Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-07-28 / 31. szám
MAGYAR HÍRADÓ 15. OLDAL TÍZ TÉVHIT A HOSSZÚ ÉLETRŐL írta: NYITRAY KATALIN A világ legöregebb emberei leggyakrabban és legnagyobb számban a Szovjetunióban élnek. Ezekkel az állítólag 150-160 éves Matuzsálemekkel szemben pines más kifogásunk, csak az egyetlen, hogy — nincs meg nekik az eredeti keresztlevelük (persze, az anyakönyvi kivonatuk sem, mert annak idején anyakönyvi hivatalok még sehol sem működtek a világon). Magas korukat igy semmi más nem igazolja, mint a saját állításuk, ami szigorúan véve ptyitrai Katalin bizony semmiként sem elegendő bizonyíték. De most nem őróluk akarok írni, hanem a hosszú életről általában és a hozzá fűződő tévhitekről. A biológusok azt mondják, bogy világszerte sokan hisznek különféle alaptalan mítoszokban, tévhitekben, babonákban az öregedéssel és hosszú élettel kapcsolatban. A kaliforniai egyetem biológiai tanszékénk tudósai most tiz pontban foglalták ezeket a babonákat és szembesítették őket a valósággal. 1. tévhit: Az ember nem képes jelentős mértékben meghosszabítani életét. A tények: ez az állítás helytelen. A mai orvostudomány és táplálkozástudomány jóvoltából az aktív életet 15—30 évvel meg lehet hosszabbítani az 1910-es átlagéletkorhoz képest. Akkor az ember átlagos* életkora 45 év volt, míg ma 73 év. Újabban számos állatkísérlet azt bizonyítja, hogy megfelelő diéta nagymértékben meghosszabbítja az átlagon felüli életet. 2. tévhit: valamikor talán sikerrül meghosszabítani az életet, de ez a jövő zenéje. A tények: a már imént említetteken kívül az, hogy patkányokon végzett gyógyszerkísérletek azt bizonyítják, hogy megfelelő vegyianyagokat adagolva a táplálékhoz, már ma is lehetséges az élet meghoszszabbítása. Az európai kutatások ezen a téren jóval megelőzték az amerikaiakat. 3. tévhit: Az élet meghosszabbítása végülis nagy gazdasági terhet okoz a társadalomnak. A tények: a hosszú élettel együtt kell járnia a jó egészségnek. A jó egészségnek örvendő idős emberek 65 év helyett akár 85 éves korukig tovább dolgozhatnak. 4. tévhit: az élet meghosszabbítása kiélezheti a már meglevő problémákat, így például a fiatalok és öregek ellentétét. A tények: a fizikai és a szellemi öregedés folyamatának lassítása gyakorlatilag azt jelenti: a hatvanéves ember külseje és közérzete az ötvenévesének felel meg, a hetvenévesé az ötvanhat évesének. Az új lehetőséget nyit a korosabb emberek előtt is. 5. tévhit: Az élet meghosszabbítása az emberiség túlszaporodásához vezet. A tények: statisztikák alapján kiszámították, hogy egy nemzedék életének meghosszabítása negyven év alatt 28%-kal növeli a népesség számát. Ezután nagyobb növekedés már nem következik. Ám ugyanennyi idő alatt a termelőképes korban levők megkétszerezik a nemzeti vagyont. 6. tévhit: nem kellene az élet meghosszabításábal kísérletezni, mert a „természet ezt nem akarja”. A tények: a mai embernek éppen az a célja, hogy „kijavítsa” a természetet. 7. tévhit: az öregek halála megnyitja az utat a fejlődő élet új, talán jobb formái felé. A tények: a fenti tévhit alapgondolata az a feltevés, hogy ha az élő szervezetek hosszab ideig őrzik meg az életerejüket, ezzel akadályozzák az élethez jobban alkalmazkodó, új nemzedék kibontakozását. Ezt a feltevést azonban a természeti jelenségek tanulmányozása egyáltalán nem erősíti meg. 8. tévhit: ha sok lesz az öregember a társadalomban, akkor csupa ráncos, aszott és tehetetlen aggastyán fog bennünket körülvenni. A tények: az öregedési folyamat késleltetése nem növeli az öregség előrehaladott szakába lépett emberek arányszámát. Éppen az a cél, hogy az öregek fiatalok maradjanak. 9. tévhit: az öregedés elleni harcban a tudomány már elérte a lehetőségek határát. A tények: a tudomány fejlődése egyre gyorsabb, és nehéz lenne bármiféle határt szabni neki. 10. tévhit: a tudomány arra is képes, hogy elérje az ember fizikai halhatatlanságát. A tények: Az evolúció, mely az embert a fejlődés . jelenlegi magas fokára juttatta, határt szab az élettartamnak is. Az öregedés folyamata során fokozatosan elhalnak az agysejtek és velük az emlékezet. Ha az agy nem gyűjtene egyre újabb információkat, az emberi faj nem maradhatna fenn. A természet „bebiztosította” magát ilyen eshetőség ellen: az öreg ember meghal, mielőtt agya teljesen „meddővé válna”. GRÓF SZÉLHÁMOS ÉS A LUXUSJACHT (Folytatás a 13. oldalról) kezet. „André”, szólt oda titkárának, „telefonálja meg New Yorkba, hogy az Albatros nem eladó!” ☆ ☆ ☆ A formaságok elintézésére két napot kért André. Ez alatt a két nap alatt a gróf minden szabad percét a Lodgebrook házaspárral töltötte. Csak éjszaka, amikor a Casinóból és valamelyik bárból hazatértek, hallgatta meg a „titkár” beszámolóját. Egy kis nyomde két nap alatt elkészítette a hamis hajópapírokat, csak 2000 dollárt kért az egész munkáért. „Akkor holnap lebonyolítjuk a hadművelet utolsó, legfontosabb szakaszát”, jelentette ki elégedetten D’Astraux. Még egy futó pillantást vetett az adás-vételi szerződésre, amely igazolta, hogy a Comte Félix D’Astraux tulajdonát képező Albatros nevű luxusjacht. 