Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-05-26 / 22. szám
8. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ ' ' UDVARIASAK ELŐNYBEN! Irta: HALÁSZ PÉTER Ismét divatba jön a jómodor. Az udvariasság. Az illedelmes viselkedés. És tudják, hogy hol? Sohase találják ki, ha nem mondom meg. A Szovjetunióban. Egy Vladimir Voina nevű újságíró az elmúlt héten cikket irt a Literaturnaja Gazeta-ba, a Szovjetunió irodalmi hetilapjába és az angol Emily Post könyvének uj kiadásáról elmélkedett, megemlítve, hogy a könyvnek, amely 1922-ben jelent meg először, ez a mostani kiadása: A kilencvenki- Halán Péter lencedik. Emily Post könyve a jómodorról szól, az udvariasságról, arról, hogyan kell viselkednie jólnevelt embernek, minden körülmények között. A könyvből az elmúlt félévszázad során legalább százmillió példány jelent meg, lefordították a legkülönbözőbb nyelvekre, de oroszra nem és a Szovjetunióban sohasem látott napvilágot. Az 1917-es forradalmat követő esztendőkben jómódomnak lenni a Szovjetunióban nemcsak felesleges volt, de veszélyes is. Aki túlságosan illedelmesnek mutatkozott, az gyanús volt, miben töri a fejét, miben sántikál, vagy pedig éppenséggel, melyik arisztokrata ősének jellegzetessége ütött ki rajta? Az emberek tehát nagyon vigyáztak arra, hogy modortalanok legyenek és ez csaknem minden esetben sikerült is nekik. Szakasztott ilyen volt a helyzet nálunk, Magyarországon is, az 1940-es évek végén, az 50-es évek elején, a sztálinizmus korszakában, amikor a jólneveltség, a tiszta ing, a nyakkendő és minden vasalt öltöny mögött az ellenség szőrös keze szőtte ármányát. Cipőtisztiás helyett divatbajött a cipőpiszkitás, akik karriert akartak csinálni, nem kötöttek nyakkendőt, micisapkát húztak a fejükbe. Pedig Lenin csaknem minden képén és portréján nyakkendőt visel. Köztudomás róla, hogy a szentpétervári arisztokrácia iskolázott, kifinomult nyelvezetét beszélte. Lenin sohasem mondta: ,,Tudhassuk és láthassuk!” Miért jött divatba mégis? Mert voltak, akik leninebbek lettek Leninnél és túllicitálták. Most azután változnak az idők. Nem is csak most, de már korábban kezdődött a változás. Tiz esztendővel ezelőtt az ismert orosz iró, Vladimir Soloukhin arról panaszkodott egyik írásában, hogy őt bizony sohasem tanították meg arra; amikor egy nővel beszél az ember, ne tartsa a kezét a nadrágzsebében. Vagy amikor találkozik vele, ne nyújtsa a kezét elsőnek, váija meg, amíg a nő nyújt kezet, ha ugyan egyáltalában nyújtani akar. Arra sem tanították meg a szovjet ifjúságot — irta Soloukhin — hogyan kell viselkedni társaságban, beszélgetés közben nem illik más szavába vágni, idősebbeknek nem kell feltétlenül ellentmondani, még abban az esetben sem, ha nincs igazuk. Most Vladimir Voina azt folytatja tovább, amit tiz évvel ezelőtt Soloukhin oly magányosan kezdett — a küzdelmet a jó modorért. Bámulatos — ixja cikkében — hogy tanult, iskolázott emberek sem tudják; nem illik előzetes értesítés nélkül betoppani valakinek a házába. Aki látogatóba akar menni, jelezze szándékát előre és állapodjék meg a vendéglátó számára is alkalmas időpontban. Cikkében Voina különböző példákat emlit: idézi egy kiváló mérnöknek az esetét, akit hivatalában azért nem léptetnek elő esztendők óta, mert rosszmodoru, izgága, kellemetlen fráter. Hiába nagytudásu, ezek a rossz tulajdonságai tönkreteszik a pályáját. Egy kitűnő előmenetelű egyetemi hallgatót a professzora meghívott vacsorára. Nagy kitüntetésnek szánta. A diák, hogy csillogtassa tudását, és azt, hogy mennyire dukál nekt az ilyen meghivás. okosabb akart lenni mindenkinél, mindenkit kijavított, mindekinek ellentmondott, végül már úgy szerepelt az estén, mintha ő lett volna a professzor és a házigazda az ő diákja. Nem is kapott meghívást soha többé. Voina végülis rátér cikkében arra, ami a jómodor szovjetunióbeli bevezetését különösképpen indokolja: Mind több és több szovjet (Folytatás a 9. oldalon) FÓKUSZ A SOCIAL SECURITY REFORMJA Szembe kell néznünk a tényekkel, amelyek 1935 óta néznek velünk farkasszemet. Létrejött ebben az országban egy olyan köznyugdij-rendszer (a „Social Security”, társadalom-biztosítás), amely ma már minden hét amerikai közül egynek fizet. A rendszer azt az ígéretét is tartalmazza, hogy a kiutalt pénz lépést fog tartani a megélhetési kiadások emelkedésével. Igen ám, de az inflációs ár-emelkedés oly rohamos lett és a munkanélküliség oly nagy, hogy a rendszer kötelezettségei idestova nem fedezhetők többe valahol a vonal legvégén összeomlás lehetséges. A lakosság 65. életéven felül lévő része egyre nagyobb; az a befizetés, amelyből a kifizetést fedezik, egyre kisebb. A „Social Security”, a vasúti nyugdíj, a szövetségi alkalmazottak nyugdija és még néhány idetartozó kifizetés összesen 99 billiót tesz ki az idén. Hadd írjuk le ezt a számokkal: $99 000 000 000. Ijesztő... és folyton növekszik. Az öregek megsegítése a legerkölcsösebb, legszebb feladatok egyike, amely egyáltalában hárulhat kormányzatra. De mindjárt mögötte sötétlik az árnyék: A fizetési kötelezettség végrehajtásnak terhe. Carter elnök egy sorozat ésszerű javaslatot nyújtott be a kongresszushoz, hogy az a jövő évben és attól kezdődőleg fokozatosan életbe lépjen. Főképpen egy tekintetben jelent drámai újítást ez a tervezet. Első ízben történne meg az, hogy a jövedelmi adóból kerülne fedezésre a kifizetendő összegek egy része. Ezideig az úgynevezett „payroll tax”, a emberek alapösszegéből lefogott adó-jellegű rész, fedezte a segélyt, a nyugdijat. Ez sem méreteiben, sem módszerében nem kielégítő többé. Az amerikai jövedelmi adórendszer, minden fogyatékossága mellett — mégcsak annak ellenére is, hogy a leggazdagabbak sokszor a legkevesebbet fizetik, — legalább törekszik a méltányosságra, a fokozatosságra. A Social Security adó azonban nem. A „payroll tax semmiféle engedményt nem tesz; megszabja, hogy 16 500 dollár jövedelemig ennyit és ennyit kell fizetni — slussz. Az akinek például egy tucat ellátottja, rászoruló családtagja, van: Ugyanannyit fizet, mint az, akinek egy sincsen. Az, akinek rendkívül nagy orvosi, kórházi kiadásai vannak, vagy szerencsétlenségek következtében sokat vesztett, ugyanannyit fizet, mint az egészséges és a szerencsés. Eleinte ez nem volt annyira feltűnő; de most, hogy már toronymagasra emelkedett a rendszer minden része, elsősorban a deficit és annak előrevetett katasztrofális árnyéka, fenyegetővé vált — nem tűrhető tovább. Innen indult ki Carter. Ne ámítsuk magunkat. Az ellenzék erős; a terv nem fog megmaradni mostani formájában; a fokozatos életbeléptetés esetleg a tervezettnél lassúbb lesz. A fontos azonban az, hogy az alapvető rendszer végre erős változásokon menjen át — és alig vitatható, hogy annak legjobb módszere egy uj kezdet. Carter megmondta még a választási kampány idején; olyan javíthatatlanul rossz az alap-rendszer, hogy az „egyszerűen gyalázat”........el kell törölni, elölről kell kezdeni”. — Csakugyan úgy látszik, hogy a mellényt, mint Deák Ferenc mondta, előbb ki kell gombolni, ha rosszul volt begombolva — és újból kell begombolni. Társadalmunk öreg és öregedő millióinak élete függ ettől a mellénytől. Faragó Dániel (New York) AZ ESEMÉNYEK NYOMÁN Világpolitikai kaleidoszkóp A világ politikai kaleidoszkóp nagyon zavaros képet mutat az utóbbi hetekben. Természetesen nagy változás kezdődött el akkor, amikor Jimmy Carter, az országban is alig ismert személy feltűnt a múlt évben, és Hua Kuo-feng szintén hasonlóan előállott Kínában. Ugyanakkor sok hires államfő kapkodni kezdi a fejét, attól tartva, hogy nem sokáig maradnak a helyükön. Meglepő változás következett be Indiában, ahol Mrs. Indira Gandhi „szükségszerű” diktatúrája véget ért. Franciaországban a baloldali ellenzék újból megerősödött és javította pozícióit a városi választások második fordulóján. Ez nagyon megnehezítette Giscard d’Estaing elnök számára, megosz(Folytatás a 11. oldalon) HS-Z-E-M L-eB WASHINGTON — A szövetségi kormány közölte, hogy az amerikai farmokról mint többen és többen költöznek el annak ellenére, hogy a mezőgazdasági életben fejlődésre van szükség. A Népszámlálási Hivatal és a Mezőgazdasági Minisztérium adatai szerint 1976-ban félmillióval csökkent a mezőgazdaságban dolgozók száma. Jelenleg 8,35 millióan vannak a mezőgazdaságban, ami azt jelenti, hogy minden 25. amerikai a farmon él. Vajon miért történik az, hogy az 1930-as évek óta állandóan csökken a földeken dolgozók száma. Eleinte a gépesítés következtében hagyták ott az emberek a földeket, most azonban más tényezők működnek ebben közre. A szakértők szerint egyrészt ez annak tulajdonítható, hogy a földtulajdonosok a városokban szeretnek lakni és onnét járnak ki a földekre. Ez különösen a gabonatermelő vidékeken áll fenn, ahol a szétszórt farmokon alacsony a népsűrűség és a szolgáltatások is hiányosak. A születési arány csökkenése is hozzájárul a farmok elnéptelenedéséhez. 1970 óta a tizennégy éven aluli gyermekek száma a mezőgazdaságban dolgozó családoknál egyharmad részben csökkent. Ezenkívül sok farmernek a felesége szívesebben dolgozik a városban és ott vállal munkát, hogy hozzájáruljon a család jövedelméhez.
