Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-11-24 / 48. szám
MAGYAR HÍRADÓ 11. OLDAL KÉRDÉS — 45 éves dolgozó nő vagyok. Egyetlen gyermekem egyetemen van, és én három évvel ezelőtt álltam munkába. Egy nagy közszolgáltató vállalat személyzeti osztályán dolgozom és nagyon sok érdekes nővel találkozom; némelyikkel szeretnék az Irodán idvül is találkozni. Azonban 19 év óta egy olyan férfivel vagyok házasságban, aki egyáltalán nem szereti a társadalmi életet. Tejesen elégedett a napi munkájával, azután nézi a televíziót, hébe-korba golfozik. Még azt sem venné észre, ha fél éven át senkivel sem találkoznánk. Ez mindaddig nem nagyon zavart engem, amíg munkába nem álltam. Minden barátnőm otthon volt napközben és mi gyakran együtt voltunk, amíg férjeink a munkahelyen töltötték idejüket. Mostanában azonban, ha nem találkozom velük esténkint, akkor soha nem látom őket. A munkahelyemen gyakran olyan személyekkel kerülök kapcsolatba, akik szintén házasok, és nem hívhatom meg őket anélkül, hogy a férjeiket is meg ne hívnám. De a legtöbb esetben mindnyájan nagyon unatkozunk az együttlétek idején. Sok barátnőmet elveszítettem, akikkel napközben találkoztam, és ezért nagyon elszigeteltnek érzem magam. Hiányzanak a kávézások, a csevegések, a nevetgélések. Mit csináljanak az ilyen asszonyok, akiknek a férjeik olyanok, mint a remeték? Miként lehet társadalmi életet kialakítani anélkül, hogy a feleség megsértené a férje érzéseit? VÁLASZ — Az első ajánlatom az, hogy találkozzék barátnőivel a félje nélkül, önnek nem kell magát teljesen elzárnia a világtól, ha ez nincs az ön természetében. Ha egyáltalán vigasztalásul szolgál, akkor megemlítem, hogy nincs egyedül. Egy csomó boldog házasságban élő nőnek problémái vannak hasonló okok miatt. Mi lenne, ha alkalmanként elmenne vacsorázni a barátnőjével? Igaz, említette, hogy kényelmetlenül érzi magát akkor, ha a férjek nincsenek jelen. Ez azonban már könnyebb lesz a második esetben. Ezenkívül találkozhat barátnőivel moziban, színházban, koncerten vagy kiállításon, és azután együtt falatozhatnak valahol. Mi történne akkor, ha szombat reggel együtt menne bevásárolni a barátnőjével, és utána könnyű ebédet ennének valahol? Vagy közösen meglátogatnák kedvenc múzeumukat, képkiállitásokat, és együtt ennék a szendvicset a parkban? Nagyon sok lehetőség kínálkozik. és a férje sem fogja elhagyatottnak érezni magát, ha ön ilyen módon próbál társadalmilag kapcsolatban lenni barátaival napközben. Később, egy-egy este sem fog problémát okozni neki. Levél az ismeretlen 21 évesekhez (Folytatás a 8. oldalról) Hónapokon át tanulmányoztam az építkezést és az embereket, akiket sorsuk ehhez a munkához vetett, meg akartam ismerni minden részletét, hiszen filmet írtam róla. A sors iróniája volt, hogy mire a film elkészült, éppen addigra maradt abba az építkezés. A fő dolog azonban, hogy azután megépült mégis, és önök kedves ismeretlen huszonegyesztendősök utaznak a gyorsvasuton és alkalmasint nem sok gondolatot szánnak azokra a furcsa viszontagságos, ellentmondásos és következetlen időkre, amelyekben mi akkor, akik nem is voltunk olyan sokkal-sokkal idősebbek, mint önök, kerestük az adott körülmények között az élet elviselhetőbbé tételét. Huszonegy esztendeje nem láttam a várost, dehát semmi kétség az iránt, hogy ráismernék rögtön, talán csak azokat a kerületeit, régi részeit keresném elveszetten, amelyek azóta már nincsenek. Fölmerül bennem az aggódó gondolat: hogyan volnék Önökkel? Ráismemék-e önökre is azonnal? Mint otthoni „huszonegyévesekre”? Nagy nemzedéki változások történtek azóta, sokkal nagyobbak, mint a város életében. Szemléletben, magatartásban, modorban, viselkedésben, öltözködésben. Hallottam olyan véleményt, hogy a korszakalkotó fordulatot a ,,blue-jeans”-szel szimbolizálják, a farmernadrággal, amely bizonyos fokig uniformizálta a világ ifjúságát. Bennem azonban él valami olyan homályos sejtés, hogy önök kedves ismeretlen otthoni huszonegyévesek mégis mások, sok minden másként látnak és sok mindenről másképpen gondolkoznak, éreznek, mint azok a huszonegyévesek az idekinti világban, akik más huszonegyévesek