Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-05-26 / 22. szám
MAGYAR HÍRADÓ NÉPVÁNDORLÁS Irta: HALMI DEZSŐ Általában, ha népvándorlásról beszélünk, akaratlanul is lovon száguldó martalóc alakok képe villan át képzeletünkben, kik hordákba tömörülve kardélre hánynak minden élőlényt, esztelenül gyújtogatnak s vigyorgó luciferi arcuk megelégedést mutat a vér-, láng-, üszők nyomán. Történelmi könyveink és a velük kapcsolatos előadások megemlítették a népvándorlást, de okaival már nem foglalkoztak. Elképzelhető- e, hogy népek minden ok-, cél nélkül csak felkerekedtek, elhagyták, otthonaikat, vállalták a vándorlás viszontagságait, az ismeretlen uj élet minden nehézségét? Szerintem minden nagy népi megmozdulásnak olyan kényszerítő okai voltak, melyek hosszú évek során érlelődtek meg és a régi haza feladására vezettek. Belső-Ázsia volt az a terület, honnan az ott élő népek nyugati irányba vándoroltak. Vizsgáljuk meg a Gobi sivatagot, melynek kínai neve még ma is ,,Samo”-kiszáradt tenger. Ez a mélyedés hasonló hazánk sik részéhez, melyet szintén hegyek öveznek, azonban méreteiben az arány százszorosa, vagy még annál is több, a mi sik- és hegyvidékeinknek. Ezt az óriási medencét nyolc kisebb részre osztják a felgyüremlett hegyek és azoknak nyúlványai. Ilyenek: A Tibeti, Zajdan, Tarim, Dzsungar, Mongol, Mandzsu, Ordas és Gobi sivatag. Ez utóbbit veszi körül a hét kisebb medence. Ez a belsőázsiai terület valaha egy beltenger volt, mélysége elérte a 900 métert, mig tengerszintfeletti magassága 1500 méterre tehető. Vizdus, gazdag vidék lehetett, hol ember és állat bőven megtalálta táplálékát, a kultúra tényezői adva voltak. Később a tenger áttörte a hegyeket és hatalmas folyók képzésével vezette le vizét. így az Indus, Gangesz, Bramaputra, Mekong, Jangce-Csi-Kiang, Hoang-Ho, Ob, Jeniszei, stb. Ezek a folyók tonnaszámra szállítják naponta a homokot és rakják azt le sikabb vidékeken. így a folyók medre homokkal töltődik fel, amiért újabb ágyat keres lefolyásához. Az elhagyott folyóvölgyben hamar elpusztul a növényvilág és a partmenti népek kénytelenek a folyó után vándorolni. Ennek legékesebb példája a Takla-Makán homokja. A homokpuszta szélénél fa cövekeket vertek le, hogy kisérni tudják a homok teijedésének sebességét. Két-három hét alatt a homok több métert hódított meg az élő növényvilágból s tette terméketlenné a talajt. A növényzetet, termőföldet homok borította. E kietlen sivatagban talált Stein Aurél romvárosokat, melyek évezredes tárgyakat, sőt papirost is rejtegettek. A homok mindent megóvott a végleges enyészettől. A lakosság állataival együtt továbbvonult oda, hol a növényvilág és a termőföld megélhetést adott. A kínai mondák még ma is őrzik a Gobi sivatag termékenységét, mely valamikor bőséges termékeny terület volt, hol a turáni faj élte őskorát. Az ember állandóan küzdött és vándorolt. Ez a küzdelem végül is a természet győzelmével végződött, végleg elűzve az embert ősi lakhelyéről. Tehát a megváltozott klimatikus viszonyok voltak részben okai a népek vándorlásának. Az uj hazában élő népek elszaporodtak, megerősödtek, a föld már nem tudta elegendő táplálékkal ellátni a lakosságot. Uj terület után kellett nézni, hol ember s állat megélhetése biztosítva volt. A megoldás ismét a vándorlás maradt. Az utbaeső, gyengébb nemzetek kénytelenek voltak helyet engedni az erősebbeknek. A történelem folyamán számtalan népvándorlásnak kellett lennie, bár feljegyzéseink a 4.és 5. század ,,A Barbárok népvándorlásá”-val foglalkoznak. (Barbaric Migration) Szerintem az ősember minden jégkorszak beköszöntésekor vándorolni kényszerült s annak elmúlásával a késői utódok újra benépesítették az északi területeket. A nagy népvándorlás korában mozgásban voltak a gothok, alánok, vandálok, hunok anglók, saxsonok, jutok. A keleti gothok 160-ban Dánia partjaitól a Fekete-tengerig, a vandálok 409—427—440—455—456-ban Eszak-Franciaországból Portugálián, Spanyolországon át Carthagóig, onnan Olaszországig, a hunok 433-ban, 452-ben Közép-Ázsiából Európa nyugati részéig, az anglók a 6. században Dániából Angliába, a nyugati gothok 398—408-ban Görög-, Olaszországig jutottak el. Ha a vandálok rablóhadjáratait „népvándorlás”nak ismerjük el, akkor Nagy Sándor, Nagy Károly, SZENT ERZSÉBET 750 ÉVE (Folytatás a 14. oldalról) a környék dolgos emberei a játékokon kívül fafaragásból, tehéntartásból, gyógyfüvek párlatából készült gyomorerősitők főzéséből éltek. Milyen lehetett 700 évvel ezelőtt? Szép, dús várakat építő, de garast féltő rokonok közé került Erzsébet. Tiz év után pedig boldog, gyermekeket szülő, férjét mindenben megértő boldog fiatalasszony. Fejedelmien adakozó, a nép közt járó, bajaikat enyhitgető már akkor is. Utolsó kirándulása