Magyar Hiradó, 1977. július-december (69. évfolyam, 28-48. szám)
1977-08-11 / 33. szám
MAGYAR HÍRADÓ VIGYE A SINUSÁT ARIZONÁBA ! Irta: MÁRER GYÖRGY (I.) Évekkel ezelőtt gyakran láttam a televízióban egy hirdetést, amely azt ábrázolta, hogy egy férfi belefekszik egy utazótáskába, amelynek fedelét lezárják, majd a bőröndöt a férfivel együtt kiviszik a szobából, egész biztosan a repülőtérre. A hirdetés jelmondata ugyanis ez volt: „Vigye a szinuszát Arizonába!”, ami gyalog vagy vonaton kissé hosszú ut lenne. Arizona arról nevezetes, hogy ott télen-nyáron jó meleg van, amely április közepétől szeptember végéig 100 fok Fahrenheitig, vagy még magasabbra is felszalad (a rekordot,) 127 fokot 1905 júliusában érte el, ami 52 és fél fok Celsiusnak felel meg). A levegőnek legfeljebb ha 4-5 százalék a nedvességtartalma, sokszor annyi sem, úgyszólván sohasem esik és az ember a legnagyobb forróságban is sétálhat az árnyéktalan utcákon anélkül, hogy izzadna. Arizona ugyanis sivatag, akár a Szahara vagy a Gobi-sivatag, vagy — azok számára, akiknek sok vesztenivaló pénzük van — Las Vegas. Gondoltam, talán az én betegségeimre is jó lesz, nemcsak a sunisitisemre, de a krónikus hörghurutomra és a tüdőtágulásomra is, aminek olyan szép beceneve van, hogy „emfizema”. Tehát én is belefeküdtem a bőröndömbe és elrepültem Arizona fővárosába, Phoenixbe. Phoenix az ősi monda szerint egy furcsa madár volt, amely minden 500 évben elégette magát, de utána hamvaiból újra életre kelt. Az én Phoenix-em pillanatnyilag ugyan nem volt a kritikus 500 éves elégetési periódusban, én azonban két héten át szorgalmasan égettem magam a napon abban a reményben, hogy betegségeimből feltámadok újabb 500 évre. De most nem magamről akarok imi, hanem Arizonáról, elsősorban Phoenixről és kapcsolt részeiről. Miután Arizona igen messze van a többi Amerikától, gondolom, nem árt, ha mindenekelőtt néhány figyelemreméltó adattal hozom közelebb olvasóimhoz. Egy phoenixi humorista szerint azok, akik először járnak ott, azt tartják, hogy Arizona a csodák országa (Wonderland). Bizonyára azért — teszi hozzá a kaján humorista — mert valóságos, „csoda”, hogy valaki itt tud élni. Persze ez csak az ő magánvéleménye, miután ő évtizedek óta ott lakik és régi emigráns tapasztalat szerint máshol mindig jobb, mint ahol az ember éppen van. Én azonban, nem ismerve a phoenixi őslakók panaszait, csak a magam benyomásait közlöm. Ott kezdem, hogy amikor megérkeztünk Phoenixbe, éppen naplemente volt, ami ott a gyakorlatban azt jelentette, mintha a nyugati égboltra ráeresztettek volna felülről egy bíborvörös függönyt, minek következtében minden tüzes fénnyel izzott a mennybolton. Hét óra elmúlt, egy kihaltnak látszó városon robogott keresztül a taxink, egymás mellett modemnél-modemebb épületek sorakoztak, mintha csak egy XXI. századbeli építészeti kiállítás mintadarabjai lettek volna. Szállodák, bankok, kulturközpont, színház, hangversenyterem, könyvtár, muzeum, fényes áruházak színes kirakatokkal, széles, 3—4 sávos bulevardok, elegáns éttermek fényreklámjai, de sehol egy ember. Megkérdeztük a sofőrt, hol vannak ilyenkor az emberek. Azt válaszolta: otthon. S miután volt humorérzéke, gyorsan hozzátette: Nem, mintha szaporodásra lenne szükség, miután rengeteg a bevándorló. A szállodánk elég messze feküdt a repülőtértől és amikor a taxi robogott velünk, láttuk, hogy a völgyben (Valley of the Sun) fekvő főváros skyline-jét északon egy kopár hegyvonulat zárja le, telerakva hegyes kúpokkal (helyesebben: púpokkal, miután a hegység neve: Camelback, vagyis tevehát.) A hegy látszat szerint mindenkihez közel van a városban, mintha ez esetben a hegy ment volna Mohammedhez, noha egy jól választott városnéző-autóbusszal Mohammed is gyorsan odajuthat a hegyhez, ahová sok ut vezet. A hegyen amely a megvilágítás szerint hol rozsdavörösnek, hol barnának, hol sárgásszürkének tűnik, különféle furcsa szobrok láthatók, amelyeket azonban nem emberi kéz faragott, hanem maga a természet. Köztük a leghűbb alkotás egy térdelő barát szobra a hegy egyik kiszögelésén. Dús virágerdőket sehol sem lát az ember, sem lombos fákat, mindenütt csak kaktusz és kaktusz, sokszáz fajta, mégpedig nem akármilyen, mert a Saguaro-kaktuszok között bőven akad közel 100 méter magas is és olyan öreg, mint maga az USA, vagyis 200 