Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-09-08 / 37. szám
MAGYAR HÍRADÓ 13. OLDAL A MADARAK ÉS A MAGYAR EMBER Irta: HALMI DEZSŐ Még a városi embernek is tudomásul kell vennie a madarak beszélgetését. Nem kell az erdőbe, mezőre kimennie, hallgatni a sokfajta madár csicsergését, fütyülését, szebbnél-szebb trillázását, egyes madár fajták a városban is észrevétetik magukat. A verebek csiripelve ugrálnak a járdákon, veszekedve az elhullott morzsákon, nemtörődve a nyüzsgő, rohanó emberekkel, a galambok gurrogva közelednek a pádhoz, hol tenyerünkből csipegetik el, az otthonról hozott elemózsiát, a gerlék búgva ülnek a fa ágain, lesve, marad-e még nekik is egy-két elhullajtott szem a madáreleségből. Zamatos, édes anyanyelvűnk érdekessége, hogy minden madárhangra van szavunk. A természet ölén élő pásztoraink figyelték meg a madarak hangjait. A fűben heverésző, ábrándozó csikós, gulyás, csordás, juhász, kondás szerint a madár énekel, dalol, szól, fütyöl, füttyent, hangicsál, csiripel, csicsereg, sipit, sipong, trilláz, zengedez, stb. A magyar nyelv, az összes más nyelvek között a leggazdagabb, mi tudjuk számtalan szóval kifejezni az egyes madárhangok jelentését. Most nyáron, Pesten, az egyik bérház negyedik emeletén laktunk. Alig pirkadt meg, a háztető eresze alatt fészkelő galambok, gerlék hangos turbékolással, bugással verték fel reggel a csendet. A galambok váltig hangoztatták: ,,Van borunk, van borunk”, hol búgtak, brukkóztak, turbékoltak, burukkoltak, a gunár pedig gurrogott. De a gerlék sem maradtak alul, a galambok dicsekvését kikacagták, kineveték ,.Tudom, tudom”, mintha csak mondták volna: „Nem igaz, nem igaz”, aztán tovább búgtak, bukkoróztak, nyögdécseltek. Persze a korai vita miatt mi nem tudtunk tovább aludni. Ugyanez történt Bécsben is. A szálloda egy park közelében volt és a rigók olyan ébresztőt fújtak már korán reggel, hogy további alvásról már szó sem lehetett. A magyar nép madárszeretetének egyik legnagyobb bizonyítéka, hogy értelmet ad szeretett madara hangjának. A bécsi feketerigók igy tanítottak bennünket fütyülni, — mi magyarul értettük, hogy a bécsiek mit értenek a rigófütyülésben, azt nem tudom — „Gyüji, gyüji, gyüji, füttyre tanitlak itt”, a sárgarigó visszavágott ,,Kell-e dió fiú”, „Szolgabiró”, „Jó a biró”, „Huncut a biró”. Úgy látszik Bécsben sem sok igazság lehet, ha a rigó már hajnalban szidta a bírót. De mit mond a füsti fecske, mikor cseveg, csicsereg, csiripel: „Kicsit a kicsinek, nagyot a többinek”. A cinege ágról-ágra urgálva, bogarat keresve, ezt hajtogatja: „Nincs, nincs, nint itt” s ha talál igy panaszkodik: „Kicsit ér, kicsit ér”. A vakvatju bolondokat beszél össze: Jakab pap, hat, vak ba, vadgalamb ül”. A pipiske fészkét kicsinek találja: „Kicsi csűr, kicsi csűr”, hideg télen, mikor az országúton a kocsikat, lovakat követi, felcserélve mondja: „Csíki csűr, csíki csűr”. A pacsirta követi a szántóvetőt s igy énekel: „Felmégyek, felmégyek, kérek, kérek, ekét, lovat, lovat, lovat, avval szántok, úgy élek, úgy élek”, másképpen dalol, ha a tavaszt dicsőíti: „Dicső kikelet, kikelet, kivirit, kivirit a virág, a virág mind”. A cinege tavaszkor, szőlőnyitás idején figyelmezteti a gazdát: „Nyitni kék, nyitni kék”. A haris, ha kaszáláskor a tábla szélére szorul, veszekszik: „Két kés, két kés”. A seregély igy szól, válogatva: „Ki mit kaphat”, a vaiju szomorkodik „Varga Pál” felett: „Kár, kár Varga Pál, Hogy a fejed áll”. Ismerjük a menekülő Jézus történetét. A banka igy kiáltott: „Hu, pu, pu, itt”, majd a bíbic: „Búvik, búvik, búvik”, a fülj is áruló volt: „Itt szalad, itt szalad, itt szalad”, csak a cinege védte meg: „Nincs erre, nincs erre”. A falusi ember, főleg a gazdaasszony érti a háziszárnyasok szavát. Ha idegen jön be a portára, a kakas igy kiált: „Ki kötöz itt”, a pulyka tojója mindig szomorkodik: „Csak úgy élünk, csak, csak, csak,”, a kicsinyek válaszolnak anyjuknak: „Még egy kicsit, csit, csit, csit”, a pulykakas nem győzi a sopánkodást hallgatni és rájuk ripakodik: „Kudulással is eltartalak”. A galamb dicsekvését (Van borunk, van borunk) a kacsa készpénznek veszi s mindjárt rávágja: „Csak csapra, csak csapra”, a szarka igy csörög: „Csak igy, csak úgy”, a vadgalamb pedig rábugja: „Tudom, tudom.” Hogy miként fejezi ki nyelvünk a madarak hangjait, itt bemutatok egynéhányat. A tyuk: karál, kárál, karátyál, karicsál, krákog, kotyog, kotkodácsol, kotkodál, kodácsol, kotlik, kirreg, kirrog, kirrant, vacog. A kakas: kukorikol, kukorékol, kotyog, gógat, barcog. A csibe: pipeg, pipél, csipeg, csipog, pityeg. A liba: gágároz, gágog, béseg, gaggant, fu, sziszeg. A pulyka: csivog, csivalyog, pulyog, lublübbel, trullázik, öblöget, nevet. A gyöngytyuk: kiabál, rikácsol. A páva: ri, rikácsol. A kacsa: hápog, krákog, csörög. A szarka: csörög, kerepel, fecseg, károg. A haris: harsog, csacsog, harsol, herseg, kajdász. A pacsirta: trillázik, hangicsál, énekel. A nádiveréb: karicsol, rikácsol, rikongat, cserreget. A füij: pitypalattyol, trityeg, ver, vavábol, zakatol. A bíbic: sir, feljajdul. A veréb: csiripel, sivol, zsibol. A fecske: cseveg, csicsereg, csiripel. A fogoly: sir, csirrent, elkurrogja magát, burrog. A harkály: kopácsol. A szalonka: pisszeg, korrog, szipeg. A szárcsa: cipákol, sipákol, csikorog, kittyent, pittyeg. A fájd: dürrög, kotyog-pityeg. A vadréce: hápog, sápog, fu. A nyírfajd: csuhukol, fen, bakog, csihog. A fácán: kakatol, szépeleg. A süketfajd: kotyog, korrog, bugyog, görget, dürög, megszólal, keccen, kürreg, klappog, leiepei, trillázik, csattog, takkan, csattint, csiszol, köszörül, keszeg, gürüzdöl, harsit. A bölömbika: bömböl, buffog. A gólya: kelepel, pattog, sípol, csattog. A daru: kurrog, krugat, krukol, kuijog, kuijant, szól. A dobosgém: bug, bömböl, dobol. A vadliba: gágog, sápog, rápog. A vizityuk: fu, pittyeg. A sirály: visongat, vijjong, sir. A vaiju: krákog, köhög. A bagoly: huhog, huhol, hubukol, huhogat, rikoltoz, sóhajt, rikog, üvölt, si, vihog, sziszeg, hortyog. A kuvik: kuvikol, kacag. A vércse: visit, sivit, vereség, nyihog. A gébics: gébicséi, serpeg, perseg. A sas: vijjog, sivog, vijong, sivit. A héja: girigol. A bubosbanka; babukol, budog, huput. A fakopáncs: dorombol. Több madár hangjáról kapta nevét. így a vakvaiju, vagy bakcsó, a „bak-vak” után, melyet egyre hajtogat. A sárgarigót sok helyen „szolgabirónak” is nevezik. A gémeskut nevét a gémről kapta, mert állása olyan, mint a pihenő gémé. Egyes vidékünkön az ügyes leányt „pintyőkének” hívják, mert a pintyőke madár végtelen ügyesen rakja fészkét. A modern ember szereti elvetni a régit és minden újat akar alkalmazni, meg akarja másítani az évezredek, évszázadok tapasztalatainak eredményeit. A fülemüle hangját igy véli hallani: „Fülöp, Fülöp, Fülöp, Tárák, tárák, tárák, Diderot, Diderot, Diderot, Dávid, Dávid, Dávid, kvepiktiác, zerrrmr, Judit, Judit, Judit”. A sárgarigó pedig már nem is magyarul, hanem görögül szól házzánk: „Flüa reo io”. , Igazán szeretnék megkérdezni egy rigót, hogy hol tanult meg görögül, vagy ha görög, menjen vissza Görögországba, mert itt a magyar ember nem érti meg mit fütyül. Vannak ugyan olyanok, kik a görög füttyöt is értik, de ezek csak magyarul beszélnek és mégsem magyarok. JAJ ANNAK JfŰ annak, aki harmadrangú, vásári zajban csendes hangú. Ki sohasem csap az asztalra, s ha megy, senki sem marasztalja. Kit fényes kapu be nem enged, éjjel-nappal hiába csenget. Kinek nevét, akármit művel, nem Írják le, csak kis betűvel. Akinek sorsa, méla, halk bu, s nem irigyli, csak negyedrangu. Falu Tamás DERŰS PILLÁN A TOK —Tudja, mister Johnson, — mondja egy béres a farmernek —, ha magánál dolgozom, mindig lelkiismeretfurdalásom van... — Miért? — Az az érzésem, hogy legalább három lovat megfosztok a munkától. Egy szegény korzikai családban tizennyolc gyerek volt. Egyszer az egyik beesett egy sáros hordóba. Amikor kihúzták belőle, az édesanyja szörnyűlködve igy szólt: — Istenem, inkább szülök egy másikat, mint lemossalak téged! — Hát te a strandon vagy munkaidőben? — kérdi meglepetten egy férfi a barátját. — Hivatalos ügyben vagyok itt. —Miféle ügyben? — Uj titkárnőt keresek. # Nekem azt mondták, hogy maga szereti a zenét... — Ez igaz. de azért ne zavartassa magát...játszón tovább! — Pistike, mondd meg a nagyapádnak, hogy jöjjön be az iskolába! — Miért a nagyapámnak? — Hogy beszéljen az apáddal, mert a házi feladataidban sok a hiba. Halmi Dezaő
