Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)

1954-08-28 / 35. szám

Hírek a magyar népi demokráciából

13

FRANCIA ÉS BELGA MUNKÁSOKKAL TATABÁNYÁN

Napfényes augusztusi reggel. A tatabányai országúton hatalmas Ikarus autóbusz vágtat. Utasai láthatóan idegenek a Komárom megyei tájon: megfordulnak egyegy szép kultúrház, tanácsháza. napozó csöppségekkel teli kert láttára, meglepődve nézik az útmenti szántóföldön arató kombájnt. Vendégek: francia és belga munkások.

Feltűnik a városjelző tábla: »Tatabánya«. Az üvegablakok előtt szállítópályák, aknatornyok suhannak el, s az egy éve épült sportklub előtt a kis csapat leszáll az autóbuszról. A vendéglátó tatabányaiakat itt a fogadtatáson GáZ trösztigazgató, Mák és Ratica a szakszervezettől és sok más tömegszervezeti vezető, kiváló dolgozó képviseli. Az üdvözlőbeszéd rövid: Gál arra kéri a két országból jött vendégeket, mondják el majd otthon, milyen az élet a mi bányavárosainkban, mivel viszonozza népünk állama a bányászok jó munkáját. A hivatalos fogadtatást uzsonna követi, azt pedig rövid megbeszélés: ki mit szeretne látni? Az egyik csoport a VIII-as aknába indul, a másik — ezzel tartunk mi is — Oroszlányba.

Hegyek közt robogunk. Etienette Peresotti francia dohánygyári munkásnő a távolban feltűnő építkezésről érdeklődik. — Két-háromszobás összkomfortos bányász családi házak — magyarázza a tolmács — húszévi állami kölcsönnel épülnek.

De alig fejezi be a felvilágosítást, már új kérdést kap: feltűnnek a fiatal szocialista város, Oroszlány két-, háromemeletes, korszerű há zai, modern vájártanuló-otthona, az új vasútállomás . . . Mint valami színes filmszalag, pereg szemünk előtt az erdei út, s utána a felforgatott, feltárt egykori tisztások és erdős domboldalak helyén a külszíni fejtés. Innen gyalogszerrel folytatjuk az utat, dömperek és hosszúnyakú földmarkolók, sztálinyecek és szénszállító gumiszalagok között. Minden műveletet gép végez — csak az irányítás az ember dolga.

Vissza Tatabányára. A »tömbházak« egyikében találomra csengetünk be egy ajtón, teljesítve a külföldi vendégek óhaját; »nézzük meg, hogyan él a magyar bányász:?« Álmosan nyit ajtót Angyal Mihály, a VIII. akna frontmestere, mentegetőzik, hogy éjszakai műszakon volt, de már tessékeli is a társaságot a szobába. Vagyunk vagy harmincán, de a vendégek egytől-egyig találnak néznivalót. A csinos berendezés, a világvevő rádió, a szőnyegek a bányászlakásban — látható örömet s egy kis meglepődést váltanak ki a messziről jött utasokból Kézről kézre jár a három kis vándorzászló, eredményes versenyszakaszok jutalmai. És közben záporoznak a kérdések: »Mennyi a havi keresete?« — »Mibe kerül a háztartás?« Angyal vidáman íelelget: 1800—2000, a fele a háztartásra megy. — No és min-