Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-06-02 / 23. szám
MAGYAR HÍRADÓ 9. OLDAL A VILÁGRÉSZEK NAGY CSALÁDJA Irta: VAJDA ALBERT A kontinenseket, szerény véleményem szerint, annak idején azért hozta létre az a bizonyos Természeti Erő, hogy az egyik világrész lakója lenézhesse a másikét. Én mint a rozoga Európa lakója, tisztában vagyok azzal, hogy a magam földrésze alaposan elaggott dédnagymama szerepét tölti be a kontinensek családjában. Igaz, hogy Ázsia sokkal öregebb, de mégis l, valahogyan fiatalabbnak hat. Afrika sem számit teenagernek, de az ottani államok mégis csak ifjoncok, most kezdik a maguk éretlen életét, elkövetve — sőt tetézve — mindazt a kamaszkori szamárságot, amelyet a mai köszvényes Európa ifjúkorában elkövetett. Észak-Amerika serdülőkorban van, telve a pubertás pattanásaival. Ausztrália is tápászkodik, már áll a maga jól megformált, izmos lábacskáján, dehát a fejét még nem tudja annyira magasra tartani, mint kellene. Nem csoda, a kontinens-gyereknek is tanulnia kell, a járástól kezdve mindent, senki sem csodálkozhat azon, ha az első lépéseknél időnként letottyan az anyaföldre. Dél-Amerika, vagy Latin-Amerika szintén a teenager földrészek közé tartozik. Nyilvántartott születési időpontja, ha a kolonizálást számítjuk, 4—500 év. Ez pedig valóban gyerkőc-kor egy kontinensnél. Érthető, hogy Dél-Amerika érdeklődéssel vegyes szánakozással szemléli Európa dédnagyanyukát. Szegény, szenilis már, alaposan elmeszesedtek az erei és a légiutjai — gondolja a gondolkodó dél-amerikai és, minek is tagadnám, sok igazság van ebben a gondolatban. Európa, a maga több ezer éves múltjával, sokkal, de sokkal többet tanulhatott volna történelméből. Már régen rá kellett volna jönnie arra, hogy szorosabb egységben a jövő. Már régen létre kellett volna hozni az Egyesült Európát, az USE-t, azaz United States of Europe-ot. Hiszen egy ilyen nagy egység egyben hatalmas gazdasági és katonai erőt jelentene, az ipari Németország és a mezőgazdasági Franciaország mellett kitűnő helyet kaphatna az álmos Anglia és a léha Olaszország. Dehát a szomszédok általában nem szokták megérteni egymást: a francia azért még mindig morog a németekre, az olasz a munka megszállójának tekinti a germánokat, az angolok kissé lenézik ezt az egész nyugat-európai népességet és igy tovább. Sok egyéb mellett ez is oka annak, hogy két pusztító világháború után sem sikerült egységes Európát alkotni a köszvényes öreg kontinesből. Nemrégiben, dél-amerikai előadó-körutamon, módomban volt bepillantást nyerni a latin-amerikai államok életébe. Nem tagadom, megragadott az a kép, amely elém tárult. Brazília és Argentina, a két szomszéd-állam, meghatóan bensőséges ellenszenvvel néz egymásra. Úgy éreztem, hogy ez a dél-amerikai kapcsolat odaillik az európai szomszéd-országok egymás iránt érzett mindent elsöprő szeretete mellé,(A hangsúly az ,«elsöprőn” van, nem a „szereteben”.) Buenos Airesben, amikor a Florida útvonal árubőséges üzletsorai között baktattam és repeső szívvel hallgattam, amikor az argentinok a brazil vásárlókat emlegették. Spanyol nyelvtudásom néhány rendkívül fontos és főleg zamatos tájszólással gyarapodott. Egy kicsit úgy éreztem magam, mint amikor a németek beszélnek az olaszokról. „Megbízhatatlan nép”, mondja a német az olaszról, „lusta, csak a szórakozás meg a szex érdekli, dolgozni nem hajlandó, amit ígér, nem tarja be, ha meg betartja, akkor abból nincsen köszönet. Bezzeg mi, németek, mi építünk, dolgozunk, a mi szavunkban hinni lehet, bennünk első helyen a munka érdekel, a második helyen a szervezés, a rend, a pontosság és csak azután következik a jól megérdemelt pihenés.” Ha nem is pontosan igy, de ehhez hasonló módon nézik a brazil szomszédokat az argentinok... Azonnal hozzáteszem: lehetséges, hogy tévedek, ez esetben, kérem, ne kövezzenek meg érte, vegyék tekintetbe, hogy egy érelmeszesedéses földrész bárgyú lakója vagyok. És nyilván ez lehet az oka annak, hogy én remekül érzem magam Brazíliában, ahol — ha az argentinok kerültek szóba — az volt az érzésem, hogy Olaszországban vagyok és ott a németek vannak terítéken. „Idegesítő nép a német” — mondja az átlagolasz —, „beképzelt, gőgös, mindenkit lenéz, aki mosolyogni mer és kimutatja, hogy örül az életnek. Nekik csak a számok a fontosak, a termelési adatok, az export, leszólnak bennünket, olaszokat, mert szerintük léhák és megbizhatatlanok vagyunk, de az egész mögött csak puszta irigység rejtőzik: irigylik tőlünk, hogy mi tudunk élni, ők pedig nem!” A németekről alkotott olasz vélemény jutott eszembe Brazíliában, minden alkalommal, ha Argentínáról és az argentinokról beszéltek. És közben arra kellet gondolnom, hogy én Argentínában is kitűnően éreztem magam, engem nem zavart, hogy az argentinok talán kissé európaibbak a braziloknál. Ezt persze nem mertem hangosan kimondani, már csak azért sem, mert fogalmam sincsen arról, hogy az „európai” jelzőt Dél-Amerikában bóknak, vagy sértésnek minősitik-e? Mindenesetre, hat és fél hét után, azzal az érzéssel távoztam Latin-Amerikából, hogy Földünk kontinens-családjának egyetlen tagja sem vethet semmit a másik szemére. A teenager-földrészek pontosan követik azt az elmeháborodott utat, amelyen életének delén haladt Európa, és amelyhez ma, szenilitásának hajnalán is hű maradt. Úgy látszik, nemcsak az ember nem tanul más kárán, hanem egy világrész sem... ÚTMUTATÓ TÁRSADALMUNK A SZEGÉNY EMBERT MÉG AZ ÁG IS HUZZA A michigani egyetem egy érdekes közvéleménykutatást bonyolított le. A kérdés az volt, hogy az amerikai miért nem szereti a szegényeket, s miért tartja a szegénységet erkölcsi hibának. A válasz meglepő. Az amerikai azért tartja a szegénységet erkölcsi hibának, mert azonosítja azt az „amerikai álom” fogalmával. • A szegény emberek népszerűtlenek Amerikaszerte, mert eltartatják magukat, veszélyeztetik a munkaerkölcsöt és annak az eleven tanúi, hogy az ember sorsának az irányitója, kapitánya. Tropman professzor, aki a szociológiai tanszék vezetője, a következőket mondja: „Az emberek azért nem szeretik a szegényeket, mert azok feladták a küzdelmet a sikeresebb életért, az érvényesülésért, ami hozzátartozik az amerikai hagyományhoz. Tropman 192 bostoni és Kansas City-i lakost kérdezett meg: „Miért viselkedik a világ leggazdagabb országa olyan ellenségesen a szegényekkel szemben?” A legnagyobb ellenszenvvel a szegények iránta középosztály felsőbb rétege viseltetik. Az ő szemükben a szegénység egyenlő az „erkölcsi sikertelenséggel” s a gazdagság pedig „erény” a szemükben. Ha a szegényeket nem marasztalhatnák el balszerencséjükért, mely nem más, mint az ambíció hiányának és a lustaságnak következménye, akkor a sikereseket nem lehetne magasztalni azért, hogy ők saját maguk verekedték ki egyéni boldogulásukat. A fenti konfliktus egy nagyon lényeges amerikai értékelméletet takar. A státuszt ugyanis mindenki a maga személyes igyekezetén át éri el, amit külső körülmények nem befolyásolnak. Argus GONDOLATOK A HÁZASSÁGRÓL Megismerünk egy leányt és nőül vesszük? Nem! Nőül vesszük és azután ismeijük meg. MÖRA FERENC Kereszt az élet, a jó feleség a gyémánt, mely rajta tündöklik. KISFALUDY KÁROLY A folytonos súrlódás, egymás kinzása jobban összekapcsolja az embereket, mint az egyforma gondolkozás vagy a megbecsülés. NÉMETH LÁSZLÓ A közkeletű frázis szerint a házasság a szerelem halála. A megváltó példája azonban szerencsére megmutatta, hogy feltámadás is van. SOMLYÓ ZOLTÁN Bár angyallal lakjál, de néha kedvetlen az élet; mert tudod, az ember esztelen. Mig tárgyát nem leli, szomjazva kívánja, amikor vele él, néha meg is bánja. BESSENYEI GYÖRGY A legnagyobb szerencse, ami a földön elérhető — a boldog házasság. SZÉCHENYI ISTVÁN A jó asszony olyan a háznál, mint a napsugár; semmit sem hoz, és mégis minden gyarapodik alatta. EÖTVÖS JÓZSEF
