Magyar Hírek, 1961 (14. évfolyam, 8-24. szám)
1961-11-01 / 21. szám
1. Még a múlt nyáron történt. A tihanyi motel teraszának egyik fonott székén barna rétisas állt. Fiatal nő haladt a kavicsos úton, vontatottan, a balatoni nyár álmos nyugalmával. Amikor megpillantotta a madarat; meghökkent: — Odálá — kacagott aztán a franciák gyöngyöző csodálkozásával. Párizsi turista volt. A nyolckilós madár a sztoikus bölcsek egykedvűségével álldogált, mint aki már mindent látott, a továbbiakban nem kíváncsi semmire. A nőt izgatta a lusta közöny. Miféle élőlény az, amely nem kíváncsi rá? Az alacsony, cSeresznyepircs arcú férfi, aki a Sas mellett ült, a hiúság játékát gyorsan észrevette, s udvariasan leemelte a madár szeméről a kápának nevezett takaró bőrsipkát. Vad, éles, gyönyörű tekintet seperte végig a nőt. A közjáték néhány pillanatig tartott. A hölgy ellebbentett még ©gy olálát, aztán tovatűnt. A férfi visszahelyezte a kápát a madár fejére, nehogy ragadozásra vagy szabadulásra ingerelje a sast ez a nagy nyitott világ, s a balatoni sokaság. Aztán — a Mátyás király középkori solymászainak öltözékét viselő ember — nyugodtan kavargatni kezdte a feketét. A férfi mellett fiatal fiú ült, a negyedik szék támláján pedig egy kerecsensólyom billegett. Mellettük, az asztalok között elvezető kavicsos úton vizsla nyüszitett, remegve emelgette minden mozdulatra fogékony, ideges fejét. A társaság fizetett, a madarakat karjaikra ültették, s a parton kanyargó úton, mint egy leszakadt színpadi süllyesztőben, eltűnt a középkor. I Libasorban haladtak a víz partján. Elöl a férfi ment, jobb kezén szarvasbőrkesztyűt viselt, s a keze fején ült a madár. Mögötte a fiú haladt, karján a kerecsensólyommal. A két ember mögött ugrált minden fűszálat ízlelgetve, vadszagot kutatva, a kutya. Közelítő lépésemet a sas jelezte. A hang éles volt és szaggatott: — Klik-klik — kiáltotta, amint beértem őket. A férfi, amint hozzáléptem, megpöccintette a felgyűrt háromszögletű kalpagot: — Virágh — mondta. .Hatalmas nyugalom áradt belőle. Aztán a fiúra mutatott: — Bogyai, a bűvészinasom. Simogatással adta tudtára a sasnak, hogy az idegen békés szándékú, aztán bemutatta a madarat is: — Basa. A sólyomra nézett: — Gyöngyszemű — mondta. S a fűszálak közt hempergő kutyára: — Rexi. — Filmesek? — kérdeztem. — Nem. Madarászok. Holnap az IBUSZ rendezésében solymászbemutatót tartunk a külföldieknek. — Ez a foglalkozása? — Ez a szórakozásom. — Mi a foglalkozása? — A Budapesti Központi Szerszámgépgyár marósa vagyok. 2. Néhány hét múlva a lakásomon ült Budán, egy szabad délelőttjén. — Ez Hacsa turján Kard tánca — jegyezte meg, mert szólt a rádió. Elmondta, hogyan ismerkedett meg vele. — A munkáról kérem sokan azt hiszik, hogy közönséges és szürke dolog, végezni kell, mert munka nélkül élni nem lehet, különösebb költészete azonban nincs. Húsz éve, hogy gép mellett dolgozom, esztergák, marók, fúrógépek dantei zajában. Ez a zugás örökös, szünet nélküli, különböző hangú, jellegű, változatú, mintha egy teljes zenekar játszana. A ritmus mindig attól függ — mondja —, hogy milyen a gép fordulatszáima, a munkadarab minősége. A Viktória fejnek nevezett ütőkéstartó például öt késsel dolgozik, egyetlen körforgás alatt ötször top bele az anyagba, öt forgácsot fejt le róla s ezzel olyan folyamatos ritmust teremt, amely egy dallamra emlékeztetett. Fütyülni kezdtem a dallamot, mert így könnyebben ment a munka, s a dallamhoz valósággal hozzámuzsikálta az ütemet a gép. Aztán mások mondták: „Tudod, mit fütyülsz? A Kardtáncot”. — Keményebb anyagnál homlokmaróval dolgozom, ilyenkor a kés nem üt vagy