Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-01 / 27. szám
MAG YAK HÍRADÓ 13. OLD Al. „AZ EMBER NINCSEN FÁBÓL” NEM TUDOTT GÉPELNI Irta: GYIMESY KÁSÁS ERNŐ Ez az év a földrengések Esztendeje. Megtanultuk a Richter skála lényegét, rovátkákra osztották a seizmográfot, elborzadunk, ha hét és felet mutat. A skála azonban megbukott. Van valami, ami ennél is nagyobb? Igen: az, hogy Önagysága nem tudott gépelni. Mert ezt a tényt ma már az egész világ tudja. Patty Hearst — a szép, kaliforniai milliomoslány — tündöklése leáldozóban van. Immáron minden részletét ismeijük. A ranglétrán már a nagy angol politikus Profumo szerelembukása is feledésbe merült, grafológusok kutatják, tapogatják a következő lépcsőfokot immár a létra és a földrengésjelző mérce legtetején (taperecorder az ágy alatt). Lassan lepel borul a világ leggazdagabb emberének végrendeletére, atomjaira cibálták — a magyar mérnök tervezte Watergate — minden kiforgatott fiókját, magnószalagok minden kockáját s most...valami nagyon egyszerű dolognak kellett jönnie, hogy a bomba egyetlen hiányzó szikrája repeszekre robbanjon. A szép titkárnő besétált a cseresznyevirágok lehullott szirmainak utján egy nagy újság szerkesztőségébe és közölte, hogy nem tud gépelni. De azt, hogy nem tud, busásan és folytatólagosan jól megfizették. Mondhattam volna többes számban is: megfizettük. Közpénzen. Az áldozatokat most terítik. Már nyomják félmillió példányban a könyvet, sokszorosítják a fotókat, kattognak az írógépek, milliós a lapok példányszáma, fizetjük számlát ujságsoronként. A kíváncsiság láthatatlan adószedő, Önagysága képét repesi a képernyő is és a szappanreklámot magasabb áron adja el a tévé. Az urak hümmögnek egy kicsit, a hölgyeink telefonon állapítják meg, hogy — alapjában véve — Önagysága nem is olyan szép, sőt.......nem tudni, mit esznek ezen a férfiak”. Az asszonyszivekben dereng a gyanú, a csinos titkárnők karrietje megcsillan a műszempilla alatt, a „túlórák” megberzengeti a nyugalmat s már itt is a tendencia: Minden férfi egyforma, nem lehet bennök bízni... * Egy kétségtelen: nagy ára lesz ennek. Oh, nem is a 14.000 dollár (ami mint tudjuk, nem volt „ingyen”). Ezernyi ezer a főnök, ugyanannyi a csinos titkárnő, kik mindeneken felül jól gépelnek, stenografálnak, védik a főnököt az oktalan látogatóktól. A főnök — vállalati pénzen alkalmaz, válogat tehetség és szépség szerint (ajándék lehetséges). Véletlenül öt órakor jártam a Wall Street táján egy hétköznap. Mikor csukják az irodát. A világ pénzének itt fordul meg a fele. Nagy mágnes ez a negyed. Nem hinném, hogy véletlenül, annyi a szép, feltűnően elegáns, perfekt tikárnő, hogy kapkodhatja fejét a férfiak fiatalja-öregje. Illenék azonban megértéssel lenni a pocakodás mezsgyéjén járó főnököket is védelembe venni. Az áldozatokon most tömegével tapos végig ország-világ, s a hölgy (aki nem tud gépelni) a létra felső fokán meglengeti leplét: legyőzött mindnyájunkat a nő diadala. « Tegnap még a főnök arra kérte a titkárnőt: kérem, nekem a költségvetést be kell nyújtanom Washingtonba és ön is tudja, nem vagyunk készen. Kénytelenek vagyunk túlórázni. Közölje a pár órás késést telefonon. Talán kicsit fáradt is vagyok — mondja —, volna kedves egy feketét főzni. Ott a kávé a konyak mellett az alsó fiókban. A folyosók elcsendesednek, a főnök közli, hogy a főkönyvelő kedvező jelentése alapján — úgy gondolom — fölemelhetjük az ön fizetését...sok az állásnélküli, jó a hir. De most aztán igazában kettőn áll a vásár. A rang nagy varázsló, a szépség és fiatalság annál nagyobb. A „rang”, mit küzdelmesen elértünk, kicsit bucsuzás az ötvenes évek táján a fiatalságtól. A férfi is ember, megszédülhet — nem kell mindjárt végigtaposni. Alig venni észre, hogy ugródeszka, a hölgyeknek is. * Gyenge védelmemben kicsit befolyásol, hogy a szereplők egyikét-másikát személyesen ismerem. Értékes emberek nagy hibákat is hordozhatnak. Tévedtek államfők, hadvezérek, politikusok tegnapelőtt és szemünk láttára is. A kínai közmondás azt mondja: Olyan kincseid legyenek, hogy ha hajótörést szenvedsz, veled ússzanak a partra! Van, ki házát, állását, javait, hazáját vesztette el. S mi, akik hajótöröttek vagyunk, lelkünk, tudásunk, szakismeretünk, tapasztalatunk valóságával úsztunk partra. Emberségünkkel, a