Magyar Hiradó, 1978. január-június (70. évfolyam, 2-17. szám)
1978-04-13 / 15. szám
Thursday, April 13, 1978 MAGYAR HÍRADÓ 17. OLDAL ŐSEINK NYOMÁBAN Avar nemzetségfő altjára találtak GYÖNK, Tolna megye — A gyönki avar temető a tudomány számára már eddig is szolgált némi „meglepetéssel” — az elmúlt évben innen került elő az eddig egyetlen nyúzott lovas sir —, az ez évi kutatások anyaga még ezt a páratlan leletet is felülmúlta; az 560—600 körüli köznépi temetőben gazdag és rendkívül szépművű ezüstmellékletekkel, rangos avar nemzetségfő sírját találták meg a régészek. Köznépi temetőben előkelő személy sójára találni különleges ritkaság. Ennél figyelemre méltóbb azonban a fiatal férfi magas rangját perdöntőén bizonyító lelet; egy csontból faragott korbácsnyél, egy ij és három nyilcsucs. Mindez arra utal, hogy egykori tulajdonosa rangban egész közel állt a fejedelmi törzshöz. A kutatók véleményét a tárgyi bizonyitékokon kívül nem kisebb jelentőségű forrás támasztja alá, mint a mongolok titkos története. Dzsingisz kán felvonulásának rendjéről írják, hogy középen állt a főkán sátra, s körülötte félkaréjban a többi rangos személyé. Dzsingisz sátrától jobb kézre az első, az aranyij őrzőjéé volt. Balra az aranytegez őréé, s rangban a legutolsó volt a szablya őre. A korbács mindig fejedelmi áttributum volt, egyes kutatók szerint ebből származik a jogar, amelyet a magyarok terjesztettek el a középkori Európában. A lelet értékét emeli, hogy kontinensünkön eddig csak néhány darab került elő. A Gyönkön megtalált korbácsnyél egykor azt jelentette a Duna-tájon, hogy annak, aki a kezébe fogta, tízezer ember engedelmeskedett. — Az avar harci rendben ennyi ember tartózhatott a parancsnoksága alá, s ez egyúttal eldöntötte a nemzetségfő társadalmi szerepét. A korai avar letelepedés rendje a periférián, a Kárpátmedence külső részén, lineáris gyepürendszer; lóval egymástól fél nap járóföldre telepedtek meg. A belső részen a mai Tolna és Fejér megye területén kis csoportokban úgynevezett bokros településrendet honosítottak meg. A cél itt nem a nagy állattartás, hanem a gazdasági alap megteremtése volt. Éppen ezért nem katonáskodtak, s hogy ezen a belső területen mégis fegyveres sírra bukkantunk, mutatja hogy a fejedelmi törzshöz egészen közelálló személyről van szó. Az avarok, akárcsak később a magyarok, nemcsak állattenyésztéssel, hanem földműveléssel is foglalkoztak. A periférián lakók kötelessége volt az állattartás és katonáskodás, a belső részeken, állandóbb jellegű településeken éltek a földművelők és iparosok, akik gazdagok lehettek. A gyönki temető sírjait ugyanis 90—95 százalékban kirabolták. — Méghozzá meghatározott rendszer szerint és a temetést követő öt éven belül. A rablók mindig azt itték el, ami számukra a legértékesebb volt, illetve a rangot jelentő tárgyakat, például fegyverövet. Az avarok nyolvan százalékban koporsóban temetkeztek. A föld elszíneződése megmutatja a fa jelenlétét és megmutatják ezt a rablások is. Egy kisgyermek sírjánál — a gyermeksirok ismét a gyönki temető sajátos voltára, legalábbis részben megtelepedett életformára utalnak — világosan látszott, hogyan nyitották fel a koporsó fedelét, amit aztán a beömlő föld miatt nem tudtak visszanyomni. A földművelést bizonyító lelet is előkerült a gyönki temetőből. Az egyik sírban sarlót találtak. Sarlós temetkezés pedig csak az avaroknál és a magyaroknál van. — Hogy kik lehettek az avarok, nem tudjuk. Számos feltevés közül az azonban biztos, hogy már az első betelepülők sem voltak etnikailag egységesek. Bizánci források elég világosan utalnak erre, amikor azt írják, hogy ezek az avarok nem igazi avarok, csupán ijesztegetésül vették fel a nevet. A VI—VII. században nagy birodalmat alapítottak, adófizetőjük volt Bizánc s hatalmuk egészen addig tartott, amíg belső viszályok és az egyidejűleg fölemelkedő bolgár-török