Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-11-11 / 46. szám
MAGYAR HÍRADÓ 13. OLDAli AL CAPONE CELLÁJÁBAN Irta: HALMI DEZSŐ Szabónak évek óta tartozom, és már igen sokszor felszólított, hogy fizessek, de én nem fizettem. Erre tegnap kaptam tőle levelet, melyben azt iija: Ez az utolsó levelem. HALMI DEZSŐ Sűrű köd borítja a San Francisco-i öböl környékét, a Golden Gate hid magas pillérei nem látszanak, az utón lámpák világítják meg a közlekedést. Igaz még csak reggel 9 óra van és csak dél felé szokott a köd felszakadni. A város egyik turistaközpontjában, a Fisherman’s Wharf negyedben vagyunk, honnan kirándulóhajók viszik az érdeklődőket Alcatraz szigetére, hol Amerika legerősebb börtöne volt, az állam „legnehezebb fiui”-val megtöltve. Talán túlzás ezt a szikladarabot szigetnek nevezni, melynek területe mindössze 12 acre és valamikor a pelikánok, sirályok szigete volt. A spanyolok 1769-ben hajóztak be először az öbölbe és látva a sziklán a megszámlálhatatlan pelinkánt, ,,Isla de los Alcatraces”, Pelikánok szigetének nevezték el, igy maradt meg ma is az Alcatraz név. A parttól a szigetik a távolság alig 2 mérföld, melyet a hajó 17 perc alatt tesz meg. Csak a sziget északi oldalán lehet kikötni, a partokat meredek sziklák, szöges drótsövény, cementfalak és egyes épületek romjai teszik megközelithetetlenné. A szigeten kísérők fogadnak bennünket, kik végigkalauzolnak a felvezető-uton, a cellasarok között és megmutatnak mindent, ami ennek a börtönnek jellemzője volt. Az épületek téglából és vasbetonból épültek, melyeket kezdetben a katonaság, majd 1934-1963-ig az őrség és rabok használtak. A fogházőrség egy része családjukkal a szigeten lakott, legmagasabb létszámuk 150 fő volt. Sem kutyát, sem macskát nem tarthattak, rádiójukat, vagy a televíziót leghalkabbra kellett állitaniok, mert zene, főleg a külvilág hírei a rabokhoz nem juthattak el. 1955-től az Igazságügyi Minisztérium megengedte a zene, sportesemények hallgatását. Minden cellában — kivételt képeztek a büntető cellák — fejhallgató volt elhelyezve, de ha hírek, vagy egyéb közérdekű események kerültek közlésre, akkor a központ a közvetítést megszüntette. A kikötőből meredek ut vezet a fogház épületéhez. Bent csak rács, alig átlátható nehéz dróthálók, vas és acél mindenütt. A cellasorok két oldalon helyezkednek el, földszinten és két emelet magasságban, középen folyosó. A rabok minden mozdulata megfigyelhető volt az őrség, másrészt a szembenlévő cellából. Magánélet egyáltalában nem volt. A cella mérete 5 láb széles, 8 láb hosszú és 7 1/2 láb magas, berendezése ágy, pici mosdó, WC., falraszerelt asztalka. A cellaajtók a folyosó végében elhelyezett, központosán kezelhető, záró- és nyitó szerkezettel voltak ellátva, melyet még külön egy kulccsal lehetett működésbe hozni. A folyosón tartozókodó őrnél sem kulcs, sem fegyver nem volt. A kulcsot egy puskával és pisztollyal felszerelt, az első emeleten, sűrű drótsövény mögött elhelyezkedő őr kötélen eresztette le a nyitó őrnek. Három-négy őr lövésre kész puskákkal vigyázott minden rendzavarásra, illetve lent álló társuk testi épségére. Ezt az őrt a rabok 5 lépésre nem közelíthették meg. A vezető önkéntes vállalkozókat — engem is — becsukott a cellába. Talán két percig voltunk bent, de ebből ennyi is elég volt. A 304-es cellában volt A1 Capone elhelyezve, mely nem volt egy végleges „lakosztály”, mert a rabokat elég gyakran cserélték, viselkedésük szerint. Capone három és félévet ült Alcatrazban, majd betegsége miatt szabadlábra helyezték. Dél-Califomia egyik szigetén keresett gyógyulást, de súlyos betegen, Floridában fejezte be életét. Ki jól viselkedett, jutalmul abban a cellasorban helyezték el, hol néha láthatta San Francisco partjait, szembenlévő cellák nem voltak és igy már magán„mozdulatai” is lehettek... — Igaz, alatta a büntető „sötét-kamarák” voltak elhelyezve, összesen 16. Én és egy házaspár, a 13-as számú „sötétben”, melyben A1 Capone is töltött 2 napot, vállaltuk a három perc szenvedését. Ugyanis