Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-09-16 / 38. szám
A JÓTETTNEK IS MEGVAN A MAGA MÓDJA i »■ i íi ij.j ih 14. OLDAL rr MAGYAR HÍRADÓ Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÄR ILONA Ámbátor még a keresztények között sincsenek sokan, akik állandóan jót cselekednének, mégis a legtöbb emberre jellemző, hogy inkább szeret adni, mint elfogadni. Ha adhatunk valamit másoknak, ez a tett jó érzést kelt bennünk, mert másokon segitettünk, de mert dagasztja az öntudatunkat. Önkéntelenül összehasonlítjuk magunkat azzal, akit megsegítettünk és hálával vesszük tudomásul, hogy nekünk megadatott az, ami neki hiányzik. Talán Dohnánymé magunknak se mernénk bevallani, Zachar Ilona de ez az érzés annyiszor felébredt bennünk, valahányszor valamiből osztogatunk, ami a mienk. Vannak, akikre azt mondhatnánk, aranyból van szivük. Mindig és mindenkor készen állnak arra, hogy másokon segítsenek. És mégis — néha nélkülözik azt a lelki finomságot, amellyel jótettüket helyes módon hozhatnák létre. Mert akármilyen furcsán hangzik is, művészet úgy adakozni, hogy azzal az illetőt meg ne sértsük, hogy világért se csonkítsuk meg önérzetét, önbizalmát. Hogy meg ne bántsuk érzékenységét és akaratlanul is meg ne alázzuk. Mert ilyenkor a megajándékozott ahelyett, hogy hálát érezne jótevője iránt, inkább gyűlölettel fordul ellene és ez a tehetetlen keserűség szinte elemészti. Mikor évtizedek előtt ebbe az országba, uj hazánkba érkeztünk, anyagilag nagyon rosszul álltunk. Kopottak voltunk, lerongyolódottak, amellett nagy kiadások szakadtak ránk. A gyermekeknek egyetemre kellett beiratkozniuk, lakbért kellett fizetni és egy egyetemi professzor családja Amerikában kénytelen fenntartani egy bizonyos látszatát a jólétnek, különben nemcsak nem szerez barátokat, de még az emberek becsülését is elveszti. Egy távollevő jóbarátunk kölcsönt ajánlott fel — nagyobb összeget —, melyet hálás szívvel elfogadtunk. Kellett is, minden fillérre szükség volt, mivel egyik csapás szakadt ránk a másik után. Most aztán itt volt a nagy feladat: hogyan fogjuk ezt az összeget visszafizetni? Elkezdtük az adósságunk törlesztését, de ez bizony csak lassan ment. Az illető, aki olyan nemesen sietett segítségünkre, most szüntelenül szemünkre vetett, hogy még mindig tartozunk és hogy ha majd nem bírjuk adósságunkat kifizetni, ő és felesége kénytelenek lesznek valamilyen antik tárgyukat eladni gyűjteményükből stb. Őszintén szólva ez a kiszolgáltatottság, ez a tehetetlen helyzet annyira elkeserített, hogy szinte szétrombolta barátságunkat. Minden olyan sötétnek látszott, hogy már kedvem sem volt a nehézségekkel megbirkózni. Közben azonban a jó Isten irgalmából jobban kezdett menni a sorunk és két vagy három év alatt megszabadultunk minden tartozásunktól. Persze ezalatt gürcöltünk, ahogy mondják; semmire sem tellett, de amikor nem tartoztunk többé jótevőinknek, szikla esett le a lelkemről. Hálás voltam nagyon értelmileg, tudtam, mit tettek értünk és hogy ez részükről milyen nagy áldozat volt, de nem tehettem róla, ha szivemből a szeretet elpárolgott irántuk. Televízión az egyik úgynevezett daytime show figyelemre méltó esetet mutat be. Egy család, melynek tagjai nagyon szeretik egymást, főleg a nagypapa az, akihez mindig, baj vagy öröm esetén fordulnak, ÚTRAVALÓ Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között. Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem hogy mijük van; mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud: tanulj meg mindenkitől tanulni. Weöres Sándor ÉDES ANYANYELVŰNK IGÉK, IGEKÖTÖK Kosztolányi, aki annyi nyelvet ismert, eltűnődött nyelvünk, különösen igeink hallatlan hajlékonyságán, leleményességén, maibb szóval: rugalmasságán. ,,A hiba gyökere ott van — iija — hogy idegen nyelvekre sandítunk s azokon gondolkozunk, amikor magyarul írunk. El kell feledmünk ilyenkor az idegen nyelveket. Akkor semmi se hiányzik, gondolkodásunk pedig pontos lesz, kifejezésünk szabatos.” Majd igy folytatja: ,,A francia kétségbeesnék, ha ki kellene fejeznie Petőfinek ezt az egyetlen sorát: Megcsörren a bilincs. Még azt se tudja kifejezni körülírás nélkül, hogy csörög, nemhogy csörren és nemhogy megcsörren.” Valóban, milyen óriási lehetőségek vannak igeképzésünkben; hogy csak a csörög-nél maradjunk: a gyakori tó csörög mellett a mozzanatos csörren, a kezdő csördül, a műveltető csörget, csörrent, csördit, s mindez igekötővel: megcsörget, megcsörren(t), megcsördül, megcsördit, s más magánhangzóval; csereg (ikeritve: csireg-csörög), cserdül, cserdit, megcserdit stb., stb. szomorú eseménynek néz elébe. A kedvenc unoka, bájos fiatalasszony, bevallja nagyapjának, hogy Steven nevű fiatal férje, akit imád, leukémiában szenved. A nagyapa lélegzetet is eláll kétségbeesésében. De igyekszik elrejteni fájdalmas megdöbbenését. Most már csak egy vágya van, hogy segítsen unokáján és annak férjén, akikről tudja, hogy anyagi nehézségekkel küzdenek. Elmondják, hogy állást keresnek, ahol mindketten együtt dolgozhatnának, hiszen jól tudják, milyen kevés időt tölthetnek még együtt a jövőben. Mivel a nagyapa éppen akkor nyit meg egy festői szép vidéken épült szállodát, arra gondolnak, hogy talán használhatja őket. A nagyapa számára ez nagy örömet és megkönnyebbülést jelent. Elhatározza, hogy mindent megtesz, hogy legalább ilymódon egy kis örömet lophasson az életükbe. De jól ismeri Steven büszkeségét és a világért sem akar alamizsnát kínálni neki, noha jelenlegi egészségi állapotában semmilyen nehezebb munkára nem képes. Leülteti hát maga mellé és komolyan, tárgyilagosan megkérdezi, van-e valamilyen képzettsége. Stevennek még egyetemi végzettsége sincs, mert annak idején egy baleset miatt abbahagyta tanulmányait. A nagyapa megvakarja a fejét és azt mondja, hogy bizony neki nagy szüksége lenne mindkettőjük segítségére, két megbízható munkatársra és nagyon jól tudja használni őket. Sőt hálás a sorsnak, hogy ilyen jól járt most velük és hogy épp a legalkalmasabb pillanatban jelentkeztek. A fiatal pár túláradóan boldog, mert ezen a gyönyörű helyen kellemes lesz nekik élni és ez a fiatalember egészségének is hasznára válik. Viszont nem érzik magukat lekötelezve, mivel a nagyapa úgy állította be, mintha még ő lenne hálás a sorsnak, hogy megkapta őket._________________________________________ De hát valóban saját nyelvünkre kell pillantanunk, amikor írunk, nehogy hibázzunk! ,,A legkisebb gödör is dobálja az autót...” — olvasom egy útleírásban. A dob igéből képzett dobál gyakoritó, gyakori mozgást jelent. A gödör — különösen, ha kicsi — legföljebb egyet dob a kocsin, jobb lenne hát a mondat igy: ,,A legkisebb gödör is dob egyet az autón”, vagy: ,,A legkisebb gödör is megdobja az autót.” Ugyanitt azt olvasom: ,,A levegő erősen felmelegedett. Autónk nagyot kanyarog, hogy kikerüljön néhány homokhegyet.” A nagyot határozó ( — egy nagyot) jelzi, hogy itt egy nagy Ívről van szó; márpedig a kanyarog ige -g -je azt mutatja, hogy ez az (Folytatás .1 Is ildalon) GELLERT PÜSPÖK Villanyfény gallérjában a Gellért-szobor s most a jámbor pUspökre gondolok, ki lejegyezte: az őrlő lány mint dalol, mig kezében az őrlőkő forog. így irta: a magyarok szimfóniája. S pogánnyá lett, kevély magyarjai, németekre fenekedve s rossz királyra a gyűlölet köpködő szitkai, zord átkai között, talyigára tették, hogy hadd zúzza össze gyönge, öreg testét zuhanás és éles kő idelenn. Ki atyjuk volt, rajongó és kedves atyjuk, itt halt szörnyű halált a mélyben miattuk, mig lenn a Duna uszoö csöndesen. Hegedűs László
