Magyar Hiradó, 1978. január-június (70. évfolyam, 2-17. szám)
1978-01-12 / 2. szám
KAPOSVÁR, Somogy megye— Két sor az egész: „Nagyméretű Habits cimbalom eladó”, s aztán a cim. Rövid, mint egy gyászjelentés nagyméretű Habits, élt ennyi és ennyi évet, gyászolják, s aztán a cim... *** Megyek a kaposvári hirdetés után, át a hídon, a Donner-városrészbe. Emelkedik az ut, ráfekszik a Kapos-hegy lábára. Valamikor Jeli-tanyának hivták ezt a részt, ma: kedves házak, takaros utcák sora. — A hirdetés miatt...— kiáltok be a Tisza utcai ház kapuján. — A Habits miatt... — mondanám, de „Már eladtuk” — hallom egy fiatalasszonytól, s fordulna is vissza, ha nem állítanám meg: Nem a cimbalomért — történetért jöttem. Megáll, zavartan néz. — Azt én nem tudom... A papáé volt, de a papa meghalt. Ugye a két sor: „Nagyméretű Habits, élt ennyi és ennyi évet... — A mama itthon van? — kérdem, s ő beenged. Ülünk a konyhában Gócza Jenőnével. „özvegy” — mondja a feketeruhás nő láthatóan még nem szokta meg, hogy neve előtt most már ott lesz az a hat betű. Júniusban halt meg az ura, „szives” volt, ötvennégy éves. „Hogyan éltünk? Mint a többiek...” Mint a többi vasutas. Gócza Jenő vasutas volt — apja, öccse, menye, fia szintén —, mint tízezernyi társa: együtt kelt, együtt nyugodott a menetrenddel. A háború elején találkoztak egy lakodalomban, s egy évre rá megtartották a magukét is. S a cimbalom? Mert az sehogy sem illik a képbe. Az özvegy tenyerével söprögeti az asztalról a láthatatlan morzsákat, mosolyog: „A nagyapja is furulyázott, az apja meg citerázott, igy hát: ő is zenélt...” *** Nem tudom: dicsekszik vagy védekezik, merthogy a cimbalomhoz, amióta bevonult a házba, bizonyosan mindenki hozzászólt. Talán cimbalmos Góczáék voltak éveken át. S parancs jött, az egyiket ide, a másikat oda helyezték. De a cimbalom maradt, s maradt benne a felirat is: „1864-ben javítottam. Nagyváradon”. Ott állt veretes rézlábain a pohárszékkel szemben, fekete színű testére magyaros kendő borult. Utóbb már alig-alig szólaltak meg a hurok, a papa beteg lett, meghalt. — Tizen jöttek a hirdetésre, zenészek. Nézegették, ütögették: „Föl kell stimmelni” — mondta az egyik. Ezernégyszázért odaadjuk, mit csináljunk mi vele? Furulya és citera — a zenélő ősök hagyatéka volt a muzsikiskedv, amely most Gócza Jenővel véget ért, elmúlt a családban. S a Kapos-hegy lábától útnak indult egy cimbalom. Sziics Gábor miket hallhattak, amikor megvették! Merthogy száz pengőt és ötven liter bort adtak érte egy zákány-telepi embernek. Nagy pénz volt az akkor: a vasút nyolcvan pengőt fizetett havonta. — Amikor megjött a vonattal, leült mellé. Rengeteg nótát tudott, régebben sokat játszott az uram. A névnapok, a születésnapok, amikor együtt volt a család... *** Aztán megtudom azt is volt egyszer egy zenekar, vasutaszenekar, Gyékényesen, s a cimbalom mögött Gócza Jenő ült. Az évekkel szétszéledtek ők is: ,GAUDEAMUS IGITUR” Találkozó Ady gimnáziumában SZATMÄR, Erdély - Elhatároztuk a határon innen és túl néhányan, a volt szatmári református főgimnázium növendékei, akik 50 éve, 1927-ben végeztünk, hogy az ősi Alma Mater falai közt találkozunk. Sajnos, egészségi állapota miatt már nem vállalhatta az utat és igy én adtam át köszöntését a régi iskolának, melynek nemcsak diákja, de tanára is volt. Azt hiszem, olyan elfogódott lehettem, amikor idén szeptem-Ady szülőháza Érdmindszenten Iskolánk annak idején a debreceni kollégium partikuláris intézeteként működött. A találkozó előkészítése közben előkerült egy olyan osztály kép, mely az előttünk járt nemzedéket ábrázolta, 1907-ből való. Átvészelte a két világháború vérzivatarait és a 7 évvel ezelőtti nagy szamosi árvizet is. Az osztálykép meglepetéseként felismertük Vajthó Lászlót, 90. évet betöltött nagy pedagógusunkat, a jeles irodalomtörténészt, aki tanári disszertációját „Én, Ady Endre” címmel irta meg, ami akkor, 1929-ben, úttörő jellegű témaválasztás volt. bérben átadtam a 70 éve végzett tudós köszöntését, mint amilyen ő lehetett, amikor Ady édesanyját, az „Ides”-t kellett egy