Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-11-04 / 45. szám
12. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ NEM VESZEK SZIGETET! Irta: VAJDA ALBERT Van-e olyan dusfantáziáju férfi, akinek fejében nem fordult meg egyszer, vagy többször a gondolat: jó lenne egy szigetet venni és oda elvonulni. Ha fiatalember foglalkozott az ötlettel, biztosan gondolt arra is, hogy a sziget magányát miképpen űzné el? Valamikor régen olvastam egy angol folyóiratban, hogy pályázatot írtak ki a férfi-olvasók között: mit vinnének magukkal olvasnivalónak egy lakatlan szigetre? Az első dijat, azt hiszem 1000 fontsterlinget a következő választ beküldője nyerte: ,,Egy agyontetovált, pokolian csinos 20 éves lányt.” Évtizedekkel ezelőtt a saját sziget, — hogy ne mondjam: maszek-sziget, — elérhetetlen álom volt. Milliomosok engedhették csak meg maguknak, egyszerű keresetű halandó nem is gondolhatott rá. Újabban azonban egyre többet hallok arról, hogy ez, vagy az az ismerős vett magának egy kis szigetet, valahol a távoli Kanadában, vagy Uj Zéland partjai körül. Nem nagy szigetről van szó, többségük egy-két kilométer hosszú és legfeljebb kétszer olyan széles, nincs rajta épület, legfeljebb egy-két rozoga kunyhó, de vannak fák, bokrok, kis patak, vagy forrás és a helyi lakosság hangyákból, mezei nünükékből, vagy ájtatos manókból áll. Ez utóbbiak nem imádkozó mesebeli törpék, hanem a rovarvilághoz tartozó ártalmatlan bogarak. Olyan korban élünk, amelyhez egyre erősebb idegek és egyre teherbíróbb gyomor kell. Érthető, hogy a lakatlan szigetek iránti érdeklődés negnövekedett. A napokban, az egyik amerikai újságban olvastam a következő hirdetést: „Sziget eladó! Argentínában, Buenos Ayrestől körülbelül 40 kilométernyire, 5000 négyzetméter, bőséges vad nutria állatállomány. A sziget ára 5 000 dollár, vagy egy kaliforniai telek. Rendszeres h^jójárat a városi munkahelyekhez. Kártékony, veszélyes vad nincs. Csak nagyon komoly érdeklődőkkel tárgyalok.” így hangzott a hirdetés. Letettem az újságot és gondolkodni kezdtem. 5 000 amerikai dollárért lehet vásárolni Argentínában, Buenos Ayrestől 40 kilóméternyire egy szigetet, bőséges vad nutriával. Valószínű, hogy a nutriának nincsen putrija, azaz a szigeten nem található kunyhó, ház, putri, egyszóval semmiféle hajlék, mert ha lenne, akkor a tulajdonos ezt is beleírta volna a hirdetésbe. De vajon miért akar megszabadulni a szigettől, amely — egészen biztosan, — fiatalkori álmainak beteljesülését jelentette? Nem unhatta meg a szigetet, mint olyant, mert akkor csak készpénzt kérne, és nem menne bele cserébe, argentin szigetért elfogad kaliforniai telket, dollár helyett. Talán azért akar megválni szigetétől, mert az nem Kaliforniában, hanem Argentínában van? Nyilván úgy érezte, hogy Argentínában elszigetelt a sziget, Kaliforniában, egy telekkel, a szigetelés nem annyira érezhető. Lehetséges az is, hogy torkig van a vad nutriákkal. Amikor megvette a szigetet, biztosan arra gondolt, hogy megszeliditi őket: szép szóval rábeszéli, hogy szaporodjanak minél vadabbul, de tűrjék szelíden, hogy szőrméjüket vásárra viszik és ezzel a szigettulajdonos pénztárát gazdagítják. Lehetséges, hogy a nutriák ellenálltak, szaporodási sztrájkba kezdtek és ezzel halomra döntötték a sziget tulajdonosának terveit. Csak ilyesmire gondolhatok, mert különben ez az argentin sziget csábitó. Kártékony, veszélyes vad nincs, tehát nem kell attól félni, hogy rámtámad egy bengáli tigris, vagy megmar egy indiai kobra. Rendszeres hajójárat is van, ha kedve szottyan, behajózom Buenos Ayresbe, pár óra alatt torkig szívom magam a nagyváros szennyezett levegőjével és utána hanyat-homlok rohanok vissza menetrendszerű hajóval a magam kis szigetére, a vad nutriák emberi társaságába. így tépelődtem az eladó szigetet kínáló hirdetés felett, számitgatva, hogy ha angol kiadómtól kérek előleget és amerikai kiadómnál, ugyancsak előleg ellenében, lekötöm még meg nem irt vidám regényemet, akkor megvehetném ezt az argentin szigetet és beteljesülhetne életem egyik nagy álma: saját szigetországom lehetne, ahol megalapítanám a demokratikus Vajdaságot. Nem tagadom, elfogott a lelkesedés és újból elolvastam a hirdetést. De a következő pillanatban már el is ejtettem a vásárlási tervet. A hirdetés ugyanis igy fejeződött be: „Csak nagyon komoly érdeklődőkkel tárgyalok.” Szerény személyem tehát nem jöhet számításba! Mert érdeklődőnek még csak érdeklődő lennék, de „nagyon komoly" sohasem voltam, sohasem leszek, mert különben nem csak