Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-09-30 / 40. szám
iaH oldal MAGYAR HÍRADÓ VERSENYFUTÁS A HALALLAL ¥ Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÄR ILONA Dohnányiné Zachaz Ilona Mikor közvetlenül a II. világháború után Ausztriában húzódtunk meg, sok magyar családdal találkoztunk; valamennyi nehéz keresztet cipelt. Egyeseknek jobban ment, mások-, nak rosszabbul. Mivel nem volt szabad állást vállalniuk, vagy pénzt j keresniük, csak abból tengődtek, amit sikerült hazulról magukkal hozniok. Pedig sajnos, legtöbben csak úgy rohantak el, hogy mindenüket hátrahagyták. Innsbruckban egy magyar házaspárral kerültünk össze. Nem koplaltak, nem jártak rongyokban és noha nem költöttek fényűzésre, mégis megvolt a mindennapi kenyerük, még kényelmük is, amit pedig annyiunknak nélkülözni kellett. Érdekelt a dolog, |iát.megkérdeztem tőlük, hogyan tudnak ilyen nehéz’ viszonyok mellett megélni? A férfi elmosolyodott, de ebben a mosolyban volt valami nagyon fájdalmas, keserű, amikor vállat vonva mondta; „Minket annak idején nem ért váratlanul az összeomlás. Tudtuk, hogy előbb-utóbb be kell következnie. Ezért az ékszereinket — és szerencsére voltak értékes darabjaink — egy kis batyuba kötöttük, majd pakktáskába csomagoltuk és állandóan készen álltunk az indulásra. Mikor aztán Budapest ostroma bekövetkezett, nem kellett keresgélni és valamit felkapni, ami teljesen értéktelen, mint egy barátunk tette, aki egy csomó öreg rongyot hozott magával, hanem egyszerűen vettük a pakktáskánkat és indultunk. Most ezekből az ékszerekből élünk. Kiszámítottuk — ha jól megy minden, azaz jó árat kapunk értékeinkért, még tiz évig élhetünk meg belőlük. Én jelenleg ötvenöt éves vagyok, feleségem ötven. Arról már nem lehet szó, mégha rendbe is jönnének a viszonyok, hogy mi itt állást kaphassunk és pénzt kereshessünk. így hát teljesen a sorsra bizzuk magunkat. Reméljük, hogy nem élünk tovább tiz évnél és akkor a halál megoldja fájdalmas problémánkat. A mi életünk versenyfutás a halállal.” Azóta sokszor elgondolkoztam ezen a kijelenté-HETI NAPTÁR OKTOBER MÉRLEG HAVA 2— SZOMBAT: PETRA 3— VASÁRNAP: HELGA 4— HÉTFŐ: FERENC 5— KEDD: AURÉL 6— SZERDA: BRÚNÓ 7— CSÜTÖRTÖK: AMÁLIA 8— PÉNTEK: KOPPÁNY sen. Akkor nem tett rám mélyebb hatást, inkább megdöbbentett, mivel magam még fiatalabb lévén úgy éreztem, előttem áll az egész élet. Tele voltam reménységgel. Ezer tervem volt. A kéziratomat éppen akkor fogadta el egy osztrák kiadó, aki sajnos még abban az évben tönkrement és igy nem lett semmi a kiadásból. De ez sem csüggesztett el. Majd jön más, gondoltam. Nemsokára könnyebb lesz minden. Kiértünk az ígéret Földjére, mely előbb Argentina, majd az Egyesült Államok lett. Itt az élet csak úgy vibrált a nagyszerűségtől, változatosságtól, voltak lehetőségek, mindenféle luxus, vidámság. De a mi életünk nem vált sokkal könnyebbé. Igaz, nem éheztünk, nem fáztunk, volt tető a fejünk felett, de nagyon nehezen kellett megkeresni a mindennapi kenyerünket. Viszont, amig férjem velem volt, csak őt féltettem és nem gondoltam saját magamra. Most azonban annyiszor jut eszembe ez a félj és feleség, akik folyton alkudoztak a halállal és ami a legfélelmetesebb volt benne, szinte sóvárogva várták, hogy hamarabb bekövetkezzen, mint anyagi összeomlásuk. Barátaim, sőt olvasóink között is bizonyosan sok az idős