Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-08 / 28. szám
10. OLDAL MALYAK HÍRADÓ PETŐFI ÉLETE VERSES REGÉNYBEN Irta: VASVÄRY ÖDÖN Tavaly, az év vége felé, cikket írtam azokról a verses regényekről, amelyek valamikor nagy divatban voltak a magyar irodalomban, de elég gyorsan - és megérdemelten, feledésbe merültek, mert kiváló alkotás nemigen akadt köztük. Ennek a műfajnak egyik utolsó mohikánjaként jelent meg Amerikában is Kemény György „Vas András”-a, akit azután legutolsónak Szabó László ,,Pocahontas”-a követett, két másik kisebb jelentőségű próbálkozás-Vasváry Ödön Sell • Akkor azt hittem, hogy a műfaj végleg kihalt,, nem annyira a költők, hanem inkább az olvasók részvétlensége miatt. Arról természetesen fogalmam sem volt, hogy cikkem Írásakor egy amerikai magyar költő már javában dolgozott egy hosszú verses regényen, amelyben a nagy magyar költőnek, Petőfi Sándornak életét iija le. Ez a merész költő dr. Ágoston Ede Kaliforniában élő honfitársunk, aki két és fél esztendei állandó munka után a mostani év januárjában fejezte be művét. Az alkotás most jelent meg könyvalakban, 248 oldalon, Tűz Tamás, Székely Molnár Imre, Wass Albert, Szépe László, Mózsi Ferenc, Dr. Jaszovszky József, Flórián Tibor és Csekey István elő és utószavával. Dr. Ágoston Ede ismerős az amerikai magyarság életében. 1971-ben „Fény és Árnyék” címmel kötete jelent meg, amelynek költeményei és prózai Írásai hivatott írónak mutatják be. Személyesen nem ismerem őt, de örülök neki, hogy a könyvben ott van az arcképe is, amely egy megnyerő arcú, tisztaszemű, első fiatalságán már túl levő magyar úriembert mutat be, olyan valakit, akinek személyét igy megismerni éppen olyan öröm, mint amilyen gyönyörűség olvasni kitűnő költői művét. A munka fizikailag is kolosszális teljesítmény. Három részből áll, 1600 versszakkal. Mint a szerző hozzám irt levelében mondja, megírását mint hatodik osztályos gimnazista, 1923-ban határozta el. Sokáig tartott, mig elhatározását meg is valósította: 1973 májusában fogott hozzá és 1974 januáijában fejezte be. Könyvben való kiadása bizonyára nem volt könnyen megoldható feladat, mert jó három esztendő kellett a megvalósításához. Az elő és utószavak irói csak nagyon kellemes kötelességet teljesítettek, amikor megérdemelt elismeréssel és örömmel köszöntik az irót és nagyszerű művét. A mű megírását Petőfi életének hosszú és alapos tanulmányozása előzte meg. A költő tudta, hogy irói fantáziával meg nem történt epizódokkal tenni élénkebbé a cselekményt, ebben az esetben megengedhetetlen. Az olvasó igy megbízható életrajzot is kap, nem valami ragyogó diszmagyarba öltöztetett, csak legendába illő alakot, hanem a minden-napi élet egyszerű ruhájába öltözött férfiút, aki ugyanakkor egy ősi nemzet lelkének ihletett megszólaltatója, géniusz, aki nem legenda akar lenni, hanem testből-vérből való, ember, magyar és költő. Dr. Ágoston megmondja, hogy Arany János tanítványa. Arany költői tehetsége mellett a magyar nyelvnek is egyik legnagyobb művésze volt, akinek követése nem rangnélküli megalázkodás. Amikor Ágoston alexandrinusai belecsendülnek a mai zűrzavaros világba, mintha üzenetet hoznának, nemcsak a messze távoli térből, hanem a messzi időből is. Milyen élvezet újra mindenki által érthető, egyszerű, de mégis költői sorokat olvasni s általuk rájönni arra, hogy van még olyan magyar költészet, amelyet Petőfi és Arany ihletett meg s amelyet az egyszerű és szegény magyar otthonokban is éppen úgy olvashatnak, amint olvasták Petőfit és Aranyt! Ezáltal válik Ágoston műve szívből fakadó üzenetté, összekötő hiddá az egymillió magyart tápláló Amerikából a tízmilliós mai magyar nemzet felé. Ágoston nem akar újat mondani Petőfi felől, ami nem is volna könnyű feladat. Elmondja a régit, mintha a költő megfakult arcképét a ma friss és szinpompás virágaival venné körül. Mintha a saját naplóját írná azokról a boldog, hosszú esztendőkről, amelyet Petőfi társaságában, a költővel együtt élt át. Ennek a műnek megírásához az kellett: együttélni hősével, megosztani minden örömét és bánatát, minden darab kenyerét és szalonnáját, ha éhes, betakarni, ha fázik, megnevettetni, ha szomorú, reményt önteni bele, ha csüggedt, ápolni, ha beteg. AHOGYAN A HUMORISTA LÁTJA Elegem van ezekből a nőügyekből WASHINGTON — Belebetegdtem és fáradt vagyok. Elegem van mindezekből a nőkből, akik nagydobra verik szerelmi ügyeiket napjaink vezető politikusaival. Azt hiszem, hogy valamikor ebben az országban olyan időket éltünk, amikor a nők boldogok voltak, ha lefeküdhettek