Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)

1977-09-08 / 37. szám

8. OLDAT. MAGYAR HÍRADÓ ANGLIAI VÁLTOZÁSOK Irta: HALÁSZ PÉTER Haláss Péter Amikor 13 esztendővel ezelőtt életemben először Londonban jártam, Anglia még nem tért át a tizes számrendszerre, a fontsterlingben a legkülönbözőbb pénzegységek „rejtőztek”, fél-pen­­nyk, érme, amely 3 pennyt ért, olyan, amely 5 pennyt (ezt shilling-nek nevezték), a népnyelv pedig ,,bob”-nak, a fontot „quid”­­nek, egyszóval a külföldinek nem volt éppen könnyű dolga a fizetés­nél. A taxisoffőr azt mondta például a fuvar végén, hogy: — Öt bob, trapenc és hápenny — tessék megérteni ebből, hogy a fuvardíj 28 és fél pennyt tesz ki. Ismerőseim azzal nyugtattak meg, hogy ne törődjek ezzel, nyújtsak a tenyeremen egy csomó ap­rópénzt a sofőr elé, majd az kiszemezi belőle azt, ami nekijár. így is történt. Olyan nagy gonddal válogatták ki a tenyeremről a sofőrök a nekik járó illetményt, hogy olykor percekig álltam a járda szélén, nyújtva a tenyeremet, ami messziről nézve úgy is látszhatott, hogy tartom a markomat. Ami pedig a borravalót illeti: Londonban fordult velem elő életemben először és utoljára, hogy a taxisofőr megrázta a fejét, azt mondta: — Ez sok, és a borravalónak átadott 2 shillingből visszaadott 3 pennyt. A másik, ami nagyon meglepte őket, az volt, ha az ember nyugtát kért a fuvardíjról, hogy megkönnyítse vele elszámolását. Amilyen természetes eljárás ez például Nyugat-Né­­metországban, ahol minden taxisofőrnek nyugta­könyve van, s fizetéskor meg is kérdi: — Wünschen Sie eine Quittung? — ugyanolyan ismeretlen volt ez akkoriban Angliában. Ugyan miért kételkedne bárki elszámoláskor valakinek a szavában, hogy ennyit taxizott, ennyit fizetett érte, ennyi jár neki? Időbe telt, amig ráeszméltem ennek a szokatlanságára. A taxiso­főrök rámnéztek, az, hogy ,,receit”-et, nyugtát kérek tőlük, láthatóan megdöbbentette őket. Azután papirt és tollat kértek tőlem, mert Írásra nem voltak berendezkedve. Volt olyan taxisofőr, aki a Trafalgar-tér közepén a noteszlapomból kitépett papírlapra hosszasan körmölt, s ráadásul teljesen olvashatatlan eredménnyel. Akkoriban egy Bárdi János nevű egykori pesti újságíró vezette a német Quick magazin londoni irodáját. Amikor elmeséltem ezt a tapasztalatomat Janikának — a szakmában mindenki igy hívta őt — elmondta, hogy milyen élménye volt neki Londonba érkezésekor. Nem tudván, hogy a Heathrow repülőtér . ilyen messze van a várostól és, hogy az utasok legnagyobb része autóbusszal megy be London belvárosába és azután ott bérel taxit, hogy a hotelhoz haji ásson Bárdi Jani mindjárt a repülőtér épülete élőit taxiba ült és a Savoy-ba vitette magát, ahol átmenetileg megszállt. Amikor azután a hotel előtt a taxisofőr közölte vele, hogy 4 fontsterling a járandósága akkor ez rettenetesen nagy pénz volt cghökken. és német szokás módjára, nyugtát iseri. — Nyugtát? — nézett rá a sofőr — minek az uram? — Arra — felelte neki az egykori pesti újságíró — hogy el tudjam számolni ezt az összeget. Igazolni akarom, hogy taxin jöttem a Savoy-ig. — Aha! — ■ 1 fel a sofőr arca — most már értem, uram! Kiszállt a taxiból, bezárta a kocsi ajtaját, bekísérte Bárdit a Savoy előcsarnokába, amelynek sarkában kis Íróasztalok sorakoznak egymás mellett, leült az egyik Íróasztalhoz, a fiókból elővett egy levélpapírt és Írni kezdett. Bárdi elővette tárcájából ezt a levelet, minthogy c'ső londoni emlékeként állandóan mágánál hordta és adta ncKeiii, hogy olvassam el. A Savoy ipapirján a következő szöveg állt: .Tisztelt Uram! Van szerencsém ezennel megerősíteni azt a tényt, hogy 1963 november 5-én módomban állott önt a londoni Heathrow repülőtér­ről a Hotel Savoy-hoz szállítani. Ezen szolgálatom lejében Ön nekem 4, azaz négy fontsterlinget fizetett kezeimhez, amely összeg átvételét ezennel örömmel nyugtázom. Szolgálatára bármikor a legnagyobb készséggel állok, kiváló tisztelettel:...” Itt következett a taxisofőr neve, gépkocsijának rendszáma és a dátum. Mindez ma már csak szép emlék. Sajnos, az elmúlt évtized során ez az angol szemlélet (tisztelet a kivételnek) bizonyos módosuláson ment át. Kiknek tulajdonítható ez elsősorban? Az araboknak. Amikor ugyanis Khaled király 10-ezer fontsterling borravalót ->zi szét abban a londoni szanatóriumban az ápoló­­személyzet között, ahol néhány hetes kezelés alatt állott, az ilyen fejedelmi jutalmak hire a közvélemény­re nem marad hatástalan. Ki tud örülni ezek után 10 pen* v. akarom mondani 2 bob borravalónak? Egy másik példa, amit lányom anyósától hallottam. Jár hapsteadi villájukba