Magyar Hírek, 1961 (14. évfolyam, 8-24. szám)

1961-05-01 / 9. szám

PE TH ő TIBOR«

VÁDOL A MÚLT

n. A 170 napos nyilas rémuralom

Az októberi fekete éjszakák csöndjében már hallani lehetett az ágyúk távoli morajlását, s az alacsonyan gomolygó felhőkön, mint a közeledő istenítélet jelei, villantak fel a torkolattüzek fényei. A Vörös Hadsereg véres csaták közepette tört Budapest felé a Duna mindkét oldalán. De a nyilas söpredék a Hitlertől kapott hatalom mámorában erről nem vett tudomást.

»Felkoncolandó!« A nyilas parancsoknak és falragaszoknak rövidesen ez a leggyakoribb kifejezése. Először az október 17-én reggel kiragasztott plakáton jelent meg: »Aki a fegyvert leteszi, vagy erre parancsot ad: felkoncolandóI« S ezt követte a többi. Mindről vasitag betűkkel ordított a fenyegetés: »-Felkoncoltatik...!« Ez azt jelentette, hogy bármelyik nyilasnak bírósági eljárás és minden egyéb teketória nélkül joga volt bárkit kivégezni a nyílt utcán, a helyszínen. Reggelenként a város különböző pontjain agyonlőtt emberek tetemei hevertek.

A hadsereg élére hétpróbás nyilasok kerültek. Beregffy, a tábornoki kar egyik legkorlátoltabb tagja lett a honvédelmi miniszter, az átállási parancsot elsikkasztó László vezérezredes került az 1. hadsereg, Major altábornagy a 2. hadsereg élére. Szálasi pedig elérkezettnek látta az időt, hogy lakáj i minőségében táviratot intézzen Hitlerhez: »A hungarista államvezetés élén, mint felelős miniszterelnök, jelentkezem Nagyméltóságodnál, mint a mostani roppant méretű háborús világnézeti és munkaharc első hősénél és a megszülető Európa-közösség elhivatott vezetőjénél...« A távirat befejezése így hangzott: »Sieg! Heil! Kitartás!«

De ld hitt már néhány agyalágyulton kívül a győzelemben, ki beszélt kitartásról? November 3-án ugyan az országgyűlés két háza szégyenletes módon -szentesítette-« Szálasi hatalmát és -nemzetvezetővé-« nyilvánította, de Beregffy november 8-án már Soroksárnál látogatta meg a -legelülső vonalat« — mint a nyilas Nemzetőr írta. Ugyanakkor megkezdődött Budapest kiürítése, nem ugyan -higgadt előrelátással-«, mint a Magyarság kommentálta, hanem növekvő fejetlenségben a nyilasok igyekeztek menteni irhájukat Nyugatra, a németek pedig, amit csak tudtak, megpróbáltak elszállítani. Egymás után indultak a vasúti szerelvények, a dunai uszályok és a gépkocsi-oszlopok a magyar föld kincseivel megrakva Németországba. A nyílt rablást egyezménybe foglalták, amelyben Szálasi miniszterei még azt is vállalták, hogy a munkásokon és családtagjaikon kívül negyvenezer fiatalt Is -átmenetileg kitelepítenek- a birodalom területére.

Papíron mindez egyszerűnek látszott, a valóságban azonban a nép ellenállásával szemben a nyilasok tehetetlennek bizonyultak. Az egymást követő behívás! és mozgósítási plakátok ellenére az ország fele már bujkált, s nem törődött a nyilasok parancsaival. És egyre határozottabban szerveződött a fegyveres ellenállás is. Az október 15-én kiszabadult Bajcsy- Zsilinszky Endre vezetésével megalakult a Nemzeti Ellenállás Felszabadító Bizottsága, amely legszélesebb egységben, a kommunistáktól a legitimistákig tömörítette a fegyverrel harcolni kész hazafias erőket. A katonai vonalat Kiss János altábornagy vezette, helyettese Nagy Jenő vezérkari ezredes volt, a személyi elosztó és irányító szolgálatot Tartsay Vilmos százados látta el. November 22-én a polgári ellenállási csoportok több küldötte Tartsay Andrássy úti lakásán találkozott. Egy Stolte nevű agent provocateur a találkozóról már előre értesítette a -számonkérő széket-, amelynek vérebei Radó százados vezetésével rátörtek a tanácskozókra, és a Margit körúti fegyházba hurcolták őket. Ugyanezen a napon letartóztatták fűvészkerti rejtekhelyén Bajcsy- Zsilinszky Endrét. A fegyház vallatókamráiban szörnyű kínzásoknak vetették alá őket.

