Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1953 (6. évfolyam, 11-51. szám)

1953-06-20 / 25. szám

- 19 -A magyar békemozgalomban szinte észrevétlehül alakult ki az évek során egy szokás: a nemzetközi békeküzdelem jelentősebb eseményei alkalmával százezrek fognak tollat, hogy levelet Írjanak.

A Béke Világtanáos budapesti ülése alkalmábdl is százezrével születnek Magyarországon a hasonló levelek. Ebből a levéltömegből egyetlenegyet ragadtunk ki. Azt,amelyet Béres Pál dombóvári parasztember irt Henry Martinnak, az imperialisták börtönében szenvedő nagy francia békeharcoshak. A levél pedig szdl a következőképpen:

"Kedves Henry Mart ült

Egy gyönyörű könyvről szeretnék Írni Neked. És mivel életemben először Írok könyvről, egyet-mdst bevezetőben még el kell mondanom előbb. Béres Pál a nevem. Megértem az $Ő évet, de irni-olvasni csak négy esztendeje tanultam meg;

* Restellem a dolgot, de nem én voltam benne a hibás. Az én nevem: Béres, annyit jelent, mint szolga. Magyarország leggazdagabb földesurának, Eszterházy hercegnek szolgája voltam 1945-ig. Az ökrök mellett dolgoztam. Arra volt gondja az uradalomnak, hogy megtanítsanak rá: miként kell felemelni a 80 kilds búzás zsákot, de azzal senki sem törődött, hogy a betűvetés tudományét elsajátítsam. így maradtam szégyenszemre Írástudatlan 54 esztendős koromig, pedig akkorra már behavazta fejemet az idő. Nekem két fiam esett el a második világháborúban. De évekig még csak elképzelni sem tudtam, merre lehet a sirhalmuk. Nem ismertem többet a földkerekségről, mint a pusztát, ahol dolgoztam és a közeli Dombóvár városkát, ahová néha bementem ökrösszékérrel,ha terményt szállítottunk a hercegi magtárba. És restellem bevallani, de csak néhány esztendeje tudok arrdl, merre van Franciaország.

Rád bízom, hogy megítéld: szégyellenem kell-e ezt, vagy sem. De azt mér büszkén Írhatom meg Neked, nincs már senki a pusztaiak közül, aki a felszabadulás őta ne tanult volna meg Írni és olvasni. Ezt a levelet pedig azért Írom, hogy beszámoljak arrdl, hogy a múlt héten elolvastam Voltaire "Candide" cimü müvét. A fiatal tanitd hozta ki hozzánk. Először a Németh sdgor olvasta el, aztán a felesége, átment a könyv vagy tizenkét kézen,mig eljutott az én hazamba.