szakit, hanem folyamatosan dolgozik Megint fütyülni kezdtem, s megint egy kolléga szólt oda: „szakikám, ez a Teli Vilmos nyitány”. An/A/K^SKÓL Virágh Árpád, Bogyai és a madarak macskát hazacsalogat és megetet. Virágh barátunk tart kutyát, vércsét, héját, sólymot, sast, galambokat, szirti sason kívül mindenféle magyar ragadozómadara volt már, falusi gyerek korában tenyeréből tejjel itatta a menyétet, hatéves volt, amikor szőrén ülte meg a Bolgáirföld lovait. Tizenkét magyar filmnek volt szakértő madarásza. Legutóbb a nagy Bréhmet javította ki, mert az egyik fénykép aláírása kabasólyomnak nevezett egy kerecsensólymot. A kertjébe megyünk, a madarai közé. Ebben a kis kertben gyűjti megfigyeléseit esztendők óta. — Érdekes kérem, hogy minden madárnak, a madár minden hangulatának és indulatának másféle hangja van. A gerle hangja ' éles és szaggatott, amint küszködik há betűivel: hi-hi-hi. A héja már évezredek óta a saját nevét igyekszik kimondani, de csak félig sikerül neki: hé-hié-hé-hié. A sólyom, ge-ge szótagocskákkal üdvözli az etető gazdát. Van egy öreg kerecsensólymom, ess bőkol, ha feléje megyek,: már-már hajlong előttem, mert érzi, hogy szabadon eresztem és közeledik a mesés pillanat, mikor repülni fog. „Gsek-csek-csek” — kiabálja ilyenkor felém. —i Ha munka után a! gyárból megjövök, s a kertbe kimegyek, a madáröröm gegegő, klikelő, rikoltó hangjai ölelnek körül, ez az éktelen zaj az én Igazi csendességem, ebben lelem meg én a pihenést. Végül a forrást teresem. Hol fakadt a forrása ennek a természetet, zenét, az egész madárvilágot befogadó érzelmi gazdagságnak? — Szegény édesanyám minden vasárnap misére küldött. Én mindig máshova mentem. Az alsórákost rétekre szöktem, ahol ma új városnegyedeket látni. Az ón koromban még sás volt itt, nád verte föl a partokat embermagasságnyira. A nád közt madár fészkelt, a vékony ágaikon fészkeket himbált a szél, virágok nyújtózkodtak, bogárkák neszeitek a vasárnapi csendességben. A sásnak, a vizeknek a madarak, a fáknak ebben a! templomában éreztem én jól magam. Azóta elment a fél élet, mér régien nem vagyok gyerek, sőt már nekem vannak gyerekeim, s azt, hogy boldog ember lettem, annak köszönhetem, hogy mindig az életet szerettem. fit///» Péter Részlet a kiállításról ' — Teljesítményhez kötött órabérben dolgozom, a tíz forintos órabérhez 124 százalékos teljesítményt kell leadnom. S hogy eddig mindig sikerült, azt nemcsak a gépnek, az anyaginak, vagy a munkának köszönhetem, hanem a muzsikának, amelynek dallamát fütyülöm s ez a füttyszó játékossá teszi a kemény munkát. Egy nap elmentem Virágh Árpádhoz. A családi házban emberség, a fészek melege fogad. Régi tapasztalatból tudom, hogy a boldogságot nem lehet megrendezni és „csinálni”. A boldogság nem Ismeri a hazugságot, nem enged semmiféle áltatásnak. A boldogság árulkodó. Ott van az asszony hangjában, amint a tejesboltba menet az ajtóból urának visszaszól, „kedves”. Ott van türelmében, ahogy elviseli az ura, ötéves kisfia és tizenötéves lánya érdekes szenvedélyét, mert ez a szenvedély ezt a három embert boldoggá teszi. Az ötéves fiú “"ár háromesztendős korában félelem nélkül emelte karjára a kápa nélküli héját és a vércsét. A tizenötéves lány sajnálkozásból minden kóbor kutyát és-AZ ÜVEQ MŰVÉSZETE” KIÁLLÍTÁS NYÍLT AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN Poharak a kiállításon. Középen; a világ egyetlen üveg keresztelOmedencéje 189«-ból. Jobbra: a kiállítás egyik legszebb darabja Különböző művészi kivitelű poharak a kiállításon Jégüveg velencei bűtőkancső az 1900-as évek elejéről Csehszlovák ólomkristály váza / mm immmm m-mm