állam meg nem gyengítette őket. Erre az időre esik a hozzájuk csatlakozott, tizenkétezer harcost számláló kutrigur törzs föllázadása, akik felkerekedve a birodalom területéről, nyugat felé vonultak. A frankok sem bírtak egyszerre velük. Még Nagy Károly sem merészkedett avar területen, a Balaton—Vértes vonalánál beljebb. Sorsdöntő - győzelme után hamarosan viszszavonult a frankok számára kellemetlen, bizonytalan vidékről. Ezt a csapást azonban az avar birodalom már nem élte túl. Honfoglaló magyarság találkozott az itt megmaradt avarokkal és nem legyőzöttként, hanem rokon népként bánt velük. Milyen régészeti anyagok támasztják alá ezt a feltevést? — Az avarok Írása is majdnem azonos a honfoglalókéval, türk rovásírás. És etnikailag is türk vonásokat mutatnak. Az avar betelepedés három hullámáról 568-ban, 670-ben és a IX. század elején kimutatható, hogy az egymást követő csoportok keverednek, nem irtják ki egymást, mert rokonok. 896-ban a honfoglaló magyarság népi alkotóelemként törköket hoz magával és ilyen népi konglomerátummal számolhatunk már korábban is. A két nép között feltételezhető rokonság egyik valószinű bizonyítéka a gyönki avar temető eddig egyetlen nyúzott lovas siija. Ilyen temetkezés csak a honfoglaló magyarságnál volt és nem finnugor, hanem türk szokás. A tüszős sir lovát — nevét onnan kapta, hogy a sírban a korai avar viseletre jellemző gyönyörű tüszőt is találtak — nyársra húzták. A lábrészeknél megvolt a cölöp, I amelybe a nyársat verték. Az állatot szépmivű, lóhere idomú, j ezüstszerszámzattal szerszámoz- ! ták fel. Végtagjait „in situ” találták meg, 72 centiméter magasságban pedig az ugyancsak felszerszámozott lókoponyát. És még néhány érdekesség, amelyet ugyancsak a gyönki temetőben figyeltek meg a régészek. A női sírokban fellelhető páncél, amelyet férjeiktől vittek magukkal a túlvilágra az asszonyok. A kesztyű, amelyet azért hordtak, hogy kardot tartó kezüket óvják a hidegtől és amelyet mindig tarsolyba helyezve, comb magasságban temettek el. A LEGRÉGIBB UTAZÁSI IRODA NEW BRUNSWICKON! Ax összes hajó- és repülőtársaságok képviselete ÓHAZAI ÜGYEK, BEVÁNDORLÁSI ÉS MINDENNEMŰ BIZTOSÍTÁSOK GYORS, PONTOS ELINTÉZÉSE "IKKA" és 'TUZEX" — PÉNZKÜLDÉSEK Biró Péter ÉS FIAI, INC. 109 French Si., New Brunswick, N. J. — VI 6-1000 Nyitva 9-től 5:30-ig, csütörtök este 7-ig. (Szombaton zárva) Ingatlanforgalmi iroda. Házak és farmok eladása. IHWWHSHHVmmWWWHWWWWWWtWWWW ; : UTAZÁSOK — PÉNZKÜLDÉSEK — BIZTOSÍTÁSOK — < : KÖZ JEGYZŐSÉG |; I Hatvanhárom éven keresztül állandóan és panaszmenle- ; | ; sen szolgálják népünket, törvényes alapon, tehát ha fenti <; ; ügyek bármelyikében megbízható szolgálatra van szüksége: • forduljon bizalommal !! LOUIS CSÍPŐ. INC. JI a fenti szakmák mindegyikében államilag engedélyezett ét ; ! j! ellenőrzött, megbízhatóknak bizonyult szakértőkhöz. <; 1: 303 Maple St, Perth Amboy, N. J. — TeL: 826-5600 ;; twwwwvwwwvvwwumwtuwvvvwvMwwww' MAGYAR-ANGOL, VAGY ANGOL-MAGYAR HITELES FORDÍTÁSOKAT úgyszintén NÉMET és ROMÁN nyelvű okiratok, bizonyítványok angolra fordítását, vagy bármilyen hivatalos amerikai okmány gyors, pontos, szakszerű hitelesítését vállalja lapunk szerkesztője LÁSZLÓ I. DIENES N. J. ÁLLAMI KÖZJEGYZŐ—NOTARY PUBLIC ^OF N. J. 222 AMBOY AVE., METUCHEN, N. J. 08840 Telefon: (201) 548-1369 Szereltesse ál FŰTŐBERENDEZÉSÉT OLAJRA! Téteezen olaj égőt (Oil burner) szén kazánjába, vagy egy tatlesen uj, modern olajkazánra cseréltesse ki a mostanit! KÉRJEN DÍJTALAN ÁRAJÁNLATOTI OLAJ FŰTŐBERENDEZÉST RÉSZLETFIZETÉSRE IS ADUNK! BESSENYEI ALBERT és FIA Olaj fűtőberendezés és fűtőolaj szállítók 586 HAMILTON STREET Telefon: KI 5-6453 HA GYÁSZ ÉRI a legteljesebb bizalommal fordulhat hozzánk...! ÉJJEL-NAPPALI SZOLGALAT! Telefonáljon s azonnal intézkedünk 545-1344 GOWEN FUNERAL HOME 233 Somerset Street, New Brunswick. N. J. JOSEPH J. STAUDT, Manager