éves, alakjukat pedig egy karos gyertyatartóhoz tudnám hasonlítani, amely a földön állva felemelt kaijaival az égi bölcsességet akaija megvilágítani a bölcsesség elől elzárkózó földi halandók számára. Miután én Phoenixben nem statisztikai könyvekben búvárkodtam, hanem a napfürdőzésen kívül inkább emberekkel beszélgettem, csak röviden közlöm, hogy Arizona az Amerikai Unió 48. állama, tehát közvetlenül Alaska és Hawaii előtt került be az amerikai lobogó csillagtulajdonosai közé. Ez 1912-ben történt. Nagyságsorrendben a hatodik állam és az 1970-es népszámlálás szerint mindössze 1 800 000 lakosa volt, köztük összesen 53 000 a néger. Persze a lakosság számának növekedése azóta nem állt meg, sőt értesülésem szerint erősebb iramot vett. Arizona továbbá az egyetlen állam az USA-ban, amelynek egyik sarkában négy állam találkozik össze, rajta kívül Utah, Colorado és New Mexico. Arizona azután arról is nevezetes, hogy a legfontosabbak benne a C-vel kezdődő dolgok: a Copper (réz), a Cotton (pamut), a Cactus (kaktusz), a Citrus (citrom, narancs, stb.) és a Cattle (nyájak, csordák) — legalább is ezekre hívták fel a figyelmem a helybeliek — de ezekhez még hozzátettem a Candy-t (cukorka), a Canyont (mély szakadék), a Canalt (csatorna), a Colorado-folyót, a Cucarachát (svábbogár) és Castro-t, aki jelenleg az állam kormányzója. A felsoroltakról tudnivaló, hogy Amerika réztermelésének több, mint a felét Arizonában bányásszák, ugyanakkor az állam elöljár a pamut, a narancs, citrom, grape fruit termelésben, mely gyümölcsök úgy lógnak a fákról az utak mentén, mint valamikor Erdélyben az alma (hogy ma is lóg-e még, azt nem tudom, ez attól függ, hogy milyen elbánásban részesíti Ceausescu az almafákat, amelynek gyökerei még a magyar vérrel trágyázott földbe kapaszkodnak. Ami az állattenyésztést illeti, a szarvasmarhák és 7. OLDAL juhok százezrei ropogtatják az arizonai füvet, amelyhez Phoenixben és környékén nem volt szerencsém, valószínűleg azért nem, mert a legelők bizonyára az állam más helyén találhatók. A kaktuszokról már fentebb beszéltem. A C kezdőbetűs dolgok általam bővített csoportjához azt fűzhetem hozzá, hogy az országutak mentén az ügyes indiánok kitűnő, sajátgyártásu cukorkát árulnak, a Canyonokról, főleg a Grand Canyon-ról viszont már nem kell sokat mondanom az amugyis jól értesült világjáróknak, legfeljebb azt, hogy a világ egyik leggyönyörűbb természeti csodája nem Colorado államban van, ahogy ők tudják, hanem minden ellenkező híresztelés dacára, Arizonában. A canalok, a csatornák, keresztül-kasul szelik az államot és fővárosát azzal a feltehető céllal, hogy ezek vizét használják fel öntözésre, háztartási és ipari célra, valamint az állatok itatására. A valóság ezzel szemben az, hogy a csatornákban én vizet alig láttam. Hogy honnan jön mégis a csatornákba, ha jön, nem tudom pontosan. Egész biztos, hogy az égből nem. Maradna a hatalmas Colorado-folyó, amelynek 6 nagy és 40 kisebb vizduzzasztó gátja van az állam területén, köztük a Hoover Dam, amely a világ egyik legnagyobb gátja. Sajnos, mint az arizonai polgárok panaszolják, a viz 60 százaléka nem nekik jut, hanem a kaliforniaiknak és ez ellen, hiába próbálkoznak évek óta, semmit sem tudnak tenni, mert bár a folyó az ő területükön folyik és bár nekik több vízre lenne szükségük, mint Kaliforniának, ott viszont nyolcszor annyi a választó, (nem vízválasztó, hanem képviselő — választó és ez mindennél döntőbb tényező). Ami most már a cucarachákat illeti, saját szememmel volt szerencsém megállapítani tömeges létezésüket és saját rovarirtómmal volt szerencsém akadályokat gördíteni tulszaporodásuk ellen. Castro kormányzóról semmi rosszat sem tudok mondani azonkívül, hogy úgy hívják, mint Fidel Castro öccsét és helyettesét, vagyis Raul Cast rónak. És itt félbeszakítom beszámolómat, hogy egyik későbbi számunkban további tapasztalataimmal egészítsem ki. (FOLYTATJUK) VERSEK Érés terhe megteremt, s megérem a végtelent. Kéródzhetek jólakást, széna-illat nyári nászt. Azon túl már nincs közel, hol teljes az ut köze. A tó vize alázatos, csillagokhoz irgalmatos. Ki énekel olyan szépen, mint anyám a fáradt széken?! Bucsuzkodtunk mezőn, réten, s osztoztunk a mindenségen. Anyám itt ücsörög, árva a kanala; levese kilötyög, mire szkjához érne. Engem virraszt az éhe! Bencze József
