Magyar Hiradó, 1977. január-június (69. évfolyam, 2-27. szám)
1977-03-10 / 11. szám
1977 MAGYAR HÍRADÓ EMLÉKEZZÜNK NAGYJAINKRA! PETŐFI NAPJA: 1848. MÁRCIUS 15. ...Az óra már tízre jár, de Petőfin és az ő legközvetlenebb fegyvertársain kívül még alig akad, aki tudná, hogy voltaképp milyen szerep vár rá a mai napon, s még kevésbé akad, aki sejtené,hogy erről az 1848. évi március 15-ről majdan mint az újkori magyar történelem legnevezetesebb fordulópontjáról fognak megemlékezni Magyarország évkönyveiben. ...Ebéd után — mint Petőfi nem csekély elégtétellel állapítja meg — ,,a szakadó eső dacára” már „mintegy tízezer ember” seregük egybe a muzeum előtt. A márciusi fiatalok számára még most, ezt a Pesten példátlanul nagy tömeget látva, sem egyszerű feladat eldönteni, hogyan folytassák amit délelőtt oly sikeresen megkezdték. Hiszen — mint Jókai megjegyzi — „könnyű más városnak forradalmat csinálni, tudja, hogy mit tegyen. Legelőször is elkergeti a kormányát, körülveszi a parlamentet: de hol vegyünk mi kormányt és parlamentet, mikor a kancellárunk Bécsben van, a parlamentünk pedig Pozsonyban?” ...A tömegből egyre sűrűbben és egyre hangosabban tör fel a kiáltás: — Budára, Budára!... a helytartótanácshoz!... nyittassuk meg Stancsics (Táncsics Mihály) börtönét!. Budára!... *** S a tettrekészséget — a márciusi fiatalok megbízására — az az egyszer csak lábrakapó rémhír sem tudja lerontani, hogy katonaság közeledik: ellenkezőleg, az eddigi csatakiáltásokhoz most még egy újabb társul: — Fegyvert! Fegyvert! ...A tömeg, amely mindezenközben már vagy húszezer főre növekedett... megindul fel a Váci utcán (amelynek elegáns üzletei persze tulajdonosaik erre... a legnagyobb sietséggel sorra bezárják), majd a Színház térre érve bekanyarodik balfelé, a Nagy Hid utcába és a hajóhidon át végeláthatatlan oszlopban vonul Budára. A helytartótanács tagjai a vár fokáról letekintve Pestre, döbbenten figyelik, hogy „a szakadó esőben ezer meg ezer esernyő jön át a hajóhidon, s félelmökben puskát, kardot, kaszát” képzelnek a közeledő polgárok öltözékének ez ártatlan kiegészítői alá. ...Néhány perc múlva feltárul Táncsics zárkájának ajtaja, s hűséges élettársa, Teréz, olyan szavakkal borul a mellére, ámllyehekkel szabaduló rjibot még Klamár Gyula sohasem köszöntöttek: — Nincs többé cenzúra! *** ....Az ablakokban sorra gyertyák gyulnak, úgyhogy végül a Várpalotától kezdve a pesti Károly-laktanyáig szinte minden épület fényárban úszik. Ez a megrendezetlenül is általános kivilágítás arra vall, hogy a forradalomnak az eltelt néhány óra alatt nemcsak a politikai küzdőtéren, hanem emberi szivek ezreiben, is sikerült győzelmet aratnia. KORUNK ÁTKA: A MAGÁNYOSSÁG Irta: KLAVAR GYULA Néhány nappal ezelőtt az egyik nagy osztrák város modern lakásában meghalt egy magyar emigráns. Egy férfi, aki még nem volt túlságosan idős, talán hetvenéves lehetett s aki még ma is élhetne, ha nem lett volna olyan magányos. Abban a betegségben szenvedett tehát, amelyben oly sok ember szenved manapság: magányosságban, egyedüllétben, elhagyottságban, ebben a legiszonyúbb kórban, amely az emberi elérheti egy lüktető nagy város közepén, egy hatalmas bérpalota belsejében, szomszédoktól körülvéve és mégis árva-egyedül. Lépten nyomon találkozni velük, ezekkel az egyedülállókkal, egyedül élőkkel, akikről messziről leri, hogy nincs senkijük, egyedül tengnek-lengnek a nagyvilágban, nincs céljuk, nincs programjuk, reggel felkelnek, este lefekszenek és igy morzsolják napjaikat éveken keresztül, amig csak egy reggel nem ébrednek fel többé... Ez az ember, akiről beszélni szeretnék, nem is volt okvetlenül egyedüllétre utalva, messze távol valahol gyerekei voltak, akadtak régebben társaságok is, amelyekben helye lehetett volna, ő azonban az évek során mindentől visszavonult és megpróbált — senkire nem szorulva — egyedül élni. Pedig valaha „közéleti