Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)
1954-08-28 / 35. szám
30 Hírek a magyar népi demokráciából Áratóünnep Diósjenőn —• A jó munkához jókedv kell. Kezdjük hát jókedvvel, nótaszóval az aratást — így szólt Géczi Gergely diósjenői dolgozó paraszt az egybegyűlt sokasághoz, s a többit már mindenki tudta. A muzsikusok intésre sem vártak, felcsendült a talpalávaló, s a két szomszédos község, Nógrád és Diósjenő parasztjai olyan vidáman járták a csárdást, hogy ugyancsak megbánta a népkert zöld pázsitja. De ez már délután történt. Az aratóünnepély legszebb eseménye pedig még délelőtt volt. Talán 11 óra lehetett. Forrón sütött a nap, szinte rezgett a levegő, úgy, ahogy aratás idején, nyár derekán szokott. A népkertben egyre gyülekeztek az aratók. A nagy munka ünnepléssel, szórakozással, barátkozással kezdődik Diósjenőn, ez a bevezetője az elkövetkezendő szorgos, munkás napoknak, a dolgozó parasztok legnehezebb, de legszebb munkájának: az aratásnak. 11 óra után összegyűltek a Kossuth termelőszövetkezeti csoport tagjai, férfiak, nők, fiúk, lányok vegyesen. S a jókora csapattal elindult két hosszú szekér sor. A szekereken kaszával, sarlóval felszerelve ott, ült Tuskó János, Újvári János, Busái, Gábor, Molnár Ferencné Pásztor Jánosáé, Hanzel Ilona, s rajtuk kívül még legalább harmincán. Úgy kezdődött az aratóünnep, hogy Mikita János termelőszövetkezeti csoport-tag belevágta kaszáját a Kossuth-csoport hatalmas szőke árpavetésébe, s utána megindultak a többiek. Most még csak az ünnep kedvéért suhogtak a kaszák, de hamarosan igazában folyik majd a munka. A vidám „megnyitó“ után a népkertbe vonult a falu népe. Itt várták a vendégeket, mert Diósjenő és a szomszédos Nógrád község együtt ünnepeltek az aratás megkezdése előtt. Együtt készültek fel vidám szórakozás, beszálgetés közben a fáradságos munkával megtermelt élet betakarítására, A két község között régikeletű a barátság. Még akkor kezdődött, amikor a háború pusztításai által szinte földönfutóvá lett diósjerdőieknek a nógrádiak adtak otthont. Azóta ez a mondás járja arrafelé: két község — egy nép. Ebéd után hozzák a hírt: jönnek a nógrádi szekerek. A tanácselnök, a termelőszövetkezeti elnökök felsorakoznak a vendégek fogadására. Valami ünnepélyes kifejezés, a boldog várakozás izgalma ül az arcokon. Ez látszik a tanácselnök szemén s a többickén is. Ilyen tisztelettel fogadják a versenytársakat Csuria Mihály és özvegy Tóth Istvánné egyénileg dolgozó parasztok is. S pár pillanat múlva feltűnnek a fellobogózott, felvirágozott szekerek. Ti
