Magyar Hiradó, 1978. január-június (70. évfolyam, 2-17. szám)
1978-02-09 / 6. szám
10. OLDAL MAG Y AK HÍRADÓ „HAZÁDNAK RENDÜLETLENÜL ff írta: KLAMÁR GYULA Az alább következő kis írásnak azt a cimet is adhatnám, hogy helyszíni riport a magyar Szent Korona átadásáról a budapesti parlament kupola csarnokából — jóllehet nem voltam jelen az ünnepélyes aktusnál, azonban Bécsben egy kis átalakítás után színesen lehet venni a pesti tv-adásait. Ennek köszönhető, hogy az osztrák fővárost és közvetlen környékét január 6-án, Vizkereszt napján megszállták a külföldről érkezett Klamár Gyula magyarok, hogy szemtanúi legyenek a történelmi eseménynek, amikor az amerikai külügyminiszter, Vance, átadja a Szent Koronát a magyar népnek. „Néptől a népnek”- ahogyan az USA külügyminisztere ünnepi beszédében kihangsúlyozta. Az Országház kupolacsarnoka díszbe öltözött. A központban az emelvényre helyezett Szent Korona és a koronázási jelvények állottak. A vörös futószőnyegekre állított emelvényt ugyancsak vörös lepel borította, s azon egy piros selyempámán feküdt a magyarság által oly nagyrabecsült szent ereklye. Az emelvény mind a négy sarkán és az előtérben egy-egy katona állott feszes vigyázban, valószínűleg tisztek lehettek. Az ünnepség a pesti televízió riporterének bevezető szavaival kezdődött. Elmondotta, hogy a Korona és kísérete — amely amerikaiakból és amerikai állampolgárságú magyarokból áll — élén az USA külügyminiszterével, már előző napon megérkezett a Ferihegyi repülőtérre. A tv-kamera ezután „ráuszott” a terembe áramló vendégseregre és az azt fogadó magyar bizottságra. Ennek élén Apró Antal volt látható, a képviselőház elnöke, mellette Lázár miniszterelnök és a kormány tagjai helyezkedtek el. Az amerikai külügyminiszter sima szürke öltönyt viselt, felesége viszont égőpiros ruhát, derekán arany lánccal, a fején rozsdavörös róka-prémsapkát. A magyarok arca ünnepélyesen komolynak látszott. Apró Antal mögött feltűnően sok magyar fiatal helyezkedett el. Még egy piros szin, Lékai László biboros-primás világlott ki a sorból több más pap társaságában. Kádár János és Losonczy államelnök nem vett részt az ünnepségen. Az amerikai küldöttség tagjai sorában feltűnt Szent-Györgyi Albert Nobel-dijas professzor hófehér feje. Az „állami aktusnak” nevezett díszes ünnepséget a Himnuszok vezették be. Megilletődött arcok mindenfelé, amerre csak tekintett a kamera. Csodálatosan szép látványt nyújtott a kupolacsarnok, amellyel valójában csak most ismerkedtünk meg a színes közvetítés jóvoltából. A „szegény” amerikaiaknak bizonyára nincs ilyen pompázatos kongresszusi termük, mint a magyaroknak... — ezt látszott tükrözni az amerikai miniszter és felesége arca is. Egy kis akadozással kezdődött Vance külügyminiszter beszéde, nem fordították azonnal magyarra, egy pár másodpercig csönd támadt, de aztán minden rendbejött, s ettől kezdve fennakadás nélkül peregtek a szavak magyarul és angolul. A tolmácsoló kitűnő angol-amerikait beszélt, természetesen magyaros kiejtéssel, magyar kiejtése azonban hibátlanul csengett, nem vétett el egyetlen hangsúlyt sem. A felvevőgép egyre pásztázta a sorokat — helyes lett volna, ha itt-ott belevágnak egy aprócska jelenetet az utcából, tehát a népből is mutattak volna valamit. A tv riportere Vance és Apró kézfogásakor megjegyezte, hogy tulajdonképpen most, ezzel a kézfogással pecsételődött meg a történelmi aktus, a Szent Korona végleges visszatérése magyar földre, oly hosszú távoliét után. Aztán a végaktus következett: a vezénylő tiszt „jobbra át!”-jára a katonák közrefogták az emelvényt, amelyről csak most tűnt ki, hogy kerekekre szerelték rá, és elindultak diszlépésben vele a terem széles kijárata felé. A zenekar hangja hallatszott valahonnan, ezután a „Szózat” dallamát játszották a zenészek: „Hazádnak rendületlenül”... — s aztán eltűnt a kép. Kétségtelenül olyan nap volt, amelyet „történelminek” szoktak mondani, megemlékezve róla századok múltán is. JÓSLATOK Gyermekkorom Tolna vármegyéjében az emberek féltek a kettős hetestől. Egymás mellett ez a két számjegy, ez a 77, ez a fölállított két kasza fenyegetően tűnt föl nemcsak az öregek éveinek sorában, hanem a kalendárium lapjain is. így sugallta a babona, no de hát a tapasztalat is. A földpadlatu parasztszobákban csakúgy, mint azokban a szerény kúriákban, ahol a sok járás kidomborította a párhuzamos padlódeszkáknak fagörcseit, behúzott nyakkal léptek át a 