Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-01-13 / 3. szám
MAGYAR HÍRADÓ 15. OLDAL EZ IS TÖRTÉNELEM t Magyar prédikátorok gályarabsága 1676. február 11-én a nápolyi kikötőben horgonyzó hollandi hadiflotta zászlóshajóján Hollandia nemzeti hőse, sok-sok tengeri ütközet győztese, Ruyter Mihály admirális és fényesen öltözött kísérete könnyezve-nevetve ölelget-csókolgat 26 rongyos, csontig fogyott, mocskos férfit, majd együtt éneklik, azok hollandul, ezek magyarul a közös genfi nótára a szabadulásért hálálkodó zsoltárt. A jelenetet, amelyet egykorú metszetek is megörökítenek, a mai magyar olvasók is jól ismerhetik Moldova György „Negyven prédikátor” című szép regényéből. Arról a 26 magyarországi protestáns prédikátorról van szó, akiket vallásukhoz és hivatásukhoz való ragaszkodásuk miatt 1674-ben a pozsonyi „rendkívüli bíróság” halálra ítélte, de I. Lipót császár és magyar király (1640—1705) „kegyelemből” spanyol gályákra fejenként 50 aranyért gályarabnak eladott. G^lyarabságra egyébként elitéit bűnözőket vagy nem keresztény hadifoglyokat szoktak ítélni, akiket már emberszámba se vettek, hiszen a gályán lassú, de biztos halál várt rájuk. Ha a kínos munkába és állandó éhezésbe bele nem pusztultak, előbb-utóbb elvitte őket valami járvány a bűzös hajófenéken. Bármilyen különösnek tetszik, ekkoriban nem találták visszásnak, hogy ezt a büntetést vallási okokból is alkalmazzák. A francia király például százával küldte gályákra a katolikus hitre térni nem akaró hugenottákat. A magyar és a francia eset között azonban nagy különbség is van. Mig franciaországban a hugenották a népességnek csak kis töredékét jelentették, addig Magyarországon ekkor még a protestánsok voltak túlnyomó többségben. S mig Franciaországban a kormányzati rendszer már régen az abszolutizmus volt, addig Magyarország — legalábbis papíron — őrizte a nemesi önkormányzatot. Éppen a magyar országgyűlés és a vármegyék önkormányzatának sérelmei indították a katolikus klérus és arisztokrácia vezetőit, Lippay prímást és Wesselényi nádort, hogy szervezkedést kezdjenek a Habsburg-háztól való elszakadásra. Terveiknek megnyerték a protestáns köznemesség legtekintélyesebb tagjait is. Mire a szervezkedést 1670-ben fegyveres felkelésig érlelődött, Wesselényi és Liptay már nem éltek, helyettük Zrínyi Péter horvát bán és Nádasdy Ferenc országbíró, nádor személyében a két legmagasabb rangú zászlósur vette át a vezetést, s egyetértett velük — vagy legalábbis úgy tett, mintha egyetértene — Szelepcsényi György, az uj prímás is. Mikor azután a felkelés kudarcot vallott, s Zrínyit és Nádasdyt 1671 tavaszán kivégezték, Szelepcsényi és püspöktársai mindent megtettek, hogy magukat és a többi katolikus arisztokratát a bűnrészességből kimosdassák, s a felelősséget a protestáns köznemesekre és prédikátorokra hárítsák, amivel rég óhajtott céljukat, az ellenreformáció állami karhatalmi támogatását is elérni remélték. Szelepcsényi prímás a protestantizmus elnyomását a lelkészek eltávolításával akarta kezdeni, és ezért 1673 őszén 31 lelkészt idézett Pozsonyba katolikus főpapokból és világiakból álló rendkívüli törvényszék elé. A beidézettek a halálos Ítélet helyett az önkéntes száműzetést választották, és külföldre távoztak. Ezen a sikeren felbuzdulva, a prímás a királyi Magyarország egész területéről, sőt a török hódoltságból is az összes protestáns prédikátorokat és iskolamestereket a törvényszék elé rendelte 1674 kora tavaszára. A keleti megyék prédikátorainak nagy része Debrecenbe, Erdélybe és a török uralom alá menekült; mindössze 336-nak az ügyét tárgyalták Pozsonyban — közülük 52 volt református, a többi evangélikus. A vád a római katolikus vallás és ezáltal személyesen a császár szidalmazása, a hatóságokkal szembeni ellenállás és a „rebellióban” való részvétel volt. A büntetést csak azzal kerülhették volna el, ha lemondanak hivatásukról, esetleg áttérnek a katolikus hitre. A prédikátorok üldöztetése nemcsak a hazai, hanem a külföldi protestáns közvéleményt is felkavarta. Az angol alsóházban, a holland rendi gyűlésen szenvedélyes felszólalások hangzottak el, beavatkozást követelve a magyarországi vallásüldözésbe. Svájci, svéd, német kérések, tiltakozások is érkeztek a császári udvarba, ahol a legszívósabb agitációt Hamel Bruyninx hollandi követ fejtette ki a prédikátorok szabadonbocsátása érdekében. Végül a külpolitikai bonyodalmak segítettek: Asztriának és a vele szövetséges Spanyolországnak szüksége volt Franciaország ellen Hollandia segítségére, s ennek egyik feltétele az volt, bogy a császár NAVAJÖ (Folytatás a 14. oldalról) szivárogtak délfelé. Mindkét törzs athapaszkán nyeh.it beszél, amely az alaszkai indiánok nyelvével (Dené) rokon. A navajó törzs 75 nemzetségre oszlik. Anyajoguak. A nemzetségbeliek „testvérnek” szólítják egymást s vérfertőző az, aki nemzetiségbelit vesz feleségül. A navajók a földi életre koncentrálnak, nem a túlvilágra. 