Magyar Hírek, 1961 (14. évfolyam, 8-24. szám)
1961-10-01 / 19. szám
sik nézi, a harmadik kézre adja a szerszámot, a negyedik magyaráz: — Itt a munkanaplóm, Tessék csak megnézni, mit tanultam már az első napon! Olvasom: ~Lé gg ömb-borotv ál ás. * — Ez mit jelent? Mondják, mutatják: — A léggömb vékony holmi, könnyen megsérül, akárcsak az arcbőr. így mi léggömbön tanuljuk a borotválást, miután fakéssel mór egymás arcán kipróbáltuk a borotvafogásokat. — És elpukkadt-e már a kezük alatt a léggömb? MI A KÜLÖNBSÉG? Az első lépés: fakéssel borotválják egymást a lányok — Mi a különbség? — ezt kérdeztem a kölcsönös bemutatkozást követően a fodrászat vezetőjétől. — Mi a különbség a körülöttünk vidáman csivitelő hét tanulólány élete és a maga egykori inassora között? Varga Károly így felelt: — Én elmondom a magam inasévei néhány epizódját, a lányokét pedig kérdezze meg tőlük magúiktól. E bevezető után hadd rajzoljam le néhány szóval a helyszínt, ahol beszélgetésünk folyt Budapesten vagyunk, a pesti oldalon, közel az Országházhoz. Aulich Lajosról, a negyvennyolcas hősről, aradi vértanúról nevezték el az utcát, ahol a kicsiny, de szépen berendezett fodrászműhely helyet talált kezdő keze alá ülni, borotválkozás végett. Juhász Julianna, a szőke, fitos kislány már mondja is: — Két hétig a város fodrászataiban ismerkedtünk. Ez volt a próbaidő. — Magukat próbálták, vagy maguk próbálták ki, tetszik-e majd a szakma? — Mi nem csináltunk semmit csak néztünk. Utána megmondtuk, kedvünk van-e folytatni? — És volt kedvük? — Azért vagyunk itt! — felelnek kórusban, és nevetnek. — Tetszik tudni, hogy milyen nehéz bejutni fodrásztanulónak? (A mester közbeszól, és magyarázza, hogy csak annyi tanulót vesznek fel, ameny-Elegendő ez a két év a szakma kitanulásához? — Próbálja csak ki őket, milyen ügyesek, pedig mindössze egy hónap van a hátuk mögött! — biztat Varga Károly. — A tavalyiak közül csak egy gyengébb akadt, az itt van még ma is, a többiek pedig már kinn dolgoznak az üzletekben... (És ide tartozik a bemutatkozás utáni beszélgetés egy mondata: — Elképzelheti, hogy a sok házimunka, meg trógerolás mellett nem sok idő jutott a tulajdonképpeni szakma elsajátítására. A négy évből három és fél, a napi tizenkét-tizenhárom órából 6—8 _____* III Azután megtanulják a borotvafenés művészetét Varga Károly tanműhely-vezetStűl denki körülállja. Tanakodnak, válogatnak, mi a jobb: a röplabda, vagy a kézilabda? Osváthné pedig sorbaveszi, feljegyzi, melyik lány milyen sportágra jelentkezik. A kislány, aki velem foglalatoskodik, arról csivitel, hogy hetenként négy napon át, napi hat órát dolgoznak. Két délelőtt iskolában vannak, technológiát, történelmet, magyart, kémiát, szakrajzot, matematikát tanulnak. — És fizetést 'kapnak-e? — Negyven fillér órabért, • egyelőre. Aztán, fél év múlva, ha túl estünk az első műhely- és iskolai vizsgán, többet. Ha jelesek vagy kitűnőek leszünk, kétszáz forintot is megkeresünk havonta. (A mester elmondta: — Ünnep volt az nekem, nagy ünnep, ha egyszer-egyszer hozott a posta hazulról egy-két pengőt... Meri máshonnan pénzt nemigen láttam ...) — Mi az az ötven-hatvan forint — summázza végül Hegyi Judit. — Én naponta tíz forintot kapok, még azonkívül hazulról, uzsonnára, villamosra. Hanem majd két év múlva, akkor szépen keresünk! ... Tessék a búra alá fáradni! És ahogy rendberakta az asztalát, szalad ő is a