A katonai vonal vezetőinek letartóztatása súlyos csapást jelentett az ellenállási mozgalomra, de nem törte meg a többi csoport harci akaratát.

A nyilasok pedig egyre fokozták a terrort. December 8-án a Margit körúti fegyház udvarán Kiss Jánost, Nagy Jenőt és Tartsay Vilmost felakasztották. Bajcsy-Zsilinszky kivégzését a Vérmezőn tervezték, a hadi- J helyzet rosszabbodása miatt azon- < ban a hadbíróság jobbnak látta, ha l sietve Sopronkőhidára települ. Dü- V hödten gyilkolták a nyilasházak fog- < lyait is. Esténként a Duna-part A csendjét géppisztolyok kattogása ver- V te fel... y

December elején megjelent a gettó- A rendelet, amely előírta a zsidók ősz- v szeköltöztetését. A gettót deszkapa- y Iánk vette körül és annak területét a tilos volt elhagyni. Odabent is csak V napi két órán keresztül lehetett ki- y jönni az utcára. Az életkörülmények leírhatatlanok voltak, egy-egy lakó- v helyiségben tíz ember zsúfolódott << össze. Reggelenként a járdákon lelőtt >< áldozatok hevertek. A különböző v rablócsoportok be-betörtek a gettó- )< ba, fosztogattak és kedvük szerint >< gyilkoltak. A »-törvényességet-, << amelyre Vájná belügyminiszter any- << nyit hivatkozott, a nyilas géppisztoly jelentette. Adolf Eichmann párán- <í csára pedig a zsidók tízezreit indí-. A tották útnak, gyalogmenetben Auszt- X riába. Űtközben és a koncentrációs $ táborokban a százezer ember közül << csaknem ötvenezer elpusztult. A

De Iközben Nyugatra települt a >! Szálasi-kormány is. A »nemzetve- sí zető- Brennbergbányán ütötte fel fő- A hadiszállását, s itt kapta kézhez Hitler meghívását. A találkozóra decem- << bér 4-én került sor. Ezen Szálasi A egymillió magyart ajánlott fel Hit- 5; lérnék, aki viszonzásul a csodafegyverek mellett azzal az ígérettel bo- * csátotta el lakájait, hogy »jövő tavaszra visszafoglalja Magyarországot«. «

És szünet nélkül gördültek Nyu- Sí gat felé a magyar kincsekkel, gépek- << kel, nyersanyagokkal megrakott szerelvények is. A szerencsétlen orszá- Sí got hárman is rabolták, a Heeres- sí gruppe Süd, az SS és a nyilasok. Vo- A natra rakták az ország egész valuta- Sí készletét, aranyát, értékpapír-állo- << mányát. Harmincnégyezer kilogramm színarany, ezenkívül százöt ládát töl- Sí töttek meg a rablásból, fosztogatás- « ból származó értékek, aranytárgyak, karórák, drágaköves ékszerek. Csak- Sí nem 24 000 vagonnyi magyar nemzeti « vagyon került ki ezekben a hónapok- 8 ban az országból. Sí

December 12-ére virradó éjszaka Sí indították útnak az autóbuszt a po- sí lltikai foglyokkal. Közöttük volt Baj- « csy-Zsilinszky is. Karácsony estén « végezték ki Sopronkőhidán, három 8 kommunista Ifjúmunkással, Pataky Istvánnal, Pesti Barnabással és Sí Kreutz Róberttel együtt. A vesztő- sí helyre indulása előtt ezt üzente ha- << zájának: »Legyen a magyar bátor és « gerinces a jövőben és soha többé a « történelem során ne adja meg ma- 8 gát a németeknek, az örök ellenség- S) nek...« Sí

