Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-10-14 / 42. szám
KÉRDÉS: Egy évvel ezelőtt mentem férjhez egy özvegyemberez, akinek nincsenek gyermekei. Ez a férfi húsz évig élt boldog házasságban, mindaddig, amíg a felesége meghalt. Ez öt évvel ezelőtt történt. Én magam is özvegy voltam, öt, már felnőtt gyerekkel. Amikor férjhezmentem ehhez az emberhez, mindenki azt mondta, hogy megfogtam az Isten lábát, mivel ez az ember igen jól áil anyagilag. A férjem igazán jó férjnek mondható, azonban van valami nagy b^j a házasságunkkal. Én állandóan úgy érzem, mintha semmi más funkcióm nem lenne, mint hogy betöltsem azt az űrt, amit első felesége halála okozott, helyesebben, én „helyettesítsem” az első feleséget. A férjem még mindig csak az első felesége képét hordozza a tárcájában — ahelyett, hogy az enyémet hordozná magával állandóan. Amikor meg születésnapom, vagy névnapom van, vagy más alkalom az ajándékozásra, akkor mindig az első felesége után maradt ékszerekkel ajándékoz meg engem. Nekem ez megalázó és ráadásul igen furcsa számomra, amikor az ékszereket nézve még meg is mondja nekem, hogy ezek még inkább az első feleségére emlékeztetik őt. Én magam mindig is kegyelettel őriztem első férjem emlékét, azonban nem próbálom úgy kezelni, mintha ő „helyettesítené” elveszitett első férjemet. VÁLASZ: Magának van igaza, azonban meg kell értenie férjét is. Mindenesetre itt lenne az ideje, hogy megmondja a féijének kerekperec: 1.) magát bántja, ha a férje a másik képét hordozza magával, magát bántja, ha a férje csak az elsőt látja magában, magát bántja, ha az ékszereket magának adva még fel is hívja a figyelmet arra. hogy ezek első feleségére emlékeztetik őt; 2.) nem akaija a „másodkézből kapott” ékszereket. * * * KÉRDÉS: Öt évvel ezelőtt váltam el a feleségemtől, miután évekig úgy éreztük, hogy nem voltunk boldogok. Ennek ellenére együtt maradtunk a gyermekeink érdekében. Amikor azonban a legkisebb gyermekünk is elérte a 16. életévét, elhatároztuk, hogy most már végleg szét is költözünk. Úgy is látszott, hogy nem sokat bántott engem az egész, külön költöztünk. Egy kis idő után azonban nem éreztem jól magam a feleségem nélkül, ügy látszott, hogy mégsem a válás volt fontos, hanem az, hogy olyan sokáig együtt éltünk. Azt mondtuk ugyan, hogy mindezt csak a gyerekek érdekében tettük, de ekkor meg úgy éreztem, hogy az talán csak ürügy volt és mégsem akartunk valójában elválni (bár jogilag elváltunk). Én egy lánnyal élek együtt, de csak azért, mert szükségem van valakire. Sem ő, sem én nem kívánunk összeházasodni. Viszont a lánynak gyereke lesz tőlem. Már késő lenne úgy dönteni, hogy ne legyen meg a gyereke. Egy olyan dilemmában vagyok, amit nem tudok megoldani... VÁLASZ: Elég nehéz helyzetben van. Úgy tűnik, hogy ingadozása magán kívül másokat is bajba kever. Amellett nem is tudom, hogy megengedheti-e MAGYAR HÍRADÓ magának egy férfi, hogy ilyen ingatag legyen, amikor már gyereket vár tőle az a nő, akivel együtt él. Amennyiben a volt feleségétől már régen elváltak és szét is költöztek (és erről ugyan nem ir, de feltételezem, hogy a volt felesége nem kiván ismét magával élni), törődjön bele, hogy az első házassága csupán egy emlék és ne tegye tönkre a másodikat is. NAPLEMENTÉRE Fokról-fokra, fogról-fogra, íme, lassan elkopunk, s mint rajzolt kép a habokra —, voltunk és már nem vagyunk. A dolgokra, fára, égre, hónaponként, évről-évre, mindig ifjabb fátyol hull; romlik a szem, az ám pajtás, szaporodik a sóhajtás, gyűlik irgalmatlanul. Fut az idő, e nagy tolvaj, fejemen sincs már bodor h^j, — elszedi, amit adott... Fokról-fokra, fogról-fogra, hol ezt, hol amazt ellopja, s azt sem mondja: jó napot. Egyre nagyobb lesz a zsálya és növekvő bátorsága, mig csak egy nap, hirtelen, elviszen mqjd teljesen. Ó, mi marad meg belőlem ha fekszem a temetőben? — Az a kevés, amit