Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)
1962-06-01 / 11. szám
A demokrácia gyakorló iskolái Termelőszövetkezeteinkről sok fontos gyakorlati s elvi megállapítást tehetünk, de ezek között mindenesetre helyet kell kapnia ennek a gondolatnak: hogy tudniillik a termelőszövetkezetek a demokrácia gyakorló iskolái. Hadd illusztráljuk ezt két példával. Az első példa: „Nem demokrácia kell ide, de nem ám. Rend kell ide, és fegyelem.” Ezek a szavak érdekes módon egy kitűnő mezőgazdasági szakember szájából hangzottak el, amikor az encsi mezőgazdasági termelőszövetkezet tagjait korholta, és igyekezett jobb munkára serkenteni őket. A második példa: 1960 februárjában az enyingi termelőszövetkezetek egyesítő közgyűlést tartottak. A tagság egyhangúlag választotta meg a 9000 holdas új szövetkezet elnökévé azt asj embert, aki korábban az Ezüstkalász Termelőszövetkezetben irányította a gazdálkodást. Tisztelték, becsülték Enyingen, és 1958-ban országgyűlési képviselőnek is megválasztották ebben a körzetben. 1962 februárjában ismét közgyűlésre gyűlt össze az egyesített szövetkezet tagsága, s újra egyhangú határozat született: leváltották az elnöki tisztről azt az' embert, akit két évvel korábban választottak. A két példából együttesen bontakozik ki a szövetkezeti demokrácia bonyolultsága. Az elsőben a szövetkezet vezető szakembere, a főagronómus a bajok gyökerét a tagság fegyelmezetlenségében, rendszertelen munkájában látja. A másiknál a szövetkezet eredméhyes működését az elnök visszaélései, antidemokratikus vezetési módszerei akadályozták. A nép a mezőgazdaságtól azt várja, hogy folyamatosan és zavartalanul lássa el a belső fogyasztást, és tegyen eleget a jelentősen megnövekedett exportfeladatoknak is. Ez nem könnyű. A tervidőszak végére, azaz 1965-re húsból és húsfélékből 53,2 kilogrammra nő az egy főre jutó fogyasztás, növény- és állati zsiradékból (beleértve a vajat is) 22,2 kilogrammra, tejből és tejtermékekből kereken 200 literre, cukorból 30,7 kilogrammra, gyümölcsből csaknem 68 kilogramm. Most,, hogy a mezőgazdaság nagyüzemi keretei kialakultak, a tudomány és technika vívmányai szabadon terjedhetnek., meg is van a lehetőség az egész mezőgazdaság gyors fejlődésére. Mindennek válóra váltása elsősorban attól függ, hogy az ország területének csaknem 80 százalékán gazdálkodó mezőgazdasági termelőszövetkezetek hogyan dolgoznak. Ez a kérdés termelési oldala. De van társadalmi oldala is. Sikerül-e valóban demokratikusan megoldani a közös vagyonból, a közös munkából és a közös elosztásból keletkező problémákat? Megállja-e helyét a falun a közösségi vagy másképpen szocialista demokrácia, sikerül-e kialakítani azt a szövetkezeti önkormányzatot, * amely — a lincolni szavakat kissé módosítva — „a tagság kormánya, a tagok által a tagokért”. De a társadalmi oldalban bentfoglaltatik a nevelés ügye is. Az a tény, hogy a termelőszövetkezetek nemcsak a magyar föld termőképességének megőrzői és kifejlesztői, hanem a közösségi demokrácia gyakorlati vagy méginkább gyakorló iskolái is. A szövetkezet belső demokráciája és a termelés eredményessége tehát egymással szorosan összefüggő, egymásra állandóan ható tényezők, s okozati kapcsolatban állnak: ahol igazi termelőszövetkezeti demokrácia van, ott komoly termelési eredmények is jelentkeztek. Persze, sokféle szövetkezet van. Működnek tízéves és egyéves szövetkezeteink, vannak ezerholdas és tízezerholdas közös gazdaságaink. Vannak teljesen gépesített szövetkezetek, és vannak, amelyek még minden gépet a gépállomástól kapnak. Vannak belterjesen és külterjesen gazdálkodó szövetkezeti nagyüzemeink. Mindemellett szinte szövetkezetenként eltérés mutatkozik a tagok közösségi öntudatában is. De minden szövetkezetnél azonosan és egyformán megvannak a valóban demokratikus működés szervezeti feltételei és körülményei. A szövetkezeti demokrácia legfőbb „törvényhozó szerve” a közgyűlés. Ez határoz a legfontosabb kérdésekben, ez jelöli ki a célokat és feladatokat, ez szabja meg a célok elérésének alapvető módszereit. A közgyűlés választja a szövetkezet vezetőségét és elnökét, jelöli ki az ellenőrző bizottságot, és szerződteti a mezőgazdasági szakembereket. Egyszóval a szövetkezet tulajdonosa és gazdája a tagság. Ahol mégis megsértik a demokratikus elveket, ott vagy a vezetőség, vagy a tagság a hibás. Az első példánál a hiba világosan jelentkezett a tagság oldaláról. A választott vezetőség intézkedéseinek fegyelmezett végrehajtása a szakemberek útmutatásai szerint: minden tagnak kötelessége. Gazdának lenni szövetkezetben tehát nemcsak jogokat jelent, hanem