sportfelelőshöz: — Teniszezni nem lehet? — kérdi. — Már hogyne lehetne! — feleli Osváthné, és Hegyi Juditot is felírja a többi mellé. A mester, a lányok Karcsi bácsija pedig mosolygós arccal, de fátyolos szemmel mondja, kiegészítve a bemutatkozáskor meséiteket: — Mátészalkán is volt annak idején teniszpálya. El is felejtettem beszélni róla ... Pedig az volt az én fő kereseti forrásom. Vasárnaponként labdát szedtem én ott... Garami László A berendezés: csinos, tiszta. Tükrök és krómnikkel csapok, borotvák és nyírógépek, pamacsok és szárítóbúrák. Kellemes szappanillat. Röviden: hamisítatlan férfifodrászat ez, olyan, mint a többi, azaz mégsem olyan. Mert itt, egyetlen 'kivétellel 15—16—17 esztendős süldőlányok sürögnek-forognak, munkálkodnak serényen, és mosolyognak, mosolyognak szakadatlanul. Csupa fiatal. A cégtábla az üzlet homlokzatán el is árulja, miért. Tanműhely ez, egyike azoknak a műhelyeknek, ahol kiképezik az utánpótlást Akik itt vannak, a hét leány (ők a délutánosok, ugyanennyien dolgoznak délelőtt is), íodrászipari tanulók, egy hónapja, hogy ismerkedni kezdtek e kényes, a szó szoros értelmében -borotvaélen táncoló szakma minden csínjával-bínjával. — Hogyan kezdték? — firtatom, és közben akaratlanul is féltve és félve simogatom szakállam helyét, hiszen ... De arról talán, nem kell hosszabban szólnom, hogy nem csupa gyönyörűség nyi szakmunkásra szükség lesz. — Nem képezünk állástalanokat. Az én időmben bizony nyakra-főre vették fel az inast, mert az inas egyenlő vcM az ingyen cseléddel. Én négy évig imaskodtam Mátészalkán. PesztráUam a mesterem gyerekét, fát hasogattam a konyhára, kifutóskodtam, mosogattam a mesterré helyett... Négy éven át, egy vas fizetés nélkül. Borotva alig vált a kezemben. csak lopva borotváltam, főleg a cimboráimat, mert félt tőlünk, inasoktól a vendég, de méginkább félt a segéd úr, hogy elcsalogatom a kundschaftját. Aztán, ha felszabadult az inas, akárcsak én, nézhetett állás után, mert a mester már nem szeretett fizetni, azt a keveset se adta volna szívesen, amennyi egy kezdő segédnek járt. Inkább felvett, újabb négy évre, másik ingyen cselédet.) — Régen tehát négy esztendő volt az inasidő. Most két évig tanulnak a -lányok. A mester felügyelete mellett kerül sor az első Igazi vendég igazi megborotválására óra a cselédkedéssel telt el---) : . : i>V*Leülök, a lányok »-kezelésbe vesznek-«, mindannyi dolgozni akar. De hiába, ez a szakma egy pár kézre való, így hát, amíg az egyik körülöttem foglalatoskodik, amá-Megint nevetnek, viháncolnak. — Három. — És kaptak-e miattuk pofont? (Varga Károly mesélte: — Ha pedig olykor-olykor mégis vendéghez jutottam — Az igazi borotvét először feszesre fújt léggömbön próbálják ki többnyire valami ágrólszakadt koldus vagy falubolondja került a székembe —, és ne adj isten, megvágtam, vagy nem jól nyúltam hozzá, esetleg kárt csináltam, már ugrott a nyakleves...) Megdermed a nevetés. A lányok csodálkozó szemmel néznék, nem értik a kérdést. — Pofont?! — Kitől?! — Miért?! — Károly bácsitól?! Nem erőltetem a választ, ez ma már valóban nem téma. Ez -múzeumi relikvia Különben is: belép az ajtón a fodrász szövetkezet sportfelelőse, idősebb, kedves aszszony, Osváth Lajosné. — No, lányok! — harsogja már a küszöbön —, ki akar röplabdázni, kézilabdázni? Sportfoglalkozás minden héten háromszor... Az egy lány kivételével, aki éppen a hajamat mossa, min-
