Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-12-09 / 50. szám
MAGYAR HÍRADÓ 15. OLDAL A MAGYAR KORONÁZÁSI ÉKSZEREK „KALANDJAIRÓL” A MAGYAR KIRÁLYI KORONA A KUTATÁSOK TÜKRÉBEN! ra. A korona tudományos vizsgálatát Révai Péter indította el 1613-ban kiadott latin nyelvű művével, melyet szemléletes metszetekkel is ellátott. Hatását kortársaira és az utókorra aligha látta előre, hiszen ő a korona eredetéről, s alkotmányos jelentőségéről, ugyanúgy gondolkozott, miként többi nemes társa. Vagyis: a koronát az apostoli kereszttel együtt a római pápa küldte az első magyar királynak, I. Istvánnak. Azt pedig senki sem vonta kétségbe, hogy a küldött korona az ereklyeként őrzött „szent koronával” egy és ugyanaz. Erről olvashatott pap és laikus egyaránt a Hartwick püspök által még Kálmán idején szerkesztett Szent István-életrajzban, valamint a nemzet krónikáiban. A kétely magva! Mint literatus nemes ember észrevette azonban, hogy a szent korona homlokpántján a zománcképek feliratai görög betűsek. Az ábrázolt egyik uralkodó nevét el is olvasta: Constantinus. Ha görög az irás, a korona eredete úgyszintén csak görög, bizánci lehet. Hogyan egyeztethető ez össze a latin eredet hagyományaival? A hagyomány hitelét továbbra sem vonta kétségbe és ezért a következő szellemes magyarázattal állt elő, mely azonban csak a halála után megjelent bővített harmadik kiadásból vált ismeretessé. A korona a maga egészében görög munka, de még Nagy Konstantin császár ajándékozta I. Szilveszter pápának — erről az úgynevezett konstantini adománylevélből (hamis) tudott —, sok idő elmúltával aztán II. Szilveszter pápa tovább adta a koronát a mi István királyunknak. Akarva, nem akarva, a kétely magját hintette el ezzel. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy ezek az apró görög Írásjelek a fényes aranylapon, ezek ingatták meg a korona eredethagyományának évszázados uralmát. Visszapillantva a XVII. századra, irigykedve kell gondolnunk jó néhai Révai Péter uramra, Turóc megye hajdani főispánjára az őt ért szerencse miatt. A Habsburg-ház belviszályát kihasználva, a magyar rendek 16808-ban magyar királlyá választották II. Mátyást, ki nem is késett azzal, hogy magát pénzeim, pecsétjén a koronával a fején magyar királyként ábrázoltassa. Ezek egyúttal a magyar korona legrégibb képes dokumentumai. A koronáért cserébe a magyar rendek különféle előnyöket kértek tőle. így került sor, sök más közt, arra is, hogy a két rendi koronaőr állását betöltsék. A duumvirek egyike pedig Révai Péter lett. ő aztán igazán szabadon nézhette a rábízott szent koronát. A pántok titka Téijünk most vissza századunkba. A Szent István-jubileum éve. 1938, sok jót Ígért a kutatóknak. A Tudományos Akadémia meg is tett mindent, hogy néhány szakember a koronát kezébe vehesse és tanulmányozhassa. Azonban mindössze „néhány perc” állt rendelkezésükre. Tiz évvel korábban Otto von Falke, neves német műtörténész, egy nemzetközi muzeológus összejövetelen nálunk járt, s ekkor ő is csak felületesen vehette szemügyre a koronát, de technikáját, és stilussajátságait nem tanulmányozhatta érdemlegesen. Visszafelé, tovább forgatva az idő kerekét. 1916-ban, közvetlenül Károly koronázása előtt. Varjú Elemér múzeumi igazgató és Gerevich Tibor professzor éppen csak fél óráig tűnődhetett az ereklye rejtélyén. Mennyivel jobb volt a helyzetük a XIX. század tudósainak. Újabb koronázást meg sem várva. 1880-ban régészeink és műtörténészeink elit-csapata az Akadémia támogatásával elérte azt, hogy két teljes napot szentelhessen a korona régészeti tanulmányozására. A bizottság elnökét, Ipolyi Arnold püspököt, s Pulszky Károlyt, Henszlmann Imrét egyszerűen bezárták a budai várnak abba a helyiségébe, ahol a koronát őrizték, s csak a vizsgálat végeztével engedték haza. Az akkor még ifjonc Hampel Józsefnek, a magyar régészet későbbi atyjának is megengedték a kutatást másnap, négy órán át. Értékes megfigyelésket gyűjthettek, éppen a kritikus keresztpánton, mivel a korona bélését eltávolithatták. Még két jelentős vizsgálatról kell beszámolnunk, de ezek már a XVIII. századba vezetnek vissza bennünket. II. József a magyar koronaékszereket Bécsbe vitette és onnan csak halála után, 1790-ben, kerültek vissza az országba, ahol is Buda egyik ÖREGEIM... (Fuiytatás a 14. oldalról) pályát, melyet nekünk szántak? Kérdezzük, kérdezzük Önmagunktól is, tőletek is. De ti csak bölcsen bólogattok, vagy elnézően mosolyogtok, mint az unokáitok, akik valami titok nyomára bukkantak egy tövises bokor előtt. Majd megtudjátok ti is, mondjátok legfeljebb, odavetve, hisz úgyis hasztalan. De mi nem nyugszunk bele. Mert ezt is; mint mindent, előbb és jobban akaijuk tudni. Nem akarjuk, hogy legyőzzön ez az ismeretlen erő. Amely jön, közeledik az idő haladtával, s nő, terebélyesedik fölöttünk, mint az est. Nem, nem. Rosszul mondom. Inkább mint a hajnal, mely egyre többet mutat meg a Nap sugarából, az égből, egyre többet fed föl nemcsak az evilági, hanem a tulnan bontakozó világ életéből, ragyogásából is. Hegyi Béla ÓHAZAI EMBEREK ES ESETEK ÁDVENTI CSUKA Azt mondja a Czakó Pista bácsi: — Advent a csuka-fogas ideje. Ha úgy fordul, hogy decemberben még vízre szállhat, csukát mindig talál a varsákban. Az öreg veterán egyébként nyugdíjas ur és kishalász. Fél Európát végigmuzsikálta, rengeteg tapasztalatra tett szert, olyan mint egy kincses kalendárium. Ismeri az életet s az embereket, tudja, milyen idő lesz holnap és mikor, mit kell tenni. Advent valamikor keresetet jelentett neki. Bevették a betlehemes bandában és a nagygazdáktól néha még kolbászt is kapott. Később „dervenyált” ádventben. Húzta a talpalávalót Miklós napján. Egyszer százpengőst ragasztott homlokára egy részeg Miklós báró. Szentestén a pásztoréneket húzta, de azt ingyen. Azoknak, akiket szeretett. Egyszer nekem is. Ádventbe beleszámítja még István napot is, egy kicsit odébb már a karácsonyon. Ez volt az esztendő prémium napja. Polgármester, alispán, esperes, mindenki névnapot tartott. Pista bácsi meg pendlizett, mint egy sztár. Igen szerették a gordonkáját. Hetekig éltek otthon abból, amit a Pista urak és a vendégek a vonóba húztak. templomában három napra kiállították. Láthatta nép, s a tudomány művelői: Weszprémi István Debrecenből, Horányi Elek Pestről, sietség nélkül megtekinthették. Benyomásaikat írásban rögzítették. Két évre rá, 1792-ben, I. Ferenc trónraléptekor, vizsgálatukat kiegészíthette Koller József pécsi prépost, sok kitűnő mű szerzője. Néhány alapfelismerés, melyet ma sem nélkülözhetünk, munkájuk dicséretes eredménye. Révai Péter még abban a hiszemben élt, hogy a korona egyszerre készült Nagy Konstantin császár számára. A teljes korona görög eredete mellett kardoskodott Schwarz Gottfried pesti professzor is, 1740-ben. Az 1790-es vizsgálat azonban véglegesen tisztázta, hogy csak az alsó rész bizánci eredetű, mig a felső, a két keresztpánttal latin feliratai miatt latin eredetre mutat. Weszprémi István már ekkor helyesen ismerte fel az uralkodók zománcképein VII. Dukász Mihály bizánci császárt (1071-1078). Konstantin pedig az ő fia és társa volt az uralomban. Tőle származik ugyancsak a harmadik koronás személy meghatároz' sa 1. Géza magyar király (1074-1077). (folytatjuk) Váczy Péter Pista bácsinak ma — túl a hetvenen — ádventből csak a csuka maradt meg. Negyvenöt óta nem huzza senkinek sem. Tizenkét évet végigdolgozott a büffénél, Patyolatnál, aztán nyugdíjba ment. Időnként félállásban éjjeliőrködik, de tavasztól őszig a Sión halászik és olyan halászléket főz, hogy lángot fuj tőle a vendég. — Itt az ádvent nemsokára, Pista bácsi! — kiáltom neki a minap, amikor elkarikáztam a folyó mellett a falunak. — Jön a csuka! — rikkant vissza az öreg széles jókedvvel — ádventben biztos a csuka! Leszállók a kerékpárról. Érdekel az ádventi csuka. Kiváncsi vagyok, miért csak a csuka maradt meg neki az ádventből? Valamikor papot akartak belőle nevelni a Dráva melléki szerzetesek. Szegény gyerek volt, jó eszű, ma már nyugdíjas szentatya lehetne. Már-már úgy volt, hogy ingyen kitanul náluk a legényke, amikor sebet kapott és hátat fordított a templomnak. Ma sem érdekli. — Készítjük a betlehemest, Pista bácsi — adom föl a leckét neki —, senki sem tudná olyan szépen kifaragni, mint maga. Az öregnek tetszik a bók, nagy fúró-faragó volt valamikor. A feszületéit úgy vették mint a cukrot. De már régóta, nem csinálja. Elvből. Felém fordul. Kezében ott pihen a hálókötőtű. Készitsék csak — mondja jólelkűen — készítsék a betlehemest. Hadd örüljenek a gyerekek és az öregek. — Gyerekek és öregek? — kérdem —, hát a többiek? — A többiek? — kérdi és egy indulatos nagyot döf a varsa foghíjas szemei közé — a többiek? A többiekre hagyják rá, hogy elmennek-e maguk után Betlehembe. Nem is szólt többet. Tele volt a szeme fájdalommal. Hirtelen ráemlékeztem a sérelemre, amit a betlehemi Gyermek hivatásos őrzői okoztak neki. Valaki pofonvágta a jászol előtt és elzavarta örökre ádventtől. karácsonytól, husvéttól. Többet tudni sem akar róla. Én sem tudtam szólni. Átfogtam az öreg vállát félkézzel és addig maradtam vele, mig vissza nem tért arcára a béke. H. Németh István
