolgozhatnak. Mert akkor bizonyára mindennap esznek is. Egy kislányt megkérdeztem egyszer mi szeretne lenni, ha megnő? Nem tudott felelni rá. Hát mit szeretnél most, mit kívánnál ebben a percben — kérdeztem. — Egy kis lekvárt a kenyeremre ... Az évek során megtanultam nem sírni, de összeszorul a torkom, ha erre a gyerekre gondolok. szokat * beszélgettem, vitatkoztam régen kínt élő magyarokkal. Az ő helyzetük egészen más. Több mint másfél évtizede, vagy még régebben kerültek ki, sokat dolgoztak, küszködtek. Büszkék arra, amit tették, s természetesen nincs — nem is lehet — összehasonlítási alapjuk. Még elképzelni sem tudják a magyarországi viszonyokat. Mi, 5 6-os disszidensek viszont nagyon is tisztán láttuk, mit hagytunk itthon, s éppen ezért más szemszögből néztünk sok mindent. Én tulajdonképpen hálás vagyok a kint eltöltött évekért: a körülmények akaraterőt és fegyelmet neveltek belém, s végkép eloszlatták a nyugati világról szőtt hiú ábrándjaimat. A napokban behí:ott a főkönyvelőm. Azt kérdezte: Mondja, kedves Molnár kollega, de őszintén mondja meg: meddig szeretne nálunk maradni? Egy több nyelvet beszélő fiatalember bizonyára többre vágyik. Szeretem a munkahelyem. nem gondolkoztam ezen — feleltem. És ez az igazság. Legközelebbi tervem: szeretnék beiratkozni a József Attila .szabadegyetemre, hogy az arab irodalmi nyelvet elsajátítsam. Szöveg: Hernádi Magda I f 9+ !*•*:
