Magyar Hírek, 1961 (14. évfolyam, 8-24. szám)
1961-05-15 / 10. szám
A gyerekek mindig és mindenütt kérdeznek. Segítséget várnak a felnőttektől. De persze ma már egészen mások a kérdéseik és egészen másfajta feleleteket is várnak tőlünk, mint régen. Néhány évvel a háború befejezése után, pontosan tizenkét esztendővel ezelőtt a rádió vezetői úgy érezték, gyerekeink sok-sok kérdésére segíteniük kell a szülőknek és az iskoláknak a válaszadásban. Így született meg a rádió Miska bácsija, akit a gyerekek országszerte jól ismernek, igaz barátjuknak tekintenek, akit naponta a levelek százezreivel árasztanak el. S e barátság és levelezés tükrében kibontakozik az egész ország gyerekeinek élete. Böngészem a leveleket... — Milyenek is a mi gyerekeink? ... Gyomron történt egy novemberi napon. A gyömrői mély tó mellett gyerekek játszottak, s a legkisebb közülük, a háromesztendős Győző vízbe pottyant. Győző nagy és „erős” barátja, a hatesztendős Mikula Tomi úgy érezte, nem hagyhatja sorsára kis pajtását. Üszni nem tudott, félt is a hideg víztől. De a partmenti nádban evickélni kezdett és a már elmerülő Győzőt igyekezett magához húzni. Sikerült! Az életmentő kispajtás azonban súlyosan megbetegedett. Majdnem egy évig feküdt kórházban s az ágyon — talán a vízi élmény hatására — arra gondolt: ha megnő, hajóskapitány lesz. Tomi nővére hosszú levélben számolt be az esetről Miska bácsinak s a következő vasárnap Miska bácsi a rádióban szép lemezzel köszöntötte a még kórházban fekvő Tomit úgy is, mint leendő hajóskapitányt. A történetnek még nincs vége. Tomi hősiességéről Miska bácsi üzenetéből egy igazi hajóskapitány is értesült, Legény Ernő, akinek hajója akkoriban valahol a tengeren szelte a hullámokat. És az igazi hajóskapitány levélben üdvözölte a reménybelit. Amikor pedig Legény Ernő visszaérkezett Budapestre, első útja Tomihoz vezetett és egy gyönyörű tengerjáró modellt vitt neki ajándékul. Találomra nyúlok a levelek közé és megint kerek történet, amit előhúzok. Tiszasülyön a gyerekek egy esztendővel ezelőtt új, emeletes iskolát kaptak, minden elképzelhető felszereléssel, ping-pong asztalokkal, rádióval, televízióval. Mégis valami hiányzott: az énekkar és a táncszakkör számára egy zongora. Miska bácsi azt tanácsolta nekik, próbálják megszerezni a saját erejükből. Nagy lelkesedéssel láttak munkához. Segítettek a termelőszövetkezetben kukoricát morzsolni, az erdőgazdaságban facsemetéket ültettek — hiába, csak a felét tudták összeszedni egy zongora árának. De semmi baj! A csillogó fedelű zongora ott áll a kultúrtermükben. Hogyan? A tiszasülyi gyerekek ezt írták Miska bácsinak: „... amikor már igen-igen bánatosak voltunk emiatt, behívattak minket a tanácsházára. Mennyi pénzetek van? — kérdezte tőlünk a tanácselnök bácsi, mivel már ő is tudott a mi nagy kívánságunkról. S amikor megmondtuk, elmosolyodott. »Na, ez bizony egy zongorára édes-kevés, de azért fel a fejjel. A többit hozzáadjuk mi, a tanács, meg a termelőszövetkezet. Csak aztán szépen énekeljetek meg táncoljatok. Megnézünk benneteket!” Nehéz eldönteni a sok levél és a levelekben rejlő sok izgalom, ábránd, törekvés közül melyikről szóljunk. Talán erről... Egy nap Komárom megyéből érkezett levél a rádió Ifjúsági osztályába Tarr Marikától. Külalakja, fogalmazása példás volt. Így hangzott: „Kedves Miska bádjw Én már hetedik osztályba járok, szeretek T&nulnl, mindig kitűnő volt a bizonyítványom. Most lenne egy kívánságom. Szeretnék néhány velem egyidős kislánnyal levelezni, barátságot kötni.” ... Marika nevét, címét bemondtuk a mikrofonba. A dolog ezzel látszólag le is zárult. Néhány hónap múlva azonban szomorú sorokat kaptunk Marikától. „Miska bácsi, több levelet is kaptam azután, hogy be tetszett címemet mondani a rádióba, s egy — legalább is akkor úgy éreztem — igaz barátnőre is találtam közöttük, S. Rózsikéra Miskolcról. Már abban is megállapodtunk, hogy meglátogatjuk egymást a szünidőben. Akkor megírtam neki, hogy én cigány kislány vagyok. Rózsika nem írt nekem többé... Marika sorait a legközelebbi adáskor felolvastuk a mikrofonba és hozzáfűztük: „Ne búsulj Marika, ha Rózsi emiatt szakított veled, akkor nem is volt érdemes a barátságodra.” Egy-két nap múlva nagy számban érkeztek a rádióba levelek az ország legkülönbözőbb tájairól. Tartalmuk, habár íróik nem is tudtak egymásról, szinte szóról-szóra ugyanaz volt: „Hallottam, hogy Rózsika milyen csúnyán viselkedett Marikával. Már írtam is neki. Felajánlottam a barátságomat." Néhány hét múlva Marikától ismét levél érkezett: „Miska bácsi, olyan boldog vagyok! Pár hét alatt közel nyolcszáz levelet kaptam, ennyien kínálták fel nekem őszinte, meleg szavakkal a barátságukat." Vajon kell-e kommentár ezekhez a levelekbe foglalt kis történetekhez? Azt hiszem, felesleges. A gyerekek kérdeznek és mi felelünk. Azit feleljük, amit Legény Ernő hajóskapitány válaszolt Tominak, amikor a kisfiú megkérdezte tőle: — Mit gondolsz, csakugyan hajóskapitány leszek? — Azt nem tudom még, hogy mi leszel, kis barátom, de azt hiszem, egyelőre egy a fontos csupán: rendes ember legyél! Acs Kató »A művészet a legemberibb, a legemberbarátibb valalami, amely közvetít szellem és élet között« — mondta Thomas Mann. Nos, a Kultúra Könyvterjesztő Vállalat a művészet, az irodalom nevében teljesíti ezt a közvetítő szerepet, szellem és élet, irodalom és emberek, egészen távolélő emberek között. Igen, a Kultúra, a Magyarországon kiadott irodalmi művek külföldi terjesztője, különös »kereskedelmi« tevékenységet folytat: az emberi szellemet exportálja. A haszon: a szellemi értékeknek az a tetemes rakománya, amely az embereket világszerte gazdagabbá teszi. S ez esetben nem is akármilyen értékről és akármilyen rakományról van szó. Olyan alkotásokról, amelyek a világ minden táján termő gondolatot magyarul közvetítik a világ minden táján élő magyaroknak. Külföldön élő honfitársaink eddig is ismerték és kiaknázták a Kultúra nyútjtotta lehetőséget, keresték, megrendelték, megvásárolták a magyar nyelven megjelenő külföldi klaszszikusokat éppen úgy, mint a magyar nyelv hazai klaszszikusait, a múltat idéző nagyokat: Mikszáthot, Jókait, M6- riczot, Babitsot, Kosztolányit éppen úgy, mint a mai valóságot eléjük táró íróinkat: Illés Bélát, Mesterházi Lajost, Németh Lászlót, Passuth Lászlót és a többieket, örömmel fogadták eddig is az olyan szépséget és derűt summázó sorozatokat, mint az Olcsó Könyvtár és a Vidám Könyvtár. S most, 1961-ben a Kultúra ismét két sorozattal lepi meg a magyar olvasókat. Az egyik a Milliók Könyve, amely a világirodalom kiemelkedő alkotásait juttatja el rendszeresen az olvasókhoz (például: Dreiser: Amerikai tragédia, Steinbeck: Érik a gyümölcs, Anatole France: Vörös liliom, Eric Knight: Légy hű önmagodhoz, Alexej Tolsztoj: Golgota, Solohov: Csendes Don stb.), A másik, és — dr. Svéd András, a Kultúra igazgatója szerint — ez a nagyobb esemény és meglepetés: az ifjúsági irodalom remekeiből összeállított ötvenkötetes sorozat, Az Én Könyvtáram. Igen, így, közvetlenül az »Én* névmással, s ez a személyes jelleg ezúttal nem csupán a birtokba vételre, a tulajdonra utal, amely a könyvnél mindig különösen egyéni és bensőséges. Nem, itt valami többről és mélyebbről van szó. Az Én Könyvtáram az ifjúságé ... s köteteinek olvasása közben az ifjúság megszokja, hogy ne csupán a könyv tulajdonosának, hanem a könyu révén az emberi eszmék birtokosának érezze magát. Személyes kapcsolata kerekedik a világirodalommal, köze lesz Mikszáthhoz és Mark Twain-hez Swifthez és Jókaihoz, Vernéhez és Karinthyhoz, barátságot köt Don Quijote-tal, a kis Jean Cristophe-val, Csukkal- Gekkel és Robinsonnal, Mauglival és Nyilas Misivel. Az Én Könyvtáram azt jelenti, hogy én... azaz 6, a kezdő-olvasó, az Irodalmat még csak ízlelgető fiú vagy lány, valahol Bécsben vagy Montrealban, Münchenben vagy Sao Paulában, ezekkel az ifjúsághoz szóló remekművekkel megvetheti a saját könyvtára alapjait. S a bensőséges^p személyes »Én«... a hazától távolélőknél talán még mást is jelent. Nemcsak az új generációt, hanem a régit is, nemcsak a fiút, hanem az apát is. Az apa érezheti és mondhatja, akár Észak-Afrikában, akár Dét-Amerikában, az apa, akinek valamikor első irodalmi élményei voltak ezek a könyvek még idehaza: Az Én Könyvtáram, igen, az én könyvtáramban is mindez megvolt ... És az apák azt akarják, hogy az ifjúságuk szépség- és örömélményében a gyerekeik is részesüljenek. Az apák sok kapcsolatot megszakíthattak a szülőhazával, de a kultúra és a nyelv kapcsolatát soha. Lehet, hogy a bútoraikat nem vitték el, amikor eltávoztak, de Nemecseket biztosan magukkal vitték... Lehet, hogy az itthonról vitt utolsó öltöny is elkopott már és csak kinti holmikat viselnek, de: A kőszívű ember fiai, János vitéz. Dióbél királyfi, holtbiztosán nem kopott el bennük és nem kophatott el a magyarul megismert Copperfield David, Twist Oliver és Gulliver sem. Az Én Könyvtáram összeköti a már távolban születetteket az apák szülőföldjével, a gyerekeket szüleik ifjúságával, s szülőket és gyerekeket összeköt újra és újra térben és időben az egyetemes kultúra értékeivel. Soós Magda Kass János rajza Molnár Ferenc regényéhez, Az fin Könyvtáram sorozatban megjelenő Pál utcai fiúkhoz Magyarország világhírű gyógyvizeit már a rómaiak Ismerték is fel la használták gyógyításra. A török Időkben fürdők épültek a gyógyforrások mellé. A Magyarországon járt külföldiek már a XVI, század óta megemlékeztek az Itteni gyógyvizekről. A két világháború között sok külföldi keresett gyógyulást a magyarországi fürdőkben, Így többek között Rabindranath Tagore világhírű hindu költő. A sok csodálatos gyógyulás emlékét a fürdők falára elhelyezett Idegennyelvű hálatáblák Igazolták. A második világháború alatt gyógyfürdőink súlyos károkat szenvedtek, ezeket már helyreállították. A melléjük épült szállodákat a legkorszerűbb berendezésekkel látták el és újra megnyitották a külföldi vendégek előtt rf/KAP 1 Október 15-én ünnepli meg Szekszárd a híres vörös borok városa alapításának 900. évfordulóját. Ebből az alkalomból nagyszabású szüreti ünnepséget rendeznek, amelyen többek között felvonul majd a környékbeli községek színporapás népviseletbe öltözött lakossága Is. A nagyszabású szüreti ünnepségre az IBUSZ útján külföldi turistacsoportok érkeznek Magyarországra Magyarország egyik páratlan természeti kincsét, az Aggteleki cseppkőbarlangot, amely a világ legnagyobb cseppkőbarlangjal közé tartozik, évente több mint százezer látogató, köztük számos külföldi turistacsoport keresi fel 9 * « «. ,«? é K