ezek a cellák 1-10-ig számozva, szolgáltak a kisebb vétségek megtorlására. A helyiségek külső ajtaja vastag tölgyfából készült, középen egy lemezzel borított ablakkal, melyen át az őr figyelhette a rabot, itt nyújtotta be a minimális élelmet. Ezen belül, egy lépés távolságra volt egy rácsos ajtó és utána a kóter, melyben semmiféle bútor nem volt, tisztálkodni nem lehetett. Az egyik sarokban, a cementpadlón egy kerek lyuk ásított, hol a rab a természetes szükségletét elvégezhette. Ezekben a kamrákban az elitéltek ruhát viseltek és éjszakára kaptak egy takarót. De ha valaki súlyosan vétett a börtönszabályok ellen, akkor a következő hat cella valamelyikébe kerülhetett. Itt teljesen meztelen volt az elitéit és takarót még éjszakára sem kapott. A minimális büntetés 2-3 nap volt. Elképzelhető mily hidegek voltak ezek a helyiségek, a szigetet körülvette (Folytatás a 15. oldalon) HUMOR Pistike rettenetesen nyafog. — Mi bajod? — kérdi a mamája. — Fáj a fejem. — Na, ne sírj, majd elmúlik. Pistike két perc múlva megint nyafog. — Mi bajod megint? — kérdi a mamája. — Fáj a hasam. — Na, ne sírj, majd elmúlik. De Pistike újra nyafog, és a mamája megkérdi: — Most meg mi bajod? — Fáj a lábam. — Na, ne siij, majd elmúlik. Pistike elhallgat egy kicsit, de azután újra sírni kezd. — Hát most mi bajod megint? — kérdi a mamája. Pistike szipákol egy kicsit, aztán keserves hangon mondja: — Mamikám, most már az egész gyerek fáj. ••• A skót a pályaudvaron megkérdi a hordártól, mennyiért viszi ki a csomagjait? — Az elsőt öt pennyért, a többit háromért. — Akkor az elsőt én viszem, vigye maga a másodikat meg a harmadikat. ••• Kovács bejelenti a rendőrségen, hogy Szabó öngyilkos akar lenni. A rendőrségről egy detektív kimegy Szabóhoz, aki nyugodtan ül otthon, és eszében sincs öngyilkosságot elkövetni. Becitálják Kovácsot a rendőrségre, és megkérdik, milyen alapon tette meg a bejelentést. — Hát kérem — mondja Kovács —, én ••• — Olyan jó lenne néha egy kicsit beszélgetni valakivel. — Szegény ember. Olyan magányos? Nincs, akivel társalogjon? — Ellenkezőleg. Én egy kicsit szeretnék beszélgetni, de az életem páija éjjel-nappal beszél és beszél... __________________ Őszi ének Ablakom a vízre néz, de a viz most szürke. A fák lombja, mint a réz rezeg megrezdttlve. Kert atyán a fű deres leple alatt mit keres Isten árva férge? Ereszkednek a ködök a folyó portyára, eltűnik a hegy mögött a nap koronája. Viz az éggel összeér, az egész táj tejfehér, a föld csupa pára. Tóth Endre IF VÁRA (Folytatás a 12. oldalról) látogatók, kiváncsiak számára előkészítettek. • • Hol volt a konyha, hol lehetett a parancsnoki szoba — ezt kutatják azok, akik már beteltek a táj látványával — kilátás a tengerre és Marseille kikötőjére —, akik már lefényképeztek mindent, ami fényképezhető, megvásárolták a kötelező levelezőlapot If vára különpecsétjével. A franciák letelepednek az egyik cella elé és kiveszik az elemózsiát. Mások lábukat lógatják a tengerbe, köveket szednek, kagylókat keresnek. — Edmont Dantes — hallom egyre és idézeteket a Dumas-könyvből. És találgatások, hogy ha a motorcsónak útja húsz percig tartott, mennyi idő alatt tudott Monte Cristo kiúszni, s apály volt-e vagy dagály. — Én szívesebben laknék itt, mint penzióban — ábrándozik csoportunk egyik hölgytagja —, ámbár a fürdőszoba hiányozna... • ® If várának egyébként borravalót is lehet adni. Ott egy tányér az előre elkészített táblával: Köszönöm. Hogy mire használják az adományokat, nem tudni. — Hol lehet valamit inni? — néznek körül a látogatók és örömmel fedezik fel az egyik törésnél a Cola-automatát. Odébb egy büfé —, büfé nélkül nem vár az If és az egyéb látványosság. Az automata jól működik. Ám újabb aggodalom, nem látni a motorcsónakot. — Hátha itthagynak bennünket — borzong össze egy sok regényt olvasott lány. Nem tudni, fél-e vagy örül, de mire kitalálnám, már megérkezik a csónak. Beszállunk, tolongunk, és fellélegezve közeledünk az ódon várból a csupa élet marseille-i kikötő felé. Bende Ibolya
