Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-10-28 / 44. szám
I , • y;f f — • ~ -'■ . fv .•%*' ••• V *■ ' 8. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ A LÉGIÓS, AKIT MEGSZÖKTETETT A>IAMÄIA Irta: HALÁSZ PETER Rejtő Jenő, aki az Andrássy-uti Upor-kávéház egyik sarokasztaiánál irta légiós-regényeit, amelyek azután a szemben lévő Müller-könyvkereskedő kiadásában jelentek meg, mint P. Howard regények, bizonyára nem álmodta, hogy majdnem félévszázaddal e regények készülése után olyan viharosan népszerűek lesznek Magyarországon, hogy az Állami Kiadóvállalat nem győzi újabb és újabb kiadások nyomását. Valószi- Halásx Pét*r ' nűleg senki előtt sem titok, hogy Rejtő Jenő, akinek többnyire az volt a legfőbb gondja, hogy miként lehetne villámgyorsan 100 pengő előleget kimetszeni Müller úrtól, vagy 50-et Faragó Miklóstól, a Világvárosi Regények kiadójától, soha életében nem járt arra, amerre az idegenlégiósok meneteltek. Dehát nincs ezen mit csodálkozni: Verne Gyula sem járt a Holdban, nem utazta körül 80 nap alatt a világot, nem töltött öt hetet léghajón, nem volt 2-éves vakációja és nem volt utasa Nemo kapitánynak, a Nautilus nevű tengelattjárón. Rejtő a legbizarabb helyzeteket találta ki légiósai számára, egyik hőse például konfliskocsin érkezik a Szaharába, ami a többi légiósokat nem is lepi meg, legfeljebb az őrmester felháborodását váltja ki. Mit nem adott volna szegény Jenő, ha eszébe jut az Uporban, hogy idegenlégiós hősét a mamája mentse ki a légió karmaiból. Lehet, hogy azt mondta volna rá, ha eszébe is jut: ez egy kissé valószínűtlen. Márpedig pontosan ez történt a valóságban. Egy Barry Galvin nevű angol fiatalember 2 esztendővel ezelőtt, 18 éves korában, merő kalandvágyból beállt a francia idegenlégióba. Nem volnék különösebben meglepve azon, ha Barryről kiderülne, hogy magyar származású, talán nem is Barry-nek hívták eredetileg, hanem Bérynek és P. Howard regényeitől jött meg a kedve az idegenlégióhoz. Tény azonban, hogy amikor már ott volt, mármint az idegenlégióban, a Korzika szigetén lévő Bonifáció hegyi erődítményében, ahol az idegenlégiósok táboroznak és nyerik kiképzésüket, már elment a kedve az egésztől. El is indult egy napon a kapu felé, hogy hazautazzon Angliába, amikor útjában sztentori hang állította meg. A hang az őrmesteré volt, aki azt a kérdést intézte hozzá, hogy mit gondol, hová megy? Mire Barry igy felelt: — Haza. Nekem ebből elegem volt. Mondják, hogy az őrmester délután 4-kor kezdett ordítani és este 7-kor is csak azért hagyta abba, mert megéhezett. Barry az éjszakát azzal töltötte, hogy gyufaszálak villanása mellett levelet irt a mamájának. A levélben bejelentette, hogy megbánta elhamarkodott lépését, így fejezte be: — „Kedves Mama, ha egy mód van rá, gyere értem, vigyél haza innen.“ A mama könnyekre fakadt, amikor megkapta messzire szakadt kisfia levelét. Már most mitévő legyen? Azt természetesen tudta, hogy ha törik, ha szakad, hazahozza a gyereket. Addig nyomozott, amig rátalált Angliában egy öregemberre, aki ifjú korában lenyomott 20 esztendőt az idegenlégióban. Frank-nek hívták és mivel már 72 éves volt, csak a szépre emlékezett. Frank azt mondta, hogy jobb helyre nem is fordulhatott volna tanácsért: a következőket kell tenni: A légiósok minden héten egyszer szabad estét kapnak az erődítményből, amit töprengéssel tölthetnek. A töprengés tárgya az, hogy Bonifáció két kocsmája közül melyikben igyák magukat tökrészegre. Ott kell lesben állni, kézenragadni a haszontalan lurkót és meg se állni vele a kikötőig. Galvin mama megfogadta a tanácsot, elutazott Korzikára, annak is Bonifáció nevű városába és lesbenállt. Egyszercsak meglátott egy ismerős légióst. Nem tévedett: azért volt ismerős, mert a fia volt. Kitárta karját. A légiós futólépésben elindult feléje, amikor megállította egy sztentori hang. Eltalálták: az őrmester hangja. Szemtanuk azt mondják, fél 6-kor kezdett ordítani és 10-kor csak azért hagyta abba, mert Bonifácio-ban éjszakai csend-rendelt van. Másnap Barryt behajózták és meg sem állt Kelet-Afrikáig. A mama természetesen időközben visszatért Angliába, ahol újabb tervet szőtt a 72 éves volt légionáriussal, aki már csak a szépre emlékezett. Frank azt mondta, hogy át kell dolgozni a tervet. Nem Bonifáció-ba kell menni a mamának, de Porto-Vecchio-ba, ahova havonta egyszer a légiósok kimehetnek. De többé ne álljon meg tárt karral az utcasarkon, mert az őrmester újra félreérti, helyesebb A televízió szerves része a családi életnek (Folytatás a 6. oldalról) családfő szerint a családtagok átlagosan heti 20—30 órát töltenek tv-nézéssel. AKIK MEGSZABADULTAK A TV-TÓL Amig a Kovács