A következő napon a 3. ukrán had- sí seregcsoport csapatai Budapesttől « nyugatra elérték Esztergomot és 8 egyesültek a 2. ukrán hadseregcso- 8 port egységeivel. Ezzel a Budapest >5 területén levő összes német és ma- >) gyár csapatok körül (öt német had- Sí osztály, négy magyar hadosztály és sí két dandár) az acélgyűrű bezárult. << Szálasi január 20-án Téten még be- « szédet mondott: »A totális mozgósítás 8 és harcba vetés minisztere hadsere- 8 get szervez, amellyel 1945—1946-ra >;

felszabadítják Magyarország földjét Sí Aki nem hisz ebben, és kételkedik sí szavamban: akassza fel magát, míg sí mi fel nem boncoljuk.« A beszéd mit 8 sem segített a körülzárt csapatok 8 sorsán. 1945. január 17-én Pest, feb- >) ruár 12-én Buda is felszabadult. >) Április 4-én aztán a szovjet csa- Sí paitdk az utolsó talpalatnyi földről is sí kiűzték a fasisztákat. A százhetven 8 napos nyilas rémuralom a diadalmas A felszabadító ágyúk tűzében Ősszeom- >; lőtt. Rombadőlt városok, felperzselt íj falvak, kifosztott földek szomorú S< látványa, a nemzeti vagyon negyven << százalékának pusztulása hirdette a y magyar történelem legszégyentelje- 8 sebb szakaszának »eredményeit-. a

A nyilas főkolomposok az ország ítélőszéke előtt elvették méltó bűn- Sj tetősüket. De a tömeggyilkosok Je- V lentős része Nyugatra menekülve, el- y kerülte a felelősségre vonást. '■

Ez s pesti könyvesbolt csak idegeonyelvú könyveket árul

Nyelvóra az egyetemen (Vámos László felvételei;

anul az ország: nyelveket tanul.

Amerre nézek, oroszul, angolul, franciául, németül, olaszul, spanyolul tanulnak az emberek: lányok és asszonyok, fiúk és férfiak, fiatalok és öregek.

Mi lelte őket? Hadd mondok erről valamit.

Mert a magam korú embernek, ha jó memóriával van megverve, minden percben akad mondanivalója, ha az országban körülnéz, mindenről jótékonyan juthat eszébe valami. Erről például ez:

ég huszonöt éve sincs: nyelvtanfolyamokkal voltak teli nálunk a lapok.

Hirdették magukat derék tanerők, olcsó és gyors metódust ajánlottak mind, csupa patent, külön metódust, ki-kt a maga

Nyelvóra a klubban

»egyenl«, szenzációs, biztos, kü- Iönbejáratú és egyedül üdvözítő metódusát. Ezenkívül folytatásokban saját nyelvtanfolyamokat is közöltek még a lapok: ezekből házilag, magában okulhatott biztos eredménnyel a nyájas előfizető s olvasó.

Holott már rég nem volt nyájas — s épp mert nem volt már nyájas, épp mert mázsás fellegek függtek homlokán, épp azért olvasta, tanulta, falta, biflázta mohón szegény a nyelvtanfolyamokat. Mert az a bonjour és az a how are you, az a buon giorno és az a buenos dias mind-mind menekvést, mentőövet, egérutat: életet kínált. Nem tudták még a szorgos tanulók: csalfán kínálta mind. Nem volt menekvés, csak szerencse volt, csak vaksors, ha volt. Fasizmus elől, háború elől, százfajta halál elől egy menekvés lehetett volna csak akkor is. Ország, amelyben sorsot többé nem szerencse, nem vaksors, nem véletlen igazít.

Amelyben élünk — amelyben ma élünk, oly sok viszály után.

De akkor — akkor olyan müveitek lettek oly sokan, hogy sírni lehetett tőle: sírva fakadni egy ország sorsán, ahol buenos diast kellett tanulni, mert kívánni, mert álmodni sem lehetett benne többé jó napot.

