Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-09-09 / 37. szám
öü MAGYAR' HIttA 1)0 TORONYDARU Irta: HALÁSZ PÉTER Nem tudom, divatos-e még manapság is föltenni a kérdéstkisgyermekeknek: — Miakarszlenni, fiacskám, ha megnősz? S ha igen, akkor sej telmem sincs arról, hogy mit válaszolnak rá? Atomtudós? Ü rrepülő? Melyek azok a foglalkozások, amelyek vonzzák a mai kisgyerekeket? Az én időmben a felnőttek csaknem kötelezőnek érezték, hogy érdeklődjenek a gyermekek tervei iránt. ,,Nos, fiacskám?” Leereszkedő érdeklődés volt, nem őszinte és a választ nem vették komolyan. A gyerekek nagy többsége ugyanis ilyesmit felelt: „villamosvezető”, „rendőr”, „tűzoltó”. Legalábbis a városi gyerekek, akik hivatásuk teljesítése közben látták e három foglalkozás művelőit. Falusi gyerek, aki sohasem látott villamost és igy villamosvezetőt sem, aligha dönthetett e foglalkozás mellett. A felnőtt jóindulatú elnézéssel mosolygott és biztatóan mondta: — Persze, persze, kisfiam. Szép egyenruhád lesz és egész nap csöngethetsz. Csin-csin! Aztán el ne üss majd, ha véletlenül megpróbálok átszaladni a villamoskocsid előtt! Annak a gyereknek döntését, aki rendőr akart lenni „nagykorában”, azért dicsérték, mert szép, fényes kardja lesz majd. (Abban az időben ugyanis kardot viseltek a rendőrök.) A tűzoltásra készülődőt pedig a szép, majdani sisakjáért meg persze azért, hogy szirénázva roboghat a helyszínre. Tuuuuuu, tutu! Egyszóval csacska módon fogadták a felnőttek a választ, nem is titkolva, hogy pillanatig sem veszik komolyan. A gyerekek észreveszik az ilyesmit és a felnőttek világáról alkotott véleményük csöppet sem válik tőle tiszteletteljesebbé. A gyerekek csalhatatlan biztonsággal megérzik, ha leereszkednek hozzájuk. Ami azután ennek nem jelentéktelen következménye lehetett: más megvilágításban láttáksaját foglalkozás-választásukat. Talán egyáltalában nem azért akartak nagykorukban villamosvezetők, rendőrök vagy tűzoltók lenni, mert az egyik egész nap csöngethet, a másiknák fényes kardja van, a harmadik pedig szirénázva robog a tűzhöz: tuuututu! Talán valami merőben mást láttak ők meg ezekben a foglalkozásokban, amit a felnőttek már nem láttak. Talánéppenséggelők, a gyermekek lettek volna képesek arra, hogy megfogalmazzák ezeknek a foglalkozásoknak a szépségeit. Az értelmét. De ki kérdezte tőlük? A kérdést konvencionálisán tették föl, a választ közönnyel fogadták. Ettől eltekintve azonban amugyis időrendi tévedés rejtezik itt: nem a kisgyerekeket kellene kérdezgetni arról, mi szeretnének lenni nagykorukban, de azokat, akik már megették kenyerük javát. Akiknek ugyanis elegendő tapasztalatuk van már az összehasonlításhoz. Az ő válaszaikból sok mindenre következtetni lehetne. Ha például engem, túl ötvenedik életévemen megkérdezne valaki, hogy mi szeretnék lenni, habozás nélkül azt válaszolnám, hogy : Toronydaru-kezelő! Jó ideje figyelem ugyanis annak a legalább nyolc emelet magasságú toronydarunak a kezelőjét, aki átellenben müncheni lakásommal, az uj Pinakothéka építésének egyik legfontosabb közreműködője. Ablakomból látom .amint reggel hét órakor megérkezik a bekerített építkezési területre, néhány szót vált munkatársaival s azután a toronydaru belső létrázatán fölkuszik üvegfalú fülkéjébe és elfoglalja helyét a bizonyára roppantul bonyolult műszertáblázat s fogantyúk rendszere előtt. Néhány pillanattal később a daru rövid, deátható dudahangot hallhat, figyelmeztető jelzést és aztán nyomban utána megmozdul: a hosszú, kecseskar, traverzek,épületelemekfölé hajol, óvatosan, csaknem gyöngéden keríti vasujjai közé a kiválasztott darabot, fölemeli s könnyed ívben szállítja át a légen a megfelelő helyre, ottkiengediszoritásábólsmások máris munkába veszik, helyére illesztik, csavarozzák, hegesztik, kalapálják. így folyik ez a grandiózus játék az emeletes méretű építőkockákkal, középpontjában mint mesebeli óriás: a toronydaru, tetején pedig, az üvegfülkében az ember, aki lentről és oldalnézetből egyaránt kicsinynek tűnik, de aki biztonsággal uralja és irányítja a monstrumot, az építés szolgálatában. Nemcsak a hosszú kart mozgatja, de a toronnyal is megközelíti a távolabbi célpontokat s amikor mozdulatlan, akkor is feszültséggel teljes figyelem árad belőle, készenlét, a toronydaru úgy magasodik az építkezés szinterén, mint világítótorony a tengeren. A toronydaru-kezelő tökéletes függetlenségét találom legvonzóbbnak, stratégiai magányát a város fölött. Az építkezés plankáján autók futkosnak, az útkereszteződések közlekedési lámpái előtt megtorpannak, vesztegelnek, nagy garral továbbloholnak, magaslati pontról