család talán az átlagosnál több időt is tölt a televízió előtt, vannak más végletek is. íme egy másik, Lengyelországból bevándorolt család esete. Nemcsak a kommunikáció kutatók jutottak arra a meggyőződésre, hogy a túlzott televízió nézés végül is nem hasznos, inkább káros (különösen gyerekeknek, figyelembe véve a túl sok erőszakos akciót), hanem a Tykynsky család is. Elhatározták, hogy eladják a televíziókészüléküket. Arra a meggyőződésre jutottak, hogy életük sokkal szebb most, amikor a híreket az újságból veszik, s a szórakozásért elmennek valahová a kényelmes, lusta tv nézés helyett. Árgus NEM FONTOS, DE ÉRDEKES A „LEG”-EK KÖNYVE Haydn, az ismert osztrák zeneszerző egy alkalommal fogadást ajánlott fel Mozartnak. Vállalta, hogy előkészület nélkül, tehát blattról lejátszik bármely, az utóbbi által komponált zeneművet. A vesztes köteles pezsgős vacsorát fizetni. Mozart tartotta a fogadást. A fiatal Wolfgang Amadeus öt perc alatt rövid művet komponált, és Haydn a siker biztos tudatában ült le a zongorához. Ámde néhány taktus után abbahagyta a játékot: jobb kezével egy igen magas hangot, bal kezével pedig egy igen mély hangot kellett leütnie, s ezzel egyidőben a klaviatúra közepén is meg kellett szólaltatnia egy billentyűt! Haydn beismerte, hogy elvesztette a fogadát, miközben megjegyezte, hogy ezt a partitúrát senki sem képes lejátszani. Mozart azonban meggyőzte ennek ellenkezőjéről. A „játékos számára lehetetlen” helyen, a klaviatúra közepén levő billentyűt az orrával ütötte le. Haydn máris hozatta a pezsgőt. Ez a történet egy könyvben, helyesebben lexikonban található, amely „A legjobb, a lesz, ha bérel egy mentőautót, azzal leparkol a mentőállomás előtt (Frank lerajzolta, hogy mindez hol található) és tudassa fiacskájával, hogy hol, s mikor váija. Egyeztessék az időpontot Barry kimenőjével. Minden igy is történt: Galvin mama újra áthajózott Korzikára és mivel a jó korzikaiak is lírából értik a szót, hamar előkeritettek neki egy mentőautót, Barry megjelent, beugrott a mentőautóba, hordágyra fektették, fehér lepellel letakarták, jelezve, hogy a mentőautó már későn érkezett a helyszínre. Frank, az öreg légiós, arra figyelmeztette a mamát: eszébe ne jusson a fiát a legrövidebb utón, tehát a korzikai Bastia-ból átmenekiteni Olaszországba, de robogjanak át szirénázva a sziget másik oldalára, Ajaccio-ba és az onnan induló hajón keljenek át Franciaországba. Így történt: Barry Galvin ma már otthon van Angliában és 2 méternél távolabbra pillanatra sem távozik a marná szoknyája mellől. Micsoda regényt irt volna ebből P.Howard! A légiós, akit megszöktetett a mamája. Legalább 10 kiadás jelent volna meg már eddig. Mondják, hogy Barry eltűnése óta egyfolytában egy sztentori hang száll Korzika felett. Eltalálták. legrosszabb és a legvalószinűtlenebb” címet viseli. A könyv szerzője két amerikai újságíró, B. Felton és M. Fowler a megítélése szerint „legjobb” és „legroszszabb” sztorikat gyűjtötte össze. A legjobb muzeum — a londoni British Museum. A legjobb könyv — Tolsztoj „Háború és béké”-je. Minden idők legjobb énekese — Caruso. A legjobb szerencsejátékos — egy bizonyos Charles Wells, aki az 1890-1891. években hussszor robbantotta a bankot a Monte Carló-i kaszinóban. A könyvnek kétségkívül az a legmulatságosabb fejezete, ahol a „legvalószinűtlenebb” történeteket olvashatjuk. Például 1859-ben Charles Blondine francia kötéltáncos részben kézen, részben zsákban ugrálva, részben falábon kelt át a Niagarán. Útközben elővett egy kis serpenyőt, és a vízesés felett állva tojásrántottát készített. A legvalószinűtlenebb eltérítés az argentínai Santa Fében történt. Egy férfi pisztolyt szegezett az autóbuszvezető halántékának, akit felszólított, hogy vigye el... Kubába. EGY KORTY MURCI Nézelődöm a piacon, hatalmas szőlőhalmok, s a sok zöld, sárga, pirosas fürtről eszembe jut hirtelen, hogy apám murcit csinált ilyenkor. Volt kéziprése, nagy fehér üvege, vett vagy öt kilónyi szőlőt, kiszedegette a zacskóból a tömött fürtöket, áthajtotta húsdarálón, kipréselte, s szűrte a mustot üvegbe. Én érdeklődve figyeltem, ő jókedvűen fütyörészett. — Azokat a finom, szép csudálatos szőlőszemeket nem sajnálod igy összemurcolni? — zsörtölődött anyám. Elhúzódtam tüstént apám mellől, s ő tettetett ijedelemmel húzta be nyakát, nyurga, sovány alakja meghajolt, ahogy az üveget vigyázva töltötte. Ruhásszekrényünk tetején lakott a fehér üveg, szája körül részeg darazsak dongtak, s becsődült hozzánk minden muslica. Az üveg fúrt dugójában hosszú gumicső, azon kellett volna az ujbornak kicseppennie, de mikor zavarosan gyöngyözve-pezsegve forrni kezdett, (Folytatás a 9. oldalon) T
