Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-08-04 / 32. szám
SO. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ KOSZTOLÁNYI DEZSŐ HOROSZKÓP 5. HOLDAS EPERFÁK Alig várta, hogy magára maradjon. A sötét eperfák alá rohant, melyekre a holdfény terített átlátszó hálót.- Fiatalon halok meg - gondolta, és lehunyta a szemét. - Hős leszek és szerelmes. Olyan édes és szép volt ez a fájdalom, mint a méz. Egy óra hosszat ült a pádon, egyedül, és csörgött a szíve vére. kimondhatatlan-édesen. Később egy árnyékot látott a kertben. Az árnyék apró lépésekkel szaladt a palota felé, könnyű ruhát viselt, és megállt előtte.- Mit búsulsz? - nevetett az árnyék.- Ülj mellém. Sohase voltam ilyen boldog. Ma tudtam meg, hogy fiatalon halok meg és hogy hős leszek és hogy szeretlek téged. Mindig csak téged szerettelek, Ilona. Ráejtette a fejét a leány kezére, aki nézte a herceg haját, melyre egy eperfalomb fekete foltot vetett.- Ugye, sápadt vagyok? - kérdezte a királyfi fanatikusan, és a leány felé nyújtotta a boldogságtól hirtelen megsoványodott arcát, a két sötét szemgolyóval.- Szép vagy - mondta a leány, csöndesen. Fejét gyakran hátraszegte a tükör előtt. A lehunyt szemhéján keresztül bandzsított magára. Ilyen leszek majd akkor is - gondolta. A szája körül pedig felfedezett egy finom és szenvedő ráncot, amit eddig meg se látott.- Ez az a vonás - mondta. - Csak azok ilyenek, akik korán kerülnek a koporsóba. 6. HÁBORÚ Két év múltán egy lovascsapat tört be az országba. Felperzselt egy falut, de a lándzsások hamarosan kiverték. Aztán boldogan szántott-vetett, aratott a nép. Aratás után augusztusban hirtelen kigyulladt a föld, véres csóvák lobbantak az ég mind a négy sarkán, pajták, csűrök, házak égtek, nyugtalan lobogással. A nép félt, mint az oktalan állat, és hörgött:- Háború. Vasas vitézek tűntek fel a határon. A király elhatározta, hogy maga megy a háborúba. Országát semmi nagyobb veszély sem fenyegette. Az ellenséges had, amely betört, tizedrésze sem volt kipróbált seregének, amely fickándozott a harci kedvtől, alig lehetett fékezni. Egymás után gurultak el palotája előtt a harci szekerek. Ideges paripák nyerítettek a trombitalármában. Nem is a háborúra gondolt a király. A fiára gondolt és arra a jóslatra. Félt, hogy a sötét hatalmak mégis győzedelmeskednek. Egész éjjel az arca verejtékben fürdött. Imádkozott a csontfeszület előtt. Többször egymás után forró rohamot intézett az ég ellen, de minden ostrom után aléltan hullt vissza a földre. Tántorogva állott roggyant térdeire. Ha kissé fiatalabb lenne, akkor biztosan útját tudná állani. Így azonban meg kell adnia magát. Hajnalban a földre borult, úgy imádkozott, a földnek és az égnek. Reggel aztán, mikor a fiú benézett a szobájába, a térdeplőjén találta, kuszáit, bozontos szakállal, nehezen lihegve.- Magam állok a hadak élére - kiáltotta a királyfi ujjongva.- Hős - szólt a lány, és nézte, hogy kapcsolják rá a páncélját.- Szemébe akarok nézni annak - mondta, és valahova messze nézett. A hadak új vezérét ordító örömmel fogadták. Hiába igyekezték mérsékelni, mindig az első sorban lovagolt, mintha keresett volna valamit. Egy éjszaka aztán rajtuk ütött egy kis csapat. A királyfi őrjöngve kavarodott az ellenség gomolyagjába, és - anélkül hogy észrevette volna - egy nyíl fúródott a jobb vállperecébe. Lebukott a lováról.- Ez lenne az a nyíl? - kérdezte magától, és sokáig nézte a nyilat. Nagyon gyorsan gyógyult a sebe, a nyári napfény felszárította, másnap már újra a sorba állott. Vitézei söpörték az ellenséget. Már a tengerpartnál voltak.- Tovább - dobogott a királyfi szíve. A tenger nyugodt volt és hullámtalan, a gálya egyenletesen úszott a vízen. Kíváncsian szállt reá. Alkonyattájt kis habok jöttek, rázni kezdték a gályát és csörgetni a láncokat. Az émelygő, sós tajték az orrába-szájába fröccsent, a hullámok nőttek, zölddé, tarajossá váltak. Kissé elsápadt. Arra gondolt, hogy mégis jobb lett volna megvárni a reggelt, és hogy talán ez az a tenger, melyről a jóslatban olvasott. Meg is parancsolta, azonnal fordítsák vissza a vitorlát, és amily gyorsan tudnak, siessenek haza. Nem akarta tovább kísérteni a végzetet. Éjfélkor esni kezdett. Ég és pokol közt hánykódtak. Másnap szerencsésen partot értek. A part közelében azonban kettérepedt a gálya, a víz lassan tódult beléje, a hullám a melléig ért. Csuromvizesen, agyonfázva, félig eszméletlenül jutott a partra. Nyomban szekérre szállt, hogy örömben úszó országán át atyjához robogjon. Amikor lehajolt, érezte, hogy fáj a lába és a feje nehéz, mint az ólom. Ekkor megijedt. A király közben erőre kapott, a győzelmek szakadatlan sora megfiatalította, agg teste csupa villanyosság volt. Éppen ebédnél volt, bort töltött a poharába, mikor egy udvaronc hozzásietett.- Itt van - jelentette vidáman az udvaronc, aki látta, hogy a palota előtt megállt a királyfi szekere.- Még él - mondta az egyik katona, aki felhozta a palotába, nagyon búsan. Az ágyra emelték, vízzel locsolták, kinyitották a ruháit. Már nem ismert meg senkit. Haldoklott. Az angelusz elcsendesítése után aztán ki is lehelte nemes lelkét, a leendő hitvese karjában, és meghalt az Urban, keresztény módon, a halotti szentségek ájtatos felvétele után . . . szeptember 29-én, Mihály főarkangyal neve napján. Ekkor a királyfi tizennyolc éves volt. 7. A PAP, AZ ASZTROLÓGUS ES AZ ORVOS Még azon az estén megmosdatták és felravatalozták, száz gyertya közepette, alabárdosok szigorú őrizete mellett. Éjjel a király, hogy lecsöndesítse szíve bánatát, elmélkedett, és aztán magához hívatta bizalmas embereit, hogy vigasztalnák őt. A kis teremben hárman virrasztónak vele: a pap, az asztrológus és az orvos. Sokáig hallgattak. Aztán lassan-lassan beszélni kezdtek.- Beteljesült Isten akaratja - mondta alázatosan a pap.- Beteljesült a jóslatom - mondta gőgösen az asztrológus. Az orvos csak nézett maga elé.- Vajákos - mondta az asztrológusnak. - Csaló...- Talán nem mondtam meg előre? - pattant fel a szakállas aggastyán.- Éppen ezért vagy csaló.- Hiszen minden szavam valóra vált - védekezett a csillagjós.- Minden jóslat valóra válik - szólt az orvos szomorúan. A pap igazat akart tenni valahogy az orvos és az asztrológus közt, s az orvoshoz fordult:- Szóval te is hiszel a csodákban.- Én nem hiszek a csodákban. Nincsen csoda. A király is az orvoshoz fordult:- Nem értelek.