Magyar Hírek, 1955 (8. évfolyam, 4-8. szám)
1955-02-19 / 8. szám
ava/ QELLÉRT OSZKÁR: Személyesen 1918-ban az „őszirózsás forradalom“ idején ismerkedtem meg Bartók Bélával abban a társaságban, melyet haladó írók, zeneköltők és képzőművészek alakítottak. A zeneköltő-Bartók akkor már ismerősöm volt a művei révén. De még nem az író és az ember. Az három óv után mutatta meg magát harciasságában és gyöngédségében egyaránt. Még tombolt a fehér terror, amikor 1921 telén cikket kértünk Osváttal Bartóktól a Nyugat számára. A cikk ragyogó emléke annak, hogy két zenei lángelménk — akár egykor Petőfi és Arany — milyen igazi baráti szeretettel vonzódott egymáshoz. Éppen ezért kell rámutatnom erre a cikkre, mai művészeti életünk okulására is. Soha szenvedélyesebb írást: védőbeszédet Kodály Zoltán mellett és vádbeszédet szinte az egész akkori sajtó rendszeres Kodály-hajszája ellen. Bartók nem engedte a maga személyét kijátszani egyetlen barátjával szemben. Ne aposztrofálják őt, Bartókot, a legnagyobb magyar zeneköltőnek! A Kodályt támadó klikk embereit nyiltan nevezte Bartók tehetségteleneknek, senkiknek. S a maga megnyugtatására leírta azt is, hogy a „Kodály-kérdés“ szerencsére nem itthon, hanem a külföldön fog eldőlni. A legotrombább hazugságnak nevezte Bartók a sajtónak azt a gyanúsítását, mintha Kodály a vele való barátságát használná fel a saját érvényesülése érdekében. Alattomos szándékkal akarják sárbataposni azt a zeneművészetet, amelyről csak rosszhiszeműek vagy tudatlanok írhatták, hogy utánzás! Mind a kettejük művészete közös talajból nőtt ki; sőt Kodály zenéje sokkal inkább épül régibb hagyományokon, mint az övé. A magyar parasztzene hagyományain. S mennyit köszönhet ő Kodálynak, aki a sesítségére volt abban, hogy akárhány művét tökéletesítse. Bartók Bélával nekem is volt több ízben levelezésem és beszélgetésem. Két évvel azután, hogy Kodályról megírta cikkét, arra kértem őt, hogy Osvát Ernő irodalmi működésének huszonötéves jubileumát tisztelje meg, a Vígszínházban rendezett ünnepélyen, a zongorajátékával. S újabb három év múlva Osvát kérte meg őt, hogy az én szerzői estemen zongorázzék. Ebből az alkalomból két levelet írt nekem; az egyikben azt, hogy Tóth Andrással — Operahá— 8
