Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-06-09 / 24. szám
MAGYAR HÍRADÓ 15. OLDAL A GYILKOS VÉDELMÉRE SZORULTAM Irta: SIMA FERENC A csehszlovák kényszermunkatáborokban a politikai rabokat összeelegyitették a közönséges bűnözőkkel. Az ember, ha politikai rab, megborzong attól a tudattól, hogy az egyik cellatársa gyilkos, és egymás mellett kényszerülnek aludni, lakni, élni. Én is igy voltam Csehszlovákia egyetlen tüdőbeteg rablókórházában, ahol az egyik cellatársam, Gulkás volt, a tizenöt évi fegyházra ítélt, feleséggyilkos rozsnyói cigányprímás. Idő kellett hozzá, hogy rájöjjek: ő a legártalmatlanabb a rabtársaira nézve. A gyilkos cigánynál sokkal veszedelmesebbnek mutatkoztak egész rabságom alrd, tehát a kórházban is és kényszermunkahelyemen, az uránium bánya mélyén is a huligánok, a rablótámadásokért elitéit leütőemberek, akik rabtársaika* is meg-meg támadták, egyesektől még a rabkosztot is elvették erőszakkal és ők habzsolták fel. Különösen veszedelmesek voltak olyankor, ha rabtársuk csomagot kapott hazulról. Talán senki sem úszta meg anélkül, hogy csomagja tartalmának nagyrésze a huligánok zsákmánya ne legyen. De gyakran provolkáltak ki verekedéseket is idősebekkel, csak úgy a verekedés kedvéért. A mi cellánkban ilyenkor Gulkás a nagyerejű gyilkos volt az, aki széjjelválasztotta a dulakodókat aki megvédte a gyengébbeket és visszavette tulajdonosa részére csomagjának elorzott tartalmát. így alakult ki bennem az a vélemény, hogy a gyilkosok, — ha nem rablógyilkosról van szó — az egyszeri bűnbeesésüket, gyilkosságukat mélyen bánó jó emberek és a legkifogástalanbb rab társak, akik a duhajkodó, rabló raboktól is megvédenék. Hazulról küldött csomagjaim szerény tartalmát is csak úgy tudtam megtartani magamnak, hogy Gulkás kemény ököllel megvédelmezett engem is, csomagjaimat is, amelyeknek tartalmából ő csak éppen kóstolónak volt hajlandó elfogadni tőlem egy picurkát. De miért gyilkolt ez az ember? Egyre csak azt hajtogatta, hogy ő ártatlan, azok az igazi bűnösök, akik erkölcstelenségbe sodorták a feleségét, akit ő aztán tizenhét késszurással megölt ezért. Volt időnk és alkalmunk a rabkórházban sokat elbeszélgetni, igy megtudtam Gulkás történetét. Feleségét, Kolompár Rózát cigányesküvővel vette feleségül. A cigány házasságkötés ma is élő ősi módja szerint, amelyhez nem kell sem anyakönyvvezető, sem pap. Helyettük a cigányvajda adja össze a párt, kint egy alkalmas mezőn, amelyet ilyenkor a rokonság teleborit szentképekkel a vajda és az ifjú pár körül és imádkoznak boldog házasságukért, gyermekáldásért és egymás iránti hűségükért. Ezt, az egymás iránti hűséget szegte meg házasságuk harmadik évétől kezdve rendszeresen Gulkásné, hol egy másik cigány, hol egy-egy nemcigány szeretővel, mert rávették az ,, igazi bűnösök”, más erkölcstelen életet élő barátnők, cigánylányok és cigányasszonyok. Gulkás, a rozsnyói cigánybanda prímása minden este hegedült az uraknak a vendéglőben, Kolompár Róza pedig ezalatt csalta füvel-fával, Gulkásnak voltak jóakarói, akiktől ezt megtudta. Gulkás erre figyelmeztette Róza asszonyt, hogy hagyjon fel az erkölcstelen életmóddal, mert