Olyan müveitek lettek egyszerre a kispolgárok is, mint a legfinomabb mágnások a reformkor előtt. Mint világlátott, biedermeier mágnások, kiktől különbözni csak abban különböztek, hogy azok meg sem tanultak — nekik meg feledniük kellett volna magyarul. És olyan műveltek lettek, mintha mindenikük mellé Früuleint, nurse-öt, gouvernante-ot fogadott volna kiskorában a jó polgári mód — holott csak Horthy s Hitler szegődött felnőtt korukban, a korbácsával, mögéjük.

Nem Goethéért és nem Shakespeare-ért, nem Baudelaire-ért és Dantéért, nem Calderonért és Cervantesért: egy darab kenyérért csupán, idegenben — ezért tanultak itt nyelveket. S csak ha Dante olvasásával gyakoroltak, csak ha odaértek a híres terzinához, hogy

Tu proverai si come sa di sale lo pane altrui, e com’é duro calle lo scendere e T solir per l’altrui

scale —

csak akkor futotta el szemüket a könny, rálapozván a fordításra, Babitsban:

Majd megtudod, mily sós kenyér a másé;

s föl- és lemenni milyen kínos

ösvény,

keserves lépcső az idegen házé!

Nem, nem a külföldi magyar szívét akarom fájdítani.

em, nem azokét, kik most tanulják, mily sós kenyér a másé, kik most tanulják az idegen ház lépcsőin a keserves járást — s azokét sem, kik már megtanulták odakünn.

Egy megjegyzés az egész, amit ezzel a cikkel akarok.

Nem is megjegyzés, csak megállapítás: hogy itt most, nálunk, Magyarországon hatalmas tömegek tanulnak idegen nyelveket, felnőttek s ifjak egyaránt. És ezúttal nem menekvésért (mert nincs mi elől) és nem kenyérért (mert van mindenkinek). Hanem ezúttal igenis Goethéért és Shakespeare-ért, Dantéért és Baudelaire-ért, Puskinért és Cervantesért.

Modern nyelvtanfolyam ez: ezúttal igazán modern nyelvtanfolyam.

Országos és jó nyelvtanfolyam; s ennek is, mint annyi másnak, alighanem szocializmus a neve. Nem is véletlenül mondom ezt, nem »propagandázok«. Hanem azt hiszem, csakugyan sajátsága ez a szocialista társadalomnak. Leningrádban egy Tamara nevű kislánynak pesti Ludas Matyi kandikált ki a kis szatyrából: azzal készült Arany Jánosra, kit — hencegett el vele — most kezd olvasni eredetiben. Nagyapáink álma — hogy a külföld majd Arany kedvéért fog megtanulni magyarul — ott állt előttem a leningrádi járdán, elevenen, mosolyogva, szőkén, kardigánosan.

Olyan napokat élünk, melyekben rendre válnak valóra nagyapáink álmai. Ember szállt fel a világűrbe csak épp a minap, abban a szovjet repülőőrnagyban minden nagyapánk álma vált valóra, szinte szédülünk bele. Mégsem hiszem, hogy léha vagyok, könnyelmű literátor, ha megkockáztatom: nekem a szovjet kislány, aki Arany Jánosért magyarul tanul, nekem a magyar, a tegnapi proli, ki Goethéért németül, Shakespeare-ért angolul, Dantéért olaszul, Puskinért oroszul, Baudelaire-ért franciául, Calderonért spanyolul tanul — nekem ez az ember űrrepülésével is felér.

A Jert nem kisebb csoda. KépyVl zeljék csak el: egy ország, amelyben — ha kedve tartja, ha tanul — máris mindenki »gróf«. Máris angolul, máris németül, franciául is beszél. S nem úgy, hogy érte a magyart elfelejtené: úgy, hogy magyarként gazdagszik vele.

Nem, ez az űrrepülésnél sem kisebb csoda. Végképp komolyra fordítva a szót:

Minden társadalom annyit ér, amilyen embert nevel: amilyen kultúrfokút.

S a társadalom, melyben élünk, ezzel méri önmagát. Akikért van: az embereivel.

3