76-os év alól a vészes kaszákkal villogó 77-es év alá az amúgy is görnyedésre hajló férfiak és asszonyok. Es még föl is egyenesedve léptek ki alóla. Sötét egű esztendő van mögöttünk. Milyen rendet suhintott ki a csontváz kaszája csak a magyar irodalom termő mezejéből: Déry, Kós Károly, Hajnal Anna, Kormos, Szilágyi Domokos. Nekem két közeli vérembelit is földre —földbe — döntött. S mit hoz a következő év? Az 1978-adik? A babonás hetes szám még ebből is fenyegetően villog. Nem hiszek semmi babonát. Noha Európarajongó vagyok, s Nyugat-Európában még az ilyen rangú lapok is, mint ez a mi Uj Tükörünk, hetente közük, hogy a csillag áüása, vagyis a szférák akarata kinek milyen auspiciumokat — kedvező, vagy kedvezőtlen jövőjeleket — mutat, szerelmi vagy üzleti vállalkozásaikra. Van még napilap is, amely a meteorológiai előrejelzésekhez odacsapja az asztrológiák (mert többen is vannak) előrejelzéseit. Kutyaharapást kutyaszőrével — legfeljebb a gyógyászat ilyen igényével oszlassuk a baljós arató-eszközök-keltette rossz érzést. Babonát a babona ellen! • • • Mert a nyolcas meg csupa mosolygás; testet öltött jóakarat. A 8 alakja a kaldeusi bölcsek szemében a homokóra kettős edényeit idézte; a végtelent, a kezdetet és elmúlást, a megmérhetetlen idő szerény mérőeszközét. Ugyanaz az alakzat némely egyszerű népek elméjében vigasztaló képet plántált: az alul-fölül egyformán jól gömbölyödő menyecskék termetét, az elmúlás egyetlen ellenszerét, az élet ölelhető-tapinthatő örökkévalóságát. A csípőre tett kezű anyai bátorságot. És kedvvel adott helyet ennek a jó kiállású nyolcasnak a forradalmak nagy évszáma is: 1848. A meteorológus szóban a meteora szó rejlik. Ez görögül égitüneményt, egyebek közt csillagot jelent. Csillagjósok eszerint a meteorológusok is. Noha kiadnak a merészebb meteorológiai intézetek egész évre szóló valószínűségi jelentést, ezek megbízhatósága alig különbözik azok jóslatától, akik az égi tüneményeket távcsövek és -forgatható tornyok nélkül magyarázzák. Ilyen évre szóló titokfejtegetés kettő is teijedt volt abban a szellemi közösségben, melyben zsenge koruan nevelődtem. Az egyik a béresgazda jóvoltából hódított. Karácsony másodnapján déltől éjfélig minden órában, tehát tizenkétszer kiállt a hegyi istálló elé. Abban a tizenkét órában fedte föl neki a „levegőég” a következő év tizenkét hónapjának égváltozásait. A juhász-számadók ezt a módszert hevenyészettnek mondták. Ők Luca naptól számítva tizenkét napon át reggeltől estig fürkészték ugyanazt a „levegőeget”, figyelembe véve annak illatait is. A két előrejelzés gyakran járt ellentmondással; ám versengéssel, veszekvéssel soha. Az érdekeltek, a puszta béres cselédei hol ennek jóslatát fogadták el, hol azét, sőt vegyítették a kettőt, a beteljesedés kanyaijai szerint. • # • A nagyobb távlatú előrelátás, az előrejelzés, mind az az „előremondás”, amit a latin nyelvek a praedicio nyomán fejeznek ki: egy vágy szülöttei. Az emberiség is türelmesen vegyíti őket. A halandókat azóta foglalkoztatja fokozottabban a jövő, amióta a föld sorsát az égiek magukra a földiekre hagyták. Hogy az ihletet költő látnok, ezt Rimbaud, mint tudjuk, mondhatni gyakorlatilag kívánta vállalni. Növekszik az érdeklődés, hogy az egykori versben beszélő sorsjóslók tanítványai miként látják el iparuk e tartozékát. Miként működik bennük a ihlet. Babonáktól, s költői hiedelmektől függetlenül s végül komolyra fordítva a szót, lelke sugallata szerint e sorok írója kedvező derengésben látja a látóhatárt. A valóság fényei is azt mutatják, hogy népe sorskérdései az enyhülés irányában fognak világosulni. A nemzetek torzsalkodásának, a nemzetiségek meggyötrésének sötét korszaka világszerte oly fokúra ált, olyan végső, éjféli órákig jutott, mely után szükségszerűen is a hajnalodás percei következnek. Ha nem másért, azért, mert ezt már a „legegyszerűbb” pásztorok és kétkeziek ihlete is vallja. Illyés Gyula TÖRTÉNETEK HÍRES EMBEREKRŐL TERSÁNSZKY ÉS A GRÁNÁT Matyó-Szentistván, 1962 nyara. Házigazdám, Fülöp András konyháján, paprikásfőzés közepette ereszkedik ránk az este. Az ínyesmester: Tersánszky Józsi Jenő. Ülünk később a tisztaszobában, sikeres irodalmi délután dicsfényétől övezve, amikor a vendég hirtelen leteszi a vacsoravillát. — Eger hány kilométer ide? — Nem több huszonötnél. — Akkor én oda elugrom, mielőtt visszatérnék Pestre. Csak segítsetek valaminő járműhöz. Él ottan (Folytatás a 11. oldalon)
