Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)
1962-05-15 / 10. szám
Részlet Németh László új színművéből, amelyet a Katona József Színház fog bemutatni Major Tamás rendezésében. A vígjáték bőse egy vidéki tanár, aki részt vesz egy szovjetunióbeli tanulmányúton. Ez a jelenet visszaérkezése után játszódik. Major Tamás, Makláry Zoltán, Somogyi Erzsi (Karádi föl-le jár a szobájában. Ebben a pillanatban kopogtat a Tisztelő.) TISZTELŐ: Ne tessék megijedni... Tanítványa voltam a tanár úrnak. KARÁDI: Nem ijedek... csak csodálkozom, hogy került be a kapun. TISZTELŐ: S én... Az igazat szólva: nem tudtam megállni, hogy egy pillanatra be ne jöjjek ... KARÁDI: Ügy — s mi volt az oka ennek a kényszernek? TISZTELŐ: A tiszteletem. Az, hogy az édesapámat sem tisztelem jobban tanár úrnál. KARÄDI: Hm... Ezt jó hallani. TISZTELŐ: Ennek a most már többévtizedes tiszteletnek a jogán vettem a bátorságot, hogy ide álljak a tanár úr elé és megkérjem ... (Halkan.) Álljon meg, ameddig nem késő! * KARÁDI: Vagy úgy? TISZTELŐ: Tanár úr, kérem: énbennem egy világ omlott össze. KARÁDI: Mikor? TISZTELŐ: Most, amikor a piactéren, az újságárus bódéban a Reggeli Újságot megvettem. KARÁDI: S egyenest ide jött, hogy ezt közölje velem. TISZTELŐ: Voltaképp nem is volt szándékomban. Valami erre húzott... Tanár úr, kérem, minekünk már csak az maradt ebben a városban... Hogy él itt egy ember, ennek a városnak a falai közt, akire feltekinthetünk. KARÁDI: S ezt vette el ez a cikk... Konkréten mivel? TISZTELŐ: Azt ne is tessék megkérdezni. Hogy én azt a tanár úr szemébe mondjam! De az olyan iszonyú, hogy amit, mint frázist, a körülmények kényszere alatt annyiszor volt módunkban hallani, azt most a Karádi tanár úr szájából... (Elnémul, mint aki a könnyeivel küzd.) KARADI: Mi a kedves öcsém foglalkozása? TISZTELŐ: A tanácsházán kaptam egy falatka kenyeret. Helyettes tanácsjegyzö vagyok ... S minden kertelés nélkül bevallom, hogy amit a kenyér tenni kényszerít ... bár nincs mindig összhangban a meggyőződésemmel... De az olyan borzasztó, hogy aki az én világnézetem s erkölcsiségem alapját lerakta, akire én úgy tekintettem fel, mint nem e világból való lényre, miután hősiesen annyi mindent kiállt. KARÁDI: Most a finisben letörjön... TISZTELŐ: Nem én mondtam... Ugye, nem ♦ztszik haragudni érte? Igazán csak a tisztelet... KARÁDI: Nem. Miért? ... Csak tudja, mit furcsáitok? Hogy annak idején nem volt szerencsém ehhez a tisztelethez. TISZTELŐ: Hogy tetszik érteni ezt? Próba közben: Raksányl Gellért, Mányai Lajos, Makláry Zoltán, Major Tamás (Vámos László felvételei) KARÁDI: Hanem egy megrongálható eszményképpel, egy kócbabával, akit a maguk fűrészporával akarnak kitömve tudni s ha.. TISZTELŐ: Én idáig úgy mentem el ez előtt a ház előtt, hogy közben megemeltem a kalapom. KARÁDI: Ezentúl, tessék, köpjön ki előtte. S ne csak a lelkében! KARÁDI: Negyvenhétben. (Kinyitja a szekrényajtót.) Hogy is hívják, kedves öcsém? TISZTELŐ: Nem fontos. Egy a sokból. allegóriát kerestek, az következett volna, hogy tessék nekilátni, a kapott köpűt magyar szorgalommal telemézelni. TISZTELŐ (színpadias szomorúsággal): Jó éjszakát, Karádi tanár úr! (El.) KARÁDI: Vigyen el az ördög, a tiszteleteddel együtt. KARÁDINÉ (beront): Ki volt itt? Mintha csapódott volna a kapu. KARÁDI: Ki volt? Akikbe az energiám hordtam. A tanítványaim. A tisztelőim! KARÁDI: Engem, mint tudja tán, ötvenegyben felfüggesztettek. TISZTELŐ: Hogyne... elkergették arról a helyről, amelyen nemzedékeket nevelt fel. KARÁDI: Na, látja... S nem emlékszem, hogy akkor valami idehúzta volna, a Damjanich utcába. TISZTELŐ: Nem tetszett