Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)
1954-04-24 / 17. szám
tiirek a magyar népi demokráciából 3 APAGVI HÉTKÖZNAPOK Azt mondja róla a szabolcsmegyei monográfia: „Kisközség, 197 ház, 1382 lakos. A Zichy-oklevéltár iratai szerint már 1329-ben állt a falu: a régi okmány Opoghnak nevezi. Nevezetességei: ref. templom a XVI. szd.-ból. A templomban egy 1608-ból és egy 1666-ból való úrasztali kehely, továbbá egy ezüst tányér 1778-ból, ezzel a felírással: „Tekintetes, nemes, nemzetes és vitézlő Csepei Zoltán tsináltatta. 1778.“ Az urak bizony, nem sok szót vesztegettek erre a falura a monográfiában. De nem is írhattak róla többet: számukra egyéb nevezetesség nem akadt a faluban. A nyomor nem volt számukra újdonság. A nép életének leírása különben sem „tűrte a nyomdafestéket“, amely fekete volt ugyan, de olyan fekete nem tudott lenni, hogy méltóképpen és hűségesen tükrözze a parasztság sötét sorsát. Milyen volt ez a sors? 1932 júniusában Apagy községből panaszos levél érkezett az alispánhoz: „Nincs munkánk, sürgős segítséget kérünk, mert egyes családokat az éhhalái fenyeget. Sok család van, amely már hetek óta nem látott kenyeret és, ha akad is munkájuk, azt olyan szerényen űzetik, hogy a munkabélből azok a családapák, akiknek öt-hét gyermekük van, nem tudják gyermekeiket ellátni.. A főszolgabíró ezzel kapcsolatban a következőket jelentette az alispánnak: „Apagy községben sem a munkanélküliség, sem a kenyérhiány nem nagyobb, mint a járás bármely területén .. . Megfelel a valóságnak, hogy a mezőgazdasági munkások, most, a legnagyobb dologidőben, kapálás idején kenyérmag hiányban szenvednek és nemcsak Apagy községben, de más községekben is a harmados munkásoknak és általában a falusi lakosság legalább egyharmad részének nemhogy kenyere, de burgonyája sincsen. Ezen azonban aligha lehet segíteni.“ * — Nem volt itt semmi életlehetőség, uram! — mondja Jánocsik Miklós bácsi. Tizenháromban nősültem s mindjárt elhatároztuk, hogy kivándorlunk. Igen ám, de engem tizenhárom őszén behívtak. A feleségemnek már megvolt a hajójegye: ő kiutazott Bridgeportba, azzal, hogy én majd utánamegyek, ha kiszuperálnak a katonaságtól. Azt ugyan várhattam! Köllött a szegényember vére a nagy háborúban: végigcsináltam az egészet s csak huszonegyben jutottam ki. Tudja, mit vittem úti elemózsiának? Egy fél kenyerem volt mindöszsze! Ennyire telt. Feleségem akkor már Bridgeportban dolgozott a Warner’s Brother fűzőgyárban. Apám Franklinból volt bányász. Én a Crain Com-