különben — megöli. Róza tagadta a hűtlenséget és fogadkozott, hogy ő hű feleség. De Gulkásban már megrendült a bizalom. Szerette Rózát és féltette más férfiaktól... Egy este átadta a brácsásnak a primásságot a bandában. Váratlanul hazatoppant. Feleségét Rózát meztelenül találta az ágyban egy szintén meztelen, nemcigány fiatalemberrel. Mindketten kiugrottak az ágyból és sebtében kapkodták magukra az alsó és felső ruhadarabjaikat. A fiatalember aztán sietve távozni akart. — Te még itt maradsz! — penderítette vissza az ajtóból Gulkás. — Itt a töltőtollam. Nyilatkozatot írsz alá, amelyben elismered, hogy megcsaltál a feleségemmel. A fiatalember ettől vonakodott. — Ha nem adod Írásba, akkor az életedbe kerül! Itt azonnal leszúrlak! Bezárta belülről a szobaajtót és zsebrevágta a kulcsot. Majd átlépett a konyhába és magához vette az éles, hegyes nagykést. Ráemelte a fiatalemberre: — írod! Vagy ez az utolsó perce az életednek! A megrémült fiatalember most már engedelmesen irta, amit Gulkás diktált: „Elismerem, hogy 1958 december 9-én meztelenül feküdtünk az ágyban Gulkás József hites feleségével, aki házasságtörést követett el velem. Faragó Gyula.” — Most már takarodj innen! — mondta Gulkás és kizárta neki az ajtót. Az illető Faragó Gyula élt az engedelemmel. Csak úgy rohant kifelé a házból. Gulkás újra bezárta az ajtót és most már a minden izében remegő feleségéhez fordult a késsel. — Neked pedig ütött a halálod órája! — Irgalmazz, Józsikám! — sikoltott fel a fiatalasszony. — Irgalmat te már a túlvilágon sem kapsz! — vágtam oda neki, —. beszélte tovább Gulkás, — és mellébe döftem az éles konyhakést. A kibuggyanó vér láttán valami veszett kórság kerekedett felül bennem. És belevágtam a kést újra, meg újra, meg újra. Akkor már a holttestébe, mert talán már az első szúrásom halálos volt. Vértócsában, mozdulatlanul feküdt a padlón. — Hirtelen kijózanodtam az őrült veszettségből. Eldobtam a véres konyhakést és a rendőrségre rohantam, bejelenteni, hogy agyonszurtam a házasságtörésen tetten ért feleségemet. Rögtön letartóztattak és attól a perctől immár 10 éve rab vagyok. Csak a főtárgyaláson tudtam meg, hogy tizenhétszer döftem belé a kést. 15 évi fegyházra Ítéltek. Azóta folyton fellebbezek, perújítást kérek, hogy ne engem büntessenek ilyen súlyosan érte, hanem az igazi bűnösöket, akik Rózámat rávették a rosszaságra, házasságtörésre... Az erkölcstelen barátnőit és a szeretőit. De hiába. Minden fellebbezésemet, perujitási kérvényemet elutasították és az igazi bűnösök szabadon maradtak, én pedig itt sorvadozom a börtönben. Még öt év van hátra a büntetésemből. Közben az uránium bányában én is megkaptam a tüdővészt, ahogy Sima ur is...Nem volna szives, mint tanult, sokiskolás, iró ember még egy perujitási kérvényt írni nekem? Megmagyaráztam neki, hogy úgyis hiába lenne. Mert a törvény a gyilkosságot bünteti, nem pedig az erkölcstelenkedőket. — Hát ez az alapvető rossz a törvényben! — sóhajtott nagyot Gulkás. Én akkor alapjában igazat adtam, sőt ma is igazat adok neki. Mert a bűntény okozója, kiváltója az igazi bűnöző! Habár minden ország törvénye a szerencsétlen, megcsalt és emiatt