férfi és asszony, akik aggódva gondolnak arra, mi lesz, ha tehetetlenekké válnak, ki fogja gondjukat viselni, mi lesz velük? És persze félnek a haláltól, mivel elmúlást jelent. A legtöbb ember úgy érez, mint Ádám az Ember tragédiájában, amikor felkiáltott: „Csak az a Vég, csak azt tudnám feledni!” Én azonban már nem félek a haláltól. Inkább az élettől félek. Mióta az Ur Jézusra rátaláltam, rájöttem, hogy talán a legnagyobb vigaszom, hogy a halál elveszítette számomra félelmetes mivoltát. Nem a Vég, hanem a Kezdet. Úgy érzem magam, mintha szeretteim, férjem, édesanyám és édesapán csak Kaliforniába utaztak volna el és arra gondolok, milyen gyönyörű lesz, ha majd viszontlátom őket és ismét szemtől szemben állunk egymással. Mert ebben egy percig sem kételkedem. Néha, ha nagyon elfáradok a házi munkában, amiből kijut bőven, arra gondolok, milyen jó lesz, ha majd mindig pihenhetek, sőt ott még a munkában se fáradok el, mert lesz erőm minden tevékenység elviselésére. Ádámnak azt felelte Madách szerint az Úristen: „Ember küzdj és bízva bízzál!” Mennyire igaz volt ez a mondás! A bizalom a hit. Ha hiszünk Istenben, nem lehet borzalmas a Halál fogalma, nem rettegünk tőle, hanem úgy tekintjük, mint egy utazást, amelyre igen sokat kell csomagolnunk. Az a házaspár ékszereket csomagolt. Én igyekszem erényeket, érdemeket csomagolni, melyek a legdrágább ékszereknek számítanak, majd odafent az Úristen szine előtt, ahol semmiféle anyagi érték nem jelent semmit, csupán az, ami a lélek kincse. UJ FEJEZET A BIBLIA HÁTTERÉHEZ SZENZÁCIÓS RÉGÉSZETI FELFEDEZÉS Egy ezerszavas szótár is felbukkant sumér és eblai írással. A kétféle irás segíti a megfejtést, mint a Rosetta-kő esetében. Ami különösen jelentős, ilyen neveket betűztek ki a táblákon: Ib-Rum (Éber, a héber nép törzsi neve), Is-Ra-Ilu (Israel). Ab-Ra-Mu (Ábrahám), E-Sa-Um (Ézsau), Da-U-Dum (Dávid), Sa-U-Lum (Saul), Mi-Ka-Ilu (Michael). Mindezek a Bibliából ismeretesek. Utalás történik Hácor, Megidó, Gaza és (Folytatás a 15- oldalon) Születésnapom A Jeruzsálemben élt kanaániak festett cserépedényei Korunk nemcsak a természettudományok forradalmáé, de a Bibliáé is. Az ugariti és holt-tenger-parti leletek a Biblia mítosz- és képzeletvilágát, valamint irodalomtörténetét uj alapokra fektették. Most újabb fejezet előtt állunk. Csaknem ötezer éves agyagtáblákat — nem is keveset —, vagy 15 ezret találtak Szíriában, az ókori Ebla város romjai között. Tel Mardikh-nál, Aleppótól délre. Paolo Matthiae és Giovanni Pettinato, a római egyetem régészei tették e felfedezést. Az első írásos bizonyíték arra, hogy nyugat-sémi civilizáció virágzott Ebiában ötezer év előtt. Fagyos szentek idején születtem, Bika jegyében állt a nap felettem, körülöttem békességes béke, nem tudták, hogy nemsokára vége. Nemsokára jött, ami még nem volt, ágyutűzben ránkszakadt a mennybolt, ellenséget tudtunk bárki másban, <- rengett a föld szörnyű vajúdásban.-uf Tanú voltam, részes voltam én is, száz halál közt megmaradtam mégis, láttam égni fél világ vetését s láthattam egy ly kor születését. Jöttek hitek, tettek, veszedelmek, rideg gondok, égető szerelmek, egymást űzte boldogság és bánat, jóért, rosszért megadtam az árat. Hatvannégyet léptek már az évek, érett fővel élek és remélek, hogy ha egyszer nekem is kell menni, mondhassam, hogy érdemes volt lenni. Hegedűs Gézt