észrevenni, hogy milyen mély kalaplevevéssel köszöntöttük az utcán? KARÁDI: De talán jobb lett volna, ha mégis betör ide, így, mint most, s azt mondja: hallottam, hogy kenyér nélkül maradt, tanár úr! Nem engedné meg, hogy tiszteletem jeleként húsz tojást felajánljak? TISZTELŐ (meggyőződéssel): Azt a tanár úr nem fogadta volna el! Nem úgy ismertük meg Karádi tanár urat! KARÁDI: De csak van neve? TISZTELŐ: Giczi. Mit tetszik nézni? KARÁDI: Az az évi noteszom... Hát jeles épp nem volt. De átment... Nem szoktam buktatni... TISZTELŐ: Attól még megérthettem a tanár úr célzásait. KARÁDI: Azt akarja mondani, hogy én holmi célzásokkal tűzdeltem teli az előadásaimat? Amelyekből, mint spékből a zsír, folyt a reakció? TISZTELŐ: Nekünk egy ironikus mosoly is elég volt. KARÁDI: Nem tudna egy ilyen célzásomra emlékeztetni? TISZTELŐ: Annyi év múltán? KARÁDI: Persze, csak az összbenyomás maradt meg. TISZTELŐ: Hát például amit a magyar történelemről tetszett mondani. Hogy azt mindig katasztrófák szabták korszakokra. Majtény, a Martinuzzi-összeesküvés. KARÁDI: Martinovics. S ebben mi volt a célzás? TISZTELŐ: Épp negyvenötben! A felszabadulás esztendejében! KARÁDI: Értem! TISZTELŐ: S hogy mi mindig Európától kaptuk a formákat. KARÁDI: No persze, Szent István óta. S a magyar nép életrevalóságát abban mutatta meg, hogy ezeket a formákat magához alkalmazta, eredeti magyar élettel töltötte meg. Ebből tehát, ha mindenben TISZTELŐ: Ebben az esetben ez teljesen lehetetlen volt. KARÁDI: Miért lehetetlen? TISZTELŐ: Ezt tanár úr kérdi tőlem? Akit az elsők közt állítottak félre? KARÁDI: Akinek most egy órája is a fejemre raktak! Ettől én ne lássam, hogy olyan tanítványok százai mentek át a gimnáziumon föl az egyetemre, akik azelőtt a kondásbotnál ragadtak volna. Hogy a görög antológia tízezer példányban jelenik meg. Meg akarjam venni az új Suetoniust, s itt, Küngösön már nem kaptam meg. Hogy a Népkertben nincs rongyos gyerek. TISZTELŐ: A tsz-eket tessék nézni. KARÁDI: A tsz is olyan, mint Vajk vármegyéi ... Azt hiszi, én nem ismerem az érveket. Tízszer annyit, mint maga. Nemrég olvastam egy nagy könyvet Cromwellről. Anabaptisták, episzkopeusok, cromwelliánusok, republikánusok, rojalisták: innét, háromszáz év távlatából sem tudom eldönteni, melyikhez csatlakoznék. De Milton az tudta! Mert ezt másképp is lehet nézni! Egészben! A legyilkolt íreket, ostoba generálmajorokat is beleszámítva! Hogy emelkedik-e a nemzet abban a keretben ... TISZTELŐ: S ebben emelkedik? KARÁDI: Ha mindent kivonunk, összeadunk: végül is emelkedik. Legalábbis nem mer-Somogyi Erzsi, Rajz János KARÁDI: Látja, ez lehet. De azért jólesett volna... S most több jogon hivatkozhatna a tiszteletét ért sebre, a világösszeomlásra. TISZTELŐ: Erre igazán nem gondoltam ... De különben is, akkor — bocsásson meg a tanár úr — nem voltak erkölcsi értékek veszélyben. KARÁDI: Értem. Akkor legföllebb arról volt szó, hogy Karádiék felfordulnak, s ezáltal külön díszsírhelyet kapnak lelke panteonjában. Míg most, esetleg egészen fölforgatom az alapokat, amelyekre ezt a panteont épitette. TISZTELŐ: Olyasformán. KARÁDI: S önre csakugyan olyan nagy hatással voltak az én óráim? Mire is tanítottam? Történelemre? TISZTELŐ: A három utolsó évben. Mindig jeles voltam. KARÁDI: Jeles? (Jobban megnézi.) Mikor végzett? TISZTELŐ: Negyvenhétben. A Kádár Karcsi osztályában. Mínyai Lajos, Makláry Zoltán. Major Tamás Zolna.v Zsuzsa, Makláry Zoltán, Raksányl Gellért ném azt mondani, mint önök, hogy nem emelkedik. TISZTELŐ: Bocsánat, nem számítottam rá, hogy a rendszer ilyen nagy ügyvédjével találkozom ebben a házban ... 9