nézve, ahonnan áttekinthetők az utcák, a lámpák, a közlekedési táblák, az autózás koreográfiájában van valamilyen reménytelen fontoskodás, ebben a saroktól sarokig tartó buzgolkodásban, (Folytatás a 9. oldalon) NŐI SAROK MUNKANÉLKÜLISÉG: A NŐK PROBLÉMÁJA Befolyásolja-e a nők egyenrangúsága a munkanélküliek jelenleg magas számát? Ford elnököt a munkanélküliek számának emelkedése, mely júliusban 7,8 százalékra emelkedett, csalódással töltötte el, hiszen ígéretet tett, hogy a munkanélküliség problémáját megoldja. Az utolsó két hónapban a százalék fél ponttal emelkedett, ami jelentős. Ha a munkanélküliek száma továbbra is emelkedik, az állampolgárok hite igen meg fog rendülni arra vonatkozólag, hogy a gazdasági stabilitás valaha is bekövetkezik. A júliusi magas munkanélküliséget azzal magyarázzák, hogy a női munkaerők száma megnőtt s ennek következtében a női munkaerők munkanélkülisége is. Ők teszik ki azokat a munkanélkülieket, akik megnövelik a munkanélküliek számát. Minekutána a közgazdaság nem produkált elég munkát, a munkanélküliség emelkedett. Például van 400.000 munkahely és van rá 300.000 jelentkező. Janet Norwood BLS helyettes kormánybiztos azt mondja, hogy a nők szociális, társadalmi és kulturális helyzete megváltozott. A nők másképp értékelik már önmagukat és képességeiket. Ezt mutatja az is, hogy az elmultesztendőben 1,4 millió női munkavállaló volt csak 600.000. Ebből kitűnik, hogy Ford hiába Ígérte a munkanélküliség letörését, képtelen lesz ígéretét beváltani. A munkanélküliség emelkedése választási vitatárgy lesz, amelyben Ford elnök fogja huzni a rövidebbet. A munkát kereső nők problémája kisérteni fogja Fordot az elnökválasztási kampány alatt. Sándor Erzsébet (Los Angeles) REFLEXIÓK Az ol^j diplomáciája, avagy a diplomácia megolqjozása WASHINGTON — A nagykövet és egyéb diplomáciai tisztviselők a Földünk másik feléről jöttek. Ezek a nagykövetek nem ugyanolyanok mint más országok követei. Ezek a nagykövetek túlságosan nagy hatalommal rendelkeznek. Ezek a nagykövetek olyan országok képviselői, akiknek azütőkártyájuk a nagy adu: az olaj. Különböző országokból jöttek, de valahogy újabban mintha hasonlóképpen cselekednének. Mintha nagyon is jól tudnák, hogy ők nyeregben vannak, hogy őnekik van valamijük, amire másoknak nagyon nagy szükségük van. Hirtelen az érdeklődés központjába és a hatalom tetőpontjára kerültek Üzletemberek sürögnek-forognak körülöttünk. Ezek a nagykövetek ma fontosabbak, mint sok államfő. Üzletemberek jönnek-mennek, szélesen mosolyognak, igyekeznek udvariasnak lenni. Nem csoda, nagy pénzről van szó. Az olajtermelő országok az utóbbi időben rohamosan fejlődnek. Nem pusztán olajról van szó: alapítványokról és kölcsönökről, nemzetközi beruházásokról és amerikai bankbetétekről, technikai, (Folytatás a 7. oldalon) Walter Mondale szenátor, a Demokrata Párt alelnökjelöltje legutóbb élesen bírálta az FBI-t, arra hivatkozva, hogy a szervezet többé nem az amerikaiak által olyannyira tiszteltbűnüldözésiszerv, amely sikerrel harcolt a nagy bandák ellen, továbbá bírálva az FBI igazgatóját és az igazságügyminisztert, amiért nem tettek meg mindent, hogy a szervezeten belüli régebbi visszaéléseket felszámolják. Clarence M. Kelley, az FBI igazgatója beismerte, hogy ő maga nem garantálhatja, hogy az FBI ügynökei nem követtek el illegális akciókat, avagy nem voltak résztvevői törvénysértéseknek. Kelley azt is mondotta, hogy ő nem képes személy szerint többé ellenőrizni, hogy hazudtak-e neki azok, akiknek kötelességük lett volna az ilyen akciókat jelenteni. Ez igen reálisnak tűnik, s mint egy beismerés, talán az igazgatót magát személy szerint fel is menti (,, mosom kezeimet” alapon). Sajnálatos azonban, hogy annak az amerika intézménynek a legfőbb vezetője, amelyik a múltban tisztaságáról, megvesztegethetetlenségéről és arról volt, hires, hogy a nagy bűnszövetkezetek ellen harcolt, most beismeri, hogy a vezetése alatt álló szervezet olyan korrupt, hogymárannakafejesem képes áttekinteni, mi is folyik a színfalak mögött. Nézzük csak néhány példáját a korrupciónak. Az egyik PH.D.-vei rendelkező laboratóriumi dolgozót J. Edgar Hoover néhai FBI főnök azzal bízta meg, hogy otthoni kertjében a vizvezetéket javítsa meg (kisebb korrupció). Egy másik esetben egy majdnem elmebetegetbiztakmegazzal.hogyakormány dossziéját ból lopjon el információt (valamivel súlyosabb bűn). Vannak persze tragikusabb kimenetelű bűnök is. Mindebben egy nagyon fontos, ma már úgy látszik, a szervezet főnöke sem tudja, hogy hol, mikor, milyen korrupció folyt vagy folyik egykor nagyrabecsült intézményében.