diákküldöttség nevében köszöntenie. A mi osztályunkat annak idején „adysta” osztálynak nevezték. Nagy Béla irodalomtanárunk szerettette meg velünk a költőt, akit akkor még sokan nem értettek. Nagy Béla alakját is felfedeztük az említett tablón, Csüry Bálint, későbbi neves nyelvész mellett állt. Sajnos, sem ők, sem a többiek nem élnek már, Vajthó Lászlót kivéve. De Szatmáron különben is nagy hagyománya van az Adykultusznak, amint ezt Villányi igazgató ur, hozzánk intézett üdvözlő szavaiban elmondta. Itt született a költő édesanyja és itt nyugszanak nagyszülei. Két olyan Szatmáron született lelkész is élt, akiket Ady-kutatókként is számon tartanak. Az egyik Debreceni István — akinek Arany Jánosról is több publikációja jelent meg —, a másik pedig dr. Makay Miklós, a nemrég elhunyt volt pestlőrinci lelkész. De nyilvántartják az ősi iskolában azt is, hogy egykori igazgatójuk: Császy László tollából is megjelent tanulmány a költőről. Szóval megtörtént az 50 éves találkozónk. Miután a láncos templom tövében, az iskola bejáratánál kezet fogtunk, együtt mentünk az iskola igazgatójához, aki a szobájában fogadott. Megszólalt az iskola csengője, és mi, újra diáknak érezve magunkat, a „Gaudeamus igitur” hangjai kíséretében, könnyekig meghatódva, az igazgató és az osztályfőnök úrral együtt vonultunk be a rendelkezésünkre bocsátott volt utolsó osztálytermünkre, „osztályfőnöki órára.” Az intézetben, mint megtudtuk, jelenleg az 5. számú magyar tannyelvű ipariskola működik. A növendékek száma meghaladja a kétezret. A nyelvi nehézségek dacára 52 százalékos innen a román nyelvű főiskolára a felvétel. Ez igen kedvező átlag. Kedves meglepetésben volt részünk, amikor öt magyar kislány köszöntött minket szavalókórusban és egy-egy szép virágcsokrot nyújtott át nekünk, régieknek. Ady eszmei örökéül híven, a „Duna völgyi internacionálé” soraira emlékezve, jutalmat tűztünk ki annak a három végzős diáknak, akik legszebben beszélnek magyarul. Aztán Érmindszenten látogattuk meg az Ady-muzeumot, ahol a szülőház falán román és magyar nyelven olvasható a költő hagyatéka: „Mikor fogunk már összefogni... magyarok és nem magyarok?” Gecsey István Hortobágyi vaddisznók DEBRECEN — Az elmúlt esztendőkben nagyon elszaporodtak a vaddisznók a Hortobágyon, a puszta egyes részein csapatokban találhatók. A Hortobágy Nemzeti Park védett területein — elsősorban a mocsaras, nádassal benőtt részeken — ütöttek tanyát s ez kitűnő búvóhelyül szolgál. Elszaporodásuk káros, mert a kunkápolnási mocsár földön fészkelő ritka madárvilágában sok kárt tesznek. A környékbeli vadásztársaságok — a nemzeti, park szakembereinek támogatásával — rendszeresen vaddisznóvadászatot tartanak a Hortobágyon. Most, a friss hóban jól nyomon is követhetők az állatok lakhelyei. ClIP© RT VÉGE AZ ŐSZI SZEZONNAK: AZ ÚJPESTI DÓZSA A VEZÉR! BUDAPEST — Eldőlt tehát ' a kérdés; ha gólkülönbséggel is, de az Újpesti Dózsa szerezte meg a labdarugó NB I-ben az őszi elsőséget. A 17. fordulóban régen látott, izgalmas hajrában döntötték el a csapatok a sorrendet. A forduló előtt még öten voltak versenyben, végül, atlétanyelven szólva, „mellbedobással” a lila-fehérek érkeztek a célba elsőnek. A 17. FORDULÓ EREDMÉNYEI: MTK-VM—Tatabánya 2:0 (2:0) Csepel—Videoton 2:2 (2:1) Újpesti Dózsa—DVTK 0:0 Békéscsaba—FTC 0:0 Zalaegers zeg—V asas 0:0 Bp. Honvéd—Kaposvár 2:1 (0:0) D. Kohász—SZEOL AK 4:1 (2:0) Haladás VSE—PMSC 1:0 (1:0) MÁV Előre—Rába ETO 2:1 (2:1) A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: J. C. Dózsa 17 9 6 242-23 24 2. >1I K-\ M 1710 4 330-15 24 3. Videoton 17 9 5 348-28 23 4. Honvéd 1711 1 532-13 23 5. Vasas 1710 3 435-20 23 6. Tatab.17 7 b 427-20 20 7. C sepel 17 8 2 730-26 18 8. FTC 17 6 6 528-29 18 9. D.-lijV.17 6 5 632-29 17 10. DVTK 17 5 7 519-20 17 11. Haladás 17 6 4 723-33 16 1?. PMSC 17 5 5 720-21 1 5 13. B.-rsaba 17 5 5 719-31 15 14. Z TE 17 3 7 720-34 13 15. R. F7TO 17 3 6 818-25 12 16. S/f. MÁV 17 5 111 21-42 11 17. SZFOL 17 4 112 21-38 9 18. Kaposv.17 2 411 20-38 8 KAPOSVÁRI JEGYZETEK Eladó a vasutas cimbalma
