Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)

1954-07-10 / 28. szám

26

Hírek a magyar népi demokráciából

Látogatás JVd máná

i

A negyedik emeleti folyosón gyermekek játszanak. Harsány kacagásuk csengőn-bongón visszhangzik a hatalmas bérházban. ■ Egy szöszke kisfiú felegyenesedik a guggolásból, nevetős arca megkomolyodik.

— Vilma nénit keresi? — kiáltja érezhetően határozott tiltakozással. — Nincs itthon ... Azaz ... Vilma néni most csak nekünk van itthon...

Azt hiszi nem értem. Két lépést tesz felém és reám függeszti okos tekintetét.

— Most mi megyünk be Vilma nénihez... Cukrot kapunk... És Vilma néni megint, mesél... — S ellenkezést, félreértést nem tűrő hangon hozzáteszi: — Ilyenkor csak nekünk mesél.

Azért mégis megnyomom a csengőt.

Nyílik az ajtó. Idős férfi szorítja meg a kezemet. Bácsinak szólítom. Ö meg engem „kései kollégájának“. Vilma néni férje hajdanában újságíró volt.

Óriási karosszékbe ültet. A hófehér cica meggörbíti hátát és csendesen dorombol. Nem hiszem, hogy mérges lenne, pedig a megszokott törzshelyét foglaltam el. Sőt. Mindenáron az ölembe kívánkozik.

— Hogyisne, te cica! Te csak feküdj a díványra! Még most sem tanultad meg, hogy a sötétruhás emberek jobban szeretik, ha tisztes távolból nézed őket?

Ezt már a művésznő mondja, Vilma néni. És nevet. Az imént lépett a szobába. Üdvözlés. S mielőtt az interjú íratlan törvényeihez híven feltenném az első kérdést, beszélnék jövetelem céljáról, mesélni kezd. A történet valóban olyan szép, mint ■a mese. Én is szívesen hallgatom, legalább olyan szívesen, mint Vilma néni tündérmeséit a szomszéd gyerekek- vidám csapata.

Vilma néni leül, szembe velem, s mesél, mesél.

— Hol volt, hol nem volt, egy tizennyolc éves leányka. Felfigyelt rá

Krecsányi Ignác és szerződtette temesvári színtársulatához .. .* Így kezdődött... így kezdtek megvalósulni álmaim... A szerződés három évre szólt. A színház a temesvári szálloda épületében tartotta előadásait. A mama elkísért. Fent laktunk a harmadik emeleten. Innen egyenesen mehettünk le a színpadhoz. Vgy-e érdekes?... Bartos Gyula szintén ott játszott akkor. Apaszínész volt, harmincéves korában, ez a . szép, daliás, 'robusztus ember. Rettenetesen szerelmes lett belém. Egyszer éppen vacsoráztunk a mamával. Gyula észrevett bennünket, az asztalunkhoz ült. Hallgatott sokáig. Milyen beszédesen tudott hallgatni! Aztán megszólalt szép. zengő hangján. „Mimi, szeretem magát!“ A poharat, amelyet eddig hosszú, finom ujjaival simogatott, markába szorította és összeroppantotta ... Szegény Gyula ... Éppen a napokban temettük ... ■

— S -az első szerep?

— Először persze segédszínésznő voltam. Krecsányi Ignác azt mondta: meg kell ismerkedned a színpaddal s a közönséggel. Az első nagyobb szerepet a „Titok“ című darabban osztották rám. Egy héten nyolcszor is felléptem, s volt olyan hónap, hogy harmincnégyszer álltam a rivalda elé. Voltam komika, naiva. kislány ... Az első főszerepet a „Pillangókisasszony“ című dramolettben (nem az operában) játszottam. A temesvári lap azt írta: „Mimi kisaszszcnyt nem sokáig látjuk, s ha elmegy, elviszik — nem is látjuk viszont.“ Nevettem ezen, pedig a jóslat beteljesült. Beöthy elszerződtetett. A Király Színházban mutatkoztam be a „János Vitéz“-ben. Szerződésszegő lettem, hiszen nem járt még le a három év Temesvárott. Krecsányit ez annyira felbőszítette, hogy nem is lehetett előtte kiejteni a nevemet. Ezt nagyon sajnálom máig is, nem akartam megbántani.

Aztán eljegyeztem magam a ka-