Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)

1954-05-29 / 22. szám

26

Hírek a magyar népi demokráciából

KÖNYVTÁROS A VIHARSAROKBAN

Még mindig előttem van az öreg könyvtáros alakja, pedig lehet vagy tizenöt esztendeje, hogy utoljára láttam. Nevére már nem is emlékszem, csak köpcös kis alakjára, amint ott matatott a szűkreszabott szobában, a szakszervezeti könyvtár könyvei között. Orrára csúszott drótkeretes pápaszeme mögül nézott az emberre. Sokszor órákig elbeszélgetett velem. Neki köszönhetem, hogy megismertem a világirodalom sok klasszikusát.

„Minden olvasmány egy magot hagy, amely kicsírázik“ — mondotta Gorkij. De vájjon mindegy-e, hogy milyen magot vetünk? Kultúrnövény magját-e vagy gyommagot? Ugye nem? Az sem mindegy, hogy valaki jó könyvet olvas-e vagy roszszat. A könyvtáros olyan, mint a jó kertész. Tőle is függ, hogy dudva

nő a kertben, vagy kultúrnövények, szép virágok pompáznak.

Akkor jutott eszembe az öreg könyvtáros, amikor néhány héttel ezelőtt a Rossuth-díjasok névsorában felfedeztem egy könyvtáros, Lipták Pál nevét. Úgy éreztem, ez a nagy kitüntetés kissé neki is szól. És annak a sok névtelen könyvtárosnak, aki nem csinált és nem csinál különösen nagy dolgokat, de egyszerű, szürke, hétköznapi tetteivel egész világot, tág látóhatárt nyit emberek százai, ezrei, tízezrei eíőtt.

Némi meglepetés ért, amikor találkozam a békéscsabai könyvtárossal, a Kossuth-díjas Lipták Pállal, a megyei könyvtár vezetőjével. Idős, kissé görnyedthátú, könyvek között megöregedett könyvtáros helyett, magas, barna, hullámoshajú harmincéves fiatalember mutatkozott be.

— Hogyan lett könyvtáros?

—< Barátaim, ismerőseim tudták, hogy nagyon szeritek olvasni. Egyszer aztán ittjártak a minisztériumból és új könyvtárosokat kerestek. Az ismerősök úgy küldték hozzám, hogy „ ... az a Lipták sokat olvas, hátha vállalja!“ Mondtam, szívesen segítek esténként a könyvtárban, legalább szabadon válogathatok a könyvek között és még sok olyan nagyszerű élmény, szerzek magamnak, mint Tolsztoj „Háború és békéjének, vagy Stendhal „Vörös és feketé“-jének elolvasása volt. De, hogy egész nap ezt csináljam —