Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-04-07 / 15. szám
MAGYAR HÍRADÓ 15. OLDAL ÉRETTSÉGI BALLAGÁS Irta: HALMI DEZSŐ Az utolsó évesek búcsúja ünnep volt az érettségizőknek, úgyszintén a kisdiákoknak, kik irigykedve, csodálattal nézték végig a ballagást. Ilyen élményben először 1921- ben volt részben. A miskolci Hunfalvy János főreáliskola összesen négy osztályból állt-. Elsőtől a harmadikig, utána egy nagy hézag következett, majd a VIII. osztály. Az iskolát Eperjesről helyezték át Miskolcra Trianon után és csak három éve folyt rendszeres tanítás. A Kultusz Minisztérium rendelkezése szerint egy teljesen uj nyitással kellett kezdeni az oktatást, az eperjesi évek teljesen elvesztek, mintahogy a diákság is a szélrózsa minden irányába ' szétszóródott. Az I. világháború befejezése után mégis meg kellett nyitni a VIII. osztályt azok részére, kiket az iskola padjaiból, érettségi előtt ráncigáltak ki a frontra. Ezért volt foghíjas az iskola. Ezeknek az öregdiákoknak néztem végig a ballagását. Megedzett, bajszos férfiak voltak. Nem egy viselte a háborúban szerzett sebesülés nyomait, sántítva, vagy csonka karral járták körbe az udvart, igy téve eleget a régi szokásnak. Az alsó osztályokat nem látogatták meg, ezek ismeretlenek voltak számukra, a régi megkopott padok, legjobb esetben Eperjesen húzódtak meg, ha nem kerültek a kályhákba. Sötét ruhát viseltek, fehér inget, nyakkendőt. Ünnep volt ez a nap számukra, amikor a sáros, tetves lövészárkok, ágyutűz, kórház után végre befejezhették megszakított tanulmányaikat. Aztán eltelt nyolc év és mi mondtunk búcsút az iskola padjainak. Március végétől majdnem mindennap az érettségi jegyében telt el. Kis zöld szalagot tűztünk zakónk gomblyukába. A tablót készítő fényképész beosztva fogadott bennünket, csak szmokingban ülhettünk a gép elé. Persze csak nagyon kevésnek volt meg ez az ünnepélyes ruhadarab, (édesanyámnak nem volt rá pénze) igy mikor az egyikkel végzett a fényképész, a másik vette magára. A tablón mindenki szmokingban, frissen nyírva, zsebben fehér zsebkendővel látszott a képen. Ezt a napol el akartuk választani a többitől úgy, hogy örökké éljen emlékezetünkben. Most léptünk ki az életbe. Az összefirkáll padok, az osztályok fehér falai térképpel, a fekete tábla, a tanárok szigorú arcai, a kis iskolaudvar még ma a miénk, de holnap a múlt ködébe vesznek. Mikor elsős voltam Galgóczy Viktor igazgatónk váltig fogadkozott: ,,Mire harmadikba jártok már uj iskola fog állani valahol a városban. Ez nem a közép, legfeljebb elemi iskolának felel meg. ,,1976 nyarán meglátogattam a régi iskolát. Még mindig úgy áll, mint ötven évvel ezelőtt, egy ipari technikum húzódik meg a falai között. Ballagásunk után majdcsak ötven év telt el. Átszenvedtük a II. világháborút, egy uj szellem söpört *■ végig a világon. Megváltozott minden két generáció nőtt fel, önmagukat ,,világmegváltó”-nak képzelt fiatalok szónokolnak, meditálnak szerteszét. Tavaly nyáron az egyik unokaöcsém érettségizett Kaliforniában. A középiskola (high-school) ballagását a szabadban tartották meg. Lányok és fiuk vegyesen vonultak be átvenni az „érettségi bizonyítványt” (diploma). Fejükön a lapos fekete-, vagy kék sapka, vállukon pedig hasonló színű köpeny. Ünnepi hangulat egyáltalában nem volt, hangos beszélgetés, nevetés zavarta az igazgató szavait. A múlt fegyelmével, tisztaságával, ápoltságával szemben mindent egy visszafejlődés jellemzett. Az ember akaratlanul is Jean Jack Rousso mondására gondolt: „Vissza a természethez!” A fiuk hosszú, torzonborz, válligérő hajat, bajuszt, rendetlen szakállt, a leányok derékigérő, szemükbe lógó hajat viseltek. A diákok nadrágjai foltosak, rojtozottak, rongyosak voltak. Két leány túlzottan erős volt derékban. Nem tudom megérteni őket, miért mutogatták magukat a nyilvánosság előtt. A diákokat a „student-body” (diákbizalmi) búcsúztatta. A sok rongyos nadrág között ő hordta a legrongyosabbat, de ami még a közönséget is megbotránkoztatta, mezítláb vonszolta fel magát a Tisztul az emberek gondolkodása (Folytatás a 14. oldalról) taink erre ezt mondják: ti nagyon hamar elfogadjátok a szenvedés tényét. Könnyen megbékéltek vele. Ahelyett, hogy minden erőtökkel küzdenétek ellene, inkább magyarázatot kerestek reá és ezzel igazában tartósítjátok az emberek szenvedéseit. Felelősek vagytok sok ember szenvedéséért, mert elve letöritek bennük a kimenekedés vágyát és erőfeszítéseit... Kemény a vád, nem szabad sértődötten, gőgösen félvállról