Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1953 (6. évfolyam, 11-51. szám)

1953-06-27 / 26. szám

n debreceni irodaház elkészült. Az ötemeletes, szép épületben 170 irodahelyiség és 400 személy befogadására alkalmas nagyterein van. Két felvond működik az épületben. A VIHARSAROK című lap ir.1a : Csongrád megye községeiben 1952-ben majdnem 300 szá­zalékkal több textilárut, kerékpárt vásároltak a dolgozók, mint 1951-ben. Nagymágócson áprilisban megnyílt a földművesszövet­ke zetFarühííz^ Makón húszágyas, korszerű idénybölcsőde létesült a József Attila-utcában. A DÉLMAGYAR0R3ZAG című lap Írja : A szegedi tudományegyetem bölcsészeti karén 1940-ben 97 hallgató vizsgázott, 1953-ban 391-en vizsgáztak itt. Mintegy negyedszázaddal ezelőtt József Attila - a nagy köl­tő - az "Országos Nyomorenyhitő Akció"-hoz irt kérvényt, hogy a vizsgákhoz segélyt kapjon. Az idén közel másfélmil­lió forint ösztöndíjban, többszázezer forint értékű tan­szer és egyéb támogatásban részesültek a kar hallgatói. A SZAB0LC3-SZATMÁRMEGYEI NÉPLAP Írja; Berkeszen épül az ország egyik legnagyobb - 240 gyer­mek befogadáséra alkalmas - gyermekotthona. A volt grófi kastélyt alakítják át és bővítik ki a gyermekotthon céljaira. CIMKÉPÜNK: A MAGYAR ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES a Városi Színház színpadán HÁZI SOKSZOROSÍTÁS FELELŐS KIADÓ ABELOVSZKY JÓZSEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom