Magyar Hiradó, 1978. január-június (70. évfolyam, 2-17. szám)
1978-02-09 / 6. szám
8. OLDAL aíagyak HÍRADÓ DEMOKRÁCIA, OH! írta: MÁRER GYÖRGY Márer György Lincoln úgy határozta meg a demokráciát, hogy „népuralom, amelyet maga a nép csinál a nép érdekében” (of the people, by the people, for the people.) Bernard Shaw viszont, aki gúnyolódó ember volt, ezeket mondta a tárgyról: „Ha az arisztokraták uralmát felváltja a demokrácia, nem történik egyéb, mint hogy a kevés korrupt helyét elfoglalja a hozzánemértők tömege. „Amerika lakosságának túlnyomó része kidüllesztett mellel azt hangoztatja, hogy itt szabályos demokrácia van, mert az emberek szabad akarattal négy évre megválasztják az elnöküket, aki őket képviseli, erre az időre tehát mindenki fogja be a száját. Ami a gyakorlatban azt jelentheti, hogy ha ez az elnök történetesen alkotmány és törvényellenes dolgokat követ el, mondjuk, terroruralmat vezet be, teletömi a zsebét, hamisan esküszik, vagy felgyújtja Washingtont, mint egykor Néró Rómát, úgy hogy az ország érdekében való lenne, hogy elmozdítsák állásából, barátai arra hivatkoznak, hogy pardon, ezt nem lehet, mert őt 4 évre választották meg, demokratikusan, ezt az időt tehát türelemmel ki kell várni. Mert kérem, érvelnek, ez a demokrácia! De hát hagyjuk az egymásnak ellentmondó alkotmányjogi elméleteket és nézzük a gyakorlatot: Az utcán zuhog a havas eső és zug a szélvihar. Minden locs-pocs, az emberek rohannak az orkán elől, az esernyők kifordulnak és átváltoznak fürdőkádakká, amelyeket az ég csatornái megtöltenek vízzel. Ekkor egy riporter terem előttük és sürgősen, halasztást nem tűrően, megkérdezi tőlük, mi a véleményük az FBI-ról. Biznak-e benne, örülnek-e, hogy létezik? A válaszok eltérőek, van, aki örül, van aki nem. Az emberek haja csapzott, mert New Yorkban télen-nyáron, esőben, hóban, fagyban, kánikulában kalap nélkül járnak, de azért válaszolnak, elmondják a véleményüket, mert ehhez joguk van és a tv-ben is szerepelhetnek. Ez a demokrácia. A földalatti befut az állomásra, az utasok egymás hegyén-hátán kilépnek, (vagy inkább kitörnek) belőle és rohannának tovább a dolgukra, ha a riporter nem állná az útjukat. De ő azért jött ki elébük, hogy kivallassa őket, mit gondolnak a Laetrile nevű gyógyszerről, gyógyitja-e a rákot, megengedjék-e árusítását vagy sem. Ez esetben sem egyezik mindenkinek a véleménye, van aki különösen a rákbetegek, akiken már mindent kipróbáltak eredmény nélkül, azt javasolja, hogy ki kell próbálni. A másik, aki már olvasott a kérdésről a lapokban, azt feleli, hogy az orvosok szerint a szernek nincs gyógyító hatása, legalább is erre nincs meggyőző bizonyíték. A szer egyébként Mexikóból jön és ott tudvalévőén babonás indiánok laknak, akik hisznek minden vájákosságban. A harmadik, aki a Christian Science hive, maga is hisz a csodákban és abban, hogy csakis a hit gyógyít, ingadozó álláspontra helyezkedik, még nem döntötte el magában, hogy a Laetrile gyógyszer-e, amit ő nem szed be, vagy csupán vakhit-e valamiben és ebben áll a gyógyitó ereje. A negyedik azt javasolja, hogy a Laetrilet etessék meg a poloskákkal, minthogy a szer barackmagot tartalmaz és a barackmag viszont ciánt, amivel a gezarol feltalálása előtt Dietrichstein a poloskákat irtotta ki a pesti lakásokból. A felfogások tehát merőben ellentétesek, de éppen ez a szép, mert igy alakul ki a demokratikus közvélemény, amihez mindenki hozzáteszi a magáét. Igaz, hogy akik erről a halálosan komoly szigorúan egészségügyi kérdésről az utcán szakvéleményt adnak, nem szakemberei az orvostudománynak. Az egyik fiatal lány varrónő a garment centerben, a másik, robusztus ember vizvezetékszerelő, a harmadik, középkorú hölgy titkárnő egy olajvállalatnál és igy tovább. De hát a demokrácia mindenkit feljogosít arra, hogy véleményt mondjon minden kérdésben, hogy mindenbe beleüsse az orrát, ha nem is ért hozzá. A halálbüntetés eltörlése vagy fenntartása kérdésében iskolásgyerekek nyilatkoznak, a gay-ek (Folytatás a 11. oldalon) A SZERKESZTŐ A SZEMTANÚ JELENTÉSE ív. 1978. január 7„ szombat, a Korona-ünnepségek fináléja... Búcsúreggeli a szálloda éttermében. Az elnöki delegáció nem-kormány tagjai aláírták az előző lapszámunkban ismertetett nyilatkozatot, amelyben a magyar népnek és kormánynak megköszöntük a szívélyes vendéglátást és reményünknek adtunk kifejezést, hogy Szent István Koronájának visszatérítése megerősíti a két nemzet közötti kapcsolatokat. Felkérésre, a nyilatkozatot előző este én szövegeztem. Reggel a nagykövetség sajtóattaséja, Kenneth H. Bailey, Jr. nekem adta át az éj folyamán legépelt és sokszorosított példányokat. A nyilatkozatot két példányban írattam alá küldöttségünk tagjaival. Az egyik példányt átadtam Rev. Msgr. Higgins pápai prelátusnak, aki később a sajtókonferencián felolvasta nyilatkozatunkat, amely nagynyilvánosságot kapott. Érdekesség szempontjából itt közlöm az aláírásokkal hitelesített névsort: .January 7, 1978 ^^^Kichard R. Allen I Miner Charles Mrs. Robert I.. Rattley U«* ,5W (&+-■> m István Dcakj Rabbi Arthur Schncicr V istvan iicuKi Kdim i inui ouincici Edward ff.. Elsőn Marianne Spragu Zol tan Combos Gforgc tfrecn Albert Szent Györgyi r Andrew ^ajfuchck Qa^> Szent-Györgyi professzor aláírása legalul, de ő így is a „legelső”, nemcsak mint világhírű, Nobeldíjas tudós, hanem mint „ember” a szó legnemesebb értelmében. Mint olvasóim a névsorból láthatják, tizenketten képeztük az elnöki küldöttség „társadalmi” szektorát, de csak ketten, Charles Elemér és jómagam nevezhettük magunkat úgynevezett „amerikai magyar”-nak, vagyis akik tevékenyek az amerikai magyar közéletben. Kedvenc budapesti szállóhelyem, a Duna Intercontinental vezérigazgatója, dr. Menyhárt Lajos búcsúkívánságai még füleinkben csengtek, amikor a hosszú autókaraván elindult a sajtókonferenciára az új budai Hiltonba. A történelmi helyen épült Hilton nagytermében már várt bennünket több mint 200 tvriporter és laptudósító. A pódiumon Cyrus Vance külügyminiszter, Adlai Stevenson szenátor, Hamilton, Stark és Weiss képviselők, Philip M. Kaiser nagykövet és delegációnk „társadalmi” képviselője, Rev. Msgr. Higgins, valamint Vance mellett Tóth Csaba, a hivatalos amerikai tolmács, (Folytatás a 9. oldalon) Amikor Carter elnök tanácsadói felvázolják a bekövetkezhető eseményeket, belevéve a nukleáris fegyverek használatát is a Közel-Keleten, azonnal elérkeznek ahhoz az eshetőséghez, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió háborús konfliktusba kerül. Az amerikai politikusok kezdik feltételezni, hogy Izraelnek atomfegyvere van, vagy pedig megvan az az eszköze, hogy napokon vagy órákon belül összeállíthatja az atombombát. így hát elismerik, hogy Izrael mindenképpen túlszárnyalja az arabokat, mind a hagyományos fegyverzet, mind a nukleáris hadianyag szempontjából. Ha azonban Izrael megfélemlített helyzetében, mint végső menedéket az atomfegyvert alkalmazza, akkor azonnal szemtől szembe kerül egymással az Egyesült Államok és a Szovjetunió. A szovjetek természetesen készségesen küldenének „önkénteseket” a területre, hogy „elválasszák a szembenálló feleket.” Ezáltal a területre vinnék azokat a haderőket, amelyeknek nagy szerepet szánnának a jövőben. Az Egyesült Államok vagy együttműködik az oroszokkal, vagy pedig szembeszáll velük. Mivel az Egyesült Államok politikája szerint minden áron el kell kerülni a nagyhatalmak összeütközését a Közel-Keleten, ezért ez a szempont igen erőteljes hatást fog gyakorolni a tárgyalások során. De kérdéses dolog, hogy vajon a nukleáris háborútól való félelem készebbé teszi-e a tárgyalófeleket, vagy inkább még idegesebbé válnak. Amerikai analisták szerint Izrael azért kezdte el erőfeszítéseit nukleáris anyagok beszerzésére, mivel végre el akarja ismertetni magát mint alkotmányos állam a Közel-Keleten. Ezt pedig sok arab, beleértve a Palesztinái Felszabaditási Szervezetet is, egyelőre nem akarja tudomásul venni. Amerikai nyomozószervek úgy hiszik, hogy Izrael már körülbelül 10—20 nukleáris fegyvert gyártott. A feltételezés azon a számításon alapul, hogy Izrael titkos atomtelepén már körülbelül ennyi atombombához szükséges anyagot tudtak előállítani. Az izraeli kormány azonban ennek ellenére is fenntartja azt az álláspontját, hogy nem lesz első a nukleáris fegyverek bevetésében.