venni. Vagy, hogy mélyértelmű magyarázatot adunk a szenvedésekre, hanem úgy, hogy amennyire csak rajtunk áll, megszüntetjük a szenvedéseket, gyógyítjuk a betegeket, otthont építünk a gyámoltalanoknak...a tisztuló humán-gondolkodás jegyében tehát ez az első és hiteles hozzállás a szenvedés problémájához. Egyébként ez a hiteles bibliai hozzáállás is, de ez a sokféle „értelem-keresésében” egy kissé elhomályosodott. A szenvedésről Minthogy azonban legjobb akaratunk mellett sem tudunk minden szenvedést megszüntetni, azért másodsorban, de nyomatékosan hangoztatjuk: van még az a lehetőség is, hogy hitünk által erőt kapunk a gyógyithatatlan szenvedések elviselésére. Fájdalmas utón ugyan, de tisztul az életünk: „aki testileg szenved, megszűnik a bűntől” (l.Pét.4.) Ezen a második szinten már valóban lehet a szenvedések „értelmét” keresni. De ezzel párhuzamosan még itt is állandóan kell keresni az utakat, módokat: hátha mégis feloldható a szenvedés. Húsvéti népszokások (Folytatás a 13. oldalról) Hiszen régi életünk egyik darabjára emlékeztetnek. S amikor szép hangú énekesektől felhangzik a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű költői-játékos szerelmi dalunk, akkor én a hajdani idők husvét utáni napjaira gondolok. Amelyeket nem élhettem, de lelkemből kivirágzik: amidőn leányok és legények, sétálván a faluban, egy bizalommal kezdődő uj élet hitével néztek egymás szemébe. S ettől az én életem is kifényesedik.” Micsoda szép szavak... Igazán üdék a rigmusok is. Nekem nagyon tetszenek. Még akkor is, ha döcögősek. Ezek a 1 ............. ■ i ...i mikrofonhoz. Hogy miket halandzsáit össze nem tudom, mert az ünnepély hangulatát hiányos öltözetével teljesen elrontotta. Társai részéről hangos, hosszantartó, megelégedett tapsot kapott. Nagyolt változott a társadalom képe, tagjainak felfogása. Végül felmerült bennem a kérdés, hogy miért kapták, mivel érdemelték ki a diákok az úgynevezett „diplomát”? Az érettségi tulajdonképpen nem más, a többi osztályok vizsgálja (ha van ilyen). A bizonyítvány nem jogosít semmire, külföldön sehol nem ismerik el. Annak idején mi írásbelit tettünk, bezárva 5—6 órán keresztül, a terembe az ügyeletes tanáron kívül senki nem lehetett. Az iskolai altiszt az ajtó előtt őrködött. Szóbelire csak az mehetett, ki az Írásbeli megfelelt. Komolyan, sokat kellett tanulnunk, mert az ismeretlen kormánybiztos, az érettségi ellenőrzője nem ismert kegyelmet. Ötven évvel ezelőtt a tisztaság jegyében igy nézett ki egy ballagás, mig ma a szabadság égisze alatt a fenti képet mutatja. Joggal tehetjük fel a kérdést: „Hová mész emberke?” legények — amikor felkeresik a lányos házakat — nyomban a poént mondják: Jöttem, hogy megtudjam Van-e sok tojásod Mert ha tojást nem adsz E kannát jól látod Meg van töltve vízzel S öntöm a nyakadba Mint ahogy a molnár Felönt a garatra. Itt aztán szerepel majd minden, ami husvétkor szükséges. Minden mellébeszélés nélkül fordul elő a mondókában a locsolkodás, a tojások szeretete és az ital emlegetése, sőt emelgetése. Ez utóbbi hétköznapi eset szerte hazánkban. Göcsejben rokonszenves fiatal lányok hajnalban lenge öltözékben, ha jó az idő, állítólag meztelenül körbefutják a házat, hogy elriasszák a kártékony férgeket, a Bakonyban pénzdobálós tojásverseny a sikk; rézkettesekkel célozzák a tojásokat, s aki talál, még a pénzt is megtarthatja. A Mecsekben himesvásár a nagy szám: népviseletbe öltözött hölgyek sző1 lesbe kötött himestojásokal osztogatnak a gyerekeknek, a palócoknál a kiszehajtás az attrakció: a női ruhába öltöztetett szalmabábut — a halál és a él jelképe — égetnek el. Máshol kakaslövő verseny, Pilátus-verés, határkerülés szerepel a húsvéti nagy műsorban. A tojás mindenhol a termékenység jelképe. Olvastam valahol, hogy már jó néhány évszázaddal ezelőtt is tojás-ajándékokkal kedveskedtek egymásnak a népek a természet újraéledése idején. Ugyancsak jelképpé vált az imponáló szorgalommal szaporodó tapsifülesek emlegetése különösen ünnepeken, amikor ráérőek az emberek, mig a legfontosabb húsvéti teendőt a finomságokkal megrakott komatál — lányok, fiuk ajándékozzák egymásnak — á'nyújtásakor jelzik: „Komatálat hoztam ‘ Fel is koszoruztam Koma küldte komának Hogy váltsa ki magának Ha nem váltja magának Küldje vissza komának.” A komatál kellékei között tojás, kalács, sonka, bor található, igy tehát minden — husvétkor szinte kötelező — táplálék alkotja. Mert eszem-iszom nélkül nem múlhat el nap nálunk. Szabó Ferenc Halmi Dezső
