Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)
1954-11-13 / 46. szám
18 Hírek a magyar népi demokráciából KÓRÓDY PÁL Kóródy-család a XVIII. század dereka óta pesti kovács-dinasztia volt, Pálnak nagyapja és apja egymás után nagymestere volt a pesti kovács-.és lakatoscéhnek. A családi műhely Pesten, a Széna-piacon, a Kecskeméti Kapuval átellenben, a református caetus melletti fundusan, a mai Kálvin, tér és Üllői út sarkán állott. Nagy Ignác, méltatlanul elfelejtett pesti klasszikusunk írásaiban még gyakran szerepel Kóródy uraimék nagy Széna-piaci kovácsműhelye — de Krúdy Gyula, a Józsefváros szerelmese, már csak a műhely helyén létesült, a Patkókovácshoz címzett vendéglőt ismerte. Az utolsó Kóródy, aki még vezette a Széna piaci műhelyt, Kóródy Pál, 1815-ben született. Apja, idősb Pál, 1886-ban halt meg és a nagy műhely minden gondja a huszonegy éves ifjú mester nyakába szakadt. Akkor születtek az első gyárak Pesten, akkor léptek először érintkezésbe a külfölddel a magyar kereskedők, akkor gyűjtötte alaptőkéjét az első magyar pénzintézet, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank. A fiatal kovácsmestert magávalragadta a gazdasági fejlődés hatalmas lendülete. 1837-ben második műhelyt nyitott a Szerecseny-utcában (a mai Paulay Ede utca), ahol ,,a’ honni ipar öregbb dicsőségére ’s a’ n. é. Pesti ’s Budai Közönség szolgálattyára minden nemű kovács-, lakatos- ’s gépelykészületi megbízatást hív és pontos esinálatra“ elvállalt. Részt vett a pesti polgárság politikai jellegű gazdasági mozgalmaiban is. A Pesti Kereskedői Pitvar, a pesti kereskedők érdekképviseleti szerve, fontos színhelye politikai tevékenységének. A Pitvar 1838 augusztus 22-i Tudósításában olvassuk: rF C. Tagtársunk, Kóródy Pál úr, a’ Közgyülléseni felszólalásá• ban követelte volt, miszerint olly Intézetet állítanának-fel, melly által a’ kereskedés ’s ez által az egész hazai munkásság számára nevezetes tőkepénz szereztessék, melly egyedül a’ kereskedésre fordítva, hazánkban a’ pénz forgását sokszorozza, az ügyekezetet bátorítsa, a’ felvállalt tartozások pontos tellyesétését könynyebbítse, végre a’ személlyes hitelnek erősbb talpkövet vessen ’s éppen ez által a’ szorgalomra eddigien olly veszedelmes uzsoráskodásnak eleit vegye.“ Mikor a hőn óhajtott és izgalommal várt Pesti Magyar Kereskedelmi Bank 1841-ben megalakult, Kóródy a bank első ügyfelei között vett igénybe hitelt vállalkozásai további bővítésére. 1843- ban a Lipótvárosi Dunasor 257 alatt (azon a helyen, ahol ma a Sztálin-híd feljárója kezdődik a Váci úton) gyárat nyitott. A