a humorista hivatást kellene végleg feladnom, hanem az életbe vetett töretlen hitemet is. MAGYAR VILÁGJÁRÓK HERMAN OTTÓ AZ ÉSZAKI MADÁRHEGYEN Magyar tudósok a XVIII. század második felében jártak Észak-Európában. Hell Miksa és Sajnovics János csillagászati megfigyeléseiről sorozatunkban már beszámoltunk. Több mint száz évvel később ugyancsak két magyar természettudós vágott neki Északnak, egészen más rendeltetéssel. Herman Ottó és Lendl Adolf az állatvilágot tanulmányozta. A magyar tudomány meglepően sokoldalú egyénisége. Herman Ottó, madárvonulással összefüggő megfigyeléseit kívánta kiegészíteni Skandináviában. A breznóbányai chirurgus — orvos — száznegyven évvel ezelőtt született ötödik gyermekének már káprázatosán sikeres tudományos múltja volt, amikor elhatározta északi expedícióját, fogalmazzunk szerényebben: tanulmányutját. A korán árvaságra jutott gyermeket lakatosinasnak adták. Az inaséveket Miskolcon kezdte és Bécsben fejezte be, ahol gyakran látogatta a természettudományi múzeumot. Nyolc évvel a szabadságharc leverése után, érthetően, nem akart osztrák katona lenni. Egész életét a haza forró szeretete jellemezte. Mint katonaszökevényt büntetésből tizenkét évre sorozták. Két évvel a mundér kényszerű felvétele után csapattestét az Adria mellé vezényelték. Herman Ottónak négy év múlva sikerült az egyenruhát felcserélni a polgári öltözöttel, s ami ezzel egyet jelentett, hozzákezdhetett vágyai megvalósításához. Mindez rövid ideig tartott. Előbb Észak-Olaszországban csatlakozott az osztrákok ellen küzdő olasz felkelőkhöz, majd 1863-ban a lengyel függetlenségért közdött. Visszatérve Kőszegen telepedett le, és fényképészként kereste kenyerét. Megismerkedve a helyi természetbarát földbirtokossal — akinek fia, Chernél István szintén hires madártantudós lett — érdeklődése végleg a természettudományok felé fordult. A kolozsvári muzeum preparátori állását egy albínó pacsirta példaszerű kitömésével nyerte el. A 36 éves Herman Ottó búcsút mond a kolozsvári múzeumnak és újságírással keresi kenyerét. Közben azonban rendszeres gyűjtőutakat szervez, majd megiija első nagyobb tudomáyos művét. A Magyarország pók-faunájának nemcsak tudományos sikere példamutató, hanem az is, hogy igazolta: választékos magyar nyelven is lehet tudományos művet írni. A siker egyik jele, hogy már a Nemzeti Múzeumban dolgozik. Egy évvel norvégiai útja előtt megjelenik kétkötetes munkája. A magyar halászat könyve. Már akkor is tudták a szakemberek, amit ma is elismernek, hogy pótolhatatlant alkotott. Az utolsó percben gyűjtötte össze halászaink szókincsét, tehát könyvének nemcsak állattani, hanem néprajzi jelentősége is vitathatatlan. 1888 nyarán azután a madárvonulás titkának jobb megismerésére Észak-Norvégiába utazik, s megszületik Az északi madárhegyek tájáról című vaskos, 570 oldalas mű. Az északi madárhegyek tájáról című könyvében a tudós saját kezű vázlatokat készített. A „vázlat” szót szerényen ő használta. Valóságban ezek nemcsak hiteles tényrögzítések, hanem szinte művészi munkák. Herman Ottónak ugyanis nagyszerű rajzkészsége is volt. Szinte nehéz eldönteni, hogy a rajza vagy a leírása emlékezetesebb-e az éjféli napról. Maradjunk azonban a szűkebb szakterületénél. A tudós a magyar halászatról és halászéletről írott munkája mellett különösen kiválót az ornitológia területén alkotott. Mielőtt Norvégiába utazott, már különböző folyóiratokban mintegy 20 cikket irt e témakörből. A fordulópont az északi tanulmányút. Hazatérése után még öt könyvben és százötven cikkben foglalkozott a madarakkal. A norvégiai útról írott könyvének címében ez a név szerepel: madárhegy. A fogalom magyarázatát a tőle megszokott, élvezetes stílusban adja meg, szinte mi is ott érezzük magunkat a hajó fedélzetén. A hires tudós azonban sokoldalúságát mással is bizonyította. Tudjuk róla, hogy járt Itáliában Kossuthnál, a függetlenségi eszméket mint képviselő is támogatta, tehát kivette a részét nemcsak a tudományos élet modernizálásából, hanem a társadami fejlődést, a haladást is siettette. Északon sem csupán a madarak, a természet vizsgálata kötötte le a figyelmét, az ő szeme mást is észrevett. „Csak a tőkehal- és a hering-halász mesterségével járó munka állítható a mellé, amelyet a magyar Alföld gazdája és cselédsége aratáskor végez. Mindkettőnek az a jelszava: rövid idő alatt óriási munkát végezni, azért, mert ez a munka el nem halasztható, sikeres bevégzésétől élete függ.” Pataki Béla Pál Nem hagy nyugton a kérdés: van-e élet a Marson, vagy nincs?