az Egyesült Államok elnökével, egy kongresszusi képviselővel, vagy egy jólismert washingtoni személyiséggel, és mindezt pusztán azoknak a férfiaknak a társaságáért tették. Mostanában azonban mindenki pletykálgat és azt hiszem, ideje valamennyi eljövendő elnök, kongresszusi képviselő és közvéleményformáló érdekében felemelni a szavamat és kijelenteni, hogy amennyiben mindezek a nőszemélyek továbbra is ilyen indészkrétek lesznek, akkor mi valamennyien kerek perec ,,nem”-et kell hogy mondjunk, amikor el akarnak bennünket csábítani. Tudom, hogy ez túlságosan keménykezű intézkedés, és sok nő, amikor majd olvassa ezt, igy fog gondolkodni: „Miért kellene minket büntetni azért, mert néhány nő a nagyvilág elé akarja tárni az ügyeit?” *** A válasz erre az, hogy mi vagyunk azok, akik hatalmon vagyunk, akiknek a karrieije függ mindettől és ha nekünk nem lehet egy kellemes esténk anélkül, hogy attól kellene félnünk, hogy azonnal mindent kinyomtatnak az újságok, nem fogunk ezentúl sohasem belekeveredni semmiféle házasságtörésbe, nem számit, hogy milyen izgalmasnak tűnnek azok néha. Az a tény, hogy valaki az Egyesült Államok elnöke, a Kongresszus egyik tagja vagy csak a Washingtonban levő sajtótudósitók egyike, régebben együtt járt azzal, hogy az illető jól tudta: bármilyen megbízatást abban a tudatban hajthat végre, hogy minden titokban marad. Mi valamennyien igen aktiv férfiak vagyunk, s az egyetlen okunk arra, hogy ilyen kis ügyeink legyenek, az volt, hogy egy kis örömöt és T Ez a legnagyobb jutalma és elégtétele az Írónak. Nagyobb jutalmat nem is várhatna hosszú évekig tartó munkájáért. De ezt azután senki el nem veheti tőle. Ami élet még előtte áll, annak minden napját ennek a hosszú együttélésnek emlékei fogják felmelegiteni és kedvessé tenni. És ezt a jutalmat bőségesen meg is érdemli. Hozzám irt levelében azt mondja a költő, hogy számomra meglepetésnek tartogatta kötetét. Az is lett, hatványozott mértékben: örömteljes, lélekemelő meglepetés, amely azután kikényszeríti a kérdést: Vajon lesznek-e követői Ágoston Edének? Hátha vannak magyar költők, akiknek készülő nagy munkájáról a világ még semmit sem tud? Akik még az „epigon” nevet is vállalni készek azzal a törekvésükkel, hogy próbálnak Petőfihez és Aranyhoz hasonlítani Írásaikban? Az irodalmi divatok éppen olyan változók és mulandók, mint a Jókai politikai divatjai. A ma divatos költészet napjai is el fognak múlni: száraz levelekké perzseli őket a régi géniuszok napjának fénye és életet adó hősége. Petőfi és Arany tovább fog élni, mint akármelyik mai divatos poéta. Ezért illesse minden tisztelet és elismerés azokat, akik ezeknek a visszatérő nagy értékeknek útját egyengetik, az Ágoston Edék és társaik!_______________________ boldogságot adhattunk egy szegény kislánynak, aki arról álmodozott, hogy közel kerülhet a hatalmasokhoz. Mi mindezt csupán emberbaráti cselekedetből tettük és semmit sem kértünk azokért a csodálatos estékért és éjszakákért, kivéve talán azt a kis szívességet, hogy a mi kis ügyeink titokban maradjanak. Újabban azonban nem marad mindez titokban. Valahányszor az ember fellapoz egy újságot, egy újabb kis történetet olvas arról, hogy valakinek (Folytatás a 11. oldalon) ÉLET ÉS TUDOMÁNY AZ EMBER A VILÁGŰRBEN Hogyan fog továbbfejlődni az űrkutatás? Milyen irányban programozták előre a kozmikus technika fejlesztését? Mit gondolnak erről az illetékes szakemberek? Manapság a képzelet legmerészebb szárnyalása és a valóság egymás mellett haladnak. Vajon húsz évvel ezelőtt olyan valakit, aki azt merte volna állítani, hogy kezébe veheti a holdkőzetet, elmeséli, milyen a Vénusz és a Mars talaja, s hogyan sétált a Hold felszínén, nem tartottuk volna-e reménytelen álmodozásnak? A homo sapiens kilép földi böcsőjéből, és birtokába veszi az egész naprendszert. A kozmikus programok vezetői és a jövőbe tekintő tudósok űrvárosok építését képzelik el, amelyek a naprendszer más bolygóira irányuló repülések starthelyei lennének. A távoli bolygókra irányuló csillagközi repülésekhez azonban más konstrukciójú űrhajókra és a keringési pályán újfajta űrállomásokra is szükség van, specifikusföld-közeli ,, kozmodromokra’ ’. Az Egyesült Államokban most uj szállító űrhajón dolgoznak. Képzeljünk el egy hatalmas óceánjáró gőzöst, amelyet csak arra építenének, hogy egyszer két vagy három utast szállítson, s amelyet azután megsemmisítenek. Valami ilyesmi történik most az űrhajókkal. Ez természetesen megdrágítja az űrrepüléseket. A többször felhasználható űrhajó egy (Folytatás a II. oldalon)