350 000 dollár vételár lefizetése után, Mr. Thomas B. Lodgebrook tulajdona lett. „Jól van André”, mondta aztán elismerőn, „jól dolgoztál. Menynyi pénzünk van még?” „Cowney kapitánynak kifizettem az 50 000 dollárt, maradt még a bankban 815 dollár és 28 cent”, felelte szenvtelen hangon André. „Ez minden vagyonunk.” „Holnapig”, tette hozzá gyorsan D’Astraux. „Mert holnap visszakapjuk ezt az 50 000-et és ráadásul még 300 000-et.” így is történt. Mr. Lodgebrook aláírta a szerződést, átvette a hajópapírokat és átnyújtott egy 350 000 dolláros csekket, Comte Félix D’Astraux nevére kiállítva. Ezután beültek a gróf autójába és áthajtottak Genovába. Míg André parkolóhelyet keresett, a gróf és Lodgebrookék felmentek az Albatrosra. Cowney kapitány derűs mosollyal fogadta őket. Egész magatartásán látszott, hogy 50 000 dollárral lett gazdagabb. „Legyenek üdvözölve, Mr. és Mrs. Lodgebrook, tekintsék meg birodalmukat”, mondta a kapitány, és feszesen tisztelgett. Mr. Lodgebrook kihúzta magát. Liane alig tudott mozdulni az örömtől. Felszaladt a hajóhídra, azután visszafutott a fedélzetre. „Csodálatos”, mondta örömtől elfúló hangon. Átkarolta férje nyakát és szájoncsókolta. „Köszönöm, Thomas, nagyon köszönöm." És D’Astraux arcára is cuppanós csókot nyomott: „És magának is örökre hálás leszek, magának köszönhetem életem legboldogabb napját.” „Liane, mondta D’Astraux mély meghajlással, „a maga legboldogabb napja egyben az én legboldogabb napon.” Cowney kapitány megértéssel nézte a szerelmes francia arisztokratát. Még néhány szót váltottak, a gróf szerencsés utat kívánt és azután a partról integetett a lassan kiúszó hajó után. Tíz perc múlva a Mercedes már Cannes felé száguldott. „így kell ezt csinálni”, mondta elégedetten D’Astraux a sugárzó arcú Andrénak. „Beváltjuk Mr. Lodgebrook nagylelkű csekkjét a Bank of America cannes-i fiókjánál, és utána irány a nagyvilág!” Ugyanebben az időben, az Albatros kapitányi kabinjában Cowney kapitány leszámolt az asztalra 25 000 dollárt. „A te részed, old boy”, mondotta Lodgebrooknak. „Nyugodtan elteheted, megnéztem, nem hamisak-e?" Lodgebrook arcán széles mosoly jelent meg. „Felesleges volt”, mondta és zsebregyűrte a pénzt. „Ilyesmit nem kockáztat egy ilyen szélhámos, amikor akkora halat akar fogni, mint az Albatros. Mindenesetre nem irigylem ezt a D'Astraux-t, vagy akárhogy is hívják. Mekkora szemeket fog mereszteni, amikor a Bank of America helyiségében közli vele a kihívott detektív, hogy Lodgebrook két évvel ezelőtt titokzatos körülmények között elhunyt és az Interpol azóta is keresi azt az embert, aki Lodgebrook nevében működik, és főként a milliomos fedezetlen csekkjeivel operál...” Harsányan felnevetett és nagyott csapott Liane combjára.. „És most pár nap pihenés a nyílt tengeren, utána pedig irány vissza Genovába... Egy kis szerencsével újra találunk egy álgrófot, aki úgy akar megkopasztani egy texasi álmilliomost, hogy újabb 50 000 dollárt keresünk rajta.” Ml LESZ, HA MÁR NINCS IDI AMIN (Folytatás a 8. oldalról) 1974-ben csak 13 .scholarship’ volt hirdethető, tavaly 14-et értünk el, ezek a fiuk itt vannak és nagyon jól tanulnak. De ez a létszám persze roppant csekély, a szükséghez képest, amely bekövetkezik Amin eltűnésekor. Naponta kapunk leveleket Tanzániából, Kenyából, magából Ugandából is...Például Nairobiban jelenleg legalább 1000 alkalmas jelölt van. Ahhoz, hogy 200 jelöltet átszállítsunk és itt a különböző pályákon elindítsunk, 3 millió dollár kellene. Sokkal hatásosabb befektetés lenne ez, mint az a számtalan százmillió és billió, amit a legtöbbnyire használhatatlan fegyverek előállítására szánnak... Irtunk 296 nagyipari vállalatnak és mintegy 400 alapítványnak; ezideig egyetlen centet sem kaptunk tőlük a célra...” Elmondja, hogy 1973-ban a Lango és Acholi törzseket irtotta ki Amin. Azután más törzseket is # véres programjára tűzött. Később pedig egyszerűen minden nem-mozlem törzsnél időnkénti irtásokat rendelt el. Hóhérai sok esetben teljesen a saját fejük után mennek, intézik a mészárlásokat és jelentik Amin-nak, hogy népszerűsége fokozódik, ellenségei száma csökken.. „Azon a héten, amikor Amin végleges eltűnéséről megbízható hir érkezik, mindnyájan indulnánk haza”, mondja Kintu, „hogy népünk számára emberséges jövőt alakítsunk ki...”
