Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-01 / 27. szám
MAGVAK HIKADÓ 15. OLDAL MAGYAR HONFOGLALOK A MISSISSIPPI PARTJÁN Spelletich Paula naplója xxvn. XXXII. FEJEZET 1862. SKULTÉTY HALÁLA. 1862-ben ifj. Fejérváry Miklós nyitotta meg a halálesetek szomorú sorozatát, mely atyám kedélyét még inkább lehangolta. Utána Skultéty következett, ki Majthényi Józsinál töltötte utolsó hónapjait a jó Lieschen ápolása mellett. Különös ember volt. Mindig a legválogatottabb Ízléssel, csínnyel öltözött. Egyáltalán nagy súlyt fektetett külsőjére. Bár farmon élve, azt senki sem várta tőle. Mind e külsőségek, simulékony modorával együtt, amellett tanúskodtak, hogy Skultéty jó társaságban nevelődött. Atyám kissé félt, hogy gyakori látogatásai közben egyszer csak megkéri kezemet / s ez, beteges emberről lévén szó, nem lett volna kívánatos/. Vagyona nagyrészét hazafias célokra költötte. Osztrák szempontból Ítélve, politikai hibát is elkövetett, mi otthonmaradását kellemetlenné tette, ennek következménye elől menekült. Hat éven át sok kellemes órát töltöttünk társaságában. Ismerte atyám gyengéit és alkalmazkodott hozzájuk, azaz délután 4-ig nem háborgatta. De azután elbeszélgetett vele éjfélig, amikor felment a padlásszobába, hol készen várta őt az ágy, melyben 10-ig nyújtózkodott. Reggeli után 11 órakor egyes fogatán hirtelen megszökött. Tudta, hogy atyám délelőtt senkivel sem beszél szívesen. Majthényinak mondta, hogy miután beteges ember, végrendelkeznie kellene. Ilyenkor előhozta, hogy az ő kis birtoka éppen jó lenne hozományul Majthényi Ilonának, nekem és Lenkének, de nem rendelkezett ez értelemben. A halálfélelme mindig felülkerekedett. Csak az utolsó pillanatban kérdezte Majthényitól, szokott kedélyességével: ,,Nó, Józsi, mit üzensz szent Péternek” - ezzel kezet nyújtott barátjának s lehunyta szemeit örökre. Ocskay Rudolf családja örökölte Skultéty kis farmját. Pár hónap múlva beállított Ocskay Jenő, hogy elfoglalja a birtokot, melyet egyelőre — egyenes örökösök hiányában - az állam vett gondozás alá. A formalitások lebonyolításáig — mely Ocskayék távoli lakhelye miatt több időt vett igénybe — atyámat kérte fel a család, hogy a birtokra felügyeljen. XXXm. FEJEZET 1863. OCSKAY JENŐ Azt hiszem, júniusban jött először hozzánk Ocskay. Rendkívül előkelő külsejű és modorú ember volt, de reám egy Mephisto benyomását tette. 21 éves, nyúlánk, elegáns ember volt, de mar teie a nagyvilág összes romlottságával, mely rá volt sütve finom vonásaira. Első perctől irtóztam tőle. Ha atyám és fivéreim távol voltak, babonás félelem vett rajtam erőt vele szemben. Mint megriasztott őz menekültem / néha a nyitott ablakon ugorva ki / előle és kiszámított udvariasságai elől. Csak egyszer nem tehettem ezt. Én éppen abban a percben repültem keresztül egy kisszerű hordón, midőn ő pompás lováról leszállva a kaput kinyitotta. Senki más nem lévén otthon, egy fához kötötte lovát és bementünk atyám szobájába. A kályha előtti széken ült Ocskay, mig én a kályha túlsó oldalán foglaltam helyet, hogy ne lássam. És amint ő előbbre tolta karosszékét, én is tovább húztam az enyémet, hogy a kályha mindig köztünk legyen. Még egy kínos jelenetem volt Ocskay társaságában. Polly, a hátaslovam megsántult és egyelőre egy kis mula helyettesítette. Egy délután Ocskayval együtt valamennyien kilovagoltunk és megálltunk itatni a csermelynél. Mulám elérkezettnek vélte az időt, hogy bosszút álljon a lustasága miatt rámért sok ütlegért. A folyó közepén haladtunk, midőn fejét első lábai közé kapva magasan fölugrott, de szerencsére résen voltam. A mula hosszú füle nem engedte, hogy a Polly vastagabb termetére szabott nyereg a fején át lecsússzon és velem együtt a vízbe pottyanjon. Otthon aztán volt nemulass, félig agyonvertem a szegény állatot, hogy móresre tanítsam. Ocskay szorgalmasan járt hozzánk. Tüntetve mutatta tenyerét, melyet feltört a kapa és tüntetőleg bizonyítgatta, hogy a sült sós szalonnánál és a főtt burgonyánál jobb étkek nem léteznek. A két bölcs, Ámon és apám, hittek az őszinteségben és alig várták a birtok örökösödési ügy törvényes lebonyolítását, hogy a vagyont az érdemes ifjúnak átadhassák, ami ősz felé meg is történt. Pár nap múlva már a régi fogatot uj equipage váltotta fel, gyönyörű betanított teli vér mexikói lóval, mely a 3 órai utat Davenportig 1 és fél óra alatt tette meg. Miután ez is unalmas volt Jenő barátunknak, sietett lakását - egészségi szempontok ürügye alatt - egyészen a városba áttenni. Itt mint Count d.Orso a szocietásban fényes sikereket aratott. Szerencsétlenségére akkor vetődött oda egy kötéltáncos, kinek csoda szép neje annyira elbűvölte Ocskayt, hogy nem respektálva az ottani szigorú