Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-01-13 / 3. szám
MAGYAR HÍRADÓ 11. OLDAL tanácsadó kJÉM j BENEDEK MARD zeite s a gazdagoknak se számított többet a gyógykezelésért. Két éve halt meg a férjem, de a ki nem fizetett számlák még mindig tezenegyezer dolláron felül vannak. Miért gondolják azt az emberek, hogy férjem halálával a számlák kiegyenlítődnek? Azok a számlák egy bizonyos orvosi szolgálat elvégzése után íródtak, amit akár él, akár nem az orvos, az orvos hozzátartozójának ki kellene hogy fizessék. Kérem, válaszolja meg levelemet, hogy legalább az adósok egy kis kényelmetlen érzést érezzenek. _________________ KÉT VERS KÉRDÉS — Milyen nagy kár, hogy már elmúltam 80 éves. Ugyanis nemrégiben kaptam kézhez egy igen értékes könyvet az alkoholizmus megszüntetéséről, és a vele kapcsolatos összes áldatlan problémáról. Nem tudom, miért is szenvedtem ötven esztendeig egy alkoholista nő mellett, aki nemcsak az én életemet keserítette meg, hanem az egész családét. Csak lennék, most valamivel fiatalabb, akkor egy percig sem gondolkodnék azon, hogy ott hagyjam-e ezt az asszonyt, aki a vizes kancsóban is bort tartott? Bárcsak lenne bennem elég bátorság ahhoz, hogy öreg koromra hagyjam faképnél őt. Mit gondol, nem lenne-e lelketlenség tőlem? VÁLASZ — Köszönjük, hogy kiöntötte a lelkét előttünk s részemről csak annyit jegyzek meg, melyet már Ön is említett, hogy kár, hogy nem ötven évvel ezelőtt olvasta azt a könyvet. *** KÉRDÉS — Azon kezdem, hogy nem tudom, van-e, vagy nincs-e problémám? Az én gyönyörű tizenkétéves kislányomról van szó, aki bele van bolondulva az apjába. Hallottam már ugyan ilyen apa-és lánya kapcsolatról, de úgy érzem, hogy itt már valami nincs rendben. Ha a férjem leül, a lányom már az ölében is van. Aztán a kezük állandóan összefonul, az tűjak egymással játszanak s ha sétálni mennek, egymást átölelve sétálnak. Normális-e ez a viselkedés? VÁLASZ — Úgy tűnik, mintha igen sok lenne az apa és lánya közti testi érintkezés. Manapság a tizenkétéves lány már félig felnőttnek számit. Beszélni kellene valakinek a lányával, figyelmeztetni kellene, hogy amit tesz, az nem helyén való. Ezt a figyelmeztetést valamelyik idősebb rokon tudná leginkább elintézni, vagy valamelyik tanárnője. Ajánlanám, hogy ne Ön szóljon nekik és főként ne a férjének, aki azonnal támadásba menne át. *** „TANÁCSTALAN ASSZONY” - Kívánsága szerint jeligére adom meg a választ, s ez a válasz igen rövid lesz. Mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy a férjének esze ágában sincs elválni, s főként megváltozni, a következményekért önmagára vessen. Már egyszer szabad madárnak érezte magát. Nos, repüljön ki a kalitkából, hiszen az már börtön az Ön részére. *** KEDVES ORVOS ÖZVEGY — Levele válaszra érdemes, és a magam véleményét egy régi kínai mondással támasztom alá: A bölcs fogorvos addig inkasszálja be az orvosi honoráriumot, amig a páciensnek fáj a foga”. *** „ADÓS FIZESS” — A férjem nemrégiben halt meg, 61 éves korában s egy mindenki által szeretett orvos volt. Amikor meghalt, volt páciensei alig tudtak megbékélni a gondolattal, hogy nincs többé az aranyszívű orvos, aki a szegényeket ingyen gyógyke-UTRAVALÓ Akit nem éget szenvedély, halott csak az, az nem is él. Égesd magad az emberért, szolgálat ez, ne légy kevély! A SZERETET HATALMA Édesanyám simogatott, az életre tanigatott. Az életre tanigatott, szépre-jóra igazgatott. Szépre-jóra igazgatott, érte élni kardot adott. Érte élni kardot adott, zsold nélküli harcos vagyok. Zsold nélküli harcos vagyok, elestemig szabad vagyok. István Marian AZ IDEGENLÉGIÓ ’’MAFFIA“ ARCA (Folytatás a 10. oldalról) aki havi tízezer frankot keresett. Ezek többsége ittasan írja alá a szerződést. Senki sem kívánja tőlük, hogy személyazonsságukat felfedjék. A légiósok: névtelen tömeg, múlt nélküli férfiak, akik el akarják felejteni egész korábbi életüket. Ezért vetik alá magukat a szadista kinzásoknak és gyötrelmes gyakorlatoknak a korzikai laktanyákban. A katonai mesterség tökéletes ismerőivé, lélektelen gépekké nevelik őket. A kiképzőtisztek arra törekszenek, hogy szétzúzzák a katonák egyéniségét. Az igazi légiós végül már saját magát is idegennek látja. A feljebbvalók ma is büntetlenül verhetik alárendeltjeiket. Minden ürügy jó erre. Elegendő, ha a légiós nem siet felvenni a földről a felettese eldobott csikkjét. Még mindig a szokásos büntetések közé tartozik, hogy mezítláb kell körbefutni a kaszámyaudvart, amely tele van üvegcseréppel és szögesdróttal. A zárkákban térdig ér a viz, csak este adják be a priccset, amely közvetlenül a viz szintje fölött helyezkedik el. Akinek ez a gyötrelem télen jut osztályrészül, sokszor halálosvégű tüdőgyulladást kap. A hírhedt büntetőtáborokban az elitéltek értelmetlen munkát végeznek, baltával verik a kősziklát, amig el nem ájulnak. Enni nem kapnak. A „légió patria nostra” jelszó némileg a maffia hagyományaira emlékeztet. Aki tagja lesz „az idegenlégió nagy családjának”, egyetlen percéről sem dönthet szabadon. Szeszes italt inni kötelező. Úgyszintén kötezelő a helyőrségi bordélyház látogatása. Az ellenszegülő a fogdába kerülhet. A fegyelem és a teljes elszigeteltség fokozatosan kialakítja a tipikus zsoldos mentalitást: pénzért mindent meg lehet kapni, eladó maga a légiós is és az egész környező világ. Ha a pénz mégsem segít, akkor jöhet az erőszak. Nem csoda, hogy sokan megszöknek Korzikáról. A hivatalos adat szerint évente a legénység 4 százaléka „távozik”. A sziget prefektusa szerint azonban minden tizedik légiós megszökik. Akinek sikerül az első órákban átjutni a kontinensre, az nagyon rosszul jár. Ha a csendőijárőr el nem fogja, akkor a helyi lakosság kezébe kerül. Előfordult, hogy a katonaszökevényt korzikai vadászok fogták el, és egyszerűen agyonlőtték. A légiós szellem még a szökevényekben is egész életükben megmarad. A német Franz Laue, aki annak idején Indokínában harcolt, azt mondja: „Évekre volt szükségem, hogy újra hozzászokjam a civilizált élethez. Az agressziótól nem lehet többé megszabadulni.” A volt légiósok nagy becsben tartják kitüntetéseiket, indokínai vagy afrikai emlékeiket. A kérdésekre azt felelik: nem akarnak a légióról beszélni, gondolni sem jó azokra a szörnyűségekre — de még mindig a légiósok jellegzetes kefefrizuráját és szakállát viselik. „Nem tudok úgy élni, hogy ne találkozzam olykor légiósokkal. Még akkor is, ha egyszer megöljük egymást.” Gyakran hallani ezt légiós veteránoktól. A légiós büszkeség az évek múltával csak erősödik. Aki valahol meggondolatlanul nyilatkozik a légióról, egykönnyen a torkán érezheti egy volt légiós erős markát. A csetepatéba keveredett veteránok elkiáltják magukat: légion a moi! Minden légiós szent kötelessége, hogy ilyenkor a bajtárs segítségére siessen. _____________________ HUMOR — Szóval maga a volán mellé ült és megivott egy egész üveg rumot? — Mit tehettem, kérem, elvesztettem az üveg dugóját. — • — Beszélgetés a kávéházban: — Olvasta, hogy az Afrikában élő kétezer emberevő közé négy misszionáriust küldtek? — Négy misszionárius kétezer emberevőnek egy fél fogára sem lesz elég. — Szörnyűséget álmodtam az éjjel. — Na mit? — Az álmodtam, hogy norvég voltam. — És az olyan szörnyű? — Hogyne. Egy szót sem tudok norvégül. — • — A nő vadonatúj autót vezet. Mellette egy fiatalember ül, aki észreveszi, hogy a kocsi 140 kilométeres sebességre gyorsult. Ijedten kérdi: — Mindig ilyen gyorsan vezet? — Dehogy! Most ültem először volán mellé. — • — Két párna beszélget: — Hogy vagy? — Rosszul. — Miért? — Huzatot kaptam. — • — — Képzeld csak, a vendéglőben elcserélték a felöltőmet. — És ennek örülsz úgy? — Hát hogyne, nem is volt felöltőm.
