Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1953 (6. évfolyam, 11-51. szám)
1953-06-27 / 26. szám
’/áralján történt: Dékány istvánné parasztasszony egyik délután bekopogtatott a falu tanítójához. Kis csomagot szorongatott a kezében.- Egy kis szívességre kérem, tanító ur - mondta kissé elfogódottan. - írjon helyettem egy levelet a Béke Világtanácsnak. - Magam is megtanultam már Írni, de a maga tolla alól valahogyan szebben jönnek ki a szavak, jobban ki tudja fejezni azt, arait én most itt elmondok. - S azzal az öreg parasztasszony egy összegöngyölt régi, de nagyon szép szőttest tett le az asztalra.- Itt van ez a kis szőttes. Küldje el ezt ajándékul a Béke Vilégtanácsnak. írja meg, hogy ez nem olyan egyszerű szőttes ám, mint a többi, hanem ez a szőttes az, amelyben különös, fájó emlékeket tartottam én becsomagolva: két megfakult, elrongyolódott katonasapkát.- Két háborút értem meg. Az elsőt, mint fiatal feleség. Még alig melegedett meg a'kis családi fészkünk, amikor kitört a háború. Az uram bevonult, kivitték a frontra. Néhány hónap mulba azután egy féllébu katona állított be hozzám. Alig szólt néhány szót, csak átadott egy átlőtt katonasapkát és néhány apróságot. A férjemé volt.- Négy és félévig valóságos élőhalottként jártam akkor a világban, elfásulbam és meggyülöltem az életet... " Sgy nyári napon azután hazajött halottnak hitt férjem. Valóban fejlővést kapott, de kigyógyitották. K^ sem tudom mondani, milyen boldog voltam. Hogy mennyire szerettük egymást a férjemmel. Valahogy úgy éreztem, többé soha nem érhet engem ilyen csapás, ilyen szörnyű hir, amit az a féllábu katona hozott nekem.- És 22 év után mégis minden élőiről kezdődött. Az én szép,nagy fiamat elvitték katonának. A frontra került. Egy darabig csak jött-jött a levele, de azután egyszercsak nem jött többé. Hónapok, évek múltak el igy. 22 évvel ezelőtt megismertem, milyen fájdalmat érez egy fiatalasszony, ha elveszti a férjét, most meg kellett ismernem a fiát sirató anya gyötrelmeit és fájdalmát. Ki sem tudom mondani, mennyi könnyet hullattam én a fiam után.