az volt, amikor lóháton elkísérte annyira szeretett férjét, Lajost a thüringiai határig, hogy utoljára lássa. Nemsokára megjött a hir — a rossz hir gyors lábakon jár —, hogy ez a feleségét annyira megértő Lajos Otrantóban járványos betegségben meghalt. Az Erzsébetnél hét évvel idősebb Lajos őrgróf rokonai ellenére sem vetett gátat felesége nyomort látni-tűrni nem tudó adakozási szenvedélyének. Azt mondta a gáncsoskodóknak: mig Erzsébet Wartburgot, Eisenachot és Naumborgot el nem ajándékozza, semmi baj sem fenyegeti Thüringiát. Erzsébet hozományul kapta Marburgot egész környékével együtt, s ebből a saját birtokából 64 000 aranyforintért adott el falvakat, szántót és tanyát, hogy az egész összeget egy nap alatt ossza szét a szegények között. Mindezt ellenséges szemmel nézték rokonai az egy Marburgi Konrádon kívül, aki kolduló szerzetesként Erzsébet lelkiatyja volt. A szentek üdvösnek tartották a szenvedést. Konrád bőven részeltette Erzsébetet ebben. Mikor Erzsébet már özvegyként vonult el Wartburgból, hogy Marburgban se a várban lakjék, hanem a pompázó vár alatti kunyhóban, nem ment el lelkiatyja egyik prédikációs miséjére, mert a mainzi hercegnő váratlanul meglátogatta. Udvariassági aktus volt ez, de Kondrád szolgálóival együtt Erzsébetet is megkorbácsolta a kimaradásért. Persze zárt ajtók mögött. Aztán Halmi Dezső sőt Dzsingisz kán hóditóhadjáratait is joggal nevezhetjük népvándorlásnak. Ezek a hadműveletek részben politikai, katonái Előázsiában, Baktriában, Indiában 50 000—180 000 talentumnak megfelelő (ami értékben egy talentum 6500 dollárnak felel meg) kincset harácsolnak. Nagy Károly nyolc éven át vivta háborúját az avarok ellen s ebben a hódításban a frankok annyira meggazdagodtak, hogy szekérszámra küldték haza az elrabolt aranyat, kincseket. Az avarok Közép-Ázsiából elindulva — mint a turáni faj egyik nemzete-, a Mongol Birodalom terjeszkedése következtében vándoroltak Nyugatra. 558-ban elérik az Uralt, a Káspi-tenger északi részét és Atilla Hun-birodalmának helyén megalakul az Avar-Birodalom. Baján Nagy kagán korábban 585—602-ig élte fénykorát. A magyar nemzet vándorlásáról, hazakereséséről már egy esetben írtam. Mi vagyunk az egyedüli nemzet, mely a népvándorlás népei közül megtartottuk hazánkat és ott élünk, melyet előrelátó őseink kijelöltek számunkra. Nem az ő bűnük, hogy ma a vérrel szerzett országnak csak csonka részét nevezik Magyarországnak. Érdemes vplna még foglalkozni a II. Világháború utáni népvándorlással, amikor százezrek, talán milliók hagyták ott az otthont és alapítottak valahol uj hazát, vagy illeszkedtek be más nemzetek közösségébe. elszakította Erzsébettől gyermekeit és kedves szolgálólányait is. Elűzött mellőle minden neki kedves lényt, hogy tökéletesebbé tegye lelki kiüresedését minden földivel szemben. Erzsébet négy évig tűrt el minden sanyargatást, betegeit ápolta, kórházat emelt nekik. Nemrégiben ott álltam Marburgban a székesegyház előtt és a várban, ahol Erzsébet is járt és gyógyított, ahová százezrek zarándokoltak. Néhány éve a kórház alapköveit felásták. Itt az ég fölé tornyosuló várban van a Hexenturm, a boszorkánytorony. A XIII. században nálunk kevésbé ismert, testi élvezeteket hajszoló eretnekség ütött itt tanyát, a luciferianizmus. Az Erzsébetet oly szigorúan fegyelmező Konrád páter ezek ártalmatlanná tételére kapta római megbízatását, de igazában csak Erzsébet halála után fogott hozzá tisztogató munkájához. Eleinte csak a köznépből vádoltak egyeseket különleges sátáni szertartásokkal és orgiákkal. De Konrád, a fejedelmi ház rokona, hamar kinyomozta, hogy az ő társadalmi osztályából származók sem mentesek az orgiázástól. Amikor pedig ezek ellen is irtóhadjáratot indított, a rokon lovagok egyszerűen agyonverték. Erzsébet ezt már nem élte meg. Az ő sírjához tömegesen zarándokoltak a hívek. Előbb kisebb, aztán hatalmas gótikus egyházat építettek hamvai fölé. Ilyen középkorian szélsőséges környezetben lett a mai értelemben is embervédő és gyámolitó, humanista szentté, akit egy nemrég még tőle istápolt koldusasszony is a sárba lökhetett. Itt állok a XIII. századból származó sirszekrényénél, ahol a reformációig hamvai nyugodtak, a bucsujárók tömegeit vonzva magukhoz. Fülöp őrgróf aztán a XVI. században a „bálványozás” megakadályozása céljából kiszedette innen hamvait és ismeretlen helyre, ki tudja hová temettette el. Erzsébet tehát, bár vára, lakóhelyei épségben maradtak, ebben is osztozott ősei sorsában. A németek a legnagyobb német asszonyként tisztelik Erzsébetet. Mi apja után az Árpádok gyöngyeként, akinek unokája, boldog Gertrud is szent életet élt és unokahuga, Szent Margit is népéért vezekelt s áldozta fel ifjú életét Budapest Duna-övezte szigetén.. 15. OLDAL