pillanatnyi elmezavarukban gyilkossá lett gulkásokat bünteti, akik egész életükben büntelenek maradtak volna — ha nincs pillanatokra megőijitő okuk a gyilkosságra. Azóta már Gulkás is régóta szabad. Nem tudom, mit tudhatott kezdeni újra a tönkretett életével. Rákoscsaba! lelkipásztorok Rákóczi seregében (Folytatás a 14. oldalról) 17-18. Kürt, 19-20. Surány.” így tehát beigazolódott Szántó Géza könyvének az az állítása, hogy a fejedelem 1705, julius 4—5-én Csabán táborozott. Mivel a község földesura közismert volt labanc érzelmeiről, a lakóházak pedig még általában csak vályogból voltak, igy valószínű az, is, hogy az egyetlen nagyobb kőépületben, a református parókián szállott meg. Ez indolkolja és magyarázza azt is, hogy a gyülekezet fiatalsága, élén a középkorú prédikátorral, akit Ürménydinek hívtak, szintén beállt Rákóczi seregébe. Ott is halt hősi halált. Ugyancsak erre a sorsra jutott a 7. lelkész is: Pákozdi, aki idősebb volt ugyan, és a választásnál éppen azért került előtérbe, mert azt gondolták, hogy ő már aztán megmarad. De tévedtek. 1708-ban, amikor a Bécs zsoldjában álló rabló rác csapatok közeledtek Nagykőrös felé. Sőtér Tamás, Pest megye védelmével megbízott kuruc ezredes, április 14-én elrendelte a mezei hadak felkelését, az idős lelkipásztor is indult a híveivel, Czeglédi Mihálynak, Pákozdi későbbi utódjának feljegyzése szerint szeptember 11-én egy összecsapás alkalmával golyó oltotta ki életét. Az Esze Tamás által közzétett folyamodványok egyikéből egy csabai testvérpár szomorú sorsáról is értesülünk. Csabai István, aki Szabó Máté ezredében szolgált, kér segítséget a fejedéitől. Folyamodványában (amit valószínűleg az akkori református lelkész irt) elmondja, hogy öccsével együtt fogták el Pest alatt. Testvérét a rácok elevenen megnyuzták, ő maga pedig 2 esztendeig vasban szenvedett börtönt, így lábai megnyomorodtak.* Rákóczi az udvari pénztárából utalt ki segélyt számára. Rákoscsaba most már Budapest XVII. kerülete. Ma is szorgalmas, dolgos nép lakja a régi utcákat, a hajdani vályogházak helyén álló modem villákat. A vallásukhoz is ragaszkodnak, hitüket megvallják, a fiatalok konfirmálnak, a templomot látogatják. A délelőtti istentisztelet után a kijáratoknál ötven darab Reformátusok Lapja percek alatt elfogyott. Vitárius János idős, tekintélyes kurátor mellett a fiatal presbiterek is szívesen kínálták megvételre. A gyülekezeti teremben rendezett sajtókiálliást nemcsak megtekintették, de több könyvet rendeltek is. Az egyik fiatalember a Studia et Acta 3. kötetét rendelte meg. Elmondta, hogy a többi köteteket már megvette és hasonlóképpen megveszi a Sajtóosztály minden nagyobb kiadványát. A délutáni szeretetvendégségen nagyon szépen énekeltek a gyermekistentisztelet résztvevői, s a felnőtt gyülekezeti vegyeskar is Bársony Istvánná kántor-karnagy vezetésével. A nemcsak szépen, de szívből is éneklők között ott láttam a nagytiszteletű asszonyt, és három leányát is. Negyedik gyermekük, a fiú, Nyíregyházán van állásban. Rákoscsabán szeretettel őrzik nemzeti múltúnk értékeit, ugyanakkor összeforrva élik szolgáló keresztény életüket. Dr. Telegdi Imre 1