törvényeket, s egy szép nap megszöketette. A lines Amerikában mindig kész a megtámadott erényt védelmezni. És gyorsan összeült és űzőbe vette a ifjú szerelmeseket. Tényleg elérték őket és a törvény emberei nagy erőfeszítéssel tudták csak Ocskayt a tettleges bántalmazástól megóvni. Rabruhába bujtatták és közönséges fogházba vitték. Végre - pár heti utánjárás és tetemes pénzbírság árán - apámnak sikerült őt kellemetlen helyzetéből kiszabadítani. Ezek után Ocskay hitele és presztízse teljesen tönkrement. A szigorú és fukar apa közbevetette magát, a birtokot áruba bocsátották és befolyt összeget egyenesen neki küldték el. Ocskay Jenő még örülhetett, hogy Perczel New York-i borpincéjében, mint borügynököt alkalmazták. Három év múlva ismét visszakerült magyar hazájába, hol az ilyen apró ballépések nem kerülnek ily szigorú megítélés alá. - Évek múlva mégegyszer eljött apámhoz, de azontúl nem láttuk többé és a 60-as években már befejezte földi pályafutását. Azóta az egész hatalmas család szétzüllött. Az öreg Ocskay, ki millióit vasszigorral őrizte, három reményteljes fia közt osztotta szét vagyonát. Csak kevés birtokot és az ódon fakastélyt tartotta meg magának, hol matuzsálemi aggságban halt meg 1901-ben. Fiai időben gondoskodtak róla, hogy a reájuk bízott nagy vagyont börze-spekulációk és más nemes sportok segítségével közforgalomba hozzák. Egyedül leánya: Benyovszkyné örökölte atyja józanságát. Nem ismerem őt, de valószínű, hogy a reá eső vagyon még megvan, sőt szaporodott. A legidősebb Ocskay fivér, Rudolf volt. Ennek reményteljes szép fiai lesznek hivatva a család címerét a porból kiemelni, s nevüknek visszaszerezni a fényt, mely ezt régi tekintélyénél fogva megilleti. Bár teljesedne be ez mint jóslat, és hatna el hozzájuk e szózat! Bár homályositanák el a régiek dicsőségét a késő unokák nagy erényei! Láttam az Ocskay fiukat és ha Lavater tana nem humbug, úgy a tehetség nem hiányzik, csak az akarat legyen meg azt érvényre juttatni. Nekik talán könnyebb lesz, mint azoknak a magyar gentry-fiuknak, kiknek atyái gondoskodtak, hogy legalább hét szilvafa megmaradjon, melyek alatt érdemes fi-csemetéik átálmodhassák a hazára nézve kárbaveszett életüket. Sok ember csak azért nem okosabb, mert nem húzták ki feje alól azt a bizonyos kis párnát, melyen a lustaság pihenhet. A magyar középosztály nagyrészt ennek köszönheti pusztulását. Nézetem szerint erkölcsileg, szellemileg és hazafiság, nemzetgazdászat szempontjából egyformán célszerű an angol felfogás: Legyen a legidősebb fiú a családi fény fenntartója. Hadd tudja a többi gyermek már születésétől fogva, hogy csak becsületes munka vár reá és csak ezzel szerezheti meg magának az általa viselt név becsületét. Ez a kötelességtudás neveli naggyá az angol urat és teszi erőssé az angol nemzetet. Ott nem kell serkenteni az ipar iránti törekvést, egyénileg rá van utalva minden olyan család, mely nem akar megsemmisülni. (folytatjuk) TŰNŐDÉS A HALÁLRÓL (Folytatás a 14. oldalról) Kivétel azonban van. Kiknél? Dr. Elizabeth Kubler-Ross pszichiáter tapasztalatait a haldoklókkal egy könyvben irta le. Elmondja, hogy azok a betegek, akik vallásosak, vagy van valamilyen filozófiájuk az életről, azok a halál gondolatát könnyebben fogadják el. Általában a vallásosak megbánást szoktak érezni az elpazarolt percekért, melyeket nem használtak ki eléggé lelki javukra, nem szerettek mélyebben, teljesebben és jobban. Egy ápolónő, aki rákban halt meg 1972-ben, leírta gondolatait:,,Nagyon sokat olvastam a halálról, tanulmányoztam azt. kérdezgettem felőle. Végül is sok vizsgálódás, lélekelemzés után elfogadtam és megértettem a halál filozófiáját. Megértettem és az életet nagyon nagyra értékeltem. Minden nap, minden pillanat drágább, mint a megelőző volt. Elveszítettem a halálfélelmet. Reményt viszek magammal a halál után: számomra a halál nem vég. hanem beteljesülés. S mégis, milyen nehezen tudok megválni ettől a talános, mert a hozzátartozók ridegek, vagy az orvosok és ápolónők érzéketlenek. Nem. Mindez azért van, mert ők maguk is nehezen néznek szembe a halál gondolatával, annak elfogadásával. A lelke mélyén pedig mindenki azt gondolja, hogy „lehet, hogy te meg fogsz halni, de én nem. Velem ez nem fog megtörténni.” Nem? kagylóháztól, ami a testem. Ezt a törékeny kis házat azért kaptam csak. hogy utazzam benne. Nem állítom azt, hogy a földi életet sajnálom itthagyni, inkább azokat, akiket szeretek, s akik engem is szeretnek... Ezeket a sorokat nem azért vetem papírra, mert szomorú és sötét hangulat kerített hatalmába, hanem mert már belefáradtam a sok misztériumba, sötétségbe és abba a kétségbeesett hangnembe, amit az egészségesek a halálról imák.” Bencze Dénes