adtam? V^jon a nagy láncolatban megőrzi, hogy e világban — köd előttem, köd utánam — valaha én is itt jártam? Vihar Béla Ki ölte meg Lincolnt (Folytatás a 10. oldalról) eredményét nem hozták nyilvánosságra, a Boothról készített képek árusítását mégtiltották. Három férfit és egy nőt. akik együtt laktak egy penzióban, és összeesküdtek Lincoln meggyilkolására, az összeesküvés bűnrészeseiként elitéltek és felakasztottak. A bíróságon Baker bejelentette, hogy átadta Stantonnak Booth naplóját. Ezt Stanton tagadta. Azt állította, hogy nincs nála napló. Később azonban megváltoztatta vallomását. Amikor a naplót bemutatták a bíróságnak, kiderült, hogy kitépték belőle azt a huszonegy lapot, amely fényt deríthetett volna a gyilkosságot megelőző időszakra. Vajon Stanton azért semmisítette meg e lapokat, mert azt bizonyították volna, hogy ő a bűnös? Hiszen Stanton hazudott, amikor azt állította, hogy Eckert őrnagy nem tudja őrizni Lincolnt, mert a szolgálat lefoglalja. Amikor Booth az elnökre lőtt, Eckert szabad volt, és otthon tartózkodott... Nem lehet-e Parker megjelenése a büfében előre megbeszélt jeladás, amely tudomására hozta Boothnak: szabad az ut a páholyba? És vajon a csűrben agyonlőtt ember tényleg Booth volt? A golyó, amely megölte ezt az embert, pisztolyból származott. De a csűrben csak egy ember tartózkodott, Baker hadnagy. Lafayette Baker unokaöccse. Neki revolvere volt. Corbett tizedes a csűrön kívül állt, kezében — puskával... Harmincnyolc évvel Lincoln halála után Enid városkában (Oklahoma állam) öngyilkos lett az öreg David George. Mielőtt tettét elkövette volna, állítólag kijelentette: ,,Én vagyok John Wilkes Booth.” A biró intézkedett, hogy a testét balzsamozzák be a lefolytatandó nyomozás érdekében. Ezután huszonnyolc éven át hurcolták végig egész Amerikában a múmiát mint kiállítási látványosságot. 1931-ben felsőbb utasításra hét chicagói orvos megvizsgálta. A röntgen az egyik lábon törés nyomait mutatta — éppen azon a helyen, ahol Booth lába eltörhetett, amikor a színpadra ugrott. Az orvosok meg voltak győződve arról, hogy Booth teste fekszik előttük. Akkor kit lőttek agyon a virginiai csűrben 12 nappal Lincoln meggyilkolása után? Historikus ÓHAZAI HUMORISTA SZEMÉVEL A magyar hagyományokról Sajtónkat olvasva napnál világosabb, hogy az egyik országnak eze van, a másiknak aza: mindegyiknek van valamije. Az angoloknak például iparuk van, a németeknek szervezőképességük, a franciák irodalmuk, az olaszoknak idegenforgalmuk, a japánoknak virágkultuszuk, a bolgároknak kertészetük, a spanyoloknak etikettjük. De mink van nekünk, magyaroknak? Nekünk magyaroknak mindenünk van, de legeslegfőképpen hagyományunk. Ami másutt éppen csak van, az nálunk hagyományosan van. Van ez is, van az is, de ami a legfontosabb, nálunk minden hagyomány. Mert nálunk van hagyományos magyar vendégszeretet hagyományos magay temperamentum hagyományos magyar szorgalom mérnökeink, technikusaink hagyományos leleményessége a magyar nők hagyományos szépsége hagyományos magyar ilyenipar hagyományos magyar olyanipar a hagyományos magyar idegenforgalom a magyar sajtó nagy hagyományai a hagyományos magyar Ízlés a magyar futball hagyományai a magyar divat nagy hagyományai a hagyományos magyar lovagiasság a hagyományos magyar vicc a hagyományos magyar bubánat a magyar népzene nagy hagyományai a magyar beatzene nagy hagyományai a magyar operett nagy hagyományai a magyar operakultura nagy hagyományai a borfogyasztás magyar hagyományai a tejfogyasztás magyar hagyományai a magyar film nagy hagyományai a magyar televízió nagy hagyományai a cipőfelsőrész-készités nagy hagyományai és általában a hagyományok hagyományai Szerencsére rossz hagyományaink nincsenek, csak jó hagyományaink. Mert hál’lstennek van egy csomó hagyomány, aminek nálunk nincs hagyománya, ilyen (Folytatás a 14. oldalon) 11. OLDAL