300 missziós templomuk van. A törzs tagjai öntudatosak s egyre gyakrabban nevezik törzsüket nemzetnek, melynek alapjául az Egyesült Államokkal kötött, 1868-as szerződés szolgál. KÁROMKODÁS: MAGYAR BETEGSÉG ? • KÁROMKODÁS. Mikor, hogyan született. Magyar betegség ez, vagy más népeknél is megtalálható? Vannak, akik a török időkben látják e csúnya „szokás” bölcsőjét. Őket ugyanis kötelesség volt szidni, káromolni s a velük támadt csatákban a kitörő indulat hatása alatt hullott a törökre a „magyar átok”. 1843-ban az istenkáromlások törvényének kodifikálásakor a bevezetőben ezt mondta a ház elnöke: „A káromkodás bűne, fájdalom — igen nagyon el van teijedve. — Ezen gyalázatos szokás a törököktől vétetett át s azok idejétől fogva az istenkáromlások kezdtek elharapózni.” Már Kézay Simon is írja krónikájában, hogy a 955-ös augsburgi csata után, amit a vezérek elvesztettek, vakmerő káromkodásokban veszekedtek. A legrészletesebben az 1563-i pozsonyi országgyűlés foglalkozik ezzel a kérdéssel, amikor is meghozzák a büntetés mikéntjét. Először meg kell vesszőzni, másodszor botozni s harmadszor a gyilkosokhoz hasonlóan meg kell kövezni. Ha az egyházi fenyítés nem használt, jött a világi törvényekadta büntetése. Úgy tapasztalták, hogy főleg a katonák közt volt használatos ez a csúnya nyelv. („Hajdubeszéd, kurucmiatyánk...”) Átlépve a kaszárnyák kerítését, egyre általánosabb lett. 1727-ben Alsófehéren a gyűlésező nemesek panaszolkegyelmezzen meg a gályarab és a fogoly prédikátoroknak. A hollandi kormány elrendelte, Ruyter Mihály tengernagynak, hogy a spanyol hajóhad megsegítésére indulva keressen módot a gályarabok kiszabadítására. A nápolyi spanyol alkirállyal megegyezve, a már említett napon, 1676. február 11-én Ruyter hajójára vette az életben maradt 26 gályarab prédikátort, akik Velencén át Svájba utaztak. Ide követték őket a májusban szabadon engedett buccari foglyok is, az eredetileg húszból már csak öten. A Habsburg-abszolutizmus politikai csődje után a vallásüldözés nemzetközi botrányba fulladt, Magyarországon összeomlott, s magával rántotta az abszolutista kísérlet utolsó esélyeit is. Még mielőtt 1677-ben Thököly győztes kuruc csapatai elárasztották volna az országot, visszafoglalva az elvett protestáns templomokat, az elűzött prédikátorok titkon visszatértek gyülekezetikbe. Végül is az abszolutizmus felszámolását bejelentő soproni országgyűlés tett 1681-ben törvényesen pontot a vallásüldözésre, elvben megengedve — ha a nyugati országrészeken ténylegesen erősen megszorítva is — a szabad vallásgyakorlatot. Makkal László ják: „úgy élnek vele, mint a jól megéhezett ember a kenyérrel”. Azok is bűnösök benne, akiknek jó példával kellene elöljárni. Erre utal a nemesek további panasza: „azon esetben, ha ezen vétekben biró uram találna elegyedni, a többi gazdáénál háromszor nagyobb birság pénzen alul meg nem menekül”. A szabadságharc körüli idők törvényhozásában már alig található meg. Nem mintha megszűnt volna, hanem ellenkezőleg „mindenki” által használt nyelv lett s igy paragrafusokkal mit sem lehetett már tenni ellene. FŐLEG FÉRFI BŰN EZ! Nők ajkán ritkán hallható. De az különösen megbotránkoztató. így elsősorban a férfiakhoz szeretnék szólni: Utálatos beszéddel ne fertőzzük meg magunkat, de másokat se!!! Legyen a mi beszédünk tiszta és szép. ___________________ Hernád Tibor RÉGI MAGYAR SZEMÉLYNEVEK (Folytatás a 12. oldalról) Cece (1333), Csoda, Csöpke. Epres. Fehér. Gyenge. Gyöngy, Gyöngyéd. Gyönyörű. Halmos. Havaska, Mandula, Szép, izmes. Szőlő, Szökéte. Okleveleinkben is szereplő nőnevek: Abama, Béda, Cseperke, Emese, Gondos, Ivola, Köncse, Mácsa, Magócs, Nyuszt, Pikód, Pucsurka, Szemte, Szinta, Szökéte, Tipor, Ujes, Vederő. stb. Tegyünk egy-két összehasonlítást, mi hangzik szebben, mi illik jobban a vezetéknévhez. Példáiul Budai Arisztid-, vagy Ajándék, Kovács Bonifác-, vagy Áldomás, Magyar Leukádia-, vagy Gyöngyöd. Egyet meg kell állapitanunk, őseink szebb, egyszerűbb neveket viseltek, mint mink- Mátyás korában már csak elvétve akadt régi, magyar személynév. Századok folyamán teljesen lekoptak, feledésbe merültek elődeink nevei. Ha valaki eredeti-, ritkán, vagy ma már egyáltalában nem használatos személynevet akar adni gyermekének, válogasson a felsoroltakból. Nem akartam untatni kedves olvasóimat több név felsorolásával, de ha valakit érdekel, válogatásra szívesen küldök levélben még többet.
