Magyar Hiradó, 1978. január-június (70. évfolyam, 2-17. szám)
1978-02-09 / 6. szám
V I túrni » txI\ UUiAlAi MIT JELENT A LELKI GYÓGYÍTÁS? írta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA A napokban nagyon érdekes levelet kaptam Sz. K. nevű olvasónktól, melyre a válasz, úgy hiszem, közérdeklődésnek örvend, mivelhogy sokan foglalkoznak ezzel a problémával. Azért ebben a cikkben adom meg a lelki gyógymódról való véleményemet. Kedves Olvasónk felvilágosítást kér tőlem azt illetőleg, hogy mennyi valóság van a lelki gyógyításban? Csupán szuggesztión alapul, vagy elképzelésen, és hogy van-e valamilyen tudományos megindoklása? Hiteles felvilágosítással sajnos nem szolgálhatok, mert ezeket a végtelenül finom, szellemi, elvont dolgokat nem lehet fizikailag elemezni. Én csak arról számolhatok be, amit hosszú kutatásom révén magam tapasztaltam. Hivatkozhatnék tudományos kísérletekre, tudósokra, akik elismerik a lelki gyógyítást, hivatkozhatnék szenvedélyes, hittel átitatott prédikátorokra, akik azt állítják, hogy ez a gyógymód igenis valóság. De én csak arra a szempontra helyezkedem, melyet saját magam sajátítottam el tapasztalataim révén. Azt, amit könyvekben olvastam, nem tekinthetem hitelesnek. Nem mintha azzal _ gyanúsítanám az írót, hogy hazudik, de arra gondolok, talán egyéni érzelmei befolyásolják, esetleg félrevezetik és így képtelen tárgyilagos lenni. Tehát csak azokra az esetekre építem fel ismereteimet, és véleményemet, melyeknek saját szememmel, fülemmel és minden érzékemmel tanúja voltam. Mivel magam is meglehetősen törékeny testalkatú vagyok, nagyonis érdekelt ez a lelki-szellemi gyógymód. Mikor a televízión láttam, hogyan gyógyít meg Oral Roberts bénákat, vakokat, hogyan tüntet el szemmel láthatólag golyvát, hogyan szabadít meg betegeket rák és másfajta betegségtől, nagyon meg voltam illetődve, de korántsem voltam meggyőződve. Annál kevésbé, mivel Oral Roberts maga is bevallja, hogy nem érti, miért gyógyulnak meg egyesek általa és mások meg nem. Az se állítható, hogy csak azok gyógyulnak meg, akik hisznek ebben, mivelhogy legsikeresebb gyógyulás gyermekeknél áll be, akiknek fogalmuk sincs róla, mit jelent a hit. Viszont az idő folyamán egyre-másra alkalmam nyílt olyanokkal találkozni, akikről tudtam, hogy bénák voltak és ime jártak, betegek voltak és tökéletesen felépültek, mert egy lelki gyógyító imával megérintette őket. De találkoztam olyanokkal is, akik meggyógyultak anélkül, hogy bármiféle földi lény imádkozott volna felettük. Egy közeli barátnőmmel történt egy csodálatos eset. Gyermekparalízisből kifolyólag deréktól lefelé tíz esztendeig béna volt, amikor egy délután a Bibliát tanulmányozta és egyszerre fény gyúlt ki a lelkében és elhatározta, hogy az Úr Jézus szolgálatába áll. Kétségbeesetten fordult hozzá és arra kérte, segítse fel a tolószékből és tegye lehetővé, hogy újrajárhasson — egész életét neki áldozza majd. A következő percben már talpon volt. Felkelt és eleinte botorkálva, nemsokára szilárd léptekkel járni kezdett. Mikor a félje hazatért, majdnem elájult a meglepetéstől, amikor felesége felé sietve fogadta. Ismertem olyanokat is, akik áhítattal imádkoztak a televízió előtt, amikor Oral Roberts vagy Billy Graham beszélt és meggyógyultak. Én magam sohasem fordultam gyógyítókhoz, akik úgyse saját képességükkel gyógyítanak, csupán azon adottság által, amelyet az Úr rájuk ruházott és ílymódon Isten az, aki rajtuk keresztül gyógyít. így egyenesen magához Krisztushoz fordulok gyógyításért. Nem egyszer tett csodát velem és gyógyított mindenki ámulatára. Viszont volt eset, amikor nem kaptam segítséget, mert mint Oral Roberts mondja, néha éppen valamilyen gyengélkedésünk által kerülünk közelebb Istenhez, vagy