férfiú” volt, ahogyan mondani szokás. Nélküle nem esett meg gyűlés, összejövetel, „bál, irodalmi est, de lassanként mindentől visszavonult, begubódzott mint a csiga a házába és megszakadt közte és az emberek között úgyszólván minden kapcsolat. Sokan azt se tudták, hogy él még és csak akkor szereztek róla tudomást, amikor meghalt. Mégpedig csúnya halállal. A helyi lapok szenzációja lett, mert amikor vastag füst tódult ki a lakás ablakán-ajtaján és a tűzoltók rátörték az ajtót, már csak megszenesedett holttestét találták meg a küszöbön. Szénnéégett a szó szoros értelmében. így lett belőle a helyi sajtó szenzációja és igy vett tudomást haláláról az a néhány kis helyi magyar közösség, amelyekhez valaha tartozott. Azt kellene mondani most, ha nem volna közhely, hogy csak a maga erejében bízott és úgy gondolta, hogy nincs szüksége senkire. Éppen fordítva cselekedett, mint a többi, akinek szüksége volna valamiféle közösségre, csak éppen nem talál oda. S talán ők is, éppen azért amiért a fentebbi tragédia áldozata, aki nagyon bízott magában és azt hitte, hogy nincs szüksége senkire sem... Aztán jöttek azok a bizonyos sorscsapások, amelyek senkit se kiméinek és e csapások alatt (Fidvtatás all. oldalon) J-_________________________________________ TRAGIKUS FEJEZET Kossuth és Görgey: perújítás? A közelmúltban fellángolt és heves hullámokat vetett a Görgey-vita. Szépirodalmi művek, publicisztikai írások láttak szinte sorozatban napvilágot, s megkérdőjelezték azt az elitélő álláspontot, amely Görgey Artúrnak, az 1848-49-es honvédhadsereg tábornokának, majd fővezérének történelmi szerepéről a nemzeti köztudatban kialakult. Görgey úgy jelent meg ezekben az írásokban, mint a kor igazi, tisztán látó és történelmi felelősségtől áthatott hőse, a szigorú realitások talaján álló férfi, akit hadvezéri tevékenységében, politikai magatartásában és nem utolsósorban világosi kapitulációjában a haza érdekeinek önzetlen szolgálata, a körülmények józan mérlegelése vezetett. Ez a beállítás a dolgok logikájánál fogva összekapcsolódott Kossuth Lajos történelmi személyiségének, az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban játszott szerepének politikai és erkölcsi leértékelésével. Elhangzott azután olyan mértéktartóbban megfogalmazott vélemény is, amely szépíteni igyekezett annak a politikai csoportosulásnak — a Békepártnak — 1849 tavaszán és nyarán játszott ténylegesen ellenforradalmi (Folytatás a 9. oldalon) SZABADSÁG, SZERELEM! Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem. Szerelmemért föláldozom Az életet, Szabadságért föláldozom Szerelmemet. Petőfi Sándor ftS-7-E-M-L-eH A New Rochell, New York-ban történt halálos lövöldözés során egy Cowan nevű férfi öt személyt megölt, saját magával végzett, és közben öt másik személyt súlyosan megsebesített. Ez a tragédia és az ehhez hasonló véres események újabb sürgetést adnak ahhoz az erőfeszítéshez, hogy szigorú szövetségi ellenőrzést kell gyakorolni a magánfegyverek használat felett. A szemtanuk azl mondják, hogy az említett férfinál egy puska, néhány pisztoly, kézigránátok és egész sorozat golyó volt a lövöldözés ideje alatt. Ezenkívül otthonában is több fegyvert tartott. Most az a kérdés, hány hasonló esetnek kell még történnie ahhoz, hogy az uj Adminisztráció és a Kongresszus felügyeletet gyakoroljon a magánfegyverek használata fölött. Carter elnök kampánya során világossá tette, hogy védelmezi a sportember jogait, vagyis azt, hogy fegyvert használjon saját szórakozására. De azt is mondta Carter, hogy bizonyos fegyverellenőrzési intézkedéseket maguknak az államoknak kellene éleibe léptetniük. Ezenkívül három alapelvet hangsúlyozott: El kell tiltani az olcsó kézifegyvereket; nem szabad megengedni, hogy bűnözők és értelmileg nem beszámítható egyének fegyverrel rendelkezzenek; végül pedig nyilvántartásba kell venni a kézifegyvereket.