egy ablakpucoló, aki elmesélte, hogy néhány nappal ezelőtt a Knightsbridge kerület egyik luxuslakásában a fogadószoba ablakait kellett megtisztítania. A lakásban egy dúsgazdag arab lakik a feleségével. Miután az ablakpucoló befejezte munkáját, kijött szobájából az arab hölgy és megkérdezte, hogy mennyivei tartozik. — 2.50-el — felelte az ablakpuco­ló. Mire a hölgy visszament a szobájába és kihozott 250 fontsterlinget, átnyújtotta az ablakpucolónak és megköszönte szorgos munkáját. Egyetlen pillanatra fel nem merült benne a gondolat, hogy az ablakpucoló mindössze 2 font 50 pennyt kért a teljesítményért. És? — kérdezte tőle leányom anyósa, Dany. — És? — nézett rá az ablakpucoló értetlenül. — Terin ecetesen megköszöntem és eltettem. Ez már bizony messze esik az én történetemtől a luxisofőrrel, aki visszaadott a borravalóból annyit, amennyit túlzottnak Ítélt meg. Az arabok Londonban elrontják mérhetetlenül sok pénzükkel a pincéreket, a taxisofőröket — ha valamilyen oknál fogva taxin utaznak és nem saját Rolls-Royce-ukon — és még a kereskedőket is. Néhány héttel ezelőtt London legdrágább áruházába, a Harrods-ba ment vásárolni egy arab ur, körülnézett a női osztályon, rámutatott egv állványzatra és azt mondta a kiszolgálónőnek, hogy csomagoltassa be neki az állványon lévő összes női ruhát és küldje a lakására. —- Dehát milyen számú ruhát óhajt uram? — nézett rá elhűlten a kiszolgálókisasszony. — Hiszen ezen az állványon a kegkülönbözőbb számú ruhák függnek egymás mellett. Ez teljesen rendben van — legyintett az arab ur — a legkülönbözőbb méretű feleségeim vannak. Ezek hát — dióhéjban — az angliai változások. Ha Janika barátom ma kérne nyugtát a taxisofőrtől, az már cseppet sem csodálkozna, valószínűleg rákacsintana inkább és megkérdezné tőle: — Ne iijak néggyel többet? Felezünk! A KANADAI BŰNÖZÉS Irta: SIMA FERENC Sima Ferenc lassú Nap mint nap tucatjával jelennek meg cikkek a bűnözés rohamos növekedéséről. Olvasók ezrei ostromolják a kanadai szerkesztőségeket is a halálbüntetést visszakövetelő leve­lekkel. A közvélemény egységes megmozdulása ellenére a kormány­zat továbbra is makacsul ragaszko­dik ahhoz a felelőtlen politikához, ami egyedül a gonosztevőknek kedvez. Igaz, Angliától Ausztráliáig milliók követelik az erkölcsi világrend helyreállítását. Sajnos, eddig eredménytelenül, de lassú víz partot mos. Egyre többen ébrednek fel közönyükből, mert a gyűrű körülöttük is szorul. A széles néprétegek egyöntetű tiltakozása egyelőre az egyetlen eredményre vezető ut. Az utóbbi másfél évtized „széplelkeinek” könnyelmű erkölcsi felfogása olyan romboló munkát végzett, ami már statisztikailag szembeszökő. Kanada — szöges ellentétben elmaradt sportteljesítményeivel, — világméretben a hatodik helyet tartja a bűnözésben. És sokan ettől a kimutatástól megkönnyebbülten lélegzettek fel, amikor a múlt hónapban az adatokat közzétették, mert azt gondolták, hogy Kanada máris világelső a bűncselekmények „ranglistáján”. A Criminal Law Quarterly legutóbbi száma közli a torontói egyetem kriminológusainak feltűnést keltő tanulmányát. Adataikban megbízhatunk, mert nem politikai érdekből készültek, mint pl. a csehszlovák, vagy román statisztikák, amelyeknek fő jellemzője a csalás és megtévesztés, a kettős járom alatt szenvedő, őslakos magyarság kárára. Megállapítást nyert, hogy 1976-ban minden százezer kanadaira kilencven bebörtönzött elitéit jut. Ugyanakkor (százezer lakosra számítva) 200 a USÁ-ben, 189,7 Lengyelországban, Ausztráliában 129,2 Finnországban 106,8 és Uj-Zélandban 92,7. Kanadát tehát a hatodik hely illeti meg. Bármennyire unalmasak is a számok, a szabad Európára még mindig jellemző nagyobb közbiztonság érthetővé tétele végett kénytelen vagyok további nemzetközi adatokat ideiktatni. A szabadságvesztésre ítéltek száma (minden százezer lakos után) további 9 országban a következő: Anglia 81,3, Dánia 69,8. Svédország 61,4, Franciaország 61,1, Olaszország 51,1, Japán 46,5, Spanyolország 39,9, Norvégia 37,1, és Hollandia 22,4. ( A kommunista államok statisztikáját nem ismerjük.) Elgondolkoztató, hogy a „pogány" japánok csak felényi bűncselekményt követnek el, mint a magukat fennen kereszténynek hirdető kanadaiak. A három skandináv állam adataiból is kitűnik, hogy minden ország támasza, la .ve a tiszta erkölcs. Az egyező fajú és azonos vallásu, hasonló gazdasági körülmények között élő norvégek inkább törvénytisz­telők, mint az elpuhult dánok és svédek. Viszont teljesen érthetetlen az ugyancsak északi finnek és (Folytatás a 9. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom