Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-03-10 / 11. szám
10. OLDAT. MALY AK HÍRADÓ 1948 ÉS 1977 MAGYAR MÁRCIUSA Irta: VASVÁRY ÖDÖN Március minden esztendőben elhozza a magyarok számára annak a dicsőséges napnak emlékeit, amely elindította a nemzet szabadságharcát s amelyre örök büszkeséggel tekint vissza, mint olyan történeti eseményre, amely vérontás és pusztítás nélkül próbált célhoz érni. Magyarországon sok vita folyt akörül, hogy a nemzet küzdelmét minek nevezzék: szabadságharcnak-e, vagy forradalomnak? Mintha olyan nagy különbség lenne a Vasváry Ödön két fogalom között! A „szabadságharc” szebben és szelidebben hangzik: a nemzet a szabadságát akarja kivívni. A „forradalom” keményebb, veszedelmesebb szó: mert szabadságot kivívni vérontás nélkül is lehet, de aki forradalmat csinál, annak fegyver van a kezében, az egy meglevő társadalmi rendet akar felborítani, hogy egy igazságosabb renddel cserélje fel. A magyar küzdelem a valóságban mindkettő volt, szabadságharc is, forradalom is. A márciusi napok az előbbit akarták bevezetni: vérontás és pusztítás nélkül érni célt. A forradalom az egész ország lángbaboritását, uralkodóház elkergetését, véres csaták szörnyűségeit jelentette, amit pedig a nemzet természetszerűleg szeretett volna elkerülni. A hét felől szorongatott nemzetnek fegyvert kellett fognia, amikor a szabadságküzdelem forradalommá lett. Amikor az 1848-as márciusra gondolunk, lehetetlen nem gondolni 1956 októberének véres forradalmára. Odaát gondosan „ellenforradalomnak” nevezik és nagyon gondosan vigyáznak rá, hogy ezt a szól senki „forradalommá” ne tegye. Az események ilyetén elnevezése voltaképpen semmit sem jelent: az elnyomott nép mozdult meg vér folyt, magyar gyilkolta a magyart, fegyverrel próbálták elérni azt, amit békés utón nem érhettek el: a rendszert vérontással próbálták kényszeríteni arra, hogy igazságosan bánjon a dolgozó nép millióival. Mindkét forradalomnak az ország fővárosa volt a központja. A békés, vérontás nélküli és a véres forradalomnak egyforma vége lett: az igaz ügy veszített mindkét esetben. 1848-ban a nemzet önmagát kereste. Választ reméli arra a kérdésre, hogy vajon az-e a sorsa, hogy örökké tartomány, idegenek által kizsákmányolt terület és nép maradjon, vagy megvan benne a képesség és akarat, hogy mint önálló nemzet éljen tovább? A választ Kossuth Lajostól kapta meg, akinek lángszava eljutott minden magyar lélekig. 1956 újra ezt a kérdést vetette fel — de válaszul ugyanazt kapta, ugyanazoktól, akik 1849-ben jöttek, hogy leverjék a szabadságáért küzdő és vérző nemzetet. Valami különös kegyetlenség a sorstól, hogy egyetlen magyar szabadságmozgalmat sem engedeti győzelemre jutni. És azután: bármelyik oldal mellé szegődött fegyvertársul, az az oldal mindig veszített. A hajdan oly diadalmas magyar fegyverek, bármennyi vér is csepegett róluk, vesztesen hanyatlottak le, hogy a falra akasztás és rozsdásodás legyen a sorsuk. A nemzet nehéz, gyötrelmes századai nagyon ritkán, hogy talán sohasem hozlak érdemleges gyümölcsöket. Nem csoda, hogy a sok meddő küzdelem elgyengítette nemcsak a karját, de a lelkét is. úgy hogy akárhányszor kétségbe kellett esnie saját jövője felett. Ma sem 1848, sem 1956 emlékeit senki sem újítja fel Magyarországon. De mivel minden három magyar közül egy külföldön él, ennek a hazai földtől elszakadt magyarságnak kötelessége, hogy két történelmi dátum nagy tanulságai teljes feledésbe ne merüljenek: nekünk kell ünnepelni, ha másképp nem, szó nélkül, a lelkünk mélyén remélni, hogy talán eljön az idő, amikor egy uj, vértelen, békés forradalom elhozza v minden magyar szív reménységét. Egy ilyen hazajövetel leírását jegyezte fel igen érdekesen egy altisztje a Koburg huszároknak. Olyan titokban összebeszélve, hogy szándékukat senki se sejtse, sötét éjjel hagyták el a kaszárnyájukat egyetlen tiszt vezetése latt. S akkor keresztül úsztattak a folyón, mely útjukat állta. Szökésüket rögtön észrevette a helyőrség s egy ezred nehéz lovas az üldözésükre indult. De ezek nem tették meg, hogy átusztassák a folyamot: el kellett kerülniük a hidra s ez által félnapi előnyt engedtek a huszároknak. Ekkor segítségükre jött az őszi köd. Olyan sűrű köd szállt alá a tájra, hogy a csapat elejét nem lehetett látni a közepétől. Ekkor a huszárok azt a fortélyt használták, hogy a lovaik lábára bocskort kötöztek nyeregpokrócaikból, s a köd oltalma alatt nesztelenül haladtak el a város kapui előtt. Kerülniük kellett a harcot, mert ló és lovas el volt csigázva: két nap két éjjel senki sem evett és nem aludt: ruháik ősszeázva, tagjaikat megdermeszté a ködös nyirok. így szépen áthaladtak az országutat elzáró sorompón is: a katonai őrszem a saját lovasságuknak nézte őket. Mikor aztán kijutottak a nyílt országutra, akkor leszedték a lovaik lábáról a bocskort: s elkezdtek dalolni. Reggelre a Kárpátokat látták maguk előtt feltűnni. Azokon túl már Magyarország! Itt a hegy (l ob talas all. oldalon) FÉL VONT SZEMÖLDÖKKEL TÚLSÁGOSAN LEZSER' EGYSZERŰ Carter elnök a nyilvánosság előtt igen egyszerű, lezser, egyszóval olyan, mint minden átlagamerikai. Ez egyeseknek tetszik, másoknak nem. Háromhetes uralkodás, illetve vezetés után még korai Ítéletet mondani az elnök viselkedéséről, ám már az eddig is kitűnt, hogy igyekszik az elnöki „mítoszt” egy kissé megnyirbálni. Amerika-szerte nagy az eltérés a vélemények között. Vannak, akik „tekintély rombolónak” nevezik az elnök természetes viselkedését, mások „sértőnek, inzultálónak, atyáskodónak” tartják. Max Naylor, egy dúsgazdag gabonatermelő farmer ezt mondja: „Az elnököm viselje magán azt, hogy elnök. Én még nem vagyok beállítva a .farmernadrágos Fehér Házra’. Nem tudom, a világ mit gondol magában elnökünkről.” A másik farmer véleménye a következő: „Az emberek szeretik a természetességet. Az angolok sokért nem adnák, ha nekik ilyen lenne a királynőjük.” Egy harmadik vélemény: „Mintha ilyenre kozmetizálta volna magát az elnök. Én szeretem Cartert, de azt már nem, hogy a bőröndjét maga cipeli. Ez már egy kissé sok a jóból! Szeretek felnézni az elnökre.” Egy asszony Mrs. Carter ruhája ellen talált kifogást: „Fölfordul a gyomrom, amikor azt látom, hogy valaki annyira ócska." A kandalló melletti beszédéről, csevegéséről valaki ezt mondta: „Az volt a legkedvesebb az egészben, hogy nem viselt nyakkendőt. Nem akart fontosnak látszani.” „Nézze — mondta másvalaki —, én tudom, hogy az elnök is csak egy politikus és szkeptikusnak kell lennünk vele szemben, de az a benyomásom, hogy segíteni akar a nemzeten.” FÓKUSZ „POKOLI” GYUJTÓBOMBA A tengerészeti erő „pokolinak” jellemzi a CBU-72-t, melyet gyujtóbomba néven ismernek. Valóban, a modern hadviselési eszközök közül ez a legfélelmesebb. És most Izrael vásárolni akar belőle. Carter elnök e héten fogja eldönteni, hogy eladunk-e belőle Izraelnek, vagy sem. A gyujtóbomba rendeltetése az, hogy miniatűr poklot teremtsen. Az ellenség tüdejéből valósággal kiszívja a levegőt, még a legmélyebb bunkerban is. A közeli erdőket, épületeket lángtengerbe borítja. A katonai szakértők azt mondják, hogy a bombában 132 font gáz van belesüritve, melyet ejtőernyővel dobnak le a célpontra, ahol felrobbanva hatalmas füstfelhőket kreál s három kis robbanás közepette robban és bocsájtja ki magából a gyuj tógázt. Körülötte 600 lábnyi irányban teljed tovább a robbanás és a lángtenger. A CBU háromszor olyan hatásos, mint a nem nukleáris bomba, az MK-82. A CBU-hoz legközelebb álló bomba egy nukleáris bomba, melynek radioaktivitása nem teljed túl az atomfegyverekén. Ford elnök a CBU gyujtóbomba kisebb formáját dobatta le Koh Tangra akkor, amikor a Mayaguez nevű kereskedelmi hajót kiszabadittatta a kambodzsai csapatok kezéből.