szabadulunk meg valamilyen kellemetlenségtől, veszedelemtől. Szegény anyám mennyit imádkozott a televízió előtt szentbeszédek alkalmával, mégis mennie kellett, mert elérkezett az ideje; elszólította az Úr, mivelhogy ez volt megírva az ő életének könyvében odafenn. Egy jó barátom szívrohamot, majd szívtrombózist kapott. Érezte, hogy itt a vég. És akkor írtózattal ébredt rá, hogy életében semmit se tett Istenért. Hogy Krisztusról teljesen megfeledkezett és nem felelt meg hite követelményeinek. Ekkor, életében először, olyan imával fordult a Mindenhatóhoz, amilyenre sose volt azelőtt képes. Könyörgött, adassék számára még egy alkalom, hogy bebizonyíthassa, hogy ezentúl csak a szent ügyet fogja szolgálni. Közben földi értelemben meghalt. Az orvos megállapította a halált, letakarták egy lepedővel, amikor egyszercsak egy ápolónő felkiáltott, hogy megmozdult. Kitakarták újból és akkor ébredtek rá, hogy él, sőt felnyitja a szemét. Isten visszaengedte a földre, hogy alkalmat adjon neki arra, hogy új életet kezdhessen és jóvátehesse a régit. Mindezek alapján teljes őszinteséggel és meggyőződéssel állíthatom, hogy hiszek a lelki gyógyításban. De abban is hiszek, hogy ez nem függ semmiféle emberi lénytől, lelki gyógyítótól stb., csak magától az Úristentől. Mondhatjuk ezért szuggesztiónak, de ez a szuggesztió nem emberi lény által jön létre, de Isten által. Viszont ahogyan nem minden ember hipnotizálható valamilyen hipnotizőr által, úgy ez az Istennel kapcsolatos szuggesztió is egyesek számára lehetetlen, mivel érzéketlenek maradnak iránta. Valahogy nem tudnak bekapcsolódni az áramkörbe, avagy Isten zárja ki őket, mivel sorsuk már elhatároztatott, vagy erre a betegségre valamilyen számunkra érthetetlen okból szükségük van, mint ahogyan Pál apostolt se gyógyította meg soha, mondván, hogy éppen ebben a gyengeségben rejlik az ereje. Korona-köszöntés Az ünnepélyes pillanat előtt elhallgatnak az indulóra zengő rivalgó rímek, és csak a kemény, verslábakat díszlépésre késztő, dobszó gyanánt koppanó jambusok vezényeljék a szavak menetét, hogy mint a hajdan fénylő alabárddal vonuló mentés, ezüstsisakos koronaőrök járulhassanak az íme újra hazaérkező közös jelkép, a Korona elé. Közös jelkép: régóta nem királyi díszes fejékként gondolunk reá, hisz Mátyás óta (s ennek félezernél több éve már) a koronás király még híveinek is az ellensége, országnak-népnek közös átka volt — de az a jelkép, István koronája, tíz évszázadnak tanúja maradt: a megpróbáltatások és a végül mégis kiküzdött, továbbvezető útrakelések korona-tanúja. Nyugat küldötte Rómából az egyik felét, Bizánc küldötte napkeletről másik felét — s az államot teremtő, országépítő bölcs Árpád-királyok összeötvözték. Hányszor elvitték! Hányszor jött haza! S hazaérkezvén sosem a királyt, de enmagát fogadni öntudattal járult elébe ünnepélyesen a nép, hogy láttán úgy idézze fel a múltakat, mint jövendők alapját. Királyok tűntek, osztályok vonultak a történelem mélységeibe, s immár a messzeségből hazatérő, a messze múltból mireánk maradt közös fejékkel magát koronázza jogos ura és örököse, a tízmilliónál több fejű király. Szavak, vigyázz! Rímek nem zenélnek, jambus dobol, verslábak dobbanása köszönti és fogadja és kíséri méltó helyére eltelt ezerévünk már mindenkihez hazatért tanúját. Budapest, január hó... Hegedűs Géza EMLÉKEK SZÁRNYÁN Családi tűzhely Fagyosak az éjszakák, hidegebbek a nappalok. Behúzzuk a függönyöket, leeresztjük a rolókat, begyújtunk a kályhába. Lobban a gyufa, a láng belekap a papírba, körülöleli az aprófát, amely gyorsan elégve átadja parazsát a vastagabb, parazsat őrző hasáboknak. Izzik a parázs. Nézzük a rácson át. Egy kósza, kék láng végiglépked a paráison, mint (Folytatás a 15. oldalon)