nyomába léptek. Azok a huszonegyesztendősek ugyanis rendkívüli örökséget hagytak önökre, nagy tanulságot, nagy felelősséget. Nem tudom, hogy önök mit tudnak róluk. Azokat a huszonegyesztendősöket személyesen ismertem, egyetemeken, gyárakban, a fővárosban és a vidéken, életük, pályájuk elején. A világ dolgairól kevesebbet tudhattak mint önök, mert hermetikusan elzárt országban nőttek fel. Nem is gondolhattak rá, nem is merhették remélni, hogy megismerik a külvilágot. Akik megpróbálták, azokra keserves büntetés várt. És mégis: csalhatatlanul biztos érzékkel tájékozódtak, nem lehetett megtéveszteni őket, tudták, hogy mi a valóság és tudták, hogy mikor, hogyan, miben vezetik félre őket. Önök összehasonlíthatatlanul többet tudnak a világról, önök közül sokan jártak és járnak külföldön, bár nem annyian, mint amennyiöknek kellene. A külföldi utasok között több a középkorú, vagy még annál is idősebb. Az arány nem tűnik kiegyensúlyozottnak. Mégis — összehasonlítva az akkori huszonegyévesekével, sorsuk sokkal kedvezőbben alakult. A kérdés csak az, hogy vajon tájékozódnak-e ugyanazzal a biztonsággal a világ dolgai között, mint amivel az akkori huszonegyévesek, akik tapasztalataikra nem, csakis ösztöneikre bízhatták magukat. Felmerül a kérdés, önökben joggal, hiszen még bennem is, hogy mi a mondanivalóm az önök számára, miért fordulok önökhöz ezekkel a szavakkal, ismeretlen huszonegyévesekhez a hazában? Mi a mondanivalóm, mi a tanácsom? Nem tudok rá egyenes és egyértelmű választ adni, mert magam is csak keresgélem az okát annak a vágynak, hogy szóljak önökhöz, hogy a személyes ismeretség híján legalább ilyen kapcsolatra találjak Önökkel. Egyben legyenek biztosak: azok a huszonegy esztendővel ezelőtti huszonegyévesek is nagyon szerették a hazájukat, szerették a szülővárosukat, szerették Budapestet. És elkövettek minden elkövethetőt — és megkíséreltek minden el nem követhetőt, hogy olyanná tegyék a hazát az önök számára is, mint amilyennek saját maguknak szerették volna. Ez, úgy hiszem egynémely tekintetben nem maradt eredménytelen, összehasonlitva az önök sorsát az akkori huszonegyévesekével, az áldozat talán nem volt hasontalan. Talán nem volt azoké sem, akik a szülőhazájuktól való elválásra kényszerültek. Bízom abban, legalábbis remélem, hogy önök is mindent elkövetnek, hogy megérdemeljék ezt a hasonlithatatlan, sokat szenvedett hazát, amely azért más, azért jelentősebb, azért ígéretesebb, mint az összes többi ország ezen a világon, mert — a miénk. Sok sikert kívánok önöknek kedves ismeretlen huszonegyesztendősek, sok szerencsét, sok erőt, józanságot, bölcsességet és boldogságot abban a reményben, hogy egy napon talán — találkozunk.... Apámmal jártam a határt Apámmal jártam a határt, Bihar földjeit, útjait, fejünk felett pacsirta szállt, útja is éppen arra vitt... A búzavirág kékje is emlékem már csak. És a fény, amely soha nem volt hamis apám szemében és szivén, már csak emlék. Elment apám, nem járjuk többé a határt, nem futok pacsirta után, — ó, napfény! Törd át e homályt! Antalfy István Derűs pillanatok FIZETÉS Uj munkahelyre lépne be az ifjú titán. Igényei? Előadja, a főnök a fejéhez kap: — Ilyen nagy fizetést, minden tapasztalat nélkül? Nem gondolja, hogy ez túlzás? — Nem. Tetszik tudni, mennyivel nehezebb egy munkát elvégezni, ha az ember nem ért hozzá? MESÉLTÉK Autóvezetést tanul egy néni. Az oktató megkérdezi: — Ha át tetszik hajtani egy ismeretlen falun, különösen milyen táblára figyel? — „Itt friss tojás kapható.” ÁR Finom, szép öltönyre vágyódik, elmegy hát az ismerős szabóhoz. Talál is szép, puha szövetet. Mértéket vesznek. — Igaz is, mibe kerül majd az öltöny? — 200 dollár. — Akkor hagyja el a zsebeket, utána nem lesz rájuk szükségem. JELLEMZÉS Milyen a te főnököd? — Tudni kell vele bánni, ez az egész. — Hogyan érted? — Olyan ember, hogy ha téved vagy igazságtalan, a legfontosabb, amit tehetünk, hogy azonnal bocsánatot kérünk tőle. LOGIKA Két eszkimó sétál a Szaharában. — Itt aztán jó csúszós lehet az ut — mondja az egyik. — Hát ezt ugyan miből gondolod? — kérdi a másik. — Te nem látod, hogy mennyi homokot szórtak rá?