szülőföldre való visszatekintéssel és ...hibáinkkál. Megemlítem azt is, hogy az angyalok nem nők, hanem férfiak. Pl. „Gábor Arkangyal.” Sajnos, nekünk férfiaknak sem adattak szárnyak. * Caesar és Cleopátra nagy szerelme, a hatalmas Róma orgiái óta a világ nem cserélt arcot. Csupán a világítás változott, tündérfényben angyalszárny helyett szállt chartergépre az ember. * Vissza az időben Goya, a világhírű mester (a spanyol király udvari festője) története sem egyedülálló. Szerelme, Maya elbűvölte. Egy tengerészkapitány felesége volt. A madridi Prádó világhírű képtárának két festménye tanúskodik a múltról (mikor még nem volt hírközlő média), hogy milyen nagy mester volt Goya és milyen szép Maya. Mert a mester minden lepel nélkül, életnagyságban festette meg szerelmét (a kép ma többet ér, mint az Empire State Building). A kép éppen elkészült, mikor váratlanul megérkezett a férj hosszú tengeri útjáról. Tudott a festésről is, s azonnal látni akarta a képet. Nehezen értette meg, hogy az akkori gyertyafénynél a mestermű nem érvényesül. Azt nappal kell látni. így megitélése dőreség lenne. Goya pedig — hangnál sebesebben — rohant haza. Ismerte a gyönyörű nő minden porcikáját, katasztrófa lett volna átfesteni a fekvő akt részleteit, s egy ugyanakkora vászonra életnagyságban, egy éjszaka altt megfestette Mayát — ezúttal ruhában. A két kép ma egymás mellett, a muzeum műkincsei között van, egyforma értékben. Elégedett vol a férj, senki se tudta, történt-e valami „szenzáxió”, s mikor mindnyájan meghaltak, előkerült az eredeti, az első... A testet-lelket átölelő mesterműből csak a néző olvassa ki...Amit akar. * Ha már itt tartunk, mármint az aktnál—lepelnél, el kell mondanom a derű nyomán egy hozzátoldást: Balázs szabadságharcos volt. Megtermett legény a javából, ki hat tojást reggelizett napjában a Second Avenue-n. De volt is ott erő kérem. A cafetériában találkoztam, mikor asztalomhoz jött Balázs (1957). — Olvasom, Mr. Koasoas, hogy maga kezdette szervezni a nagy művészeket. Hát...én is ismerek egyet! — Hogyan? — kérdezem. — Egy nagy fene rámás kép nem ment bele a trankba, se a kocsiba és azt magam szállítottam át a Centrál Parkon át Vest Szájdról Iszt Szájdra. — De hogy hívják a művészt? — No, azt nem tudom. — De mi volt a képen? — kérdezem. — Idehallgasson, tanár ur! Van egy nagy zongora, annak támaszkodik egy gyönyörű nő. A testén át egy frész-szinű kék lepel, hogy ne legyen egész mezítelen. De már az izé...le van takarva, hogy ne legyen olyan impozáns! HEGYEK, HAJNALBAN Int a hegyeknek a hajnali Nap, s azok arcra borulnak, Rejtett lapjait im, nyitja az erdei mély. Fölfakad onnan a szó, mely az ősi Mederből korról korra üzen: valid, mit a lélek akar. S hallod már, hogy a völgyben a tarka driádok — kik tudják egyedül végig a csönd ütemét — mint fiűják ama dallamot, itt a hegyeknek imáját: Fönt vagy lent Neki egy, több: mi a dalba szakad Bagolyirtás, 1976 Tóth Sándor A DIÓSGYŐRI VADÁSZ (Folytatás a 12. oldalról) egymásra volnának rakva a sorok. Szenet talált. Diós Pál látva az eredménytelen munkát, nagyon elkeseredett. Egy alkalommal, szüret táján birkát sütöttek s hogy a szél szét ne fújja a fa parazsát, a félredobott, kemény, „agyag darabot” a tűz mellé állította. Nem telt sok időbe, az agyag darab füstölni, majd égni kezdett, elégett és végül hamuvá vált, mint a fa. A Diósgyőrben talált szén -barnaszén- vetette meg alapját a mai Vasgyárnak. Bányák, kohók épültek a völgyben, számtalan családnak adva kenyeret. Lyukó-, Pereces-, Diósgyőr bányái látják el szénnel Miskolc és környéke lakosait. Virágzó városok, községek köszönhetik fejlődésüket Diós Pál álmának. Ki ma Diósgyőrbe látogat, bőven talál diófát is. Még gyerek voltam, szüleimmel gyakran kirándultunk a diósgyőri várhoz. A romkert bejárata előtt állt egy magas, öreg diófa, két ember sem tudta átfogni a derekát. Az alatta üldögélő öregek azt mesélték, hogy ez a fa már Nagy Lajost is látta, azóta szolgálja a történelmet. Hogy igaz-e, nem-e, nem tudom. A fa ma már nincs meg, kiöregedett, kivágták. Ugyan eszébe jutott-e az Erdőigazgatóság szakembereinek (a fa védelem alatt állott, csak hivatalos engedéllyel volt szabad kivágni), hogy az évgyűrűk alapján megállapítsák a fa korát? A fához fűzött legenda talán bizonyítékot nyerhetett volna...