- Engedd meg hát, hogy beszéljek. Hosszú-hosszú évekig úgyse mertem szólni. Mióta megjósolták fiad halálát, fenséges füleid mellett engedted el a tanácsaimat és füveim, főztjeim eldobtad. A királyfi halála előttem nem titok. (folytatjuk) REMÉNYSÉG HANGJA (88) Ma is, mint Jézus napjaiban is emberi hagyományok, tradíciók gátolják az igazság előrehaladását. Az élet utján csak ezen barikádok eltávolítása után járhatunk. Jézus napjaiban egyik legszigorúbb szertartás a ceremóniális tisztálkodás parancsa volt. Jézus és tanítványai ezt nem követték és ezért kérdezték tőlük: „Miért hágják át a te tanítványaid a vének rendeléseit? Mer nem mossák meg kezeiket amikor enni akarnak." Mt.l5:2. Jézus nem próbálta védeni, mentegetni tanítványait, figyelembe se vette a felhozott vádat, hanem rámutatott a vádlók lelkületérc indítékaira: „Az Isten parancsolatjár szépen félreteszitek, azért hogy magatok rendelését tartsátok meg Mk. 7:9-12. Képmutatáskodásukban j mint jelentéktelen rendelkezést, dobták* félre az 5. parancsolatot, de nagyon gondosan megtartották a vének rendeléseit. (Korbán: Istennek szén telt. Aki vagyonát a templom céljaira szentelte, abból nem adhatott mé| szegény szüleinek sem szentségtörés vádja nélkül, bár vagyonát egész életén át maga élvezhette, mert az csak halála után lett a templom tulajdonávál) Majd igy folytatta Jézus: „Képmutatók, igazán prófétáit felőletek fisaiás: Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engem, szive pedig távol tőlem. Pedig hiába tisztelnek :ngem, ha oly tudományokat tanita nak, amelyek embereknek parancsolatai." Mt. 15:8-9. Jézus szemléltette hogy a tisztaság jvagy a tisztátalanság a lélekhez tartozik. A gonosz tett, a rossz szó, a csalárd gondolat, az Isten törvényének áthágása, ezek fertőzik meg az embert. Mindez belülről kifelé halad. Tudod-e, hogy a farizeusok e beszédet hallván, megbotránkoztak?" kérdezték tanítványai. Jézus igy válaszolt: „Minden palánta, amelyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépik. Hagyjátok őket, vakoknak vak vezetői [ők: ha pedig vak vezeti a vakot, mind a ketten a verembe esnek.” Mt.l2:13-14. Kedves Olvasó: minden emberi rendelkezés és intézmény amelynek az a célja, hogy helyettesítse Isten parancsát, értéktelen pelyvaként semmisül meg azon a napon, amikor .Isten minden cselekedetet Ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár [jó, akár gonosz legyen az. „Préd. 12:16. Ma is, többen vannak azok akik a hagyományokhoz ragaszkodnak, bevett szokásokat tisztelik, és gyűlölik azokat akik tévedéseikre rámutatnak. Isten gyermekeiről, maradék népéről olvashatjuk: „És megharagudott sárkány(ördög) az asszonyra!egyház) és1 elment hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvábólvalókkal (Krisztus igaz egyházának hűséges tagjaival), az Isten parancsolatainak megőrzőivel..." Jel 12:17. Az emberi rendeletek helyett fogadjuk el az örökkévaló Atya szavát és a zsoltáriróval mondhatjuk majd: „Minden tanítómnál értelmesebb lettem, mert a te bizonyságaid az él gondolataim. Előrelátóbb vagyok, mint' öreg emberek, mert vigyázok a te határozataidra.” Zsolt. 119:99-100. „Inkább ma szólunk, nehogy holnap lérjen bennünket szemrehányás, miérti nem figyelmeztettük önt már tegnap...” hogy önmagának okoz felmérhetetlen veszteséget ha nem olvassa el] ,A Világdráma Utolsó Felvonása.” c. 2 dolláros könyvünket. Bár lassan, de] minden kérelemnek eleget teszünk P.O. BOX 322, Perth Amboy, N.J. 08861. Phone: (201) 251-2318.