kötelességet és munkát is. A második példánál a hiba a szövetkezet elnökiben volt. Azért váltották le, mert nem tartotta meg a szövetkezeti demokrácia alapvető követelményeit. Egyedül határozott olyan kérdésekben, amelyekben csak a tagság dönthetett volna. Életmódjában messze került az egyszerű tagoktól, azoktól az emberektől, akikkel annak idején együtt és egyformán kezdte. Túlságosan is ápolta rokoni kapcsolatait. Jogtalan előnyöket szerzett magának, és megkárosította a közösséget, összefoglalva: a tagságot nem a szövetkezet gazdájának, hanem saját alkalmazottainak tekintette. Az enyingi szövetkezet tagjai megelégelték ezt az állapotot, és az elnököt leváltották. Vezetni, de nem elszakadva a tagságtól, irányítani, de nem parancsolgatva, rendben dolgozni, de nem félelemből, hanem az egyenjogúak önkéntes feg' elméből: a közösségi demokráciának ezt a legfontosabb tudnivalóját tanulják most a magyar falvak dolgozói. pethii Tibor Ezekben az üstökben főzik a sört íme a -Kis családi-, a pestiek kedvence Télen még csak szerény, mondhatnám, megtűrt vendég volt az éttermek asztalán. De ennek az időnek vége. Most az ő világa következik. Hűvösvölgyi zöldvendéglőkben, óbudai kiskocsmákban ver visszhangot a kiáltás: »Friss csapolás!- S nyomában derű költözik a szívekbe, hiszen már a szó is enyhülést ígér. Mert nemsokára sör fehér habja lövell, párázó poharak sorakoznak a piros abroszon, vidámodik a hangulat és a nyár tikkasztó heve néhány órára csatát veszít. Köszönet e nyári örömért, a szomjat oltó kesernyés barna nedűért, köszönet a sörfőzöknek! # Itt minden rájuk emlékeztet. Hatalmas muraköznek vontatta, hordókkal teli kocsik kocognak a Körösi Csorna úton a sörgyár felé, amelynek égheszökő kéményei Kőbánya házai fölé magasodnak. A sziklapincék fölött — évszázadokon át bányászták innen a követ az Alföld templomai aztán Fest palotái számára — egész sörváros. 1200 holdon raktárházak és malátaüzemek, főzőüstök és erjesztőtermek, hűtőpincék és paláckozók, vasúti sínek végtelenje és roppant rakodók, hordóerdők, teherautók és várakozó lovaskocsik, aztán egy távolbavesző barna palánksor a Felső Jászberényi úttól a Maglódi útig, azon túl is a MádS utcáig. Állunk a rámpán, ahol az egyik oldalon bálákba gyömöszölt komlót gurgatnak ki a rakodók tehervonatökból. Ez az indulás. A másik oldalon hasas söröshordók döcögnek lefelé az enyhe lejtőn a várakozó kocsisor felé. Ez a befejezés. S ami a kettő között van? Arról Bánfalvi Károly beszél — 36 éve főzi a sört Kőbányán —, szakértő szóval, szívesen. # Az árpa, ez az alap. De csak a tavaszi, mert az őszi nem jó. Hétezer vagon kell belőle évente. Egyedül csak Kőbányának (mert van még gyár Sopronban, Pécsett, Nagykanizsán is). A gyökércsírából lesz a zöld maláta, amely ízt, színt kap, mígnem a malomba kerül. Megőnlik — inkább ropogtatják, mint őrlik — s most már a főzés következik. Nyolcvan hektoliteres, ezüstszínű, zárt főzőüstök mélyén forr, bugyog, habzik a cefre, de még hosszú az út, míg sör lesz belőle. Az ászokpince 90 hektoliteres régi tölgyfahordóiban, vagy a 300 hektoliteres modem alumíniumtartályokban érlelődve alakul aztán a sör olyanná, amilyennek a pohárban ismerjük. ízlik a sajátkészítésű sör a tízórai szünetben. Lent: Indulhat a szállítmány (Vámos László felvételei) # Piros és kék csövekkel sűrűn behálózott teremben a sör átható illata érződik. A piros csövekben sör kering a kékben hűtővíz, és a betonon száz meg száz hordó vár töltésre. De a város felé egyre kevesebb hordó indul, mert az emberek mind több palacksört fogyasztanak. Már tavaly is a teljes termelés egyharmada, 1 297 000 hektoliter, palackokban (258 millió palackban) hagyta el a sörgyárakat. S a számok tovább emelkednek. Az öreg sörgyáriak még emlegetik, statisztikák is feljegyezték: 1932-ben mindössze 184 000 hektoliter sört gyártottak. Körülbelül 4 liter jutott akkor minden lakosra. Most 40, hiszen már 1961-ben is 3 780 000 hektoliter volt a sörgyártás évi produktuma, 1965-ben pedig, a második ötéves terv utolsó évében — hála a nagykanizsai gyár teljes rekonstrukciójának, a soproni új főzőháznak — 4 300 000 hektoliter lesz. S ízre, zamatra hányfélé! Világos, barna, Kinizsi, Délibáb, Sirály, Március, Nektár, Pannónia, Porter... S talán a nyáron újra itt az exportra szánt Kooky Cellar is, amely Grand Prix-t nyert a brüsszeli világkiállításon, meg a Zsiráf, az olaszok, belgák kedvence. De most még csak tavasz van. S a sör első útja óbudai, hűvösvölgyi kiskocsmákba, győri, debreceni éttermekbe visz. Már nem szerény, megtűrt vendég, mint télen. Várvavárt jó barát. • Csatár Imre 5
